A TSMC egy érdekes lépésről adott tájékoztatást a minap, amelynek értelmében a vállalat átáll AMD EPYC szerverprocesszorok alkalmazására – lényegében ezek a processzorok irányítják a termeléssel kapcsolatos összes kritikus folyamatot, méghozzá költséghatékonyan, ugyanis több virtuális gép is futhat rajtuk egyidejűleg, valamint I/O képességek terén is igen vonzónak bizonyulnak a konkurens megoldásokhoz képest.

A vállalat infrastruktúráért és kommunikációs szolgáltatásokér felelős divíziójának igazgatója, Simon Wang kifejtette, aktuális adatközpontjaiknál eléggé behatárolja a lehetőségeket a rendelkezésre álló hely és áramellátás, éppen ezért igen nagy mértékben támaszkodnak virtualizációs megoldásokra, legyen szó számítási feladatokról, adattárolásról, vagy éppen hálózati kommunikációról. Létrehoztak egy, a gyártási folyamatok igényeinek megfelelő kiszolgálórendszert, amit sablonosítottak is, az új szerverprocesszorok alkalmazása előtt így kiemelten fontos szempont volt, hogy a friss jelöltek tökéletesen kompatibilisek legyenek a meglévő infrastruktúrával, valamint nagy teljesítményre és gazdag I/O felszereltségre is szükség volt.

Annak érdekében, hogy a gyártás megbízhatóan, nem várt fennakadások nélkül folyhasson, alapvető elvárás a redundáns rendszerek kiépítése, azaz, ha kiesik egy szerver, amin az adott folyamat virtuális gépe fut, a PAP (Path Alternation Protocol) azonnal életbe lép és egy másik, ugyanabban a fürtben lévő szerverhez csatlakoztatja az adott gyártóeszközt, hogy ne legyen fennakadás a folyamatokban. A redundancia jóvoltából a megbízható működés garantált, valamint a számítási teljesítményre sem lehet panasz, ugyanis a döntés előtt rengeteg tesztet folytattak le a különböző operációs rendszerek alatt, valamint a kompatibilitást is alaposan vizsgálták, a végső döntés pedig az lett: zöld utat kaptak az EPYC alapú szerverek.

Galéria megnyitása
A gyártási folyamatokat 64 maggal és 128 szállal dolgozó AMD EPYC 7702P típusú processzorok irányíthatják, amelyek a HP DL324 G10-es platformjában kaptak helyet. Ezek a processzorok 2 GHz-es alap-, illetve 3,35 GHz-es maximális boost órajelen ketyegnek, valamint 128 PCI Express 4.0-s sávot is kínálnak a rendszer számára, így a sebességre optimalizált NVMe adattárolók meghajtása nem probléma, valamint a szerverenként 10 darab HDD slot kiszolgálása is gyerekjáték. Fontos azonban felhívni rá a figyelmet: ezek a processzorok még nem ZEN 3, hanem „csak” ZEN 2 architektúra köré épülnek, a célnak azonban így is maradéktalanul megfelelnek. Külön fontos szempont volt az is, hogy az adott szerverarchitektúra nagy memóriasűrűséget kínáljon, ennek a követelménynek pedig szintén megfelelnek az AMD EPYC szerverprocesszorok – sőt, lényegében ez az egyik nagy előnyük. A másik az, hogy egyetlen tokozásra több virtuális gép jut, hála a magas magszámnak; a harmadik pedig a 128 darab PCI Express 4.0-s sáv megléte.

A nagy magsűrűség és a nagy memóriasűrűség jóvoltából költséghatékonyabban építhet szervertermet a TSMC, gyakorlatilag kevesebb szerverrel is kiszolgálhatják ugyanazokat a munkafolyamatokat, ennek köszönhetően pedig hosszabb távon a szerverpark bővítésére is van mód, ha szükséges. A hely- és energiatakarékos megoldásnak köszönhetően költségcsökkentésre nyílik lehetőség, valamint a menedzsmenttel kapcsolatos költségek is csökkenthetőek, azaz összeségében kevesebb üzemeltetési költséggel kell számolni, ezáltal több profit maradhat a zsebben.

A gyártás mellett a kutatás-fejlesztés is megkapja az AMD EPYC processzorokat, ám oda már nem 64, hanem csak 24 maggal rendelkező példányokat szánnak, de ezek magasabb órajelen ketyegnek, hiszen itt a nagyobb teljesítmény élvez prioritást, nem a nagyobb magszám. Ez a részleg szintén ZEN 2 alapú processzorokat kap, méghozzá AMD EPYC 7F72 modelleket, egyprocesszoros kivitelben, ugyanis a TSMC szerint a kétprocesszoros rendszerek esetében a processzorok közötti kommunikáció extra terhet ró a rendszerre (overhead). Itt is remekül jön a 128 darab PCI Express 4.0-s sáv megléte, valamint az is, hogy az AMD EPYC szerverprocesszorok nagy mennyiségű rendszermemória kezelésére képesek alapból is.

A tervek szerint 2021 folyamán két új adatközpontot létesíthet a TSMC: az egyik Tainan, a másik pedig Hsinchu területén kaphat helyet, természetesen AMD EPYC alapokon.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

13 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Imasundaj
Imasundaj
2021. máj. 6. 10:40
#2

Az EPYC processzorok saját magukat gyártják. Egy lépéssel ismét közelebb vagyunk a skynethez.

TyphoonX
TyphoonX
2021. máj. 6. 10:35
#1

Sok a sallang, a lényeg ez a mondat: "költségcsökkentésre nyílik lehetőség, valamint a menedzsmenttel kapcsolatos költségek is csökkenthetőek, azaz összeségében kevesebb üzemeltetési költséggel kell számolni, ezáltal több profit maradhat a zsebben."

Ők gyártyák, senki ne legyen olyan naiv hogy az AMD esetleg egy kis extra kapacitásért nem látja el őket áruval. Nekem az a fura hogy eddig nem Epycet használtak. De azért aranyos hogy a fizikai gépek számát csökkentik mert több virtuális elfér az Epycel. Ez tény... Ahogy az is hogy nem azért van több redundáns fizikai farm mert mindenki annyira szereti szórni a pénzt hanem mert ezzel kerülöd el a single point of failure-t. Ez nem gyártó vallás kérdés, ez architect kérdés. De persze ha ebből gond lesz az se baj, "jaaaj tűz volt és meghalt a gyártásvezérlés, jaaaj most 5x annyiért adjuk majd a portékát" Biztos megirigyelték hogy a többi gyártónál havonta tűz és cunami van.

s_otto
s_otto
2021. máj. 10. 21:27

@TyphoonX

"Azt hogy téged miért downoztak le mint az állat azt meg végképp nem értem."

Punchmanok ámokfutása valahol itt kezdődött. Pontosan erre apellál, hogy valaki nem olvassott valamit vele kapcsolatban. És igen a többes szám helyes megállapítás. :D

https://kepkuldes.com/image/9wwOaF

De érdemes végig olvasni az egészet, kb 10 perc. Ott a hír cime felül.

Vissza az oldal tetejére