A Cerne Abbas-i óriás egy dorseti domboldalba vésett figura, amelynek kora és eredete sokáig teljes rejtély volt. Az 55 méter magas, meztelen alak, amely egy göcsörtös bunkót tart a kezében, úgy került megalkotásra, hogy az egykori művészek a vonalak mentén eltávolították a füvet, feltárva az alatta húzódó mészkövet, majd a vonalat még több, a közelben kitermelt mészkővel pakolták meg.

A figura kora, ahogy már említettük, egészen mostanáig ismeretlen volt. Egyes kutatók a 17. századra tették keletkezését, mások vaskori termékenységi szimbólumnak tartották, megint mások a római korhoz kötötték. Egy friss kutatás azonban nemrégiben feltárta, hogy az óriási dombrajz valószínűleg 700–1100 között keletkezett, a középkor korai időszakában. Az eredmények meglehetősen meglepőek, mivel ebből az időszakból korábban egyáltalán nem ismertek dombrajzokat a környéken.

Dél-Angliában nagyjából 30 hasonló dombrajz ismert, amelyek lovakat, óriásokat vagy éppen madarakat ábrázolnak. A helyi meszes talajon kirajzolódó ábrák világszerte egyedinek számítanak, ugyanakkor nagyon keveset tudni keletkezésük körülményeiről. Annyi bizonyos, hogy évszázadok óta a hagyományok részét képezik, és a helyiek valószínűleg kezdettől figyelmet fordítanak megőrzésükre. Ha ugyanis nem tisztogatnák meg rendszeresen a vonalakat, és nem meszeznék be újra meg újra ezeket, a fű 20 éven belül benőné a figurákat.

Az első dél-angliai figura datálását 30 évvel ezelőtt kísérelte meg David Miles régész. A szakértő az OSL nevű eljárást alkalmazta az uffingtoni fehér ló korának meghatározására. Ehhez a ló vonalait alkotó mészkő mélyére ástak a kutatók, és megvizsgálták az elsőként elhelyezett réteget. A minták összetételét lézerrel vizsgálva képesek voltak megállapítani, hogy a réteget mikor érte utoljára napfény. Az uffingtoni fehér ló esetében a legmélyebb rétegek korát időszámításunk előtt 550–1380 körülre tették a kutatók. A méltán híres fehér ló 3000 évével a legidősebb ismert dombrajz Nagy-Britaniában.

Más datálási kísérletek is azt mutatták ugyanakkor, hogy a fehér ló rajza és a többi dombrajz kora között jelentős eltérés van. A dél-angliai dombrajzok többségét időszámításunk szerint 1500 utánra datálják. Elképzelhető persze, hogy a köztes időben is készültek ilyen alkotások, de ezeket az idők során belepte a fű. Ilyen egykori dombrajzoknak több történeti forrásban is nyomára akadtak a kutatók. Ezek feltárása szintén érdekes lehet, és a szakértők szerint a vonatkozó technológiák fejlődésével egyre jobbak az esélyek az ilyen figurák megtalálására is.

Időközben pedig a datálás kapcsán is történtek fejlemények. 2020 tavaszán Mike Allen régész a Cerne Abbas-i óriás mészvonalaiból gyűjtött mintákat. Ezeket aztán különös módszerrel elemezte: a meszes anyagból egyesével kiszedegette az abban található, milliméteresnél kisebb csigaháztöredékeket, majd a mintázat és a forma alapján meghatározta, hogy ezek mely fajba tartoztak. A kormeghatározás ezen módja nem éppen bevett gyakorlat, de Allen szerint jelen esetben jól használható, mivel a környékbeli csigafajok történetéről részletes adatok állnak rendelkezésre. Az első század környékén például a rómaiak importáltak új fajokat a szigetországba, majd később a világkereskedelem fokozatos beindulásával egyre távolabbról érkeztek újabb fajok a régióba, hol rakományként, hol a hajók külsejére tapadva.

Ami a dombrajz anyagát illeti, a legkorábbi azonosított mészrétegekben Allen két olyan puhatestű fajt azonosított, amelyek információi szerint a középkorban kerülhettek Nagy-Britanniába. Ezek a fajok nincsenek jelen a dombrajz korát megelőző talajrétegekben, ami szintén középkori vagy későbbi keletkezést sejtet. A datálást aztán egy új OSL-technikával pontosították tovább, amelyek a középkor első felére tették a figura megalkotásának idejét.

Az új adatok fényében újabb kérdések merültek fel azzal kapcsolatban, hogy vajon kit vagy mit ábrázolhat a dombrajz. Egyes kutatók szerint talán egy angolszász istenség lehet a rajzon, amelyet a kereszténység helyi elterjedésére válaszul alkottak meg az ellenálló helyiek az ezredforduló környékén. Érdekes ugyanakkor, hogy az ekkoriban alapított helyi kolostor dokumentumai nem említik az óriást egészen 1694-ig. Ez valószínűsítheti, hogy a dombrajz évszázadokra eltűnt, mielőtt a közösség ismét gondozásba vette volna a vonalakat.

Ezt a teóriát a vonalak anyaga is megerősíteni látszik, az azonosított csigafajok ugyanis arról tanúskodnak, hogy a vonalakat létezésük során többször is belepte a fű. A figurát ráadásul többször át is rajzolták, egyes időszakokban például a jelek szerint egy köpenyt, illetve egy levágott fejet tartott a kezében, és az is előfordult, hogy nemi szerveit egyszerűen nem rajzolták meg újra. Ez a folyamatos átalakulás máig tart, legutóbb például egy arcmaszkkal egészült ki a dombrajz.

És pontosan ez az, ami a leginkább izgalmassá teszi a hasonló dombrajzokat. Bár első pillantásra úgy tűnhet, hogy ezek a figurák egyetlen ember, vagy egyetlen múltbéli közösség alkotásai, a valóságban évszázadokon átívelő, folyamatosan változó alkotások, amelyek jól tükrözik a helyiek múltját és a figurák történetét is, amelyet az átrajzolással együtt folyamatosan átköltenek és újra kitalálnak az azokat gondozó közösségek.