Lehet, hogy a Deck13 stúdió neve nem mindenkinek cseng ismerősen, pedig a német csapat már 20 éve fejleszt játékokat. Először talán akkor figyelhetett fel rájuk a szélesebb értelemben vett nagyközönség, amikor a Lord of the Fallen nevű játékokkal az elsők között próbálták meg lemásolni a Dark Souls formuláját, több-kevesebb sikerrel. Mindenesetre a játék teljesen vállalható volt, még ha nyilván nem is ért fel a FromSoftware klasszikusához. Aztán következett a The Surge két része, amikkel a Deck13 már bőven hozta azt a szintet, ami talán valahol a dupla-A és tripla-A kategória között lebeg, de azért inkább az előbbihez áll közelebb.
Nincs ez másként új játékuk, az Atlas Fallen esetében sem.
Ez már onnan is látszik, hogy eleve olcsóbban adják Steamen, mint a csúcskategóriában szokásos 60-70 eurós ár. A műfaj viszont változott a Deck13 korábbi játékaihoz képest: ezúttal már nem a lassabb, megfontoltabb akció-szerepjátékok között próbálkozik a stúdió, hanem egy jóval gyorsabb menetű, kvázi nyitott világú akciójátékot kapunk, néhány érdekességgel.
A történet maga nem különösebben érdekes. Egy Atlas nevű bolygón játszódik, ahol a Thelos nevű napistenség uralkodik, aki alapvetően egy elég nagy szemétláda. Ha ő nem lenne elég, akkor ott van az alattvalója, a Királynő, aki szintén nem túl kedves, és bónuszban még lebeg egy Watcher nevű entitás is az egész vidék felett, aki ellenséges kreatúrákat teremt az utunkba. Hősünk egy sivatagi karaván tagjaként kezdi kalandjait, mint egyik a sok Névtelennek. Ezeket az embereket tulajdonképpen csak fizikai munkára tartják és bármikor feláldozhatók.
Azonban karakterünk nem sokáig hajlandó ebbe beleszürkülni: az már az elején látszik, hogy rebellis természetű, majd miután a játék legeljén ráakadunk egy mágikus kesztyűre, kapcsolatba kerülünk egy Nyaal nevű szellemmel, aki tulajdonképpen társként kísér végig minket az utunkunk. Ez a kesztyű adja innentől kezdve a különleges képességeinket (és egyben fegyvereinket), amikkel szembe tudunk szállni az elnyomó hatalmakkal.
De, hogy mi a Királynő célja valójában, és miért történik igazából ez a sok rossz dolog, arról elég keveset tudunk.
Az a szerencse, hogy maga a világ kialakítása és hangulata rendben van, mert történetből tényleg nem sokat kapunk, a karakterek pedig nagyon sablonosak. Pedig egyébként sok felfedezhető település van, találkozatunk és beszélgethetünk NPC-kkel, megtudhatunk ezt-azt a világról, de igazából túl sok minden nem derül ki, és tényleg nem tudnék felidézni egyetlen igazán érdekes karaktert sem az egészből.
Maga a világ egyébként (ahogy említettem) félig-meddig nyitott, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy több nagyobb, szabadon bejárható régiót kapunk, amik grafikában és hangulatban is különböznek egymástól: találunk sivatagot, földalatti várost, erdős részeket, falvakat és várost is. Alapvetően persze a homokos jellegű területek dominálnak, ami azért is előnyös, mert a készítők azzal dobták fel a közlekedést, hogy főszereplőnk képes kvázi szörfözni a homokon, de amint szilárd talajra, vagy bármilyen más jellegű felületre érünk, azonnal visszavált mezei futásba. Mindenesetre ez a szörfözgetés akkor is jó ötlet, és feldobja a játékmenetet.
Ezen kívül főhősünk képes még dupla ugrásra, és levegőben dashelésre, ezekre pedig szükség is lesz ahhoz, hogy meghódítsuk a területek magasabb részeit. Harc közben pedig az elugrás valamint egy parry jellegű képesség lesz a segítségünkre. Ez utóbbi nem a szokásos parry, csak hasonlóan működik: az ellenfél támadásához megfelelően időzítve kell elsütnünk, és ha sikerült, akkor az ellenség lefagy és egy ideig védtelenné válik.
Amikor támadásba lendülünk, alapvetően a mágikus kesztyűt által a homokból "megidézett" két fegyver áll rendelkezésünkre: egy baltaszerűség és egy kalapácsszerűség, amik mellé társul egy tőr, ami a távoli ellenfelek esetében lasszóként is használható. Alapvetően a harc ezeknek a kombinálásából áll, de mivel később sem kapunk igazán sokkal több lehetőséget, tulajdonképpen hamar betanulható gombnyomogatássá fajul az egész. Persze, azért igyekeztek kicsit feldobni, így a támadásaink alatt feltöltődik egy "momentum méter", és ezen feltöltődés közben ha a skála elér bizonyos pontokat, akkor többet sebzünk és a fegyvereink ideiglenesen átalakulnak durvább cuccokká, illetve elsüthetünk egy nagyon pusztító támadást is.
Az egészhez viszont egy elég összetett, jól kitalált fejlesztési rendszer társul, amihez persze szükséges lesz a világban mindenfelé gyűjtögetnünk a különböző holmikat. A rendszer tényleg elég komplex elsőre, de a lényeg, hogy vannak relicek és idolok. Ebből is a relic a komplikáltabb fajta, amiket megtalálhatunk vagy elkészíthetünk, valamint később aztán fejleszthetünk is. Az általunk adott képességek passzívak, és akkor aktiválódnak ha a momentum méteren elérjük a megfelelő szintet.
Igazából a játék egyik legzavaróbb dolga, hogy Nyaal állandóan kommentál, és hülyeségeket. Például ha azt mondja, hogy van a közelben egy kereskedő, akkor az lehet, hogy tényleg pár méterre van, de lehet, hogy még vagy 200 méterre három fal mögött, ahol esélyed sincs megtalálni. Ugyanez történik akkor is, amikor egy közeli felvehető holmira hívja fel a tisztelt figyelmünket, hogy aztán kiderüljön, hogy még csak látótávolságon belül sincs az adott holmi, így hosszú időbe kerül, mire végigkutatunk mindent, ahelyett, hogy tudnánk haladni. Ezen kívül a harcrendszerből tényleg mindent kiismerünk nagyjából féltávra, és onnantól némileg monotonná válik, és hát, ahogy említettem maga a sztori és a karakterek sem túl érdekesek. És ha már itt tartunk, a látvány is legfeljebb közepes, de ez mondjuk a legkevésbé sem zavart, mert egyébként a játék összhatása képileg rendben van.
Szóval összességében az Atlas Fallen tökéletesen illeszkedik a Deck13 eddigi munkásságának sorába. Egy olyan játék, ami sosem lehet AAA-kategóriás, de oda igyekszik felérni, és a költségvetést inkább néhány egyedi ötlettel igyekszik helyettesíteni. A lényeg, hogy igazából élveztem a játékot, mindenképp kár lett volna kihagyni, mert a hibái és hülyeségei ellenére hangulatos és szórakoztató. De azt mondanám, hogy mikor olyan címek jelentek és jelennek meg, mint a Baldur's Gate 3, vagy a Starfield, talán senki nem veszít túl sokat, ha valamikor később csap le rá, amikor esetleg még a mostani 49,99 eurós áránál is olcsóbb lesz. De akkor viszont tényleg megér egy esélyt!
