Az Android talán legnagyobb hátránya minden kétséget kizáróan az, hogy a frissítések és a szoftveres támogatás terén nemcsak, hogy elmaradt az iOS-től, hanem teljesen más dimenzióban van. Míg az Apple mobiljai akár 5 évnél is hosszabb ideig részesülnek főverziós frissítésben, addig az Android esetében már a 2 évet meghaladó támogatás is kisebb csoda számba megy. Ezzel a Gooogle is tisztában van, és éppen ezért a vállalat az elmúlt években sokat dolgozott azon, hogy a frissítések biztosítását megkönnyítse. Ennek pedig meglett az eredménye.

Hivatalos blogbejegyzésben számolt be arról a keresőóriás, hogy az Android 10 lett a legjobban adoptált verzió az operációs rendszer több mint tíz éves története során. A vállalat valamilyen oknál fogva leállt azzal, hogy közölje a fragmentációra vonatkozó információkat, pedig most egyértelműen arról számolt be, hogy ez kiadásról kiadásra jobban alakult az Android Oreo (8.0) óta.

A Google által most közzétett adatok alapján az Android 10 nagyjából 5 hónap, 150 nap elteltével érte el azt, hogy 100 millió okostelefonon használják. Ugyanezt az eredményt az Android 9.0 már jóval hosszabb idő alatt tudta elérni, több mint 210 napba telt a Pie-nek, hogy 100 millió készüléket meghódítson. Ami pedig az Android 8.0-t illeti, az már 270 napnál is hosszabb időt követően tudott 100 millió eszközre eljutni.

Galéria megnyitása

Az Android 10 terjedési ábráján jól látszik, hogy az indulást követően még ugyanolyan nehezen vett lendületet, mint a korábbi verziók, sokáig ugyanis csak a Pixelek számára volt elérhető eleinte, utána azonban meredeken elkezdett felfelé törni. Kevesebb mint 200 napot követően már 200 millió okostelefonon futott az aktuális Android, 40 nappal később pedig már a 300 milliós határon is túl volt. Napjainkban már több mint 400 millió okostelefonon és egyéb eszközön található meg az Android 10 operációs rendszert.

Az Android 8.0-val került bevezetésre a Project Treble, ami felosztotta a háttérben a rendszert olyan módon, hogy frissítések bevetését sokkal kevesebb energiabefektetéssel lehessen abszolválni. És ennek a megoldásnak hála az Android Pie már 2,5-szer gyorsabban tudott gyökeret ereszteni. Ma már minden új eszköz Project Treble kompatibilis, amin ott van a Play Áruház.

Az Android 9.0 óta a Google kiad GSI (Generic System Images) rendszerképeket, melyeket használva az appok fejlesztői hatékonyabban tudják a kompatibilitást ellenőrizni. És elindult tavaly az OEM fejlesztői előzetes program is partnerek bevonásával, ami a Google szerint 1,5-szer gyorsabbá tette az Android 10 térnyerését.

A Project Mainline keretében pedig az Android 10-től kezdve már arra is van lehetősége a vállalatnak, hogy a Google Play Áruházon keresztül különböző operációs rendszer komponenseket frissítsenek magukban. Ezt egyelőre a biztonsági frissítéseknek a terjesztésére alkalmazza a Google, és állítólag legutóbb egy sebezhetőséget direktben 285 millió okostelefonon tudott befoltozni, úgy, hogy a felhasználóknak semmit nem kellett tennie.

Galéria megnyitása

És általánosan kiemelte a Google, hogy a Play-t egyébként direktben is fel tudja használni kritikus alkalmazások, szolgáltatások eljuttatására a felhasználókhoz, ezen keresztül lehet hitelesítési megoldásokat, push értesítéseket és a Google Play Protectet is fejleszteni. Itt pedig remek példa a Google számára a koronavírus-járvány alatt létrehozott fertőzéskövető rendszer (Exposure Notification API), amit a Google Play szolgáltatáson keresztül mindössze 4 hét leforgása alatt 2 milliárd emberhez juttatott el globálisan.

Kitért arra is a Google, hogy az Android 11 előre láthatólag még jobban terjedhet majd, mint az Android 10. Ennél a rendszernél hét gyártóval dolgozik együtt már a fejlesztői előzetes programban, és a cégek 13 készüléken kísérleteznek a következő generációs rendszerrel. És az Android 11-től már összesen 30 rendszerkomponenst lehet majd frissíteni a Google Play szolgáltatáson keresztül.

Az Android 11-gyel már bevezetésre kerül a GKI (Generic Kernel Image) rendszerkép is, de ez már inkább a jövőben érkező frissítések szempontjából lesz érdekes, még könnyebb lesz a fejlesztők feladata. Továbbá elmondta a vállalat, hogy minden eddiginél közelebbi kapcsolatban dolgozik az OEM-ekkel és a chiptervezőkkel is annak érdekében, hogy a partnerei munkáját megkönnyítse.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

3 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
attee0002
attee0002
2020. júl. 12. 9:59
#2

Az lenne a tuti, ha a gyártókat egy az egyben meg tudná kerülni a Google a frissítésekkel, hasonlóan mint mondjuk egy Windows frissítés egy bármilyen márkájú PC-n. Ameddig ez nem történik meg, addig ugyan úgy a gyártók "nagylelkűségére" vagyunk utalva ami a frissítéseket illeti. Jó lenne, ha a rendszer és a gyártói egyéb szolgáltatások két egymástól többé-kevésbé független komponensként lennének megoldva, aztán a gyártó ha akarja, akkor frissítit a saját szoftvercsomagját/kezelőfelületét, ha nem, akkor nem, de a rendszer frissítése csak a felhasználón és a minimálisan szükséges hardver meglétén múljon.

Mosdatlan_falusi
Mosdatlan_falusi
2020. júl. 12. 10:18

@attee0002  ez sosem fog megtörténni, ugyanis ezek a rendszerek ugyanolyan változatai az Androidnak, mint pl. a Mint az Ubuntunak, az meg a Debiannak. Hiába frissül az upstream, a Google nem tudja frissíteni a csomagokat a telefonon, szimplán azért, mert nincs hozzáférése a repókhoz.

Az egyedüli közös pont a Google Play lehetne, de az meg leginkább a snap/flatpak megoldásokhoz hasonlít, rendszerösszetevőket nem fognak vele cserélni. (hála az égnek...)

Szóval számomra - a nyilvánvaló különbségei ellenére - az Android a tökéletes példa, miért is nem működne jobban a Linux, mint a Windows, ha ugyanolyan elterjedt lenne. Tök jó, hogy free, meg nyitott meg minden, csak ha ennyire elmosódnak a határok, akkor egy nagy formátlan massza lesz az egész. Az opensource a multikulturalizmus technológiai megfelelője.

Szerk.: volt Google telefonom (5X) és összevetve a későbbiekkel a tiszta Android volt a legjobb. Csak ők meg hardvert nem tudtak csinál(tat)ni, minden egyes telefonjukban volt valami óriási blődség (Pixelekben több is)

fszkivan
fszkivan
2020. júl. 12. 8:17
#1

Érdekes. Ebben mennyire van benne, hogy az OECD országokban jelentősen nőtt a tech vásárlás a COVID-19 miatt?

Vissza az oldal tetejére