Az Nvidia egy jelentős változtatásról adott hírt nemrégiben, amelynek értelmében a vállalat GeForce RTX sorozatú videokártyáihoz tartozó RTX és DLSS technológiákat ARM és Linux alapú konfigurációkon is elérhetővé teszik. A vállalat ezzel a lépéssel alighanem az ARM felvásárlás utáni korszaknak is szeretne megágyazni, pedig a felvásárlás esetében még eléggé rezeg a léc, ugyanis sok elemző szerint nem sikerül majd megszerezni az összes fontos hatóság engedélyét – az Nvidia természetesen ennek ellenkezőjében bízik.
No de most nem is az ARM felvásárlása a fontos, hanem az, milyen változtatásokat jelentett be pontosan az Nvidia a Game Developers Conference (GDC) alkalmával. A show keretén belül mind a Wolfenstein: Youngblood, mind pedig a The Bistro demó tökéletesen futott egy Mediatek Kompanio ARM SoC egységgel ellátott rendszeren, ami 8 processzormaggal büszkélkedett és 6 nm-es csíkszélességgel készült, igaz, ehhez még egy GeForce RTX 3060-as videokártya is kapcsolódott. A tesztkonfiguráción tökéletesen működött a DLSS és az RTX technológia, beleértve azok összes fontos alappilléreit is.
Az Nvidia szerint ez a változás komoly mérföldkőnek tekinthető, ugyanis segítségével a későbbiekben egy teljesen új PC osztály jöhet majd létre, amely az ARM alapú SoC egységek teljesítményét és energiahatékonyságát ötvözi az Nvidia GPU-ival és technológiáival.
A demó meglehetősen impresszív volt, ugyanis megmutatta, milyen jól sikerült kivitelezni a DLSS és az RTX kompatibilitást Linux operációs rendszeren, ARM alapú környezetben, valamint az SDK erősségeit is szemléltette, vagyis azt, hogy két teljesen különböző renderelő motort használó játék esetében is remekül megvalósítható a kompatibilitás, illetve a technológiák implementálása.
A végső cél alighanem az lesz, hogy ARM alapú SoC egységgel ellátott gamer konfigurációk készüljenek, amelyek vagy integrált GeForce iGPU-vaL, vagy pedig külön bővítőkártyaként elérhető GeForce sorozatú videokártyával rendelkeznek majd. Ez a fejlemény a Linux számára is egy komoly fegyvertény, ugyanis a Linux gamer ökoszisztéma egy nagy csatát nyerhet a változással, azaz bizonyíthatja létjogosultságát az x86 alapú gamer PC-k uralta piacon.