Az Assault Android Cactus egy twin-stick shooter, méghozzá a jobbak közül. Ahogy azt a műfajtól megszokhattátok, nincs itt szó nagy ívű történetről, vagy komplex stratégiákról, esetleg filozófiai kérdésekről, pörgés van és káosz, bömböl a pattogós zene, és az egész egy hihetetlenül szórakoztató elegyet alkot, mely tökéletes kikapcsolódást nyújt akár öt percre is egy nehéz nap után, széles vigyorral az arcunkon sorozhatjuk az ellenfeleket.
A játékot a Witch Beam készítette, PC-re még 2015-ben jelent meg. 2016-ban megérkezett PlayStation 4-re, most pedig Xbox One-ra is, ebből az alkalomból vettük elő, hiszen eddig nem írtunk róla – mint kiderült, nagy kár lett volna kihagyni!
Az ausztrál fejlesztők minden bizonnyal animerajongók, hiszen a karakterek, ellenfelek megjelenése, a grafikai stílus jónéhány erre utaló jegyet hordoz magán. A csapat kicsiny ugyan (csupán három főből áll), de tehetségük vitathatatlan, hiszen az Assault Android Cactus az első játékuk, mégis olyan kiforrott és zseniális, amire sok más stúdió csak áhítozik. Az anyagi lehetőségek szűkösségét kreativitással, remek döntésekkel és az erőforrások példás felhasználásával ellensúlyozták. Fel lehetne róni persze, hogy itt nincsenek 4K-s, csilivili textúrák, vagy a hangulat kicsit régimódi, de mondok valamit: kit érdekel mindez, ha a kiválóan összerakott játékmenet ilyen szórakoztató?
Készüljetek fel arra, hogy a képernyőn minden mozog, fut, forog, repül, mi pedig ide-oda cikázva és pörögve ontjuk magunkból a golyókat, lángsugarakat és a többi halálos ajándékot, miközben az ellenfelek még a falak és a padló réseiből is özönlenek!
Főhősünk Cactus, egy android rendőr, aki egy űrhajó segélyhívására válaszolva érkezik a helyszínre. A hajón fellázadtak a robotok, így a legénységet most veszedelmes masinák egész serege fenyegeti. A landolásunk nem egészen terv szerint sikeredik, konkrétan becsapódunk az űrhajóba, de miután kikászálódunk a roncsból, más androidokkal találkozunk, akiket szintén irányíthatunk majd (összesen kilencen lesznek).
Mindegyik karakter rendelkezik egy elsődleges és egy másodlagos fegyverrel is, melyek között gombnyomással váltogathatunk. A kettes számú mordály sokkal erősebb, de pillanatok alatt túlmelegszik és várnunk kell, míg lehűl, ezért okosan kell cserélgetni a másikkal. Cactus esetében például egy könnyű gépfegyver és egy lángszóró képezi az arzenált, ez utóbbi jóval rövidebb hatótávval, de sokkal pusztítóbb erővel rendelkezik. A cserélgetésük lehetővé teszi még az erős ellenfelek, például vörös géppókok, nagydarab robotok, vagy több irányba tüzelő lövegtornyok, illetve a bossok gyors kiiktatását is.
Az ellenfelek sokfélék, de néhány perc alatt kiismerhetjük, melyik típust hogyan, illetve honnan érdemes támadni. A bossok többrétegű életerővel rendelkeznek, így a velük folyó harc is több lépcsőből áll, miközben különböző extra képességekkel támadnak minket, és sosem válnak unalmassá. Arra kell nagyon figyelnünk, hogy választott androidunk energiaforrása soha ne merüljön le. Szerencsére rengeteg powerup és hasonló esik, csak ügyesen oda kell hozzájuk manővereznünk, hogy felvegyük. Az elemek feltöltése mellett kaphatunk így például gyorsabb futást, nagyobb tűzerőt, vagy az ellenfeleket lebénító sugarat is, de mindegyik csak rövid ideig tart.
A játékot egyedül, vagy maximum négyfős co-op módban játszhatjuk, de ez utóbbi sajnos csak helyi multiplayer formájában van jelen. Az online lehetőség hiánya, illetve a meglehetősen rövid, nagyjából három-négy órás „tiszta” játékmenet volt az a két negatívum, amit meg tudok említeni, a történet gyengeségeit és a már említett, kicsit elnagyolt textúrákat egyszerűen nem tartom elég fontosnak a szórakoztatási faktorhoz viszonyítva. Kezdőként is könnyedén beletanulunk az irányításba és szép fokozatosan kapjuk az egyre több, és nehezebb ellenfelet. Újrajátszhatóság tekintetében a kikapcsolódást, mint célt mindenképp meg kell említeni, de a kilenc karakter is nyújt felfedeznivalót ezen a téren. Míg mindegyikkel végigjátsszuk az Assault Andorid Cactust, kipróbálva az általuk nyújtott különböző lehetőségeket és meghallgatva vicces beszólásaikat, sikerül meghosszabbítani azt az incifinci három-négy alapórát.
Az öt, egyenként szintén öt alszintből álló pálya változatos, mozgó elemekkel, fedezékekkel, nyílásokkal tarkított helyszíneket biztosít az űrhajón belül, különösen tetszettek a sötétbe burkolózó részek, ilyenkor a támadó robotok fényei remek látványt nyújtottak.
Extrák terén van zenedoboz, ahol kiválaszthatjuk a már megszerzett és hallgatni kívánt muzsikát, kódex a karakterek, ellenfelek és egyebek adataival, vagy galéria is, ahonnan a megszerzett kreditekkel vásárolhatunk új portrékat.
Az Assault Android Cactus az a játék, amit kérdés nélkül mindenkinek ajánlok, főleg ha nincs otthon PS4 és így kihagytátok a Housemarque játékokat. Nem kell hozzá tudni angolul, hiszen a történet nem lényeges, itt az akción és a pörgésen van a hangsúly, és még az ára sem vészes, leárazásokon nagyjából hét euróért meg lehet venni, de az alapára is csak 14 euró. Akkor se mondjatok le róla, ha úgy érzitek látatlanban, hogy a twin-stick shooterek műfaja nem nektek való – ez a játék be fog szippantani, higgyétek el! Ha lenne online multiplayer mód, szerintem engem hónapokig nem lehetne róla levakarni, de még ennek hiányában is komoly addiktív faktorral rendelkezik a Witch Beam bemutatkozó alkotása. Megyek is vissza még lövöldözni kicsit…
