AZ AMERIKAI KORMÁNYZAT ARRA KÉRTE A TSMC-T, ÁLLÍTSA LE A FEJLETT AI GYORSÍTÓK KÍNÁBA TÖRTÉNŐ SZÁLLÍTÁSÁT

Erre azért volt szükség, mert a Huawei-hez olyan chip került, ami a TSMC gyártósorain készült, modern gyártástechnológia keretén belül, hála egy eddig meg nem nevezett közvetítő vállalatnak.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
2024. nov. 12. 8:47
Az amerikai kormányzat arra kérte a TSMC-t, állítsa le a fejlett AI gyorsítók Kínába történő szállítását

Nagy port kavart az elmúlt hetekben az, hogy kiderült a Huawei mégis hozzájut modern gyártástechnológiával készített chipekhez, amelyek ráadásul a TSMC műhelyében készültek, pedig az érvényben lévő amerikai exportkorlátozások értelmében ilyesmire hivatalosan nem kerülhetett volna sor, hiszen a kínai vállalat nem kapott licencet.

Az információk szerint a dologra úgy derült fény, hogy a TechInsights munkatársai megvizsgáltak egy Ascend 910-es, pontosabban egy Ascend 910B típusú SoC egységet, ami kísértetiesen hasonlított a korábbi modellre, amit még legálisan gyártott a TSMC a Huawei számára, a vizsgálat alapján pedig kiderült, hogy a chipletet tényleg a nagy tajvani félvezetőipari bérgyártó készítette. A közvetlen megrendelő természetesen nem a Huawei volt, hiszen a kínai vállalatot nem szolgálták volna ki, helyette egy közvetítőn keresztül zajlott az üzlet.

Gyanúba keveredett a Sophgo, ám a vállalat vezetése tagadta, hogy bármi köze lenne az esethez, egyben belső vizsgálatot is indítottak azután, hogy a TSMC felfüggesztette a Sophgo rendeléseinek teljesítését. Ez a vállalat egyébként közel áll a kriptovaluta-bányász hardvereket készítő Bitmain csapatával is. Itt még nem ért véget az intézkedés, lényegében az összes többi kínai megrendelő kiszolgálását is felfüggesztette a TSMC.

Galéria megnyitása

Eleinte úgy tűnt, hogy a TSMC vezetése önként döntött a Sophgo és a többi kínai megrendelő kiszolgálásának felfüggesztése mellett, hiszen a vállalathoz kapcsolódó ellátási láncban valahol rés található, amelyen keresztül chipek kerülhettek a Huawei birtokába. Az egyelőre nem derült ki, pontosan hogyan történt az eset, az viszont azóta már világos, miért is döntött a TSMC vezetése úgy, ahogy.

A legfrissebb beszámolók alapján egyenesen az Amerikai Egyesült Államok Kereskedelmi Minisztériuma kérte azt, hogy függesszék fel a Sophgo és a többi kínai partner kiszolgálását. Mivel a Huawei szerepel az amerikai kormányzat tiltólistáján, vagyis nem exportálhatóak felé olyan termékek, amelyek legalább 25%-nyi amerikai technológiát tartalmaznak, így nem túl meglepő, hogy az eset kapcsán elkezdték felülvizsgálni az aktuális helyzetet, és további vállalatok is felkerülhetnek a tiltólistára annak érdekében, hogy kerülőúton se juthassanak modern AI gyorsítók a Huawei birtokába.

A TSMC és az Amerikai Egyesült Államok Kereskedelmi Minisztériuma egyelőre nem osztott meg további részleteket az eseménnyel és a vizsgálattal kapcsolatban, ám ha újabb döntés születik és bővítik a tiltólistát, arra egészen biztosan fény derül majd.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

18 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Frixi313
Frixi313
2024. nov. 13. 14:11
#8

Ez mara vicces.. ki kinek a környékén petárdázik? Nézz át a szomszédba és vedd ki a fejed az amcsik valagából. Akkor lehet, hogy észrevennéd, nem az van a világban amit a mainstream sajtó le akar nyomni a torkunkon.. de tudom tudom holywood meg a netflix jöjjön a többi nem számít....

Frixi313
Frixi313
2024. nov. 13. 14:08
#7

A tsmc csak addig kell amig fel nem épul az usaban a gyár. Utána valószínüleg az amcsik fogják lebombazni őket. Nem hiába mondta a tsmc korábban, hogy utána még legalább 10 év mire "kitanítják" az embereket h lehessen valóbam gyártani...

marc23
marc23
2024. nov. 13. 10:05
#6

En csak arra lennek kivancsi, h milyen jogszo cimen prancsol/utasit/ker itt barmilyen orszag a tsmc-nek? A gyartas technologia a taiwaniake, bar a holland ceg gyartogepein gyartanak, de rajtuk kivul megsem gyart ilyen technologiaval senki, pedig mas is vehet ilyen gepeket!

akkor mi alapjan pofazik barki bele, h kinek gyartson?

j4ni
j4ni
2024. nov. 13. 20:27

@marc23 Az erősebb jogán. Ahogyan Róma kérte meg a provinciák helytartóit erre arra.

Christoferus
Christoferus
2024. nov. 13. 7:37
#5

"kérte"..

tomchee
tomchee
2024. nov. 12. 17:32
#4

Én meg arra kérem az amerikai kormányt hogy magát állítsa le

cserbalazs92
cserbalazs92
2024. nov. 12. 11:21
#3

Ilyenkor elgondolkodok, hogy akik mindig írják, hogy a Huaweii milyen jól megvan a nyugat nélkül, most ez alátámasztja az állításukat, vagy aláássa?

Dragon3k
Dragon3k
2024. nov. 12. 16:22

@cserbalazs92 ha a tsmc a nyugat, akkor igen, de nem az, és a nyugat is nagyon függ a tsmc-től. Amúgy, ha jobban körbe nézel mindenki függ mindenkitől, így soha nem fog senki teljesen elhatárolódni a másiktól.

Mosdatlan_falusi
Mosdatlan_falusi
2024. nov. 12. 10:48
#2

Ezt már Biden kérte vagy még Trump? Mert ha a szenilis vénember, akkor kurva amerika, ha viszont a szenilis vénember, akkor hajrá, elnők úr!

Busterftw
Busterftw
2024. nov. 12. 13:03

@thestock Meg a kognitiv disszonancia!

patau
patau
2024. nov. 12. 9:05
#1

Valahogy „pont így képzeltem el" anno a XXI. század első negyedének elektronikai világát.

doneschwartz
doneschwartz
2024. nov. 12. 14:23

@csapi26 Az "AI-gyorsító" még mindig "elektronika" és nem "programozás". A "programozás" az az algoritmus, amit az "AI-gyorsító" végrehajt.

Én akárhogy olvasom a cikket, még mindig nem találom benne, hol szól "programozásról".

Vissza az oldal tetejére