Ha valami csúnyaság történik a játékiparban, akkor jó eséllyel az Activision Blizzard is érintett. A valaha leginkább tisztelt fejlesztőcsapat mára nem tűnik többnek, mint a játékipar legrosszabb tulajdonságait egybegyúró ragacsos massza, és minden egyes alkalommal kiderül, hogy lehet rosszabb a helyzet. 

A munkahelyi zaklatások eléggé megtépázták a Blizzard hírnevét, a legfelsőbb vezetőség leváltása pedig nem hozta meg a kellő eredményeket, így most egy újabb veterán hagyja ott a stúdiót, még ha nem is önszántából. Brian Birmingham bűne az volt, hogy szót emelt a cég 2021-ben bevezetett teljesítményalapú rendszere ellen, ami arra kényszerítette őt, hogy értékelje a munkatársait, ezzel pedig akarata ellenére a kollégái fizetését csökkentse. 

A World of Warcraft Classic társvezető fejlesztője egy kikerült levelezés miatt került bajba, amit a Bloomberg szerzett meg valahogyan a tudta nélkül. A dolog hátterében az áll, hogy Brian Birmingham nem volt hajlandó elfogadni azt, hogy olyan jellegű teljesítménykvóta legyen a cégen belül, ami alapján a munkaerő 5 százaléka mindenképpen fizetés megvonást kap. Ennek alapja a vezető menedzserek megítélése, nekik kell értékelni a munkavállalókat teljesítmény szerint. A kvóta annyira zord, hogy ha a csapat 100%-a teljes erőbedobással, akár crunch-olva (jelentősen túlórázva) dolgozik, akkor se veszik ezt figyelembe, 5 százaléka a csapatnak mindenképpen kevesebb pénzt fog kapni azért, hogy így „ösztönözze” a többieket a nagyobb teljesítményre. 

Brian szerint ez az egész nem segít, sőt, egyenesen hátráltatja a játékfejlesztést, így más középvezetőkkel együtt ameddig lehetett ellenálltak. Őt már el is küldték emiatt a cégtől. 

Brian egy hosszabb tweetfolyamban ír arról, hogy kik és hogyan szereztek befolyást a Blizzard felett az elmúlt években. Elmondta, hogy ez az 5%-os dolog fentebbi szintekről jön, mint Mike Ybarra, vagyis ebbe még a Blizzard elnökének sincs beleszólása. Elmondása szerint bárkivel beszélt a Blizzardnál, mindenki ellenezte és csalódásként kezelte a rendszer bevezetését, senki nem támogatta. 

Elmagyarázta, hogy emlékei szerint milyen sorrendben szerzett a Vivendi hatalmat az Activision és a Blizzard felett, aminek eredményeként egy befektetői csoport a többségi akaratával befolyásolja az Activision Blizzard Kinget. Az Activision Publishing, a Blizzard Entertainment és a King az ABK alatt van, az ABK pedig mindent irányíthat.  

A kvóta ötlete már 2020-ban megszületett és 2021-ben kezdték bevezetni az Activision, Blizzard és a King csapatoknál. Senki nem akarta ezt magának, de rájuk akarták erőltetni, hogy egységes rendszer legyen mindhárom cégnél. Sokan úgy érezték viszont, hogy amikor 2021-ben előjöttek a szexuális zaklatásos ügyek, legalább ezt az új, értelmetlen rendszert elfelejti az ABK, de nem így történt.  

Szerinte a Blizzardot az ABK mérgezi folyamatosan és teszi tönkre, kényszerítik őket a játékok idő előtti kiadásra, ez őt pedig nagyon szomorúvá teszi, mert még mindig szereti a Blizzardot. 

Ő maga nem fog felhagyni a Blizzard játékokkal és nem is kér senkit sem a bojkottra, egyszerűen csak leírta, hogy mit gondol a dolgokról és szerinte hogyan történtek. Úgy érzi, hogy a fejlesztési kvóta toxikus, és ez az egész az ABK hülyesége, amit a Blizzardra kényszerítenek.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

29 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Bihus
Bihus
2023. jan. 27. 14:01
#8

5% az 20-ból 1 ember. Egy cégnél mindenképpen lesz 20 emberből olyan, aki kevesebbet teljesít, mint a többiek. És pozitívan megfogalmazva az üzenetet lehet akár őket motiválni. Szóval abszolút érthetetlen, mi ezzel a baj.

Ha meg annyira mindenki kurvajó a csapatban, hogy senkivel nem akarunk kicseszni, akkor pedig mindig van a kivétel kártya. Én is kaptam a kereteken kívüli fizuemelést, mikor olyan volt a helyzet, annyi volt, hogy a főnökömnek fel kellett vinni a dolgot külön magasabb szintre és aláíratni. Szóval valamilyen joker kártya mindig van.

Ha meg xarul teljesít az egész cég, vagy azt mondják, hogy azért nem kapsz pénzt, akkor mindig el lehet gondolkodni a váltáson, ez is egy teljesen normális folyamat, és a menedzsment nem biztos, hogy tud tenni ellene, de ezt is lehet korrektül kommunikálni. Egy jó cégnél válságban is ott maradnak az emberek, mert tudják, hogy máshol sem biztos, hogy jobb lesz. Én ezt végigéltem 2008-ban, és a covid idején is hasonló tapasztalatom volt.

Én nem is értem konkrétan, milyen cég ez, hogyan dolgoznak. Szerintem meg az lehet a demotiváló, ha azt látod magad körül, hogy mindenki csak a faxát veri és nem tesznek le semmilyen értéket az asztalra. Na persze odáig eljutni is hosszú út. Azt feltételezem, hogy ezt járta végig a Blizzard, látva az elmúlt 10-20 évben nyújtott teljesítményüket.

Megrohadt belülről az egész, nem is értem, mit akarnak vele. Beszántani.

__PARASZT__
__PARASZT__
2023. jan. 28. 17:15

@ájPon Ez nem igaz amugy mert attol fugg mien környezetben kapod a fizut. Nyilván magyarországon ez reálérték csokenést jelent gyakorlatilag mindig, de ha inflácio 0közeli lenne, vagy deflácio lenne, akkor nem csokkene az értéke. Svájcban pl. régeben elég alacsony volt az inflácio, de usaban se volt jelentös méretü békeidöben.

GhanBuri
GhanBuri
2023. jan. 27. 11:07
#7

Amerikában lényegében semmilyen törvény nem védi a munkavállalókat, az van, ami a szerződésében le van írva. Emiatt ott európai szemmel nézve nagyon durván bánnak az alkalmazottakkal. Az, hogy nincs felmondási idő, péntek délután összehívnak egy meetinget, és ott elmondják, hogy aki nem tud bejelentkezni a gépére, az ki van rúgva, pakolhat és mehet, teljesen általános. Erről az értékelős dologról meg az jutott az eszembe, ami a GE-nél volt az Welch alatt, hogy minden évben értékelték az alkalmazottakat, és az alsó 10%-ot kirúgták.

Ettől függetlenül egyébként az értékelés hasznos dolog.

Whysper
Whysper
2023. jan. 28. 16:23

@GhanBuri  jó csak sok munkanal nem lehet csak ugy aranyositva nézni.mert ugyan abban a csoportban  mondjuk van 10 artist... Valaki megkap 100 easy meg 10 mid shotot ami mondjuk easy mode de sok megcsinalt 110 shotot,de valakinek oda kell adni a 5 mega nehzet amin ulnek a supervisorok uj animációt ker ek ra majd ujra le kell szimelni stb. Szoval lehet egy artist ul egy shototn 1 honapig a masik meg leadott 110-t. Akkor ilyen es rengeteg hasonló helyzetben,hogy allaitod meg melyik a also 10%?  Akkor ugyes es ledar 110 shotot vagy aki szintén ugyes de csak 5 mega rocj shotot rak az asztalra. Rengeteg ilyennel volt dolgunk es mindig mas volt a helyzet ami meghatározta a shotot. Nem tudtam általános statisztikai logikát építeni rá. Sajnos ezek mindig random meghatározó változós játékok... Ember legyen a talpan aki lekovet ennyi embert ellenőrzés nélkül. Érted nalunk volt a Digiceben ,hogy mindneki annyit túlteljesített,hogy egy honapnyi szabadnapod jott ossze tulorabol,hogy leadjuk időben a munka mennyiséget,de az osztalyyozason meg lehuztak mindenki es ez a mindenki most tul van azóta rengeteg Disney , Marvel és sorolhatnám milyen filmeken az aki lehuzta a csapat minden tagját meg ugyan ott ül a mai napig es ugyan ugy csinálja ezt tovább. Akkor hasonló emberektől függnek minőségi artistok napjai?

thestock
thestock
2023. jan. 27. 7:00
#6

Valahogy a hideg ráz az ilyen értékelősdiktől. A célja érthető, motiválni szeretnék a munkavállalókat, csak "nálunk" az valahogy mindig fordítva sült el. Valahogy mindig az jött ki, hogy a döntéshozóhoz közeli emberek lettek kiemelve...azok, akik amúgy is egyenlőbbek az egyenlőknél még többet kaptak, és ez inkább demotiváló.

Bihus
Bihus
2023. jan. 27. 20:16

@thestock mivel emberek vagyunk, ez megy, kicsiben jobban, mint nagyban. De ha nincs értékelősdi, attól ez biztos nem lesz jobb, akkor a főnököd pláne pofára csinálhat azt, amit akar, még csak meg sem kell indokolnia.

__PARASZT__
__PARASZT__
2023. jan. 26. 23:33
#5

Kicsit vicces am, a csokának 2 évig pont megfelelt a rendszer, de mikor ki lett pakolva hirtelen elkezdett köpködni, hogy "há ezért léptem ki mert mien mocskok voltak 2 éve!!!".

Talán nem lehet, hogy pont véletlen kijöttek az éves számok a classicrol, és kiderult, hogy vaj van a fule mogott? :))))

PeterAndrew
PeterAndrew
2023. jan. 27. 3:32

@PARASZT Nálad meg disznósajt. -" Rágós de jó.."

Terror
Terror
2023. jan. 26. 19:09
#4

Ez egy teljesen bevett szokás a multiknál. Nem tudom, mitől lett annyira meglepő, hogy a Blizzardnál is ez megy.

__PARASZT__
__PARASZT__
2023. jan. 27. 16:03

@Mosdatlan_falusi Te amugy miért irogatsz itt munkaidöben? :)

eriol
eriol
2023. jan. 26. 18:48
#3

Szerintem nem sikerült lefordítani a cikket...

Az 5% -ba esők nem fizetés megvonást kapnak, hanem: "lower their profit-sharing bonus money and could hamper them from receiving raises or promotions in the near future"
"profit-sharing bonus money" = az éves (vagy negyedéves/havi/stb) bonusz (fizetésen felüli, különböző TELJESÍTMÉNY kvótákhoz kötött kompenzáció) azon része ami a (gondolom teljes céges) profit alapján számolódik (a munkaszerődés bonusszal foglalkozó részében ált benne van, hogy hány % -át teszi ki a teljes bonusznak)
"could hamper them from receiving raises or promotions in the near future" = megakadályozHATJA őket abban, hogy a közeljövőben fizetés emelést vagy előléptetést kapjanak (gondolom arra az évre, amire az értékelés szólt)

Magyarul a csapatodban dolgozók legeslegalja (teljesítmény szerint), csökkentett bónuszt kapnak és lehet, hogy nem kapnak fizetésemelést vagy előléptetés (most halkan elcsurrantottam egy könnycseppet értük).

És nekünk, mint Top Managereknek meg kell állapítanunk, hogy ki lesz ez az 5%... és nekünk (mint jól fizetett Top Managereknek) ez a munka büdös, lázadunk, kikelünk magunkból, stb... Kezdem érteni miért jutott a cégük oda ahol vannak.

De amúgy grat a clickbait title -ért... :)

eriol
eriol
2023. jan. 28. 1:32

@Szefmester Ezért nem szabad a bónuszt beleszámolni a fizetésedbe, amikor elvállalsz egy munkát. A bónusz nincs -> bármikor módosíthatják a feltételeket, bármikor elvehetik. És igen, ezt kihasználva sajnos valóban vannak a jelen cikkben említettnél 1000x rosszab helyek.

Rhynmei
Rhynmei
2023. jan. 26. 18:03
#2

"A munkahelyi zaklatások eléggé megtépázták a Blizzard hírnevét"
-Nyilvánvalóan csak személyes véleményen, de nem hinném, hogy csak én lennék ezzel így: a játékosok ezt úgy, ahogy van, pont lesz*rták. Megveszem a játékot/kieget, fizetem a havidíjat, játszani akarok (lehetőleg bug-mentesen, de ez már egy másik story), és szerintem nem sokan mondták le az előfizut vagy direkt nem vették meg valamelyik kieget tüntető jelleggel a zaklatásokkal szemben, mert a csúnya fogdosós bácsik fogdosódtak. A játékosokat rohadtul nem érdekelte ez, ők játszai akarnak.
"a legfelsőbb vezetőség leváltása pedig nem hozta meg a kellő eredményeket" Lehet nem vagyok naprakész infoban, de Bobby bácsi még tudtommal ott van a helyén, és amíg ő ott van, érdemi változás biztosan nem lesz, imnden más meg csak kozmetikázás a média felé. A játékok/játékosok szempontjából meg a kellő eredményhez kellő fejlesztések kellenének és hibajavítások, és nem a minél több pénzt húzzunk le a hülyegyerekekről vonalon kéne továbbhaladni.

PeterAndrew
PeterAndrew
2023. jan. 27. 3:25

@Rhynmei Igaz! Lutri a hatalom éhes markettingosok golyó fogócskája, mikor a játékosok tekegolyóval ütik agyon ezen agyhalottakat a gépük előtt a rajtuk keresztül kifejeződött, s átfojt - bugokért. Ne politikázanak! - Inkább fejleszenek.

__PARASZT__
__PARASZT__
2023. jan. 26. 15:48
#1

A twitter söpredék eloszor azért sirt, hogy roszul viselkednek a blizzardnál, most meg mán azért is sirnak, hogy a cég megprobálja megnevelni öket.

Külön vicc, hogy egy szó szerinti fizetett naplopo pozicioban lévő csoka sírt emiatt. Esélyes költségcsokentés áldozata lett a csoka azt most meg keserü neki a szölö. Eközben meg arra se volt képes a tag, hogy egy majdnem két évtizede kész játékot kiadjon ugy, ahogy az már két évtizede le volt fejlesztve. Szó szerint 10perc munka elvégzésére nem voltak képesek a classic részlegen. Éveket ültek rajta, és bugosabb lett mint ha hozá se nyultak volna. Én keveslem is azt az 5% megvonást. Rá lehet nézni milyen álapotban van a classic... ott inkább kirugások lennének indokoltak...

Amugy meg milyen játékra gondolt a cikkiro amit idő elött adott ki a blizz? mert az elmult jopár évben nem nagyon adott ki uj játékot a blizzard, csak patchelgeti a meglévöket?

PeterAndrew
PeterAndrew
2023. jan. 27. 3:18

@PARASZT Úgy láttom nálad el gurult a szappan.. -Nem szólok, ha a többiek is észre veszik.. -Ha mégis, nálad lesz crunch.

Vissza az oldal tetejére