Bevezető

Néhány hete vendégül láthattuk az ASUS HD2-es asztali multimédia lejátszóját, amely az O!Play sorozatban elsőként kínált 3,5 hüvelykes merevlemez számára bővítőhelyet. A termék hálózati szolgáltatásait akkoriban ugyan kritizálnunk kellett a működésükkel kapcsolatos kisebb-nagyobb hibák miatt, de összességében elégedettek voltunk a termékkel. Most az ASUS másik újdonságát próbáljuk ki, amely O!Play Mini névre hallgat és fentebb említett testvérénél szerényebb szolgáltatásokat kínál ugyan, de ennek megfelelően jóval kedvezőbb árcédulával is érkezik. A kis újdonság nemrégiben jelent meg a piacon, most pedig egy teszt erejéig végre mi is vendégül láthatjuk.

Az O!Play Mini-től nem szabad sokat várni, hiszen egy kifejezetten olcsó megoldásról van szó, amely csak USB 2.0-s porton keresztül, külső adattárolóról vagy memóriakártyáról képes multimédiás tartalmak lejátszására, helyi hálózatra Ethernet port és WiFi adapter hiányában nem tudjuk csatlakoztatni. Az ASUS által készített USB 2.0-s WiFi adapterek segítségével elméletben lehetséges lenne WiFi kapcsolatot létesíteni, de a kapcsolat beállításához semmilyen menüpont nem áll rendelkezésre, így alapjáraton el is felejthetjük a felvetést.

Nézzük meg inkább, hogy papíron mire képes a kis újdonság, a szükséges adatok az alábbi táblázatból hámozhatóak ki. Külön felhívnánk a figyelmet a Dolby True HD támogatásra, ami eddig csak a HD2-es lejátszónál volt elérhető, a két előző modell csak Dolby True HD downmix támogatást nyújtott, valódi Dolby True HD-t nem. Akinek ez fontos szempont, az most örülhet.

Az ASUS P!Play Mini az O!Play család legolcsóbb tagja és összességében az asztali multimédiás lejátszók piacán is az olcsóbb megoldások közé tartozik. Az O!Play család tagjai korábbi tesztjeink alkalmával már bizonyítottak, így tulajdonképpen teljes nyugalommal kezdünk neki a termék vizsgálatához. Szoftver tekintetében egy-két hiányosságra majdnem minden O!Play modellnél fény derült, de ezeket csak a korai szoftverek esetében tapasztaltuk, a későbbi frissítések mindig kijavították az általunk felrótt dolgokat. Ez bizony rendkívül sokat nyom a latba. Mielőtt azonban a Mini szoftverének az elemzésébe kezdenénk, lássuk milyen maga a vas!

Hardver és tartozékok

Az O!Play Mini egy méretéhez illő pici dobozban kerül a boltok polcaira, amely dizájn tekintetében illeszkedik az eddigi O!Play termékek vonalába. A doboz elején és hátulján a kis asztali multimédiás lejátszóval kapcsolatban szinte minden szükséges információt beszerezhetünk, már ami a legfontosabb szolgáltatásokat és a csatlakozók pontos mennyiségét és típusát illeti. Némi információt azzal kapcsolatban is kapunk, hogy az O!Play Mini pontosan milyen fájlformátumokkal és milyen kodekekkel ellátott tartalmakkal tud megbirkózni, így a csomagolásra még véletlenül sem lehet egy rossz szavunk se.

A dobozt jobb esetben úgyis csak a vásárlás alkalmával fogjuk majd a kezünkben, így nézzük is a lényeget: vajon mi lapul a pofás kis kartondoboz belsejében?

Nos, a csomagoláson már láthattunk egy érdekes megjegyzést, amely alapján tudhatjuk, hogy a termék ajándék HDMI kábellel érkezik. Ez egy üdvözlendő gesztus, ugyanis a gyártók többsége szereti lespórolni a HDMI kábelt, amely sokak számára létfontosságú kellék. Az ASUS egy ideje nem csak a legfrissebb, hanem a régebbi asztali multimédiás lejátszóihoz is mellékeli az ajándék HDMI kábelt, így ezzel a kiegészítővel legalább már nem kell külön foglalkoznunk.

A HDMI kábel mellett a szokásos tartozékok foglalnak helyet. A termékhez jár egy gyors üzembehelyezési útmutató, valamint egy felhasználói kézikönyv is, amelynek digitális változatát a mellékelt CD-n találjuk, természetesen PDF formátumban. Ha már vásárlás előtt szeretnénk néhány pillantást vetni az említett dokumentumra, akkor ezt itt nyugodtan megtehetjük. Térjünk vissza még egy kicsit a kábelekre. Az O!Play Mini-hez a HDMI kábel mellett egy kompozit A/V kábelt is kapunk, amely szokás szerint egy RCA csatlakozóval ellátott kábelen továbbítja az adott megjelenítőnek a videó jelet, a másik két RCA csatlakozóval ellátott vezetéken pedig az audió jel halad. A kiegészítők között ezen kívül csak magát a tápadaptert találjuk, amely a megszokottal ellentétben most nem egy notebookooknál megszokott formátummal rendelkező megoldás, hanem egy cserélhető villásdugóval ellátott kis adapter, amely 12V-os feszültséget és 2 ampernyi áramerősséget tud magából kipréselni.

Az "áramforráshoz" egy európai szabványú és egy angol szabványú villásdugó adaptert kapunk, amelyeket könnyedén a helyükre lehet pattintani. A kétféle adapter azért is jó, mert ha külföldre esetleg magunkkal szeretnénk vinni a terméket egy nyaralás alkalmával, ahol angol szabványú konnektorok vannak, akkor ezt gond nélkül megtehetjük.

A kellékek sorát természetesen a távirányító zárja, ami méretét tekintve igazodik a kompakt felépítéssel rendelkező asztali multimédiás lejátszóhoz. Az O!Play Mini távirányítóján csak a legszükségesebb gombokat találjuk, azokból viszont az összes rendelkezésre áll, így nem lehet hiányérzetünk. Mi személy szerint nagyon megszoktuk a HD2-nél már megismert, normál méretű távirányítót, amelyen hasznos funkció gombok is jelen voltak, de a Mini korlátozottabb képességeihez jól illeszkedik az új távirányító.

A távkapcsoló jól kézre esik, könnyedén meg lehet szokni az egyes gombok helyét, viszont a gombok lenyomásakor nem mindig hajtja végre a rendszer az általunk kiadott parancsot. A gombok megnyomása után azt vettük észre, hogy a rendszer néha-néha tétovázik és csak egy pici fáziskéséssel hajtja végre az adott utasítást, ami van, hogy kellemetlen, mert azt hisszük, hogy a lejátszó nem vette a jelet és megnyomjuk az adott gombot még egyszer. Ilyen furcsaságba a beállítások közötti böngészéskor és filmnézés alkalmával is sikerült belefutni, de a probléma szerencsére csak néha-néha jelentkezett, így nem volt vészesen zavaró, de ettől még létezik. Hasonlóakat régen voltak akik tapasztaltak az O!Play HDP-R1-gyel és a HDP-R3-AIR-rel kapcsolatban is, ám ezeknél a termékeknél mi a teszt során nem tapasztaltunk lassúságot, illetve gombnyomás utáni indokolatlanul hosszú gondolkodást. A HD2-nél az utóbbi tesztben nyoma sem volt ilyesminek.

Ezt leszámítva a távirányító teljesen rendben van: nem nehéz, jó a fogása, bár nagyobb kézzel megáldott emberek esetében talán kicsi lesz, de ezt meg lehet szokni.

A tartozékok után végre vessünk néhány pillantást magára az O!Play Mini-re is. A kis újdonság dizájn, pontosabban formátum tekintetében hasonlít az Apacer AL460-as és Apacert AL670-es megoldásaira, igaz, azokkal összehasonlítva méret tekintetében látványosan kisebb, ami egyáltalán nem baj, sőt.

Az O!Play Mini előlapján egyetlen USB 2.0-s portot találunk, amely mellett a négyféle memóriakártya típus kezelésére képes memóriakártya olvasó lapul. Tőlük jobbra, egy kör alakú kis plexilap mögött a távirányító jeleire váró IR vevő lapul. A jobb oldalon látható képen az O!Play Mini csatlakozóit vehetjük szemügyre. Balról jobbra haladva a következőket találjuk a sorban: egy tápadapter csatlakozót, a kompozit A/V kimenet három RCA csatlakozóját, mellettük pedig egy HDMI videó kimenetet és egy optikai audió kimenetet helyeztek el a mérnökök. A sort a RESET gomb zárja, amelynek használatára a teszt során szerencsére nem volt szükség, azaz a rendszer egyetlen egy alkalommal sem fagyott ki, és a gyári állapotok visszaállítására sem kényszerültünk.

Az O!Play Mini jobb- és bal oldalán még elhelyezhettek volna egy-egy USB 2.0-s portot, hogy több USB 2.0-s eszközzel is teleaggathassuk a kis lejátszót, de ez sajnos nem így történt. Megoldás lehetne, ha ebbe az egyetlen USB 2.0-s portba USB 2.0-s HUB-ot csatlakoztathatnánk, ám ezzel a lehetőséggel kapcsolatban a felhasználói kézikönyv és a gyártó hivatalos weboldala sajnos nem tesz említést, így valószínűleg nem járható út, nekünk épp nem volt lehetőségünk kipróbálni. A csatlakozók közül  a második USB 2.0-s port mellett már csak az Ethernet portot hiányolhatjuk, ugyanis 2011-ben nem árt, ha egy asztali multimédiás lejátszó képes a helyi hálózatra is csatlakozni, de aki a Mini-t választja az úgyis tisztában van ezzel a kompromisszummal.

Mivel a legtöbb embernek a hálózat nem létkérdés, az ASUS O!Play Mini tartalmaz mindent, amire egy átlagfelhasználónak szüksége lehet a felhőtlen kikapcsolódáshoz, így csak egy multimédiás tartalmakkal teletömött USB 2.0-s adattárolóra vagy egy memóriakártyára van szükség és máris kezdődhet a mozizás, ha a szoftver is partner ebben. Foglalkozzunk hát a firmware-rel egy kicsit.

Szoftver és tapasztalatok

[bold]Első és legfontosabb lépés: ellenőrizzük, hogy friss-e a szoftver

[/bold]

Az ASUS O!Play hozzánk a 1.0.6-os verziójú szoftverrel érkezett, ami tulajdonképpen a legelső firmware kiadásnak felel meg. Ezt a szoftvert nem nagyon nyúztuk, ugyanis a teszt időpontjában már rendelkezésre állt a 1.0.7-es kiadás is, így gyorsan letöltöttük azt és frissítettük is az O!Play Mini-t, hogy a lehetőségekhez mérten maximálisan naprakész teszt születhessen.

A firmware frissítés menete ezúttal is rém egyszerű. Egy USB 2.0-s adattárolóra kell kicsomagolnunk azt az egyetlen egy install.bin fájlt, amely magát a szoftvert tartalmazza. A pendrive-ot, illetve egyéb adathordozót előtte mindenképpen érdemes leformázni és csak utána csomagoljuk ki rá a friss szoftvert.  A frissítés pontos folyamatát a fenti videó mutatja be. Nem kell megijedni, egyáltalán nem nehéz, csak pár "kattintás" és kész is.

 [bold]

Ismerkedés a menüvel

[/bold]A korábbi HD2 teszt alkalmával már meglepődve tapasztaltuk, hogy a lejátszó nem a korábban megszokott kezelőfelületet kapta, hanem új ruhába öltöztetett szoftverrel érkezett és ez nincs másképp az O!Play Mini esetében sem. A kis lejátszó egy teljesen letisztult, könnyedén átlátható, rendkívül egyszerű felhasználói kezelőfelületet kínál, ami egyik korábbi O!Play-ből sem lehet ismerős. Mielőtt USB-s adattárolót csatlakoztatnánk a rendszerhez, vagy memóriakártyát helyeznénk a memóriakártya olvasóba, a menüben látható Movie, Photo és Music menüpontok ikonjai szürkék, azaz inaktív státuszban vannak. Ahogy tartalommal megpakolt adattárolót csatlakoztatunk az O!Play Minihez, már elérjük a fent említett menüpontokat is, ahonnan könnyedén kikereshetjük az éppen megtekinteni vagy meghallgatni kívánt fájlt.

A menüpontok esetében a távirányítón az Option gombot megnyomva előjönnek a rendezéssel kapcsolatos lehetőségek. A fájlokat listázhatjuk, megjeleníthetjük miniatűrként, sőt, igény esetén az adattároló könyvtárszerkezetét is láthatjuk, és így könnyedén böngészhetünk a mappák között. A filmek esetében egy külön menüpont segítségével azt is megtehetjük, hogy a szoftverrel csak a DVD képfájlokat jeleníttetjük meg. Amennyiben a rendszer beindexelte az adott adattároló tartalmát, úgy keresgélhetünk is a fájlok között. A rendszer a HD2 esetében alkalmazott "képernyő-billentyűzethez" hasonló megoldást tartalmaz, amelyet igen könnyű kezelni.

A külön menüpontok mellett, amelyek az adott kategóriának megfelelő fájlokat jelenítik meg (képek vagy videók vagy zenék), találunk még egy fájlkezelőt is, amely nem csak kényelmes böngészésre ad módot úgy, hogy az összes fájltípust láthatjuk, hanem segítségével fájlok áthelyezésére, átnevezésére és akár törlésére is van lehetőség. A másolás opció itt túl nagy jelentőséggel nem bír, ugyanis a rendszer nem tartalmaz belső adattárolót és külső adattárolóból is csak egyetlen egyet lehet hozzá csatlakoztatni. Meghajtón belül azért másolgathatunk, ha akarunk.

Itt ismét meg kell jegyeznünk, hogy a fájlok közötti böngészés egy picit lassú és a rendszer a gombnyomásokra sem reagál megfelelően gyorsan, ami azt eredményezi, hogy a türelmetlenebbek könnyedén túlszaladhatnak a keresett fájlon, akár többször is, mire eltalálják azt. Ez a jelenség indexelés közben és tartalomindexelés alkalmazása nélkül is elő-előjött, igaz, jelenléte nem volt folyamatos, csak eseti jelleggel tapasztaltuk, de akkor is zavaró.

[bold]Beállítások menü

[/bold]

Az alábbi képeken és a lenti videón a beállításokkal kapcsolatos menüről kaphatunk némi képet.

[bold]

[/bold]

Az 1.0.6-os szoftver esetében azt tapasztaltuk, hogy a rendszer nem akarja megjegyezni az általunk beállított dátumot és időt. Ez a jelenség azzal, hogy a szoftvert 10.7-es verzióra frissítettük, teljes mértékben eltűnt.

 

 

Ebből is látszik, hogy a hibák folyamatosan fogynak és remélhetőleg a lentebb említett néhány kellemetlenségre is lesz majd megoldás a jövőben megjelenő friss szoftvereknek köszönhetően.

[bold]

Lejátszással kapcsolatos képességek

[/bold]

[bold]Filmek és feliratok

[/bold]

Az O!Play Mini a specifikációkat tartalmazó táblázat alapján nem egy kispályás multimédiás lejátszó. A termék a teszt alkalmával a szokásos Killer Sample (nagyon magas bitrátájú H.264-es teszt videó) teszt alkalmával elvérzett ugyan, de az egyéb akadályokat jól teljesítette. Az mkv konténerbe ágyazott filmeknél mind a hangfolyam, mind pedig a feliratok kezelése rendben volt, a termék az ékezetes betűkkel és a DTS->sztereó konverzióval hibátlanul megbirkózott. Az újdonság esetében előre- és hátra is tudunk tekerni az adott filmben, méghozzá 1x-estől 32x-es sebességig, sőt, akár 5-10-15-20-30 perccel előbbre is ugorhatunk a filmben, ha akarunk. A menü lehetőséget biztosít arra is, hogy a film egy adott pontjára ugorjunk, egyszóval a szolgáltatásokra nem lehet panasz. A RighTXT funkció a menüben beállított nyelvnek megfelelő feliratot választja ki, ha bekapcsoljuk a film alatt a feliratot, ám a felirat testre szabhatóságával már nem voltunk elégedettek. Az odáig rendben van, hogy a felirat pozíciója, a betűk mérete és az időzítés is állítható, viszont mindez egy olyan menüben lett összefoglalva, ami messzebbről a pici betűk miatt szinte olvashatatlan, legalábbis mi a Full HD plazma TV-n alig láttuk a menü feliratait, pedig a látásunkkal nincs semmi baj. Ha már itt tartunk: a rendszer lehetőséget biztosít a film képének nagyítására, egészen 8x-os mértékig.

Ettől eltekintve a feliratkezelés ötöst érdemel, ugyanis a felsoroltak mellett a felirat színe is állítható, ahogy az a képen is látszik. Ebben a menüben a felirat nyelvét és a karakterkódolást is módosíthatjuk, bár utóbbira nem lesz szükség, ugyanis a közép európai beállítás végig megfelel majd. Ha mégsem, akkor pár másodperc alatt módosíthatjuk a beállítást. Természetesen a filmek esetében van mód arra, hogy a lejátszás onnan folytatódjon, ahol legutóbb abbahagytuk a filmnézést, de ez a többi O!Play esetében is így van. A termék az 1080p 24Hz módot is támogatja, emellett Dolby True HD támogatással is bír.

Hibát összesen egyszer tapasztaltunk a teszt során: egy adott filmnél a tekerés visszafelé csak egy adott pontig volt hajlandó működni és ezen a tényen semmi sem változtatott. Megpróbáltunk egy adott pontra ugrani és onnan visszatekerni, de ez nem jelentett megoldást, csak az, ha az adott pont előtti időpontot állítottunk be ugrásnál. Ez a kellemetlenség zavaró, de mivel csak egy filmnél jelentkezett, így megbocsátottuk. Egyetlen dolgot nem tudtunk kipróbálni, mégpedig nem mást, mint az optikai audió kimenetet, ugyanis nem állt rendelkezésre olyan eszköz, (erősítő, komplett házimozi rendszer), amellyel ezt megtehettük volna.

[bold]Fotók, képek

[/bold]

A fotó- és képnézegető funkció nagyjából ugyanazt tudja, mint a többi O!Play esetében, hozzájuk képest kissé átalakított kezelőfelülettel. Az egyes funkciók könnyedén elérhetőek és aktiválhatóak, így rövid ismerkedés után már rutinból fogunk elforgatni egy képet, vagy megváltoztatni a képek közötti áttűnési effekt típusát.

A specifikációk között említett fájlformátumok mindegyikével boldogult az O!Play Mini, egyedül a GIF fájlok esetében van némi probléma: az animált GIF fájlokat ez a modell sem tudja lejátszani, mindössze az animáció első képkockáját tudja megjeleníteni. Ettől eltekintve a szolgáltatásra nem lehet panasz. A képek elforgatása és nagyítása gyerekjáték, mint ahogy az áttűnési effektek beállítása is.

A menüben megadhatjuk, hogy Slide Show módban, azaz az automatikus képlejátszás alkalmával az egyes képek megjelenítése között mennyi idő teljen el, de ugyanebben a menüben választhatjuk ki azt is, hogy a vetítés alatt milyen zene szóljon. Ha a zenelejátszóból lépünk át a képnézegetőbe, akkor a zene nem áll meg, hanem háttérzeneként tovább megy, mint a többi O!Play-nél. Hasznos szolgáltatás. A képekről a távirányító info gombjának lenyomásával némi információhoz juthatunk, amelyek között egyebek mellett a fotó felbontása, készítésének dátuma és mérete is megtalálható.

A menü felépítése összességében teljesen rendben van, de némi ismerkedés azért kell, mielőtt rutinosan tudjuk kezelni.

[bold]Zenelejátszás

[/bold]

A termék itt is teljesítette az elvárható szintet, azaz a gyártó által meghatározott fájlformátumokat bizony szépen felismerte. A zenék lejátszásakor alapvető funkció, hogy beállíthatjuk, hogy a rendszer csak egy fájlt, vagy az összeset ismételje-e. A zenelejátszó felépítése átlátható és magától értetődő, ám mégsem vagyunk vele maradéktalanul megelégedve.

Ahogy azt már a HD2 teszt alkalmával tapasztaltuk, úgy ennél a lejátszónál is észrevettük: a rendszer bizony szeret lecsípni 1-3 másodpercet az adott zene elejéből, ami főleg akkor tűnik fel, ha kedvenc zenéinket próbáljuk kikapcsolódásképpen meghallgatni. A jelenség fájltípustól függetlenül minden alkalommal jelentkezett és rendkívül kiábrándító. Amit pozitívumként könyvelhetünk el, az az, hogy a nálunk járt példány lejátszotta a .ape fájlokat is, pedig ezeket hivatalosan nem tudja kezelni. Ennek azért örültünk.

Összességében a zenelejátszó funkció jól működik, megbirkózik a specifikációs listában meghatározott fájltípusokkal, de a pozitív képet erősen árnyalja az a tény, hogy a zenék eleje sajnos időről-időre hiányzik. Ez számtól függően elég zavaró lehet.

[bold]Zajszint és melegedés

[/bold]

Az O!Play mini teljesen hangtalanul működik, ugyanis nem tartalmaz se ventilátort, se merevlemezt, se egyéb mozgó alkatrészt, így nem kell attól félni, hogy zajongásával elrontja a kikapcsolódásunkat, csak a hozzá csatolt külső adattárolónak lehet hangja. Ez 2,5 hüvelykes merevlemezek esetében nem probléma, de a 3,5 hüvelykes adattárolók között azért már vannak hangosabb példányok, erre nem árt odafigyelni. Pendrive, SSD és memóriakártya esetében ilyen probléma nincs.

A melegedés kérdése szintén lényegtelen szempont, ugyanis még hosszabb filmnézés alkalmával sem éreztük úgy, hogy forrósodna a termék. Ez tulajdonképpen nem is csoda, hiszen elég keveset fogyaszt az O!Play Mini, így rendkívül kevés hőt termel, ami nem okoz melegedéssel kapcsolatos problémákat.

[bold]Fogyasztás

[/bold]

Fontos kérdés lehet, hogy mennyit fogyaszt egy ilyen kis multimédiás asztali lejátszó, Aki figyelemmel kíséri a teszteket, az tudhatja, hogy a fogyasztás mértéke elhanyagolható, ám a többi O!Play-hez képest a Mini lényegesen kevesebbet fogyaszt. Hogy pontosan mennyi az annyi? Az alábbi diagramból ez is pontosan kiderül.

Fogyasztás, zajszint és melegedés tekintetében tehát összességében hibátlan az O!Play.

 

 

Vélemény

Összegzés

Kezdjük a fekete levessel, hiszen mint a legtöbb gépnek, az O!Play Mini-nek is vannak gondjai. A legkellemetlenebb hiba az volt, hogy a zenefájlok elejéből 1-3 másodpercet lecsíp a rendszer, azaz a fájlt nem elölről, hanem 1-3 másodperctől kezdi el játszani. Ez a zenerajongók számára megbocsáthatatlan hiba, de az átlagfelhasználók többsége nem erősítőn vagy TV-n hallgat zenét, úgyhogy valószínűleg nem fog találkozni vele.

A másik probléma az, hogy néha belassul a menü és ekkor hiába nyomkodjuk a távirányítót, csak egy-egy pici fáziskéséssel történik meg az, amit szeretnénk. A probléma véletlenszerűen jelentkezik, méghozzá többnyire akkor, ha egy sok fájlt tartalmazó mappát nyitunk meg és elkezdünk lépkedni a fájlok között. Alapjáraton, normál használat alkalmával csak ritkán lehet észrevenni, hogy gombnyomás után csak egy másodperccel hajtja végre a rendszer azt, amit szeretnénk, de néha türelem kell.

A 20 000 forint körüli ár főleg a méret miatt van, az első O!Play is hasonló árszinten mozog, de azon van hálózati lehetőség és plusz USB/eSATA csatlakozó, de nincs memóriakártya olvasó így válasszunk attól függően, hogy mire van szükségünk. 25 000 forint körüli áron már megkaphatjuk az O!Play HDP-R3-as modellt, ami AIR néven lehet ismerős a nagyközönség számára és van benne memóriakártya olvasó, eSATA csatlakozó és még WiFi adaptert is tartalmaz.

Az egyetlen amit érdemes figyelembevenni még az a Dolby True HD támogatás. A régebbi R1, és az R3 (AIR) csak downmixel, a Mini és a HD2 viszont képes a teljes dekódolásra és jelküldésre is (Passthrough/Decoding).

Az O!Play Mini tulajdonképpen az átlagfelhasználókat veszi célba, akik külső merevlemezről vagy pendrive-ról szeretnének filmeket nézni, zenét hallgatni vagy fotókat nézegetni, sőt, időnként digitális fényképezőgépükkel készített fényképeiket is szeretnék megnézni kényelmesen és gyorsan az adott HD, Full HD vagy hagyományos képcsöves televíziójukon. Az árérzékeny vásárlók számára is fontos lehet az O!Play Mini jelenléte, ugyanis 20 000 forint körüli áráért cserébe meggyőző teljesítményt kínál, még akkor is, ha egyelőre kisebb, de megbocsátható hibákkal is meg kell barátkozni. Ha a leírás illik ránk és egyáltalán nem igényeljük a hálózati kapcsolatot és az esetleges internetes tartalmak elérését, akkor az O!Play Mini jó választás lehet. A szoftveres hibákat szerencsére rendkívül hamar ki szokták javítani, így néhány verzióval később az általunk tapasztalt szoftveres hiányosságok túlnyomó többsége már nem lesz jelen a terméknél, így talán például teljes magyar nyelvet is kapunk (néhány kifejezés még angolul van a gépben, de a menü nagy része már magyar).

Ha a hálózat fontos számunkra, akkor a Mini egyből kiesik a lehetséges lejátszók kalapjából, érdemes nézegetni régebbi tesztjeinket, mert sok lejátszóval foglalkoztunk már, és nem egyről fogunk még írni a közeljövőben is.

A tesztben szereplő O!Play Minit az ASUS magyarországi képviseletétől kaptuk kölcsön, ezúton is köszönet érte!