A világ első…

A világ első…

Az ASUS PG278Q lehetne az „első!”-zés aktuális királya, mert nem elég, hogy QHD felbontású panel sosem volt még ennyire gyors, de ebben a monitorban debütált az nVidia G-sync technológiája is, amiről nem kisebb nevek nyilatkoztak olyanokat, hogy „Ha egyszer leülsz egy ilyen elé, sosem akarsz majd mást!”, mint John Carmack, az id Software egykori zsenije. Kár, hogy lassan nem kering olyan friss fotó Engine Johnról a neten, amin nem egy Oculus Rift virít a fején. Na de ennyit a cinizmusról, mert egyrészt előbb-utóbb az Oculusban is lesz ilyen technológia, másrészt az igazság az, hogy már mi is nagyon régóta vártuk, hogy kipróbálhassunk egy G-synces monitort. A probléma, amire ez megoldást kínál, már régóta velünk van, és bár a folyadékkristályos monitorok megjelenése óta lett volna lehetőség megszabadulnunk tőle, valahogy senki sem vette rá a fáradtságot.

Na de mi is az a G-sync?

Örülök, hogy megkérdeztem magamtól, mert így elmondhatom mindenkinek. Az előző évszázadban sok-sok évtizeden keresztül ültünk katódsugárcsöves tévék és monitorok előtt, amik nagyon leegyszerűsítve úgy működtek, hogy egy elektronágyú alpixelenként végiglövöldözte az egész képernyőt, hogy felvillantsa a képpontokat, majd mivel azok nagyon gyorsan kialudtak, kezdte előröl az egészet. Bumm-bumm-bumm, percenként több milliárdszor! Hogy mekkora erővel lövöldözzön az ágyú – tehát hogy milyen képet rakjanak ki a pixelek –, azt egy PC esetében a grafikus vezérlő mondta meg neki, aminek a memóriájában ott várakozott a kirajzolásra váró kép. A CRT képernyők előbb felvázolt működési elve miatt azonban eltartott egy ideig, míg elkészült az elektronágyú a képpel, tehát nem lehetett egyszerre az egész képkockát átadni a monitornak, mert az soronként haladt. Éppen ezért előfordulhatott, hogy miközben rajzolgatott, elkészült egy új képkockával a grafikus vezérlő, és már azt mutatta, mint kirakandó képet. A végeredmény valami ilyesmi lett:

A fenti kép egy nagyon szép példa arra, hogy milyen az, amikor a kijelző nincs szinkronban a videokártyánkkal. A screen-tearingnek, vagy csíkozódásnak hívott jelenség akkor fordul elő, amikor a grafikus vezérlő fittyet hány a monitor tempójára, és csak ontja magából a képkockákat. Kellett erre valami megoldás, hát anno kitalálták az úgynevezett vertical-syncet (V-sync), ami nem egy bonyolult eljárás, mindössze annyit csinál, hogy megzabolázza a videokártyát: az hiába készül el egy új képkockával, meg kell várnia, amíg a monitor jelet ad, hogy készen áll annak fogadására. Igen ám, csak ez egy új problémát szült. Egy ideális világban a grafikus vezérlő pont úgy ontaná magából a képeket, ahogy a monitor az iramot diktálja, de a valóságban ez nem egy így működik. Egy átlagos, 60Hz-es kijelző másodpercenként 60 képkockát képes kirakni, tehát 16,6 milliszekundumnyi idő van egy-egy kép létrehozására. Sajnos ez azonban néha túl kevés, néha pedig nagyon is sok. Amikor kevés, és nem készül el időre az új képkocka, akkor a monitor kénytelen lesz megjeleníteni az előzőt, és hiába lesz kész 1ms múlva a grafikus vezérlő, várhat bő 15ms-ot, mire végre kirakhatja közönségének a művét. Ez ugye egy felesleges késleltetés, ami a sasszemű játékosoknak szúrhatja a szemét, hiszen teljesen inkonzisztens lesz tőle a megjelenítés. Például kétszer ugyanaz, majd egy új, aztán megint kétszer ugyanaz? Amikor minden ms számít, ez túl nagy lag. Amikor túl hamar készül el a videokártya, akkor egyébként nincs ekkora katasztrófa, csak nem tudjuk szegényt kihasználni, sokat fog unatkozni.

A kimenő képkockák V-sync nélkül és V-sync-kel (forrás: nVidia)

A fenti ábrákon a „scan” feliratok melletti számok jelzik, hogy hányadik képkockát rajzolja ki éppen a monitor. Ha nem használunk V-syncet, akkor csíkozódás lesz a jutalmunk, ha igen, akkor lag és ismételt képkockák. Bármit is válasszunk, kompromisszumokra kényszerülünk, tehát a CRT kijelzők öröksége még ma is kísért minket. Első blikkre talán adná magát, hogy minden hátránya ellenére a V-sync a kisebbik rossz, de a valóságban sok játékos kényszerül arra, hogy kikapcsolja azt, egyszerűen azért, hogy cserébe jóval reszponzívabb játékot kapjon, mert az a teljesítményén is javíthat.

Bekapcsolt V-sync mellett jól megfigyelhető az ugráló FPS (forrás: nVidia)

Sebesség és G-sync

Mi lehetne a megoldás? Valószínűleg már mindenki tudja, de nem, a hardverek fejlesztői nem abba az irányba mentek el először. Olyan ez, mint amikor valami egy filmben teljesen egyértelmű, de a főhős képtelen észrevenni, mi meg ott dühöngünk magunkban a moziban, hogy „fordulj már meg”. De nem fog. A játékosok esetében az első Szent Grál a sebesség növelése volt. Maradt a fix ütem, de gyorsult. A 60Hz-et követte a 120, majd a megérkezett a 144Hz is, amit a brutálisan gyors TN panelek tettek elérhetővé. A több frissítés több képkockát is jelent, és hirtelen tele is lett a net olyan játékosokkal, akik saját bevallásuk szerint még a 120fps-t is látják, tök mindegy mit mondanak a biológusok. Továbbléptünk az evolúciós létrán, eljött a szuperemberek kora? Sajnos nem, amit valójában érzékelnek a játékosok egy megfelelően gyors videokártya mellett egy ilyen monitor esetében, az a jóval kisebb késleltetés. Sokkal gyorsabban reagál a játék minden apró mozdulatunkra, még bekapcsolt V-sync mellett is, így megszabadulhatunk a csíkozódástól. És boldogan játszottak, míg meg nem haltak… vagy nem? Ha a színfalak mögé nézünk, ez nem egy rossz megoldás, de messze van az ideálistól. Minimális lagok maradnak, V-sync esetén a duplán kirakott képek is (csak most jóval kevesebb ideig lesznek kint), de szerencsére mi ebből már alig érzékelünk valamit. Ettől függetlenül ez csak a régi jó CRT-s vezérlés, erősen felturbózva, ráadásul nem igazán használható csak a gyors TN panelekkel, tehát a széles betekintési szögeknek kapásból búcsút mondhatunk. Na de ekkor színre lépett az nVidia és beleüvöltötte mindenki arcába a megoldást. Azt, amit sokan láthattak volna, ha érdekelte volna őket, de valószínűleg olcsóbb volt csak a tempón tekerni egyet.

A G-sync ugyanis nem más, mint egy *dobpergés* dinamikus frissítési ráta! Megfordulnak a szerepek, nem a monitor diktálja a tempót, hanem videokártya, a kijelző meg akkor pakolja ki a következő képet, amikor az elkészül. Egyszerű, mint az 1x1, ugye?

Olyan reszponzív lesz a játékunk, mint kikapcsolt V-sync mellet, csak éppen nem jelentkeznek majd a hátrányok! Persze bizonyos határokat azért így is be kell tartani, mert a paneltől függ, hogy mi az a maximális idő, amíg nem jár színvesztéssel ugyanannak a képkockának a kitartása és a sebesség is nagyban behatárolja, hogy milyen gyorsan követhetik egymást a képkockák, de kb. ennyi, így is elég reszponzív lesz a kijelzőnk, főleg ha alapból gyors volt, mint az PG278Q.

Oké, ez tetszik, mi kell ahhoz, hogy kihasználhassam?

Hát nem árt egy monitor, amiben már benne van az nVidia új G-sync vezérlője, valamint egy GeForce kártya; bármi megteszi a GTX650 Ti-től felfelé, aminek van DisplayPort kimenete. A monitorválaszték egyelőre nem ilyen széles, az ASUS PG278Q az első fecske, de az nVidia szerint a jövőben érkeznek majd további monitorok is, különböző felbontásokban (1080p, 4K). A G-sync működik multi-GPU (SLI) konfigurációkkal is és surround rendszerekben is használható, de utóbbi esetben nem árt, ha gondoskodunk a megfelelő kraftról is, mert három olyan ASUS monitort kihajtani, mint amit ma bemutatunk… hát nem egyszerű.

Még egy apró mozaikszó mielőtt nekiesünk az ASUS sebességbajnokának: ULMB

Ez az utolsó, cserkész becsszóra. A G-sync vezérlővel érkező monitorok egy másik extrát is fel tudnak villantani (majdhogynem szó szerint), az Ultra Low Motion Blurt. Anno a CRT-s korszakban az érzékenyebb szeműeket zavarhatta, hogy egy 50-60Hz-es tévé vagy monitor villog. Hiszen felvillan a kép, majd eltűnik, felvillan a következő, majd az is eltűnik és így tovább. Ahogy nőtt a képfrissítési ráta, úgy lett ez egyre kevésbé zavaró, 85 és 100Hz-en az emberi szem már nem érzékel ebből szinte semmit. Az LCD kijelzőknél nem tűnik el azonnal az előző képkocka, helyette végignézhetjük az átalakulását a következővé. A végeredmény az lesz, hogy gyors mozgásoknál elmosódhatnak a részletek. A testufo.com-on bárki kipróbálhatja ezt a saját monitorával, gyorsíthat, lassíthat a kis UFO mozgásán, és az idő nagy részében az lesz látható, hogy az ott bizony csak egy nagy paca…

Hogyan segít ezen az ULMB? Visszatér a CRT-s gyökerekhez, és elkezdi kapcsolgatni a villanyt. Amint képfrissítés következik, kilövi a háttérvilágítást, majd abban a pillanatban, ahogy végbement a változás, visszakapcsolja. Ennek hála csak a kész képeket fogjuk látni, az átmeneteket nem. Hogy ne legyen zavaró a villódzás, ezt csak 85Hz-en, vagy a felett lehet bekapcsolni, és csak G-sync nélkül. A G-syncnél ugyanis nem ütemre jönnek a képkockák, tehát össze-vissza villogna a kép, aminek valószínűleg senki sem örülne.

Az ULMB egy érdekes ötlet, de senki nem mondta azok közül, akiknek megmutattuk, hogy érte bizony kukázná a G-syncet, mert az sokkal több előnnyel jár, míg az ULMB hatása alig látszik – játékokban szinte semennyire. Na de ennyit a különböző technológiákról, lássuk, mit nyújthat nekünk az ASUS PG278Q, ha úgy döntünk, hogy kirakjuk az asztalunkra!

ASUS PG278Q - Felépítés

ASUS PG278Q - Felépítés

Az ASUS PG278Q tiszteletet parancsoló dobozban érkezett hozzánk és nem csak a nagyzoló feliratai miatt mondjuk ezt. 27 col nem kis átmérő, de ekkora dobozra azért nem számítottunk. Az legalább biztos, hogy nem kell attól tartanunk, hogy bármi baja is lesz a monitornak, míg hazaérünk, mert a gyárban nem spóroltak a habszivaccsal. Kibontva a csomagot az első érdekesség, ami feltűnhet mindenkinek az az, hogy a talp már fel van szerelve, és portré (pivot) módban fekszik a monitor a dobozban. Kiemelés közben kiderül, hogy súlya is van szépen, úgyhogy nem nélkülözi a fémet, a talp például elég nehéz lett.

A képek valószínűleg nem adják vissza, de a PG278Q az egyik legszebb monitor, ami valaha az asztalunkon landolt. A szögletes formavilág ismerős lehet az egyéb Republic of Gamers termékekről (G szériás notebookok pl.) és nagyon jól áll a monitornak. A grafitszürke és fekete festés elegáns, a káva vékony, az összeszerelés minősége pedig példás. Az első benyomás tehát igen pozitívra sikeredett nálunk, lássuk képes-e tartani a szintet az ASUS terméke, ha tovább vizslatjuk.

A talpazat elég sok mindent tud, a kijelző forgatható rajta két irányban, állítható a magassága, és természetesen döntögethető is a panel. Előre csak 1-2 fokban, hátrafelé viszont akár 20-ban is, és ami sokak számára lehet fontos, a már emlegetett pivot (álló) mód is támogatott. Az átmenet ráadásul teljesen folyékony, borzasztóan könnyen lehet váltani a két pozíció között, mégis stabilan tartja magát a monitor mindkét állapotban. Ha valaki ettől függetlenül úgy döntene, hogy lemond erről a remek talpazatról, megteheti, a VESA 100-as szabvány méretei szerint másik állványra is felfogatható a PG278Q.

A menügombok a képernyő jobb oldalán találhatóak, hátul. Csak pár darab van belőlük, így könnyű megtanulni mi mit jelent, a menüben való navigálást pedig egy pici joystiq teszi egyszerűvé. Alulról felfelé egyébként a sorrend a következő: bekapcsoló gomb, Turbo gomb, Game Plus menü, kilépés és a joystiq. Mindegyik nagyon jól elkülönül a többitől, határozott nyomáspontjuk van, elöl piktogramok jelzik mi mire jó, ha pedig aktiváljuk valamelyiket, a képernyőn is megjelenik hozzájuk a magyarázat, így sötétben sem okozhat problémát a menü kezelése. Szoftveres menükezelés egyébként nincs, de ilyen kezelőszervek mellett nem is éreztük a hiányát. Főleg, hogy a menü elég fapados lett… fényerő, kontraszt, színcsatornák, túlvezérlés, ULMB, kb. ezzel fel is soroltuk az érdemi menüpontokat. Nincsenek például Splendid színsémák, de annak, aki a természetes megjelenítést szereti, ez nem is lesz probléma.

A Game Plus menünek külön felülete van, ez arra képes, hogy kirakjon egy célkeresztet a képernyő közepére olyan játékok esetében, amikben nincs, vagy adjon nekünk a bal felső sarokba egy visszaszámlálót. A kettő egyszerre nem megy, de talán nem is baj, nehéz elképzelni olyan helyzetet, amikor szükség lehet rájuk. A Turbo gombbal a képfrissítés sebességét lehet kapcsolgatni 60, 120 és 144 Hz között. Legalábbis amikor épp működik, nem igazán sikerült rájönnünk mitől függ, hogy akarja-e épp a frissítés váltást, de a legtöbb felhasználó valószínűleg úgyis beálltja a 144Hz-et, és az életben nem kapcsol többé lejjebb.

Az állapotjelző led közel van a gombokhoz. A fénye nagyon diszkrét, így nem gond, hogy nem lehet kikapcsolni. Főleg, hogy nem csak a ki-bekapcsolt állapotát jelzi a PG278Q-nak, hanem azt is, hogy éppen használ-e valamilyen új technológiát. Ha fehér, be van kapcsolva a monitor, ha narancssárga, akkor készenlétben van, ha piros, akkor aktív a G-sync, ha zöld, akkor 3D-ben futnak a tartalmak rajta (nVidia 3D Vision 2 szettel lehet kihasználni ezt a képességét), ha pedig sárga, akkor az ULMB megy. Van egy Light in Motion funkció a menüben, azzal pedig a talpba épített, kör alakú világítást lehet kapcsolgatni, ami látványos, de hosszútávon egy kicsit zavaró.

Eddig nagyrészt csak jókat mondtunk az ASUS új csúcstermékéről, de most jön valami, amit nagyon nehezen tudtunk megbocsátani neki. Ha bekukkantunk a nyak mögé, ott várnak ránk a bemenetek. Vagyis „a” bemenet. Merthogy csak egy van. A G-sync kapcsolathoz DisplayPort csatlakozó kell, ez tiszta sor, mindenképp kellett egy ilyen a monitorra, de úgy érezzük, hogy ettől függetlenül azért még elfért volna más is mellette. Legalább egy HDMI, hogy ha pl. van egy konzolunk a PC mellett, akkor rá tudjuk dugni a monitorra. De nem, ez a termék a glorious PC master race számára lett készítve, akiknek van egy darab PC-jük és mást eszükbe sem jutna soha a kijelzőjükre csatlakoztatni. Pedig ekkora felületen már a különböző kép a képben és kép a kép mellett módok is egész jól kihasználhatóak lennének. A másik érdekesség az USB 3.0 hub logikátlansága. A két kivezetése ugyanis ott van, közel a DisplayPort csatlakozóhoz. Ennek hála nagyon körülményes hozzájuk férni, tehát kb. a billentyűzetünket és egerünket dughatjuk rájuk, de akkor minek az USB 3.0? Az élet nagy kérdései ugye.

Hogy teljesen mentes legyen a zajoktól a monitor, egy külső tápegységet kapott, ami elég apró lett. Ez felkeltette az érdeklődésünket, hogy mégis mennyit fogyaszthat egy ekkora monstrum, és a végeredmény elég meglepő lett: gyári állapotban (brutálisan magas fényerő mellett) 50 watt körül mozgolódott a mérőműszer, míg bekalibrált állapotban alulról súrolta a 30-at.

ASUS PG278Q - Képminőség

ASUS PG278Q - Képminőség

A PG278Q ugyebár TN panelt használ, ami rettenetesen gyors és… ennyi. Minden másban általában a többi panelfajta jobb, ezért manapság már egyre kevesebb TN paneles monitor van, legalábbis a középkategóriában. A legolcsóbb monitorok ugyanis még mindig ilyenekkel készülnek, és néhány felsőkategóriás megjelenítő is alkalmazza őket, természetesen a sebességre kihegyezve. 2560*1440-es felbontású, 27 colos példánnyal még nem igazán találkoztunk, de bekapcsolás előtt úgy éreztük, hogy ha valahol elvérezhet az ASUS fenegyereke, akkor az a panel képminősége lesz. Nos, legnagyobb meglepetésünkre nem így lett. Az a helyzet, hogy nem igazán tudjuk, hogy láttunk-e valaha ilyen szép képminőségű TN panelt. És mi azért már láttunk párat…

Kalibrálatlanul is elég pontos színvisszaadással találkozhatunk, csak gyárilag a fényerő az egekben van, a képernyő kisüti az ember szemét. Még szerencse hogy ez pár gombnyomással korrigálható. Mivel nem voltak extra színprofilok, így nem igazán volt mit méricskélnünk, egyből bekalibráltuk a monitort és ezt a meglepő eredményt kaptuk:

Az SRGB színtér nem probléma a monitornak, a referencia színektől való eltérés minimális, a fényerőt és a kontrasztot sikerült tökéletesen belőnünk. Ennél többet nem igazán kívánhatunk kijelzőtől. A kalibrált panelen elvégeztük különböző helyeken is a kontrollmérést, de még a sarkok környékén is csak 1.3 volt a Delta E. Le a kalappal, erre igazán nem számítottunk. Ettől függetlenül persze még mindig nem ezt a monitort ajánljuk színhelyes feladatok elvégzéséhez, azokra ott vannak a különböző prémium panelek, de TN paneltől ez a teljesítmény csillagos ötös (az ASUS hivatalos specifikációja szerint egyébként az NTSC színtér 72%-át képes visszaadni a monitor, ami szintén jó eredmény).

A háttérvilágítás nem PWM vezérelt, így nem villódzik, az érzékeny szeműek örülhetnek, márpedig valószínűleg ők vesznek ilyen monitort. Szabad szemmel egy fekete képernyőn nem láttunk bevilágításokat, és a fényképezőgépet is elég nagy záridővel kellett használjuk, hogy alul felbukkanjon egy kevés. Bekalibrált állapotban egy fehér képernyőn a legkisebb fényerő, amit mértünk 46cd/m^2 volt, ez elég szemkímélő még egy sötét szobában is, a maximális pedig 377 cd/m^2 volt, ami pedig még nappal is kisüti a szemünket. Persze nem véletlen, hogy ilyen brutális fényerőtartalékokkal rendelkezik a monitor, hiszen támogatja az nVidia 3D Vision 2-es megoldását, ami aktív-záras szemüveggel teszi elérhetővé a 3D-s élményt. Ez fényerővesztéssel jár, tehát jó, ha alapból elég nagy a fényerő, amit lefelezhet a szemüveg. Sajnos 3D Vision csomag nélkül a 3D-s részt nem tudtuk megnézni, de igazából ez úgyis csak egy extra, a legtöbben valószínűleg nem ezért fognak erre a monitorra kacsintgatni.

Fényerőeloszlás

Bár szabad szemmel alig látható a különbség, azért a háttérvilágítás lehetne egyenletesebb. A monitor közepéhez viszonyítva 17%-os eltéréssel is találkozhatunk, főleg a szélek felé. Az interpolációs képességei a vezérlőnek nem rosszak, 1080p-ben is nagyon szép a kép, de ha bírja a grafikus vezérlőnk erővel, érdemes a natív felbontásnál maradni (főleg, hogy csak ott jelenti magáról a monitor, hogy megy 144Hz-en).

Még egy kicsit a képminőségnél maradva, sávosodást a színteszteknél nem nagyon láttunk, és a kontrasztskála elemei is mind kivehetőek voltak, bár a legsötétebb szürkéért nagyon kellett sasolni, de ott volt. A panel egyetlen ponton szerepel csak gyengén, a látószögeknél. A TN panelek esetében szeretnek megadni 160/170 fokot, mint jól látható tartományt, de az igazság általában távol van ettől. Szemből nézve a monitort még pont tökéletes a kép, a sarkokban sincs színtorzulás, de ha például hátradőlünk a székünkben, akkor a képernyő teteje már sötétebb lesz, ágyból fekve pedig kb. esélytelen rendesen filmet nézni, ha asztalon van a készülék. Horizontálisan már sokkal jobb a helyzet, de ahogy elkezdjük körbejárni a monitort, némi zöldesedéssel kell számolni. Ketten hárman azért még jól el tudnak lenni előtte, ha áthívjuk a barátainkat, nem kell szégyenkeznünk.

Sebesség, G-sync akcióban, értékelés

PG278Q - Sebesség, G-sync akcióban

Elérkeztünk a legérdekesebb részhez, a sebességhez, egy gamer monitornál elvégre ez a lényeg. Egy 144Hz-es, 1ms-os GtG idővel rendelkező paneltől a legjobb időket várjuk és nem is kellett csalódnunk, a PG278Q brutálisan gyors. Már G-sync nélkül, szimplán csak a 144Hz-es képfrissítést kiválasztva óriási a különbség egy 60Hz-es monitor és ez között, az egész sokkal válaszkészebb, mindenre azonnal reagál. Bár csak a szemünkre hagyatkozhattunk most, az input lag is minimálisnak tűnik, a feldolgozó chip tehát szélsebes, még normál túlvezérlés mellett is. Mi úgy vettük észre, hogy az extrém beállításnak nem sok értelme van, csak kicsit több lesz a hiba, de látható gyorsulással nem jár. Nem először látunk azonban villámgyors paneleket, úgyhogy amint lehetett, aktiváltuk a G-syncet és vártuk a csodát, ami aztán jött is, meg nem is.

Az a helyzet ugyanis, hogy a G-sync istenien teszi a dolgát, egy ugráló fps-es játékban 60Hz-es V-synces beállításhoz viszonyítva óriási a különbség. Nincs össze-vissza megjelenítés, minden képkocka egyszer rajzolódik ki, és minden abban a pillanatban tárul elénk, ahogy elkészül vele a VGA. Az elméletben jól működő technológia tehát a gyakorlatban is tökéletesen használható, és bár sajnos ezt képekkel nem tudjuk visszaadni, attól még így van. Akkor mi lehet a probléma? Nos, az, hogy a javulás már messze nem olyan látványos, ha 144Hz-es megjelenítésből indulunk ki. Néha igazából azon gondolkodtunk, hogy vajon azért látunk egy kis különbséget, mert látni akarunk (vagy úgy gondoljuk, hogy kéne), vagy azért mert tényleg érezhető előnye is van a G-sync-nek. Nehéz megmondani. A gyors képfrissítés ugyanis minimálisra csökkenti a cikk elején kivesézett zavaró tényezőket, így a G-sync csak extrém esetekben nyújt igazán látható előnyt.

Akit bővebben is érdekelnek képminőséggel és sebességgel kapcsolatos mérések, ajánljuk, hogy látogasson el a TFT Central-hoz, mert nekik mindenre van valami kütyüjük, azt is megtudhatjuk a monitorról, amit nem is akartunk.

Értékelés

Akkor íme a rövid verzió azoknak, akik egyből itt nyitottak (ejnye), és azoknak, akik már minden tudás birtokában vannak. Vegyük külön a monitort és az nVidia új technológiáját, a G-syncet. Az ASUS PG278Q a legjobb gamer monitor, amivel valaha dolgunk volt, ennyi, ez a tömörített változat. Ez az első olyan kijelző, ami 2560*1440-es felbontás mellett képes 144Hz-es képfrissítésre, és az első olyan, ami támogatja a G-syncet. A fizikai jellemzői mind kiválóak, az állványa olyan, hogy azt sok monitor megirigyelhetné és képminőség frontján sem tudunk kötözködni, pedig egy IPS monitor után ültünk át elé. A betekintési szögek sajnos eléggé TN panelesek, és nem igazán tudjuk megbocsátani az egyetlen videó bemenetet sem, de ezeket leszámítva, nem tudunk kötözködni, ez most a gamer monitorok királya. Az egyetlen, ami beárnyékolhatja az uralmát, az az ára, mert az bőven 200 ezer forint felett van, és ennyiért már sok egzotikus termék közül válogathatunk (34 colos extra szélesvásznú, 4K-s 28 colos, stb.). Érdemes elgondolkodnunk, mi a prioritás, de ha gaming über alles, akkor lehet, hogy itt az ideje feltörni a malacperselyt. Főleg, hogy nem árt egy kellően erős gép sem a PG278Q mellé, ami tud is neki elég képkockát szolgáltatni másodpercenként.

iPon webshop: ASUS PG278Q

Az ASUS PG278Q monitort az ASUS hazai képviseletétől kaptuk kölcsön, ezúton is köszönet érte!