Shop menü

AZ AMD MÁR KÉSZÜL A ZEN 5 ALAPÚ PROCESSZOROK TÁMOGATÁSÁRA

Linux alatt megérkeztek az első patchek, amelyekkel az alapvető támogatás megteremtéséről gondoskodik az AMD:
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Az AMD már készül a ZEN 5 alapú processzorok támogatására

Az AMD következő generációs szerverprocesszorai, munkaállomásprocesszorai, illetve asztali és mobil processzorai mind-mind a ZEN5 processzormagok köré épülnek majd. A ZEN 5 architektúra fejlesztése természetesen már régóta folyik a háttérben, a napokban pedig el is kezdték az új architektúra köré épülő processzorok szoftveres támogatásának megteremtését. Ahogy arról a Phoronix munkatársai beszámoltak, a Linux kernel nemrégiben kapta meg a Family 1Ah, azaz Family 26 sorozat támogatását – utóbbi a decimális jelölés.

A ZEN 5-ös processzormagok egyebek mellett a következő EPYC, Threadripper és RYZEN sorozatban is helyet kapnak majd, a konzumerpiacon utóbbiak lesznek a legfontosabbak. A ZEN 5 alapú asztali és mobil processzorok a feltételezések szerint a RYZEN 8000-es sorozatban kapnak majd helyet, érkezésükre pedig valamikor 2024 folyamán számíthatunk.

A patchek alapján a Linux kernel számos érdekes támogatást kapott, amelyek között jelen van az amd64-edac, vagyis az hibafelismerő és hibajavító modul támogatása, de említhetnénk még a hőszenzorok támogatását, az új PCI ID-ket (00h-1Fh és 20h), illetve a k10temp driveren belüli támogatást is.

Galéria megnyitása

Az AMD EDAC driver a hírek szerint 12 csatornás memóriatámogatást kínál majd a ZEN 5 alapú szerverprocesszorokhoz, ami igazából nem újítás, hiszen jelenleg is 12 csatorna áll rendelkezésre ezeknél a modelleknél. A kódnevek közül a 0 és 31 közöttiek a következő generációs EPYC modelleket takarják, míg a 40 és 79 közötti tartomány az asztali- és mobil processzorok felhozatalát tömöríti.

Ez a szoftveres támogatás igazából csak a kezdet, hiszen a fentiekkel rendszerint az alap támogatást szokás kiépíteni, a későbbiekben további patchek is érkeznek majd a témában, amelyeknek köszönhetően Linux alatt egyre komplexebb támogatást kaphatnak a ZEN 5 alapú processzorok.

Az elkövetkező hónapok folyamán érkező frissítésekkel karöltve remélhetőleg új információk is napvilágot látnak majd a ZEN 5 alapú szerverprocesszorok, munkaállomásprocesszorok, asztali processzorok és mobil processzorok legfontosabb tulajdonságaival kapcsolatban, valamint remélhetőleg az is kiderül, az egyes sorozatok képviselői pontosan mikor mutatkozhatnak be a nagyérdemű előtt.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére