I. oldal
Visszatekintve úgy gondolom, hogy jogosan voltunk szigorúak a Ubisofottal az utolsó két AC játék megjelenésekor. Még azzal együtt is, hogy a fejlesztők ambiciózusak voltak, és a Unity-ben egy olyan összetett, részletes világot próbáltak meg elénk tárni, mely hatalmas kihívást jelentett a konzolok gyenge AMD Jaguar processzorainak. Nem lehet azt mondani, hogy a kiadó megelégedett volna a minimummal, elvégre Párizs olyan kidolgozott volt és olyan tömegek voltak benne, amire korábban még nem volt példa. A Syndicate pedig ezt csak tovább vitte.
De ezzel együtt nem lehetett elmenni amellett sem, hogy az egész továbbra is tele volt bugokkal, és az alapvető irányítás nem működött megfelelően. Az pedig, hogy a Unity jobb esetben 20fps-sel futott PS4-en, nevetséges volt. Nem lehetett figyelmen kívül hagyni, hogy ha a Ubisoft nem lett volna ennyire kapzsi, és mondjuk csak minden második évben adott volna ki egy-egy új részt, akkor több idő maradt volna az optimalizálásra, a játékmechanizmusok finomhangolására és a hibajavításra.
És persze azt is meg kell hagyni, hogy akkor nem telítődtünk volna ennyire. Ez mondjuk nem mindenkire igaz, mert a CoD-hoz hasonlóan az AC-nek is van egy dedikált rajongói rétege, akik mindenképpen megvásárolják minden egyes évben. Ők azok, akik talán nem is játszanak semmi mással. Bármennyire is szeretjük hülyének nézni a kiadókat, azért mégsem annyira buták: pontosan tudják, hogy kik a vevőik, és mik a szokásaik.
Erre most itt van nekünk az Assassin's Creed Origins, ami egy év kihagyással igyekszik bizonyítani, hogy a sorozatnak még mindig van keresnivalója. És hogy igenis, ha a fejlesztők kapnak egy kicsivel több időt, akkor valami maradandót tudnak letenni az asztalra. Márpedig az Origins több mint négy évig készült, úgyhogy igazán elvárhatjuk, hogy most aztán a játék tényleg levegyen minket a lábunkról.
II. oldal
Elsőre pedig nem látszik, hogy ez sikerülne. Elindítjuk a kampányt (ami előtt észrevételezhetjük, hogy a főmenüben háromból két ikon már a szezonbérletet próbálja eladni nekünk), és megtekinthetünk egy furcsa átvezető animációt, ahol ismeretlen arcok jelennek meg, a főszereplő Bayek éppen nagyon szenved, bosszút esküszik, majd egy vágást követően, semmit nem értve egy évvel korábban találjuk magunkat.
Nem sokkal később platformozunk kicsit, legyőzünk egy nagydarab ellenfelet, aki elvileg fontos, de semmit nem tudunk róla, majd egy barátunk mellett belovagolunk (akarom mondani tevegelünk) egy falucskába, miközben azt látjuk, hogy a mesterséges intelligencia által vezérelt társunk tevéje elé mindenféle NPC téved be, és elgázolja őket. Be kell vallanom, ezen a ponton egy dolog jutott eszembe: a Ubisoft sosem változik. Ha még egy kvázi előre szkriptelt jelenetet sem sikerül úgy megoldani, hogy a két karakter hátasa ne botladozzon el a járókelőkben, akkor nem tudom, mégis mire számítsak a következő óráktól.
Kár azonban előre ítélkezni. Mert ezt követően az Assassin's Creed Origins minden prekoncepciónkra rácáfol. Egyrészt ott van a világ. Az a gyönyörű, részletgazdag, változatos, érdekességekkel teli világ, amiből nem lehet eleget kapni. Persze, ebben a Ubisoft mindig is az élen járt, a Unity és a Syndicate is döbbenetes volt ebből a szempontból. De ez itt valami egészen más. A hatalmas, végletekig kidolgozott városok és falvak, a sivatagok, a buja, zöld területek, a kanálisok, a kikötők, a dombok, a síkságok egyszerűen lenyűgözőek.
Nem lehet eléggé dicsérni, hogy milyen világot rakott itt elénk a fejlesztőcsapat. És ez a hatalmas, csodás világ viszonylag simán fut előttünk még a hagyományos PS4-en és Xbox One-on is. Vannak teljesítménybeli problémák? Persze, hogy vannak, de szerencsére már alig-alig befolyásolják a játékmenetet, és számomra kész csodának tűnik, hogy ezt a konzolok Jaguar processzora elfuttatja.
III. oldal
Oké, szóval az Assassin's Creed Origins remekül néz ki és döbbenetesen részletes a világa. Ez mondjuk nem akkora meglepetés, még akkor sem, ha egyébként az ebből a szempontból fantasztikus elődökön is messze túltesz. Ami viszont meglepetés, hogy elment egyfajta nyitott világú RPG-s irányba. Ezt nem úgy kell érteni, hogy mondjuk a Witcher 3-hoz hasonlóan beszélgetnünk kell az NPC-kkel, vagy ilyesmi.
Mert az Origins továbbra is Assassin's Creed. A legalapabb dolgok azért nem változtak: még mindig épületeket kell megmásznunk, ki kell figyelnünk az ellenfeleket, meg kell ölnünk őket (lehetőleg lopakodva, de ha nem, az se baj), és mennünk a következő küldetésre. Inkább a játékrendszerek tekintetében tapasztalhatunk megújulást. Ezek nem mindegyike telitalálat, de az irány kifejezetten ígéretes.
Először is a Ubisoft némileg lemásolt a Destinyt. Maga a kezelőfelület és a menük konzolos vezérlése is olyan, mintha a Bungie játékából jött volna, ami mondjuk abból a szempontból nem baj, hogy a Destiny ezt iszonyatosan jól csinálja. A lényeg viszont, hogy:
- egyrészt tapasztalati pontokat gyűjtünk, szinteket lépünk és van rendes karakterfejlesztésünk, szerteágazó képességfával, ahol a játékstílusunknak megfelelő skilleket vihetjük tovább, és érezhető előnyöket szerezhetünk az ellenfeleinkkel szemben;
- másrészt pedig végre igazi szerepjátékos itemizációt kapott a játék, különböző minőségű (színű) tárgyakkal, statokkal, craftolási rendszerrel, és persze ehhez kapcsolódó vendorokkal. Végre úgy érződik, mintha nem próbálták volna meg kispórolni a "hátteret" a játék mögül, és ez nagyon jó.
IV. oldal
Ezen kívül érdemes megemlíteni, hogy a harcrendszer is alaposan megújult. Szinte szégyellem leírni, de alapvetően a Dark Souls formulájából merítettek. Egyrészt egy rakás különböző fegyverünk lehet a kardtól a buzogányig, továbbá lockolhatunk az ellenfélre, onnantól pedig élhetünk a blokkolás és a kitérés lehetőségével. Ezzel pedig végre igazi tétje, hatása lett a harcnak, ami az Assassin's Creedben mindig is csak az ütemes gombnyomkodásról szólt, és szinte semmi súlya nem volt az összeütközéseknek.
Viszont azért mégsem kell teljesen Dark Souls-szintű rendszerre gondolni, ugyanis ezen a ponton bejönnek az előbb már említett szerepjátékos rendszerek. Az újabb régiók tulajdonképpen szinthez vannak kötve: ha a megadott intervallum alatt próbálunk behatolni, akkor tulajdonképpen azonnal végünk, ugyanis megjönnek az MMO-kból ismert halálfejes ellenfelek, de még akkor is komoly kihívásban lesz részünk, ha nálunk 2-3 szinttel magasabb rosszarcúakkal kerülünk szembe.
Ez pedig ahhoz vezet, hogy a világot igazából csak kötött módon tudjuk felfedezni, de ez tulajdonképpen a valamit-valamiért esete. Mert végső soron a szerepjátékos fejlődési rendszernek ez az eredménye. De még így sincs mentség arra, hogy sokszor nincs elég tennivalónk az adott területen, és csak kvázi grindolnunk kell, hogy megszerezzük a megfelelő szintet a továbblépéshez, és hogy egyébként adott esetben még az egyes küldetések részfeladatai között is komolyabb szinteltérésekkel kell szembe néznünk. Habár az előző részekhez képest sokkal változatosabb és jobb melléküldetéseket vállalhatunk, azért még mindig nem az igazi a dolog.
A sztorit pedig egészen eddig igyekeztem kerülni. Most sem tervezek sokat mondani róla, csak annyit, hogy teljesen rendben van. Nem kiemelkedő, de nem is fájdalmas, mint néhány korábbi rész esetében. Bayek egy kiváló főhős, a felesége, Aya pedig remek támogató, és persze mindkettőjükről kerülnek majd elő érdekes titkok. Még azt is megtudhatjuk, hogy a későbbi részekben miért nincs gyűrűs ujja az aszaszinoknak, amire nem gondoltam volna. És igen, vannak jövőben játszódó szekciók is, de ezek rövidek és egyáltalán nem fájdalmasak, szóval nem kell félni. Sőt, nem akarok feleslegesen finomkodni: kifejezetten kellemes élmény végigtolni az Originst.
Ami ráadásul hosszú. A sztori a szükséges mellékküldetésekkel együtt benne lesz vagy 25-30 óránkban, de ha kicsit is átérezzük a körítést, és megpróbáljuk magunkba szívni a hangulatot, és felderíteni, amit csak lehet, akkor ez simán lehet ennek a duplája is. Az igazi rajongók pedig 100-120 órát biztosan eltölthetnek vele.
De a lényeg az, hogy ezúttal érdemes is. Mert a játékmenet a Ubisoft-féle bénaságokkal együtt is közel van a kiválóhoz, a szerepjátékos mechanizmusok tökéletesen illeszkednek a játékba, az itemizáció és a karakterfejlődés egészen jól sikerült, a sztori a maga sablonosságával együtt magával ragadó, de igazából mindez mindegy. Mert az Assassin's Creed Origins elvarázsol. Beszippant. Mert gyönyörű, tükörsimán játszható, részletes, és VÉGRE MEGINT VAN BENNE LÉLEK. DE BŐVEN!
