Árok – Szteroidokon hizlalt középszerűség

Ha mindig is érdekelt, hogy hogyan festene egy minden ízében elcsépelt, ihlettelen-inspirálatlan tévéfilm, ha tizennyolcmilliárd forintos költségvetésből hozták volna tető alá, akkor irány a legközelebbi mozi.

Árok – Szteroidokon hizlalt középszerűség

44 %
{{ average }} %
Szerzői értékelés
Szerző
44
%
Olvasói értékelés
Olvasó
Olvasói értékelés
{{ average }}
%
{{ average }}
%

Bár azt hihetnénk, hogy az áldozataikat az aranycsinálás ígéretével és hasonló kunsztokkal tőrbe csaló svindlerek a középkorban kihaltak, és csak történelemkönyvek vagy ponyvaregények lapjain tűnnek fel, ez távolról sincs így. A gyors meggazdagodás titkos-tiltott receptjeivel házaló, mézes-mázos szavú pernahajderek a huszadik században is bőszen szedték az ostobák vámját, és a hiszékenyek ma sincsenek biztonságban tőlük. Leghíresebb képviselőjük, Foutanga Babani Sissoko maga is nehezen bírta ki nevetés nélkül, hogy a Dubai Iszlám Bank igazgatója, Mohammed Ayoub elhitte neki, hogy képzett fekete mágus. Majd annak ecsetelése közben is bajosan őrizte meg a komolyságát, hogy a szellemek erejét használva meg tudja sokszorozni az arra méltók pénzét, mivel a babonás szakember reakciója kabaréba illett.

A férfi ugyanis tiltakozás, méltatlankodás, veszett-vad ordibálás vagy az őrség riadóztatása helyett egy süteményes bödönben matató hatéves mohóságával kapott a nem mindennapi alkalmon. Aztán miután az állítólagos boszorkánymester egy füstölőkkel, gyertyákkal és más hókuszpókusz-kellékekkel feldobott ál-szeánsz lezárultával letett az asztalra egy vaskos bankóköteget, teljesen elvesztette az eszét. 1995 és 1998 között nem kevesebb, mint kétszáznegyvenkét millió dollárt adott a lopást a kezdetben a mágia kaotikus természetével magyarázó, ám kisvártatva a színjátékba beleunva nyílt zsarolásba kezdő szélhámosnak. Végül a csúcsmenedzser a törvényszerű lebukást követően azzal mentegette magát, hogy az ebül szerzett vagyonát a mai napig élvező svihák egy alattomos, elméjét megmételyező rontással homályosította el az ítélőképességét.

Hogy az illetékesek éltek-e efféle trükkökkel az Árok finanszírozásához szükséges summa összekalapozásakor, nem tudni, de sanszos, hogy szükségük volt némi furfangra és körmönfont-rafinált csibészségre. Hiszen lényegében azzal voltak kénytelenek a potenciális befektetők elé állni, hogy minimum  hatvanmillió dollárt igénylő projektjük munkálatait egy mérsékelten sikeres, főleg operatőrként jegyzett rendező fogja dirigálni. Ráadásul halmazati büntetésnek a cselekményt két, fékezhetetlen-korlátozhatatlan szellemességgel bajosan vádolható, döntően felemás fogadtatású sztorikat jegyző író vetette papírra. Ám ők mégis sikerrel jártak, és ki tudja hogy, de minimum tizennyolcmilliárd forintot szedtek össze egy tévéfilmnek is harmatos tervezetre.

Norah (Kristen Stewart) egy, a Mariana-árok mélyén felhúzott olajfúró-komplexum napjait az extrém környezet dacára felettébb egyhangúan töltő gépésze. Ám kiszámítható élete egy kurta másodperc alatt semmivé foszlik, mert egy rejtélyes katasztrófában a gigászi bázis hetven százaléka megsemmisül, és kétség sem férhet hozzá, hogy a maradéknak sincs sok hátra. Vagyis a nő helyzete gyakorlatilag reménytelen. Mivel ha nem üti agyon a semmiből aláhulló törmelék, vagy robban a képébe egy meghibásodott szerkezet, akkor az acélfalakat előbb-utóbb szétzúzó, hömpölyögve beáramló víztömeg fogja halálra nyomni.

Ezért mikor a hozzácsapódó túlélők egyike azzal áll élő, hogy a megmaradt kevesek öltsék magukra az épen maradt, csúcsminőségű búvárruhákat, és sétáljanak át egy másik állomásra, nem sokat vacillál. De igen hamar kisül, hogy a kicsiny kompánia tagjainak nem csupán az elemek és a lehető legrosszabbkor csődöt mondó technika jelentette fenyegetéssel kell kalkulálniuk. Megnevezhetetlen-felfoghatatlan bestiák agresszív hordái nyüzsögnek a fagyos vízben, és nem kérdéses, hogy mi a szándékuk a felségterületükre betolakodókkal.

Nem éppen eredeti alapszituáció – viszont az vitathatatlan tény, hogy a készítők az utolsó, vörös dollárcentet is arra fordították, hogy megbabonázzák és csontig ható rettegéssel töltsék el a nézőket. A víz alatti, kegyetlen, nyomasztó és idegen csodavilágtól akkor is tátva maradna a szánk, ha a parádésan megkomponált precíz beállítások nem fokoznák az atmoszférát. Groteszk bestiák, az enyészet játékszerévé váló épületek és már-már klausztrofóbiát okozó, szűk-veszedelmes folyosószakaszok kötik le a figyelmünket. Jóformán a pislogásra is sajnáljuk az időt, olyannyira tökéletes az illúzió.

Ám hiába varázsol el az átütő erejű, hideglelős látványvilág, ez sem változtat a legfőbb problémán - jelesül, hogy a forgatókönyvírók nem fárasztották magukat választott mesterségük nyűgjeivel és nyilaival. Inkább fogták az 1979-es az A nyolcadik utas: a Halált, majd a kíméletlen világűrt az éppen annyira rideg-ellenséges óceánfenékre cserélték, és falkában támadó ocsmányságokkal tették pörgősebbé az akciójeleneteket. Ehhez igazodva a karakterek is bejáratott sablonok.

Az univerzum egyetlen, Steven Seagal-nál is szerényebb mimikával bíró, intelligens lénye által alakított főhősnő egy Tesco-gazdaságos Ripley-paródiára hajaz. Kifejezéstelen arca alapján annyiszor fenyegette karrierje során az élve felfalás vagy a fulladás réme, hogy egy újabb tragédia sem tudja aláásni nyers rutin táplálta közönyét. Fapofával lohol a Nagy Kaszás elől. Míg kollégái  hasztalan szárnyalják messze túl a teljesítményét, ez nem oszt, nem szoroz, mert olyan feledhetetlen-megismételhetetlen alakokat kellene hitelessé tenniük, mint az Infantilis Humorzsák vagy a Bepánikolt Értelmiségi.

Megkockáztatom: a több generációt is meghódító etalon a CGI-effektek értelemszerű kivételével az összes területen két vállra fekteti és kiüti ezt a kínosan biztosra menő, langymeleg kliséparádét. Hovatovább, ha kreativitásról van szó, akkor a Mélytengeri szörnyeteg, az A félelem galaxisa vagy a többi, a xenomorph ihlette, B-listás utánérzés is kategóriákkal múlja felül William Eubank próbálkozását. Ez pedig akkor is csüggesztő lenne, ha a műfajt akárcsak felszínesen is ismerőket nem sokkolná egyik-másik közismert jelenet alighanem „főhajtásnak” és „tisztelgésnek” titulált, hitetlenkedő kacajra késztető „újragondolása”. Mivel miközben peregnek a percek, óhatatlanul is eszünkbe jut, hogy Ridley Scott klasszikusának debütálása óta negyvenegy, kérlelhetetlenül-visszavonhatatlanul elillanó esztendő telt el.

Lezajlott a mobilkommunikációs forradalom, iparágak fejlődtek ki a semmiből, a sokáig lesajnált számítógépek fenekestül felforgatták a világot, és megingathatatlannak hitt Szovjetunió is összeomlott. A diszkózene a hozzá kapcsolódó divattal együtt nosztalgikus bohóságként él tovább, és az anno izgalmukban a körmüket tövig rágó kamaszok felett sem múlt el nyomtalanul ez a négy dekád. Nem elhanyagolható részük igen közel áll ahhoz, hogy kitegye a pontot aktív pályája végére, és tekintélyes hányaduk besegít unokája vagy unokái nevelésébe.

Ergo felháborító, gyomorforgató és minden határon túlmenően hitvány húzás egy bőven nagykorú koncepció újramelegítésével rabolni a mozijegyet váltók idejét. Pláne, mert mostanában Tűnj el!-hez, a Mihez, a Hang nélkülhöz, vagy az ezekhez nem mérhető, de szórakoztató Aki bújthoz hasonló, bátor-merész horror-újraértelmezések korát éljük. Azaz manapság pont a korábban sematikusságuk miatt jobb körökben fintorogva fogadott rémmesék tartják a friss levegőre vágyókban a lelket, és pellengérezik ki az alibizést. Így egy ilyen, sebtiben összedobott közhelyhalmaz gyakorlatilag nincs létjogosultsága, és mentőkörülmények sem hozhatóak fel a védelmében.

Összességében tehát az Árok a jól-rosszul álcázott Alien-klónok egy, az átlagnál nagyságrendekkel több pénzből tető alá hozott, lélegzetelállítóan szemet gyönyörködtető, ám fájóan üres-jellegtelen képviselője. Ha nem vágyunk többre egy semmiféle maradandó élményt nem kínáló effekt-orientált blődlinél, bátran tegyünk vele egy próbát. Hiszen annak dacára, hogy esélyesen húsz perccel a finálét követően halvány lila gőzünk sem lesz arról, hogy kit hogyan hívtak, garantált, hogy egy percig sem fogunk unatkozni a vetítés alatt. Azonban ha magasabbak az elvárásaink, irány a Nostromo elátkozott fedélzete.

Összefoglalás

Árok – Szteroidokon hizlalt középszerűség

Árok – Szteroidokon hizlalt középszerűség

Árok – Szteroidokon hizlalt középszerűség
Szerzői értékelés
44
%
Egy Alien-koppintás, átlagon felüli látványvilággal.
Remekül néz ki.
Semmit sem tesz hozzá az efféle filmek alapformulájához, csak szellemtelenül visszamondja a leckét.
{{ totalLabel }}
%
{{ userRateLabel }}

Neked ajánljuk

Kiemelt
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
0% THM
{{ product.displayName }}
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.displayName }}

Tesztek

{{ i }}
{{ totalTranslation }}
Sorrend

Szólj hozzá!

A komment írásához előbb jelentkezz be!
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap