Az AMD-nél elég nagy változások várhatóak GPU fronton, erről korábban már érkeztek is hírek, vagyis az új, egységesített architektúra terve igazából nem újdonság, nemrégiben viszont az is kiderült, hogyan vezethetik be az újítást. Az UDNA, azaz Unified DNA architektúra célja lényegében az, hogy a mostani töredezettséget felszámolják, hiszen az RDNA és a CDNA architektúrákkal szolgálják ki a konzumerpiaci és a professzionális felhasználókat, valamint az AI és HPC piacot is. Ezzel szemben az Nvidiánál a CUDA jóvoltából egy egységes hardver- és szoftverkörnyezet áll rendelkezésre, ami több szempontból is hatékonynak tekinthető, hiszen összességében megkönnyíti a hardver- és szoftverfejlesztő részlegek dolgát, egyetlen egységes platformot ugyanis könnyebb kiszolgálni, mint egy töredezett, specifikus dizájnokat alkalmazó rendszert.
Éppen ez hívja életre az UDNA architektúrát, ami a konzumerpiaci és professzionális videokártyák mellett az AI és HPC piaci gyorsítókat is kiszolgálja majd. A korábbiakban még nem lehetett tudni, hogyan valósítják majd meg az UDNA bevezetését, illetve az is rejtély volt, pontosan mikor kerül erre sor. A friss információk alapján, amelyek még mindig pletykaszintűeknek minősülnek, arra lehet számítani, hogy rögtön az RDNA 4 architektúra után juthat szerephez az UDNA, vagyis az RDNA 5 fejlesztését teljes egészében elvetették, helyette inkább az új, egységes architektúrára koncentrálnak.
Ez arra is magyarázatot adhat, miért érkezik egyszerűsített kínálattal az RDNA 4-es termékcsalád: az újdonságokkal a vállalat a felsőkategóriát már nem veszi célba, helyette a belépőszinttől a felső-középkategóriáig terjedő szegmensekre koncentrálnak, különös tekintettek a kereskedelem fő áramára, hiszen piaci részesedést szeretnének növelni. Közben a háttérben zajlik az UDNA fejlesztése mind hardveres, mind pedig szoftveres szinten, hiszen elég nagy munkáról van szó. Természetesen a RoCm szoftverkörnyezetet is felkészítik majd az újításra, ez a konzumerpiaci Radeonoktól az adatközpontokba szánt Instinct AI gyorsítókig minden terméket támogatni fog.
Az RDNA 4 érkezésére már a következő év elején számíthatunk, hiszen az az architektúra adhatja a Radeon RX 8000-es széria alapját. Utána viszont már nem az RDNA 5 alapú videokártyák érkeznek, hanem az UDNA alapú termékek. Az első UDNA alapú termékek várhatóan 2026 második negyedévében kerülhetnek gyártásba, azaz elég sokat kell még várni rájuk. Időközben az AMD csapata elvégezheti a háttérben az átálláshoz szükséges munkálatokat, amelyek eredményeként ütőképesebb ellenfélnek bizonyulhatnak majd az Nvidia CUDA ökoszisztémájával kapcsolatban.
Mivel az UDNA architektúra egy hatalmas lépés lesz, remélhetőleg a jó irányba, erősen valószínű, hogy a köré épített videokártyák már nem a Radeon RX 9000-es elnevezést viselik majd, hiszen egy ekkora jelentőségű változtatás új nevezéktanért kiált. Az egyelőre nem világos, hogy az új nevezéktan pontosan hogyan épül majd fel, de remélhetőleg rövidesen erre is választ kaphatunk.
Érdekesség, hogy ez, vagyis az UDNA architektúra idővel a játékkonzolokba szánt APU egységek fedélzetén is megjelenhet majd, de hogy erre pontosan mikor kerül sor, az egyelőre rejtély. A PlayStation 5 esetében a Pro verzió már alkalmaz néhány összetevőt az RDNA 4 architektúra receptkönyvéből, az viszont egyelőre rejtély, hogy a PlayStation 6 SoC egysége pontosan milyen felépítéssel rendelkezhet majd. Hogy van-e esély az UDNA architektúra bevetésére? Rövidesen kiderül.