Oldal I.

A filmadaptációk el vannak átkozva, legalábbis ezt gondolhatnánk az utóbbi évek silány termését nézve. A Riddick-játékok és még egy-egy ritka madár ugyan csillapították dühünket, de az igazi nagy lövést mindenki James Cameron rendező sci-fi eposza, az Avatar játékváltozatától várta. Miután Cameron (Terminator 1-2, Titanic, A mélység titka) fél órán át beszélt unott hangon a programról az Ubisoft standján az E3-on, sokan gondolták, hogy ennyi hablatyot egy vacak adaptáció tuti nem érne meg, tehát ezúttal tényleg belehúzhattak a srácok. Most végre itt az Avatar, és tény, hogy sok erénye van, melyeket bár elnyomnak az apróbb hibák és fájó hiányosságok, azért mégis kellemes érzést hagy maga után.

A történet a jövőbe kalauzol bennünket, ahol is az emberiség nekilátott a világűr meghódításának. A dolgok jól mentek, annyira, hogy egy hatalmas gázóriás egyik holdján, a Pandorán egy rendkívüli anyagra leltek, melynek felhasználása forradalmat hozhat az űrrepülési technológiában. Van azonban egy kis gond. Pandora nem lakatlan, hanem egy őshonos népnek, a három méter magas, kékbőrű, macskaszemű na'viknak ad otthont. A na'vik békések és nyugodtak, amolyan ősközösséget alkotnak, ám ennek ellenére erősek és jól szervezettek, így ha veszélyben érzik magukat, sok kellemetlen pillanatot okozhatnak a telepesek számára. Egy ideig nincs gond, hisz Pandora elég nagy a két fajnak, ám mikor az emberek rájönnek, hogy a na'vik táborai az általuk bányászni kívánt ércek felett helyezkednek el, körmönfont módon igyekeznek diplomatikusnak álcázni magukat. Ahhoz, hogy a na'vikat átverhessék, magukra öltik az emberi és na'vi DNS-ből barkácsolt avatárjaikat, melyek a na'vik testét formázzák, s ezzel igyekeznek az őslakók kegyeibe férkőzni.

Hősünk, kit jórészt személyre szabhatunk a kaland elején, ekkor érkezik a helyszínre, mint frissen kirendelt tengerészgyalogos. A játék első fél órája egyszerű, mint a pofon. Kapunk egy küldetést, elrobogunk a helyszínre, megoldjuk, majd vissza. Ezalatt többször halljuk, hogy valaki szabotálja a kitermelést, s mikor végre rájövünk, hogy ki az, meglepő mód egy avatárba bújt dokival találkozunk, aki felfedi előttünk a keserű igazságot. Nem azért vagyunk ott, hogy fenntartsuk a békét a na'vik és az emberek között, hanem hogy segítsünk az elnyomóknak megszerezni Pandorát az őslakóktól. S hogy velük mi lesz? Nos, a bányászokat ez nem nagyon érdekli.

Oldal II.

Jó a rossz ellen

Ezen a ponton a játék érdekes választás elé állít. Vagy az emberekhez csatlakozunk, és segítünk nekik leigázni a holdat, vagy átállunk a na'vikhoz, és kék bőrbe bújva vezetjük győzelemre őket az elnyomók ellen. Mindez persze nem nagy dolog, az viszont, hogy ez a két sztori különböző játékstílusokat takar, már tényleg újdonság. Maga a forgatókönyv egyébként nem nagy szám, és ahogy haladunk előre a játékban, úgy hal ki mellőlünk a kezdetben még viszonylag igényes történetvezetés, ám  sokat panaszkodni nem fogunk emiatt, lévén az Avatar egy igen eseménydús program lett. Lássuk hát, mi történik, ha meghoztuk a döntést!

Ha az embereket választjuk, akkor az Avatar legjobban a Lost Planetre fog hasonlítani. Kapunk egy vállfölötti kameranézetet, hatalmas fegyvereket és járműveket, majd végigrohanunk a pályákon, mindent lelőve, ami csak él és kék. A változatosságot itt elsősorban a vezethető gépek jelentik, hisz helikoptertől kezdve a motorcsónakon át a durvább mechákig mindent magunkkal vihetünk. A pályák az Avatarban afféle provinciákat jelentenek Pandorán, így teljesen nyitottak, ránk bízva, hogy milyen irányból és taktika segítségével teljesítjük az adott küldetést. Mivel az emberek nem őshonosak a holdon, a természet minden ereje igyekszik őket megakadályozni abban, hogy győzzenek, így nem csak a vadállatok, de a növények is támadnak. Nem árt tehát az extra tűzerő, ez pedig a fejlett technológiának hála szinte korlátlanul áll rendelkezésünkre.

Na'vikkal az egész játék máshogy alakul. Ekkor egy hack and slash akció közepébe esünk, ahol elsődleges fegyvereink különféle vágószerszámok. A na'vik gyorsak és erősek, ráadásul otthonosan mozognak Pandora természeti oldalán, így nem csak hogy nem árt nekik a növényzet, de még egyes állatok segítségét is igénybe tudják venni. Nincs tehát helikopter, van viszont óriásmadár, mellyel keresztülszelni az eget talán még hangulatosabb és látványosabb, mint az emberek repülő szerkezeteivel. Ugyan kaszabolni is jó, leghasználhatóbb fegyverünk az íj lesz, mely talán az egész játék legerősebb gyilkoló eszköze. Ha jól célzunk és elég közel vagyunk, még a kisebb gépeknek is elég egyetlen nyílvessző. Szerény személyem a na'vikat jobban szerette, s ez talán a moralitásuk megkérdőjelezhetetlensége miatt volt így. A na'vik mindig jók, szívük tiszta mint a hó, és amit tesznek, azért csinálják, hogy megtarthassák, ami a legfontosabb: az életüket.

Oldal III.

Akció, de hogyan?

Az Avatar tehát két játék egyben, ám ennek a zseniális ötletnek a kivitelezésével már akadtak gondok rendesen. Először is a mesterséges intelligencia szánalmas. Ellenfeleink hihetetlenül pontosan lőnek (csalás?), de a fedezékekről még sosem hallottak, így általában csak állnak, mint a faszent, és várják, hogy megöljük őket. A pályák felépítése sem túl jó, mert igaz, hogy sok rajtuk az alternatív útvonal, de tele vannak olyan szakadékokkal és láthatatlan falakkal, melyek azon felül, hogy idegesítenek minket, semmire sem jók. Mivel pedig a kamerakezelés fertelmes, ez a probléma fokozottan jelentkezik. Komolyan, miért nem lehetett volna más nézetet választani e helyett? Sokszor alig látjuk, honnét lőnek, drága emberünk (vagy na'vink, kinek a pap, kinek a paplan) pedig olyan lassan fordul meg, mint akinek komoly alkoholgondjai vannak.

Az irányítás sem a legjobb. Xbox 360-on kiakasztóan lassan reagál a gombokra a játék, és azok kiosztása sem esik kézre igazán. Viszont nem kell polippá változnunk hozzá. A PC-s verzióhoz is volt szerencsém, ott azonban még rosszabb volt a helyzet. Az addig oké, hogy egérrel könnyebb a célzás, de az érzékenység ott sem jó, kellenek a polipkarok, és valahogy a fókuszpontot sem sikerült eltalálni. Odakapnánk a puskát / nyilat valahová, de nem megy, mert tuti, hogy rossz irányba lövünk. Ez pedig egy olyan platformon, ahol az FPS-ek uralkodnak, megbocsáthatatlan.

A program egyes újdonságai sem igazán férnek el a képben. Az Avatar szeretne eredeti lenni, és ezért kapunk tapasztalati pontokat is, hogy különleges képességeinket fejleszthessük velük. Mind a na'viknak, mind az embereknek vannak ilyenek, de a gyógyításon felül jelen sorok írója alig-alig használt egyet is. Talán még a láthatatlanság volt mókás néha, de hasznosnak azt sem mondanám. Ugyanígy kilóg a koncepcióból az UFO-szerű minijáték, amiben stratégiai háborút vívhatunk a holdon. Játszani vele nincs sok értelme, max egy kis extra tapasztalati pont jár érte, ám ezért cserébe kizökkentő, de nagyon. Valahogy úgy éreztem az Avatar alatt, hogy a fejlesztők nem tudták eldönteni, milyen játékot is fejlesszenek, így összeloptak minden ma divatos elemet. Akció, RPG, stratégia... nos, talán jobban jártunk volna, ha kapunk egy sima akciójátékot.

 

Oldal IV,

Szépséges Pandora

A grafika a fenti, játékmenetbeli problémák ellenében nagyon szép. Xbox 360-on egyenesen csodás, legyen szó akár a növényzetről, a karakterekről, vagy a járművekről. PC-n egy fokkal szebb, hála a sok rápakolható különleges effektnek, noha a Crysis után senkit sem fog meghatni a hold buja dzsungele. Pláne, hogy a gépigény elég magas. A tesztgépen elég sokat szenvedett a játék (Athlon II X2@3,4Ghz, Radeon HD3870, 6GB memória), pedig PC-s szemmel nézve azért _annyira_ nem néz ki jól. Akárhogy is, az igazi pite a 3D-s látványorgia, hisz a megfelelő kijelző tulajdonában (ami kicsit drága, de sebaj) 3D-ben is élvezhetjük az Avatart. Ez minden változatnál működik, noha PC-re az Nvidia szemüvegére is szükség lesz. Akik látták így a játékot, azt mondják, hogy lenyűgöző, és ver szinte mindent, úgyhogy sajnálom, hogy nem nyílt alkalmam ehhez a verzióhoz. A hangok is ehhez mértek, főleg, hogy pár filmben szereplő arc adta a szinkront, a zene pedig szintén a moziból való, ergo nem panaszkodhatunk.

Az Avatar: The Game összességében egy jó játék lehetett volna. Messze túlmutat az átlagos filmadaptációkon, és pár olyan jelenettel is bír, melyekre sokáig emlékezni fogunk. Ugyanakkor ezer sebből vérzik az aláépített koncepció, és olyan bosszantó hiányosságokon csúszik el, mint a designeri bizonytalanság és a vacak pályatervezés. Ettől függetlenül, én személy szerint élveztem, és alig várom a filmet (ha minden igaz, e sorok olvasásakor már a mozikban lesz), a játékot viszont csak azoknak ajánlom, akiknek vagy tetszett az Avatar, vagy nagyon hiányzik nekik valami a Lost Planet 2-ig. A demót mindenesetre érdemes megszemlélni.

Platformok: PC, PS3, Xbox 360, Wii

Tesztplatform: Xbox 360 és PC