AZ AMD GPU DRIVEREI A LEGSTABILABBAK AZ IPARÁGBAN?

Az AMD egy szoftverekkel foglalkozó minőségbiztosítási céget keresett fel, hogy kiderüljön, a saját vagy a riválisa által készített driverek stabilabbak.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
2018. júl. 17. 12:00
Az AMD GPU driverei a legstabilabbak az iparágban?

Az AMD megbízásából nemrégiben egy elég érdekes tesztre került sor a QA Consultants laborjában, amelynek során arra voltak kíváncsiak a szakemberek, hogy melyik gyártó GPU eszközillesztő szoftvercsomagja stabilabb azonos körülmények között, azonos konfigurációkban. A szóban forgó cég egyébként egy óriási vállalat, amely szoftverek minőségellenőrzésével foglalkozik, ehhez pedig egy közel 3000 négyzetméteres alapterületű tesztcsarnokot használnak, ami a „The Test Factory” nevet viseli.

A teszthez tehát azonos felszereltségű konfigurációkat használtak, amelyek közül hatban AMD, a másik hatban pedig Nvidia videokártyák dolgoztak. Hogy a kép még érdekesebb legyen, a hat videokártyát úgy osztották el, hogy hármat a gamer piacról, másik hármat pedig a professzionális piacról választottak ki a tesztelők.

Galéria megnyitása

A videokártyáknak a Microsoft Hardware Lab Kit csomagjában található CRASH tesztet kellett lefuttatniuk, ami egyébként arra született, hogy ellenőrizhető legyen, az adott gyártó adott termékei megfelelnek-e a Windows Hardware Compatibility Program feltételeinek. A csomag egyébként számos egyéb grafikai tesztprogramot is tartalmaz, ezeket azonban nem használták.

Hogy mire jó a CRASH alkalmazás? Az AMD szerint különböző grafikai funkciókat tesztel DirectX 9, DirectX 10 és DirectX 11 alatt, ennek során egyebek mellett felbontás-váltás, színbeállítás-váltás, képtér-elforgatás, valamint alvás és ébresztés szimuláció is történik. A teszt alap esetben négy órán át fut, majd ha hiba és leállás nélkül véget ér, akkor a „vizsga” eredményesnek tekinthető.

A QA Consultants szakemberei a fentebb említett tesztet 24 órán keresztül, 12 napon át futtatták a különböző rendszereken. Az eredmény végül az lett, hogy az AMD videokártyái a 432 teszt 93%-át teljesítették, míg az Nvidia esetében ugyanez az arány már csak 82% volt.

Galéria megnyitása
Galéria megnyitása

Noha teszt ötlete remek és hasznos, a kivitelezés azonban már nem feltétlenül tükrözi a tényleges megbízhatóságot, ugyanis a CRASH teszt a jelek szerint nem tartalmaz alkalmazásszintű stressz-tesztet sem játékokkal, sem professzionális szoftverekkel, márpedig ezek alapján lehetne komolyabb következtetéseket levonni az egyes gyártók drivereinek stabilitásáról.

A fenti teszt tehát inkább azt mutatja meg, hogy a Windows 10 mennyire stabilan működik az egyes hardverekkel és az egyes driverekkel bizonyos tesztmetódusok alkalmával, arról azonban nem ad képet, hogy valós alkalmazásokkal futó terhelés alkalmával pontosan mi a helyzet. Ehhez professzionális szoftverekkel és népszerű játékokkal kéne lefuttatni egy hasonló mérés-sorozatot – ennek eredménye sokkal objektívebb képet mutatna azzal kapcsolatban, mely gyártó hardver-szoftver párosai megbízhatóbbak és stabilabbak a mindennapi használat során.

Az Nvidia egyelőre nem reagált a QA Consultants tesztjére – de ami késik, nem múlik.

A teljes teszt eredménye itt olvasható.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

37 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
craftsman
craftsman
2018. júl. 30. 12:52
#12

Üdv, engedjétek meg nekem,hogy elmeséljek egy kis történetet.Hol is kezdjem,igen, 2016 őszén újítottam gépet az akkori legfrisebb komponensekből meg a fiamnak is, Intel az alap mind a két gépnek mondhatni erős közepes gamer gépek na de a videokártya fiamnál AMD nálam Nvidia, akkor kaptak Win 10-et azóta nem lettek újra telepítve csak is a frissítések win-hez és vidi kártyákhoz is,És soha ismétlem SOHA nem volt kék halál se böngészőben videó fagyás meg mit tudom én miket írkáltak itt egyesek pöpecül működik mind a két gép ,csak eredeti játékokkal játszunk, nem emlékszem ,hogy kifagyott volna vagy valami történt volna a bármelyikkel. Eléggé más az ízlésünk lévén én már közelebb vagyok a 40-hez mint a 30-hoz ő még csak tizenéves úgyhogy elég változatos játékok futottak a gépeken de csak ismételni tudom magam soha semmi komolyabb probléma nem volt mióta ezeket a gépeket nyúzzuk, lehet csak mák vagy szerencse habár ebben én nem hiszek.Lehet fenntartással kezelni a mesémet, de így van ahogy leírtam,le is kopogom.

Resike
Resike
2018. júl. 27. 19:10
#11

Úgy igazán szart sem ér az egész, az áprilisi Windows 10 kiadás az elmúlt 10 év legszarabb rendszere. Akinek meg volt dolga Quadro kártyával az tudja hogy mennyire háklisak az adott driver verzióra és mennyire nem szeretik az új rendszereket.

De az AMD mindent megkapott tőle amit akart, a saját szarjainak a piedesztára emelését miután megmondták hogy mit és hogyan kéne teszteni hogy ez jöjjön ki.

Mordrox
Mordrox
2018. júl. 18. 11:39
#10

AMD kártyám van.2015 decemberi drivert kellet kukaznom mer a legfrissebbtől 5 perc után hal be az overwatch és napi szintent átlagos volt 5-6 kékhalál youtube nézés közben..

Perecke
Perecke
2018. júl. 17. 22:54
#9

„In May 2018, AMD commissioned QA Consultants to independently evaluate the stability of several of the latest graphics drivers from both AMD and NVIDIA.”
„A fenti teszt tehát inkább azt mutatja meg, hogy a Windows 10 mennyire stabilan működik az egyes hardverekkel és az egyes driverekkel bizonyos tesztmetódusok alkalmával…”
Akkor a „foglalkozás” elérte a célját?
(Játéktesztet például találhatunk eleget!)
Nyilván messzemenő következtetést nem kell levonni a tesztből.

RaimiHS
RaimiHS
2018. júl. 17. 20:07
#8

developer Majd, ha DX12 akkor csapass egy BF1-et meg egy Battlefroont2-t azt nézd meg mit sír egy 1080 tulaj a gép előtt meg mi történik kevés fps xar az amd fanboynak a gépén mert dx12-n még mindig szívás a vidia csak mondom mint olyan ember akinek 1080 seahawk x-e van és nem fanboy mert bírja mind2-t csak tudja mit mikor kell megvenni...

smilod0n
smilod0n
2018. júl. 17. 21:21

Nem kötekedésből, de amíg nincs szemmel látható előnye a DX12-nek, addig mi értelme van "bekapcsolni" egy játékban? DX11-től nem szebb, nem gyorsabb, de legalább bugosabb. Mondom ezt úgy, hogy AMD kártya zakatol a gépemben; és tényleg nem értem mi értelme van. Örülnék neki, hogyha valaki megmagyarázná, nem vicc.
Majd ~5év múlva (lehet keveset mondtam, de az is lehet hogy addigra már belebegtetik a DX13-at haha) amikor a játékok 70%-a DX12 használ, akkor lesz értelme. Egyenlőre elvétve vannak csak a piacon DX12 only játékok, ahol pedig csak opcionális ott minden szempontból rosszabb mint az elődje.

cryd
cryd
2018. júl. 17. 19:54
#7

Vajon veletlenul hasznaltak DP-t? :D Felbontasvaltoztatasnal, meg ilyesmiknel szamithat ha kaksi, nem? Es ugy hallottam h a fimr frissitessel se lettek sokkal jobbak az nv dp-k, ami elegge gaz, de szerintem ferditi a teszt eredmenyeit kicsit. De az is elkepzelheto, hogy a regebbi firmwaret hasznaltak. :D Tudom, ez is hiba, stb, ki is javithatnak vegre, de nem hiszem, hogy nagyobb erofeszites barkinek is hdmit hasznalnia, kb mindenen van hdmi es kabelt is szoktak adni hozza.

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2018. júl. 17. 14:52
#6

"Az AMD szerint különböző grafikai funkciókat tesztel DirectX 9, DirectX 10 és DirectX 11 alatt, ennek során egyebek mellett felbontás-váltás, színbeállítás-váltás, képtér-elforgatás, valamint alvás és ébresztés szimuláció is történik."

Mi van, DX12 alatt nem merték teszteltetni? :D pedig DX12 megváltó majdnem-csodadriveres korszakot él a cég. :D

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2018. júl. 17. 16:59

Majd szóba jöhet ez is szerintem abban az esetben , ha a felhasználói programok és játékok 35-50% -ban jelen lesznek DirX12 -ben , azaz amikor valóban létjogosultságot követel a a DirX 12 . Addig értelmetlen pár nem igazán kiforrott program miatt . De miután Win7 még mindig rettenetes teret foglal így ennek van a legnagyobb létjogosultsága.
ennyi

Amúgy meg az a szégyen , hogy driver szinten jívítanak sok-sok játék bugot , hogy te is tudd használni úgyahogy .

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2018. júl. 17. 14:47
#5

Arra volt jó ez a független (LOL) teszt, hogy előbújtak a kövek alól az AMD drukkerek, akik a rájzen meg a vega szenvedések miatt az utóbbi években nem tudták kiélni az übermensch mentalitásukat. :D

Busterftw
Busterftw
2018. júl. 18. 11:48

Samanoske: a bugfixek kiadasa utan egyik sem jobban sebezhetobb. Nem tudom miert lepodsz meg egy olyan ismert gyakorlaton, hogy egy nepszerubb, elterjedtebb termek jobban a sebezhetoseget kihasznalok fokuszaban van.

RAM-al is igy gondolkodsz? Te is azert veszed a gepbe a RAM-ot, hogy uresen alljon?
Engem irritalna, ha vennek egy 6/12-8/16 procit, aztan fele meg szotyizna.

kean
kean
2018. júl. 17. 13:50
#4

Én fél éve váltottam Nvidia-ra AMDről (betettem a bányába a 480-m egy 1060ért cserébe). A PUBG többet crashel és a Telltale játékok is ugyanolyan glitchesek, mint AMDvel, z a driver felület meg egy katasztrófa az AMDhez képest... Miért kell 2 program a beállításokhoz, miért kell külön dzsíforsz ixpíriensz a driver frissítéséhez? És miért kell külön Tuning programot feltenni?
Amúgy meg nincs vele más gondom, a piac dominálása miatt több FPSem van, bár a Factorioban meg Cities Skylineban pont nem érdekel :)

cryd
cryd
2018. júl. 17. 19:40

Mondok egy kis bevezetest neked az nv kartyak hasznalatahoz kean :D
Nem kell xperience a driverek frissitesehez, itt a link https://www.geforce.com/drivers , ha nem hasznalod a tobbi reszet szerintem nyugodtan torold le. Es driver telepitesenel vedd ki a pipat mellole, mint a 3d megjelenito mellol is, hacsak nem 3dzel. De Windows 10 szepen letolti neked a drivereket, es azok ALTALABAN a stabilabb verziok.
Nem tudom milyen ket programrol beszelsz, a drivernek van egy vezerlopultja, ahol sokmindent lehet allitgatni, de az nem kulon program.
Szerintem jobb igy h kulon progi van az ocre, nem hiszem, hogy olyan sok felhasznalo hasznalja, meg gamerek kozott se.

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2018. júl. 17. 12:54
#3

Mivel az AMD nem ír játékspecifikus implementációkat a driverekbe, nem optimalizál játékokra (a bugfixeket szokta így átnevezni csak, amivel az adott játék egyáltalán elindul a hulladék kártya hulladék driverével), hanem kiad egy általános drivert, így nem csoda, hogy kevesebb benne a hiba. A semmi nem szokott hibázni. :D

Az külön aranyos, hogy felkér egy céget, aminek fizet a független tesztést, és ő jön ki győztesen. :D

Abu gondolom már 5x kiverte a hírre, mint a többi AMD fanboy követője.

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2018. júl. 17. 17:08

Ez pontosan megmutatja, milyen is vagy. A legjobb angol kifejezés rád a pathetic.

Na ez 100% telitalálat xD
+++

B_Real
B_Real
2018. júl. 17. 12:42
#2

Aki az elmúlt 1,5, talán 2 évben figyelemmel kísérte az NV drivereit és az arról kapott visszajelzéseket, annak ebben semmi meglepő nincs. WHQL driverrel nem induló vagy azonnal crashelő Watch Dogs 2, bizonyos böngészővel összeakadt (talán videólejátszás alatt, már nem emlékszem), hotfix driver hotfixe, GF Experience nagy mértékű elutasítottsága a felhasználók részéről.

Persze a zombik még mindig azt mondják garantálom, hogy AMD-t nem, mert szar, bugos drivere. :)

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2018. júl. 17. 17:11

< developer
12:54
Lófaszt kísértél te figyelemmel.>

Az aljára minősíted magad... szégyenteljes a hozzáállásod , csaj TE lehetsz az ész , még ha tudatalattiban sejted is h nincs igazad .

tomchee
tomchee
2018. júl. 17. 12:39
#1

Hát most így vissza gondolva: Tavaly márciusban váltottam AMD re semmi problémám nem volt eddig. Előtte NV-s voltam 5 évig, és azalatt azért volt jó pár olyan alakalom, amikor vissza kellett raknom a régi drivert. Egyszer a Revelationt nyírta ki (bsod), egyszer a Skyrim árnyékait, meg még volt pár alakalom amikre már nem is emlékszem.

Na de majd nyilatkozok, ha 5 évig leszek az AMDnél is :D. (legalább is freesynces monitort ha már megvettem, nem igazán fogok váltani egy jó pár évig :'D)

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2018. júl. 17. 17:16

tomchee

Én meg pont fordítva :( de minek is én balga. Hittem a sok fanboynak - hiba volt :(
de bekell nyelnem , darabig még naradnia kell . Szűlők nem tudnak tömni zsével , meg nálunk is a sorrendben uccsó helyen a gép .

Vissza az oldal tetejére