Aranyláz

A Peruban folyó illegális aranybányászat egy új vizsgálat eredményei szerint a sejthetőnél is riasztóbb méreteket öltött. A kitermelést kisajátító maroknyi ember a drogbárókhoz hasonlóan, vaskézzel uralja a vidéket.

Aranyláz

1. oldal

Az arany a történelem hajnala óta a vagyon és a virágzó gazdaság szimbóluma, a nemesfém, illetve annak bányászata azonban még napjainkban is sötét titkokat rejt, és ez különösen igaz a perui lelőhelyekre. Az illegális és szakszerűtlen bányászat visszafordíthatatlannak tűnő károkat okoz az ország trópusi erdőiben, és a Carnegie Intézet, illetve a perui környezetvédelmi minisztérium legújabb vizsgálatának eredményei szerint helyzet még az eddig sejtettnél is sokkal rosszabb.

A Proceedings of the National Academy of Sciences oldalain megjelent tanulmány riasztó fényben tünteti fel a Peruban folyó aranybányászatot. Greg Asner és kollégái műholdképek, illetve helyszíni vizsgálatok alapján kimutatták, hogy az illegális bányászatra használt földterületek száma 1999−2012 között ötszörösére növekedett, az erdőirtás üteme pedig háromszorosára nőtt a 2008-ban kirobbant gazdasági világválság óta, amikor az arany ára meredeken nőni kezdett.

A nemesfém bányászata az elmúlt években az teljes Amazonas mentén intenzívvé vált, a legjelentősebb kitermelés azonban Peru Madre de Dios nevű régiójában zajlik, amely buja őserdeiről és óriási biológiai diverzitásáról híres. A területen a becslések szerint legalább 50 ezer aranyásó foglalatoskodik, többségük mindenféle hivatalos engedély nélkül. A régiót egy maroknyi „aranybáró” uralja, akik tevékenysége fölött a helyi kormányhivatalnokok források hiányában szemet hunynak.

Az aranybárók a dél-amerikai drogbárókhoz hasonlóan vaskézzel uralkodnak a hozzájuk tartozó terület fölött, kényszermunkásokkal és gyermekekkel végeztetve a bányászati feladatokat. Vagyonuk révén jelentős politikai hatalomra tettek szert, így az illetékes hatóságok gyakorlatilag semmit sem tudnak tenni ellenük. Ennek megfelelően a bányászat környezeti hatásairól és a kitermelés tényleges mértékéről rendkívül kevés megbízható információ áll rendelkezésre, és a most megjelent tanulmány írói szerint az a kevéske kutatás, amely napvilágot látott a témában, jelentősen alábecsüli az aranykitermelés által érintett területek nagyságát és a környezeti hatásokat is.

Ahogy Asner elmondta, ennek főként az az oka, hogy hagyományos műholdas adatgyűjtéssel csak a nagyobb bányák detektálhatók, holott az aranykitermelés nagyon jelentős része kisebb méretű lelőhelyeken történik. A szakértők ezért egy újfajta technikát alkalmaztak, és egy repülőgépre telepített laborral vizsgálták a felszínt. A gép lézerradarral (LIDAR) is fel volt szerelve, amellyel részletes, háromdimenziós felvételek készíthetők a felszínről.

A módszernek köszönhetően több ezer eddig ismeretlen, apróbb bányát sikerült azonosítani, a spektrométeres méréseknek hála pedig rendkívül pontos adatokat gyűjtöttek be az erdőirtás mértékéről és aranybányászat vegyi hatásairól is. Kiderült például, hogy mely területeken kerülnek a bányászat következtében szennyező anyagok a felszíni vizekbe, és ezek milyen hatásúak.

2. oldal

Amikor Asner és csapata végzett egy régió felmérésével, a CLASlite nevű műholdrendszerrel is lefényképezték a felszínt, majd ezeket az adatokat összehasonlították a korábban készült műholdfelvételeken látottakkal, igyekezve kideríteni, hogy milyen mértékben növekedett a kitermelés. Az eredmények kifejezetten riasztóak: 2008 előtt az aranyásók évente 21,65 négyzetkilométernyi őserdőt irtottak ki, a gazdasági világválság kitörését követően ez a szám azonban csaknem megháromszorozódott, és mára évente több mint 60 négyzetkilométer esőerdő válik az aranykitermelés áldozatává. A bányaterületek 1999-ben még csak 10 ezer hektárt borítottak be, mára azonban több mint 50 ezer hektáron terpeszkednek. A három legnagyobb bánya mellett egyre nagyobb gondot jelentenek a kisebb, 3−10 munkást foglalkoztató fejtések: a teljes bányaterület 51 százalékát teszik ki az ilyen kitermelésű bányák.

Az aranyásók munkamódszere a következő: a fáktól megtisztított területen mély lyukakat vájnak, amelyek sokszor 10 méterre is lenyúlnak. A következő lépésben magasnyomású vizet engednek a kráterbe, amely gyakorlatilag eliszaposítja a környező talajt. Az iszapot aztán hordókba teszik és higanyt kevernek hozzá, amely aranyrögökbe köti a miniatűr szemcséket. Ezeket aztán kiszűrik a keverékből, majd megszárítják és felhevítik, hogy a higanyt elpárologtassák belőle. A munkások és a hasonló lelőhelyek közelében lakók körében éppen ezért rendkívül gyakori a higanymérgezés, és ami még nagyobb probléma, a feleslegessé vált és visszahelyezett iszapnak köszönhetően a nehézfém a talajvízbe és a patakokba, folyókba is bekerül, az egész régiót megmérgezve.

Egy korábbi vizsgálat szerint az illegális bányászat következtében évente 30 tonna higany kerül az ország felszíni vizeibe. A régióban megvizsgált gyermekek szervezetében a higany szintje ötszöröse volt az Egészségügyi Világszervezet által biztonságosnak ítélt határértéknek, de a helyiek közt olyanok is akadnak, akiknél a határérték 34-szeresét mérték.

A bányászatnak komoly társadalmi hatásai is vannak, hiszen a munkásokat gyakran bántalmazzák, de elterjedt a gyermekmunka és a szexuális kizsákmányolás is. A legvisszafogottabb becslések szerint is több tízezer gyermek dolgozhat a bányákban. Ahogy a legutóbbi felmérést végző, Verité nevű emberi jogi szervezet egyik kutatója, Quinn Kepes elmondta, bár a világ minden pontján végeztek kényszermunkával kapcsolatos vizsgálatokat, a perui helyzethez hasonlóval még sehol sem találkoztak.

Az illegális bányászat visszaszorítására tett kísérleteket az aranybárók rendre megakadályozzák, és mivel jelentős politikai befolyással is rendelkeznek, sokat nem lehet tenni ellenük. A szövetségi kormány nemrégiben szigorította az illegális bányászattal foglalkozók büntetését, és megkezdte a kisebb bányák felszámolását, egyelőre azonban nem sok eredménye van a kezdeményezésnek. A bányászok ráadásul egyre körmönfontabbak: az utaktól és a folyóktól távol kezdenek ásni, és egyszerre mindig csak egy kisebb területet tisztítanak meg, így szinte lehetetlen monitorozni tevékenységüket.

Tovább bonyolítja a helyzetet, hogy a perui illegális aranykereskedelem gyakorlatilag lenyomozhatatlan. A „dzsungelaranyat” törvényes vállalkozások során engedik át, mire kikerül a nemzetközi piacra, így kétséges eredetét nagyon nehéz felderíteni. A szakértők szerint Svájc például a jelentősebb elosztóhelyek egyike, azonban valódi bizonyíték nem igazán van erre. Peru környezetvédelmi minisztériuma mindenesetre abban reménykedik, hogy a most megjelent tanulmány talán előrébb lendítheti az eseményeket, és a konkrét adatok fényében határozottabb fellépésre sarkallja a kormányt és a nemzetközi szervezeteket is.

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward