1. Bevezető és specifikáció
2013. október 22. kétségkívül nagy nap volt az Apple történelmében, talán az egyik legfontosabb a korábbi ikonikus vezető, Steve Jobs két évvel ezelőtt bekövetkezett halála után. Nagyon úgy tűnt, hogy az új vezető, Tim Cook irányítása alatt a kaliforniai vállalat egyre inkább lemarad a konkurenciától, új termékeiket pedig egyre több kritika érte, vagy azért, mert nem nyújtottak lényegesen többet, mint előző generációs társaik vagy pedig azért, mert a vásárlóknak szoftveres, esetleg hardveres problémákkal kellett szembenéznie. Mindezek mellett a cég részvényeinek árfolyama is többször zuhant, mint emelkedett, a korábbi 700 dolláros csúcstól mára borzasztó távol kerültek. A hűséges rajongók is elkezdték kongatni a vészharangot, miszerint a Jobs utáni éra nagyjából most fog kifogyni a korábbi vezető által elképzelt és megálmodott ötletekből.
Aztán jött az iPhone 5S bemutatója és úgy nézett ki, hogy talán van még remény a megújulásra, igaz, a vele együtt bemutatott olcsóbb iPhone 5C-vel kapcsolatban sokan nem értették – és nem értik mind a mai napig – mi szükség van egy ilyen készülékre. Egyértelmű volt, hogy az október 22-ére beharangozott szokásos őszi nagy sajtóeseményen valamit domborítania kellett a vállalatnak, hiszen ezek a rendezvények alapjaiban határozzák meg évről évre a karácsonyi szezon eladásait.
Azt tudni lehetett, hogy az új Mac OS X operációs rendszer (10.9, kódnevén Mavericks) dizájn szempontjából nem hoz majd lényeges változásokat, a motorháztető alatt azonban nagyon komoly fejlesztéseket vittek véghez a mérnökök, amely főleg a továbbfejlesztett energiamenedzsmenten és memória felhasználáson érhető tetten. Bár a szoftver önmagában is megért volna egy újabb bemutatót, tudni lehetett, hogy a show-nak csak egy nagyon kis részét viszi majd el a hozzá kapcsolódó prezentáció. Az utolsó oldalon viszont jött az első nagy fricska, ugyanis az Apple közölte, hogy az új operációs rendszert ingyen fogják adni és aznap este már tölthető is. Ingyen azoknak is, akik a leköszönő generációt (10.8, Mountain Lion) használják, de ingyen azoknak számára is, akik a kettővel vagy hárommal korábbi változattal rendelkeznek. Követelményként mindössze a 64 bites Intel processzor volt megadva, amely azt jelentette, hogy 2007-ig visszamenőleg az összes asztali, illetve 2008-ig visszamenőleg az összes notebookra telepíthető lesz. Az Apple tehát úgy döntött, hogy kifizetődőbb mindenkit átcsábítani a legújabb operációs rendszerre, így egyrészt egyre kevésbé kell majd foglalkozni a korábbi verziók terméktámogatásával, másrészt kompatibilitás szempontjából se jön rosszul, ha a felhasználók döntő többsége a friss rendszert használja. A részvény árfolyam nem áll annyira rosszul, hogy ezt a bevétel kiesést ne viselje el a vállalat, a készpénz állománya pedig még mindig elég nagy a cégnek.
Szintén megújult a ma már őskövületnek tekinthető iWork, illetve iLife szoftvercsalád, melyek közül az előbbi az Apple irodai csomagja, míg az utóbbi a multimédiát célozza meg fotókezelő, videovágó és zenekészítő alkalmazások formájában. A rövid bemutató után a cég ismét húzott egy merészet és bejelentette, hogy az összes október 1-e után megvásárolt Macintosh számítógéphez ingyenesen letölthető mindkét csomag, amelyből az előbbi önmagában 16 ezer forintba kerül, ha régebbi gépekre szeretnénk megvásárolni.
A két szoftveres prezentáció között került sor az új notebookok leleplezésére is, amelyből a MacBook Airek kivételesen kimaradtak, ugyanis azok már korábban frissültek, még nyáron, az elsők között kapták meg az Intel új Haswell architektúráját. Legnagyobb meglepetésre a sima MacBook Pro modellekről egy szó sem esett, mint utólag kiderült azért, mert az Apple szépen lassan kivezeti őket, ma már csak és kizárólag a belépő 13”-os modellt lehet megvásárolni, amely ráadásul nem is frissült, így alighanem idő kérdése, mikor jut a többi variáns sorsára.
A fókusz a retina kijelzős modelleken volt, melyek természetesen megkapták az Intel új processzorait, ezzel egy időben a második generációs Thunderbolt csatlakozót és az iMac-nél korábban már megismert vadonatúj 802.11ac szabványú vezeték nélküli hálózati kártyát is. A készülékek minimálisan vékonyabbak is lettek, de ez szemre alig észrevehető. Az i-re a pontot természetesen itt is az árazás tette fel, ugyanis minden retina kijelzős MacBook Pro-n 200 dollárt vágott a vállalat, ami itthon 70 ezres mínuszt jelent a korábbi árakhoz képest. Ennek hála ha csak pár forinttal is, de beesett a legolcsóbb gép ára 400 ezer alá. Ő lenne a mai tesztalanyunk.
A csomagolás semmit nem változott a korábbi modellekhez képest, a stílusosan elrendezett belsőben egy 60W-os, rendkívül hosszú vezetékkel rendelkező, mágneses csatlakozóval (MagSafe 2) ellátott tápegységet, egy antisztatikus törlőkendőt, illetve egy olvasmányos, ámde rövid üzembehelyezési útmutatót találunk, természetesen magyarul. Imázs építés szempontjából elengedhetetlen kellék még a két darab öntapadós matrica, amelyek a gyártó logóját ábrázolják és amelyek idehaza jellemzően autók hátulján szokták végezni.
2. Hardver és hangzás
A MacBookok tipikusan csendes notebookoknak számítanak egészen addig, amíg nem használjuk ki erejüket úgy igazán. Ezt a trendet az új retina kijelzős 13”-os verzió is folytatja, azzal a különbséggel, hogy ezúttal a videokártyát mindenképpen terhelni kell ahhoz, hogy a ventilátor (amelyből a modell frissítés után már csak egy darab van, szemben az előző generációval, ahol kettőt találunk a motorháztető alatt) magasabb fordulatszámra kapcsoljon. Ha viszont ezt megtesszük, akkor elég hamar felhangosodik a készülék. Ha csak a processzort dolgoztatjuk meg, akkor viszont csendben marad, hiszen a 95 Celsius fok körüli csúcsértéket még így is tartani tudja. Az integrált videokártyával együtt viszont már jócskán e fölé menne a központi egység hőmérséklete, ezért van szükség arra, hogy a ventilátor feltekerje magát. Az alsó burkolat kellemesen langyos lesz mindkét esetben, a billentyűzet felőli rész is főleg a kijelzőhöz közel kezd el melegedni, az igazán kritikus pont szokás szerint a zsanérnál van, ahol a meleg levegő távozik a gép belsejéből, ezzel érdemes óvatosnak lenni. Normál használat mellett egyébként 45-50 fok körüli hőmérsékleteket mértünk, amelyek abszolút elfogadhatók, főleg, ha figyelembe vesszük a rendkívül alacsony zajszintet.
Ez a teljesítmény semmiképpen nem nevezhető kiemelkedőnek, bár hozzá kell tennünk, hogy amennyiben nem játszunk, nem nagyon fogjuk hallani a gép hangját, ugyanis filmnézés közben hiába dolgozik például a GPU, a processzort gyakorlatilag teljesen tehermentesíti, így bőven elegendő az alap 2000-2200-as percenkénti fordulatszám, hogy viszonylag hűvösen tartsa a processzort és a benne lévő VGA-t a gép. Pedig nem lehet mondani, hogy az Apple megkönnyítette volna a mérnökök dolgát, hiszen ahhoz, hogy az elődnél gyorsabb grafikus rendszer tudjanak pakolni az új MacBook Pro-ba, olyan processzort kellett választaniuk, amelyben valamelyik Iris grafikus kártya dolgozik. Mindezek mellett a korlátozott hely és a hosszú üzemidő miatt a kombinált fogyasztást amennyire lehet, alacsonyan kellett tartani, Így esett a választás az Intel Core i5-4258U névre hallgató központi egységére, amely egy kétmagos, Hyper-Threading technológiával és Turbo Boost támogatással megáldott 2.4 (maximum 2.9) GHz-es CPU-t takar. A benne lévő videokártya az Iris Graphics 5100 nevet kapta és papíron jelentősen gyorsabb a leköszönő HD Graphics 4000-nél, viszont nagy testvérétől (amely a 15”-os modellekben található) eltérően dedikált memóriával nem rendelkezik, így kénytelen a központi RAM-ból csipegetni.
A Haswell amúgy is példaértékű energiamenedzsmentjéhez az Apple szoftveres oldalon is igyekezett hozzátenni egyet s mást és az új Mavericks operációs rendszerben apróbb, de annál fontosabb változásokat vezettek be, hogy minden helyzetben lehetőleg annyit fogyasszon a készülék, amely mellett az éppen szükséges feladatot el tudja végezni.
Ilyen elgondolással került bevezetésre az ún. Timer Coalescing, amely nem csinál mást, minthogy összefogja az alacsony szintű utasításokat és közvetlenül egymás után hajtja végre őket, így elkerülhető, hogy minden utasítás előtt fel kelljen kelteni a processzort egy alacsonyabb energiaszintű állapotból. A gyártó szerint ezzel a megoldással akár 72%-os energiamegtakarítás is elérhető az ilyen jellegű műveletek végrehajtása során.
A másik újdonság az App Nap, amely figyeli a megnyitott alkalmazásokat és ablakokat és amennyiben olyat talál, amely vizuális értelemben abszolút háttérbe került, egyszerűen lelassítja annak működését, hogy a lehető legkevesebb processzoridőt vegye el. Természetesen, ha újra előtérbe kerül a szóban forgó alkalmazás, akkor a korlátozást azonnal feloldja a rendszer. Az Apple azt állítja, hogy az App Nap akár 23%-ot is tud nekünk spórolni energia tekintetében.
Szintén itt kell megemlíteni az új Safari böngészőt, amely egy Power Saver funkcióval (is) gazdagodott, amely nem csinál mást, minthogy a látótérbe nem tartozó (tehát az oldalak szélein lévő) tartalmakat egyszerűen blokkolja, így takarítva meg további energiát. Természetesen, ha úgy döntünk, egy kattintással elindíthatjuk a jellemzően legkritikusabbnak számító flash videókat. Szép törekvés és valóban hasznos, más kérdés, hogy a Google Chrome böngészőjéhez meglehetősen régóta letölthető egy ún. FlashControl plugin, amely ezen kívül sok más funkcióval is rendelkezik. Más kérdés, hogy ott nem kapunk előnézeti képet a flash videóknál, így látatlanban kell rájuk kattintani a megtekintésükhöz.
Tovább finomítottak az iTunes videolejátszó képességén, így mind a kép, mind a hang feldolgozás kisebb energiaszükséglettel jár, bár utóbbit főleg az alacsony fogyasztású Cirrus hangchipnek köszönhetjük.
Szintén a 10.9-es verziószámot viselő Mac OSX újítása a központi memóriában lévő adatok tömörítése. Erre akkor kerül(het) sor, ha egy alkalmazás inaktív állapotba kerül, így az általa lefoglalt terület a RAM-ban tömörítésre kerül, felszabadítva így (átmenetileg) némi helyet egészen addig, amíg az adott program újra aktív állapotba nem kerül. Ez a funkció akkor aktivizálódik, ha a rendszer és a programok által felhasznált memória megközelíti a maximumot. Nem tudni, hogy a valóságban mennyit számít a memóriában tárolt adatok tömörítése, mindenesetre az tény, hogy a tesztkészülék abszolút rugalmasnak bizonyult a pár napos nyúzás alatt, egyedül az Aperture-rel lehetett zavarba hozni, de annak az alkalmazásnak néha még a 8 GB RAM is kevés volt a korábbi operációs rendszerek esetében.
Van viszont egy olyan újítás, amelynek nem csak mi, hanem a felhasználók többsége sem örült. Ez nem az új operációs rendszerhez, hanem a Haswell architektúrához kapcsolódik. Az újgenerációs notebookok esetében ugyanis az energia menedzsment beállításánál eltűnt az alvó üzemmódra vonatkozó csúszka, így csak és kizárólag a kijelző kikapcsolásának idejét tudjuk állítani. Ennél sokkal problémásabb, hogy akkumulátorról való használat esetén amint a kijelző kikapcsol, úgy vele együtt a notebook is alvó (vagy Power Nap, ha engedélyezve van) üzemmódba kerül. Ez nagyon sok esetben probléma lehet, még akkor is, ha a rendszer ebből az alvós állapotból a másodperc töredéke alatt felébred, így ránézésre olyan, mintha nem is aludt volna. Sajnos hivatalos megoldás úgy néz ki, nem lesz, így aki az alapértelmezett értékeken szeretne változtatni (mert hogy egy bizonyos ideig tartó inaktivitás után a készülék mindenképpen lemegy alvó üzemmódba), az kénytelen rendszergazdát játszani és a Terminal programot elindítva begépelni az alábbi parancsot:
sudo pmset -b sleep 120 (ahol a szám az eltelt inaktív percek formáját jelzi, ami után a rendszer alvó állapotba teheti a notebookot. Ha azt szeretnénk, hogy soha ne menjen alvó üzemmódba a gép, akkor nullát kell írni a parancs végére)
Az új MacBook Pro-ban már egy PCI-Express csatoló felülettel ellátott, a SanDisk által gyártott és Marvell vezérlővel rendelkező 128 GB-os SSD meghajtó került, melynek sebessége minden igényt kielégít, messze a leggyorsabb adattároló, amellyel notebookban találkoztunk. Az új operációs rendszer a rendelkezésre álló 128 GB-ból 22 GB-ot foglal, amelyben már benne van az iLife és az iWork programcsomag is, így nagyjából 100 GB-tal tudunk gazdálkodni.
Nem mehetünk el szó nélkül a sztereó hangszórók mellett sem, ugyanis meglepően jóra sikerültek. Bár külön mélysugárzót nem kaptak, mégis hallható egy kevés az alsó tartományból, ráadásul se a hangerőre, se a hangtisztaságra nem lehet panasz.
3. Ergonómia és kinézet
Külsejét tekintve a MacBook Pro-k már jó ideje változatlanok, a retina kijelzővel szerelt példányok is csupán annyi ismertetőjelet hordoznak magukon, hogy látványosan vékonyabbak, mint hagyományos testvérmodelljeik. A legvékonyabb noteszgép továbbra is a MacBook Air az Apple kínálatában, de ami a tömeget illeti, a retina kijelzős MacBook Pro már vészesen közelít. A frissítéssel újabb 50 grammot faragot a cég a modell tömegéből, így 1,62 kg helyett már csak 1,57-et nyom a mérlegen. Természetesen – ahogy megszokhattuk – a teljes váz alumíniumból készült, rendkívül ellenálló és merev, a PC-s világban egyértelműen az üzleti gépek között lenne a helye – ebből a szempontból. Nem csak elegáns, de hálás anyag is az egy-egy tömbből kimart alumínium burkolat, ugyanis alig látszik rajta a kosz, ráadásul könnyen takarítható, valamint az ujjlenyomatokat se igazán gyűjti. Az alsó és felső burkolatot a touchpad felőli részen továbbra is egy mágnes tartja össze lecsukás után, így a véletlen kinyílás esélye gyakorlatilag zéró. Bár a PCI-Express-es SSD meghajtóelviekben cserélhető, mégsem fogunk rá gondolni, ugyanis a gépet borzasztó nehéz és macerás szétszedni, ráadásul ilyen csatolófelülettel ellátott flash alapú tárolókból nem túl sok akad még a piacon. Rossz hír, hogy akinek a 128 GB-nál több kell, az kénytelen az eggyel drágább modellt választani, ugyanis az alap kiszerelésnél mindent testre szabhatunk, kivéve az adattároló méretét. Némi vígaszt jelent, hogy a 70 ezer forintos felárért cserébe 8 GB RAM-ot is kapunk a 4 helyett, ami talán még nagyobb kincs, ugyanis a memória modulok rá vannak forrasztva az alaplapra, így nem cserélhetők és nem is bővíthetők.
A billentyűzet szerencsére nem szenvedte meg a készülék vékonyítását, így továbbra is az egyik legjobb, amelyhez szerencsénk volt. Érzésre viszont mintha kicsit magasabban lenne a nyomáspontja, mint a nem retina kijelzővel szerelt vastagabb modellek esetében. A háttérvilágítása ezúttal is 16 lépésben állítható, valamint lehetőség van rá, hogy a rendszer a környezeti fényeknek megfelelően állítsa, akár csak egy pár üzleti gép vagy felsőkategóriás Ultrabook esetében.
A trackpad is maradt olyan szuper, mint volt és külföldi kollégák szerint végre Windows alatt is viszonylag kényelmesen használható. Mi az idő rövidsége miatt nem ellenőriztük le, az viszont biztos, hogy a korábbi Apple noteszgépek esetében valóban kínszenvedés volt használni az üveges felületű touchpadet, amint eltértünk a Mac OSX rendszertől. A rengeteg multi-touch gesztus mellé ezúttal nem érkezett új, a korábban megismertek használhatók a Maverics operációs rendszer alatt is. Egyetlen dolgot emelnénk ki, amelyet mostanában a Windows-os notebookok is kezdenek átvenni, ez pedig a fordított görgetés, amellyel az okostelefonokon megszokott mozdulatot lehet használni notebookokon is, azaz ha lefelé szeretnénk haladni egy weboldalon, akkor felfelé kell tolnunk a két ujjunkat, ellenkező irányban pedig pont fordítva. Sok embert zavar, mások rögtön megszokták, a lényeg, hogy kikapcsolható funkció. A trackpad ellentétben a Windows-os noteszgépekkel valóban egy nagy kattintható felület, így nem csak az alsó részén lehet megnyomni, hanem bárhol, a rendszer mindenhol érzékeli a kattintásunkat. Jobb gombot helyettesítő funkciója csak kétujjas érintéssel van, illetve ha az Alt-ot nyomva tartjuk, akkor a kattintásunk szintén ezt a funkciót váltja ki.
Régóta nem járt nálunk Apple laptop, így először volt alkalmunk rácsodálkozni, mekkora változáson ment át a család az elmúlt egy-másfél év alatt. Van ugyanis két darab USB 3.0-s portunk, és nem kell vacakolnunk mindenféle, csak az Apple eszközökhöz használható átalakítókkal, ugyanis van HDMI (végre!) és Mini-DisplayPort-képes Thunderbolt 2 csatlakozó, utóbbiból rögtön kettő is. A Thunderbolt csatlakozóval rendelkező perifériák itthon (és igazából külföldön is) még nagyon gyerekcipőben járnak, hiszen jellemzően méregdrágák (cserébe nagyon-nagyon gyorsak), így vélhetően ezt a két csatlakozót nem lesz nehéz beosztani. Itt említenénk meg, hogy ez a csatlakozó felel egyben a dokkolhatóságért is, ugyanis nem egy olyan kiegészítő van a piacon (egy példa webáruházunkból), amely kihasználva a Thunderbolt nagy sávszélességét, különböző más, kisebb sávszélességet igénylő portokra bontja szét azt. Az optikai bemenetként és kimenetként is használható jack aljzat mellett találunk egy SD kártyaolvasót, illetve egy mágneses MagSafe 2 aljzatot, amellyel a készüléket tölthetjük. Akik kevésbé jártasak a Mac világában, azok kedvéért jegyeznénk csak meg, hogy az Apple notebookokat nem a klasszikus bedugható csatlakozóval ellátott tápegységgel lehet tölteni, hanem egy olyan kábellel, melynek a végén, csakúgy, mint a notebook oldalán egy mágnes van és a mágnes által körülölelt területen vannak az áramellátásért felelős alkatrészek. Ez a megoldás főleg akkor praktikus, ha véletlenül beleakadunk a vezetékbe, ilyenkor ugyanis nem rántjuk magunkkal a gépet, hanem a mágneses aljzat azonnal elengedi a hozzá csatlakoztatott kábelt. Szintén oldalt kapott helyett a két mikrofon is, a fejhallgató kimenet mellett találjuk őket egymástól két centire.
A 13,3”-os 2560x1600-as felbontással büszkélkedő IPS panelról nem lehet igazán rosszat írni, hiszen majdhogynem bekalibrálva érkezik, így a kijelzővel való ismerkedés abszolút sokkoló. Bár a Mountain Lion (Mac OSX 10.8) is már abszolút fel volt készítve a retina felbontások kezelésére, a Mavericks (Mac OSX 10.9) esetében már tovább finomítottak ezen, kapunk például kifejezetten retina kijelzőkhöz készült betűtípusokat, melyek létező típusok némileg átrajzolt változatai. A jó hír az, hogy amíg nagyobb fejlesztők által készített vagy natív Apple alkalmazásokat használunk (a Steam kliens sajnos nem ilyen), addig minden szép és jó, tényleg hihetetlen élmény használni egy olyan gépet, ahol gyakorlatilag nem látjuk a pixeleket, viszont van a mérlegnek egy másik oldala is, ez pedig főként a böngészést érinti.
Pixeles ablak és betűk a Steam hivatalos alkalmazásánálGyönyörű betűk és homályos kép böngészésnél
A weboldalak nagy része ugyanis egész egyszerűen nem készült még fel a korábbinál sokkal nagyobb pixelsűrűségű kijelzők kezelésére (nem csak a retina MacBook Pro sorolható ide, hiszen a 11,6”-os Asus Zenbook már tavaly megkapta a full HD IPS panelt). Ez azt jelenti, hogy míg a betűket szépen megrajzolja nekünk a rendszer és gyakorlatilag pontosan úgy látjuk, mint egy normál felbontással rendelkező gépen, csak ugye egyáltalán nem pixelesek, addig a képekkel jellemzően csak a baj van. Azoknál ugyanis az történik, hogy a rendszer felnagyítja őket, így homályosak, pixelesek lesznek. Természetesen az Apple által üzemeltetett oldalak ez alól kivételt képeznek, de a többi honlapon egyszerűen nincsen semmiféle lekérdezés arra vonatkozóan, hogy milyenek a felbontással és pixelsűrűséggel kapcsolatos körülmények. Szintén érdemes tudnunk, hogy ellentétben a hagyományos kijelzővel szerelt modellekkel, a retina modelleknél nem tudunk felbontást állítani, az minden esetben natív lesz (esetünkben ugye 2560x1600), a rendszer csupán a nagyítás mértékével játszik, hogy elérje az 1024x600-nak, 1280x800-nak, 1440x900-nak, illetve 1680x1050-nek kinéző felületeket. Hozzá kell tenni, hogy az algoritmus parédásan működik, viszont akinek a 13,3”-on az 1680x1050-nek tűnő beállítás nem elegendő, az csalódni fog, ugyanis ennél nagyobb helyet nem fog tudni csinálni magának, amelyből egyenesen következik, hogy a natív 2560x1600-as felbontásnak 1:1-ben megfelelő beállítás is csupán Windows alatt érhető el. Mi ezt nem érezzük akkora hátránynak, hiszen egy bizonyos érték felett egyszerűen olvashatatlanul picivé válnak a betűk. Játékok szempontjából Windows alatt biztos, hogy nincs gond ezzel az extrém felbontással, Mac OSX alatt viszont nem egy olyan alkalmazásba belefutottunk (pl. Diablo III), ahol egész furcsa felbontásokkal riogattak minket. Ellentétben az asztallal, 3D-s alkalmazások esetében az okos átméretezés sajnos nem játszik, így ott kénytelenek vagyunk elviselni a natív felbontástól való eltérés esetén jelentkező homályosodást (megjegyzés: a natív felbontás valójában nem változik, csak a rendszer nagyítja fel a kiválasztott felbontástól függően a képet).
A kávában lévő FaceTime HD webkamera 1280x720-as felbontásra képes és elég felemás teljesítményt produkál. Képminősége ugyanis olyan tekintetben mindenképpen jó, hogy minden esetben egyértelműen kivehető belőle a gép előtt ülő ember arca, tehát a sötét részek rendben vannak, viszont a háttérben lévő dolgok hajlamosak elég durván kiégni, ráadásul amint megszűnik a természetes fény, az átlaghoz képest picit jobban elkezd zajosodni a kép, melyen a gyári FaceTime alkalmazás esetében semmit nem tudunk állítani (Skype esetében erre természetesen van lehetőség).
4. Teszteredmények
A megszokott teljesítmény tesztektől ezúttal eltekintettünk, egész egyszerűen azért, mert semmit nem árultak volna el a gép Mac OSX alatt mutatott performanszából, hiszen minden alkalmazásunk Windows alatt fut, márpedig a Mac-es felhasználók döntő többsége soha nem telepít Windows-t a gépére, ha igen, akkor is virtuális gépként, az a környezet pedig pláne nincs összhangban egy különállóan futtatható Windows-zal.
Sokkal fontosabbnak tartottuk elmondani, hogy a készülék legalább annyira erős gép benyomását kelti, mint hasonló paraméterekkel rendelkező Windows-os társai, egész egyszerűen nem lehet zavarba hozni, amely főleg a Core i5-ös processzornak és a félelmetesen gyors SSD-nek köszönhető. A 4 GB memória, mint már korábban említettük a Mavericks-szel úgy néz ki, hogy továbbra is elegendő a legtöbb alkalmazáshoz, aki nem éjjel-nappal Final Cuttal vagdos full HD videókat vagy ritkán használ mondjuk Aperture-t a nagyfelbontású, tükörreflexes fényképezőgéppel készített fotói utómunkájához, annak ez az alap modell tökéletesen elegendő. A nagyjából 100 GB szabad helyet pedig véleményünk szerint nem annyira nehéz beosztani, ha nem tömjük tele játékokkal a gépet.
Márpedig garantáltan nem fogjuk, ugyanis az Intel Iris Graphics 5100 hiába lényegesen gyorsabb, mint a HD Graphics 4000, az utóbbi egyértelműen kevés volt a retina kijelző meghajtásához már az asztalon is, így ezzel a frissítéssel a gyártó gyakorlatilag csak ezt az alultervezettségre visszavezethető hibát küszöbölte ki elsősorban. Amint játékra kerül a sor, a natív felbontást gyakorlatilag elfelejthetjük, nem csak a számítási teljesítmény, de a memória használat miatt is (2560x1600-ban azért már kell a video memória rendesen, ha nem passziánszozunk). Korábban már említettük a Diablo III-at, amelyet jelen sorok írója minden kritika ellenére szeret és amely maximális felbontás esetén csak alacsony minőségi beállításokkal volt hajlandó élvezhető sebességet produkálni. A legtöbb játék (főleg Steam-ről letölthetőeket próbáltunk) egész egyszerűen nem támogatja ezt az extrém magas felbontást, a multiplatform nagy címek nyilván kivételek, de azoknál amúgy is tárgytalan a kérdés, mert a videokártya ereje jellemzően kevés még alacsony grafikai beállítások mellett is. Aki tehát retina kijelzővel rendelkező Apple gépet szeretne és a játékot komolyan gondolja, kezdjen el az erősebbik, 15”-os modellel barátkozni, amelyben a GeForce GT 750M már egy egészen más szintet képvisel, ráadásul az előd modellhez képest dupla annyi video memóriát (2 GB) kapott. Természetesen, aki hajlandó 1280x800-ban játszani és elviselni az ezzel járó valamivel homályosabb képet, annak a 13”-os modellel sem lesz különösebb problémája.
Elérkeztünk a legfontosabb részhez, amely nem más, mint az üzemidő. A bevezetőben már említettük, hogy a 71,6 Wh-s telep nagyon combosnak tekinthető a 13”-os notebookok között, ám az előd modellben még ennél is erősebb, 74 Wh-s példány volt. A minimális vékonyítás során tehát egy keveset be kellett áldozni az akkumulátorból is, viszont a Haswell architektúráról már tudjuk, hogy képes remek fogyasztási értékeket felmutatni, egyedül az Iris Graphics 5100-at nem tudtuk hova tenni ilyen téren.
Az Apple 9 órás WiFi-s böngészéssel és szintén 9 órás HD felbontású filmnézéssel reklámozza a készüléket, melyekhez hozzátartozik, hogy előbbi esetében a fényerő 50%-on, utóbbinál 75%-on volt a saját méréseik során. Nos, az a helyzet, hogyha tényleg alig nyúlunk a géphez, kvázi dokumentumot vagy iBookot olvasunk, akkor minimális fényerőn (amely 1-es állást jelent, ugyanis 0-nál a háttérvilágítás kikapcsol) a készülék nem kevesebb, mint 22 órát ment egyetlen feltöltéssel. Bár tény, hogy a valós felhasználáshoz nem sok köze van egy ilyen mérésnek, ettől függetlenül is bámulatos eredmény és előre vetítette azt, hogy milyen különbségekre számíthatunk a szokásos Windows-os notebookok által produkált számokhoz képest.
Bár Media Player Classic Home Cinema nem létezik Mac OSX alá, VLC viszont igen, így könnyedén le tudtuk mérni, mennyi igaz abból, amit az Apple a vásárlók felé kommunikál. Mi a szokásos full HD filmünket használtuk és a 75 helyett 100%-os fényerőn teszteltünk – ahogy minden esetben szoktunk. Nos, ilyen körülmények között (és figyelembe véve, hogy a VLC talán nem bánik annyira jól az erőforrásokkal, mint a megújult iTunes) a közel 6 órás eredmény mindenképpen jónak számít. Még maximális terhelés mellett is közel két órát kibírt a készülék egyetlen feltöltéssel, amely szintén nem rossz eredmény. Úgy néz ki tehát, hogy az 50%-os fényerőn való böngészés valóban kivitelezhetőnek tűnik 9 órán keresztül.
5. Értékelés
Ha nem is minden idők, de az elmúlt évek egyik legradikálisabb frissítését hajtotta végre az Apple idén ősszel. Az év elején megújult retina kijelzős MacBook Pro fantasztikus gép volt, de a benne lévő integrált grafikus kártya egyszerűen nem tudott felnőni a feladathoz, mondhatni, méltatlan volt egy olyan géphez, amely ráadásul egy kisebb vagyonba is került (a belépő modell ára 470 ezer forint volt). Az üzemidő állítólag már ott sem volt rossz, de a nem sokkal később frissített MacBook Air a maga 12 órájával egyszerűen egy másik dimenziót képviselt azok számára, akiknek tényleg fontos, hogy a készülék egy teljes napot kibírjon anélkül, hogy tölteni kellene.
A két héttel ezelőtti prezentáción viszont beérett egy olyan döntésekből és fejlesztésekből álló csomag, amely egyre közelebb hozza a márka termékeit ahhoz, hogy tényleges alternatívái legyenek egy Windows-os notebooknak. Először is minden modell 70 ezer forinttal olcsóbb lett amellett, hogy megkapták az Intel új Haswell architektúráját az egyik legerősebb integrált grafikus kártyával, másrészt amíg a Microsoft a fenekestül felforgatott Office licenceléssel volt elfoglalva, addig az Apple – a jóval egyszerűbb – iWork irodai csomagot egész egyszerűen ingyen odaadta a leendő tulajdonosoknak, ezzel is spórolva nekik további bő 15 ezer forintot.
De az iWork ingyenessé tétele önmagában még nem váltja meg a világot, ahhoz kellett az az operációs rendszer, amely külsejében alig újult meg, viszont a motorháztető alatt úgy néz ki, tényleg komoly változásokat kapott. Nehéz úgy nyilatkozni az új retina MacBook Pro-ról, hogy véleményünk ne csapjon át valamiféle marketing kampányba, így igyekszünk a tényekhez tartani magunkat.
A nagyfelbontású IPS kijelző az egyik legjobb, amit ma noteszgépekbe tenni lehet (bár még az Asus Zenbook Infinity-jében lévő Sharp IGZO paneljét nem láttuk), a billentyűzet-trackpad páros remek társ a mindennapok során, végre a csatlakozók számát és típusát sem érheti kritika. Hacsak nem fogjuk komolyabb munkára a videokártyát, a zajszint is nevetségesen alacsony, miközben bár képes melegedni a készülék, olyan mértékű veszélyt nem jelent a zsanér körüli terület, mint jelentett az előd modellek esetében. A hangszórók ha nem is hibátlanok, de notebookhoz mérten rendkívül jól szólnak, az üzemidőt pedig tényleg csak méltatni lehet.
Van viszont a mérlegnek egy másik oldala is, amely ha nem is jelentősen, de mindenképpen árnyalja az abszolút pozitív összképet. Ilyen az alvó üzemmóddal kapcsolatos furcsaság, amely elképzelhető, hogy a leendő tulajdonosok többségének fel se fog tűnni (köszönhetően a Power Nap funkciónak), de lesznek, akiket érzékenyen érint majd a téma és ki fogják kérni maguknak, hogy egy Mac-en ilyen dolgokat terminál ablakból kelljen piszkálni, hiába csak egy sorról van szó – tökéletesen igazuk van. Ez egy olyan dolog, amit jó eséllyel egyszer lenyel az ember, beállítja és utána igyekszik elfelejteni, van viszont egy olyan helyzet, amellyel nem lehet mit kezdeni, ez pedig a retina kijelző. Bármennyire csodaszép a képe, bizony böngészés során nem mindig fogjuk tudni maradéktalanul élvezni az extrém magas felbontás előnyeit, akárcsak azoknál az alkalmazásoknál, amelyeket nem készítettek fel a retina kijelzőkkel való használatra. Utolsóként pedig a hűtőrendszert említenénk meg, amely valóban remek munkát végez egészen addig, amíg csak a processzort nyúzzuk, viszont amint a videokártyára kerül a sor, az addig néma notebook igencsak hangossá válik, és ezt a tényt nem lehet annyival elintézni, hogy nem gond, úgyis lassú a legtöbb játékra, mert mindig lesz olyan beállítás, amelynél ez az állítás nem állja meg a helyét.
Mindent figyelembe véve mégis elmondható, hogy a most piacra dobott retina kijelzős MacBook Pro egy jó ajánlat a piacon, és azt kell mondjuk, hogy a hasonló minőséget és értéket képviselő Windows-os notebookok az árcsökkentés után már nem mondhatók annyival olcsóbbnak, hogy rögtön legyintsünk a kaliforniai vállalat készülékére. Nyilván tudunk olyan notebookot mutatni, amelyik erősebb, olyat is, amelyik hosszabb üzemidővel rendelkezik és olyat is, amelynek hasonlóan remek kijelzője van. Mégis, amikor ezeket a tulajdonságokat egy készülékben szeretnénk viszontlátni, nagyon leszűkül a látókörbe kerülő termékek száma, talán érthető, mit értettünk az alatt, hogy ez a csomag nagyon erősre sikerült. Tény, hogy a 400 ezer forintos vételár továbbra sem mondható pénztárca barátnak a magyar átlag keresetekhez mérten, viszont már igencsak messze kerültünk attól, hogy az új MacBook Pro-t túlárazottnak tekintsük. Az ajánlott minősítés tehát jár, viszont ennél többet nem tudunk adni, hiszen akármennyire remek is a termék, az egy év garancia egyszerűen méltatlan hozzá, nem beszélve arról, hogyha ragaszkodunk a korrekt összehasonlításhoz és a több, mint 70 ezres kiterjesztést (egyről három évre) is hozzávesszük, akkor megint csak más a leányzó fekvése. Jó lenne, ha a jövő őszi rendezvényen ezzel kapcsolatban is lenne bejelenteni valója a vezetőségnek, ugyanis bármennyire bíznak a termékben, a jótállás időtartama ennek pont az ellenkezőjéről árulkodik.
Pro:
+ gyönyörű nagyfelbontású IPS kijelző
+ rendkívül jó minőségű és erős alumínium burkolat
+ PCI-Express SSD
+ normál használat mellett csendes működés
+ kényelmesen használható (háttérvilágított) billentyűzet és trackpad
+ Thunderbolt 2 csatlakozók
+ 802.11ac WiFi
+ rendkívül hosszú üzemidő
+ remek hangrendszer
+ sokkal megfizethetőbb ár, mint az elődök esetében
Kontra:
- videokártya intenzív alkalmazásoknál már igencsak zajos
- a retina felbontás böngészésnél néha inkább hátrány jelenleg, mint előny
- az alvó üzemmódba való váltás idejét csak parancssorból lehet állítani
- továbbra is 1 év az alap garancia és a bővítése egy kisebb vagyonba kerül
- akárcsak az Ultrabookoknál, az igényeinket itt is vásárlás előtt kell felmérni, utólagos bővítésre nincs lehetőség (az SSD cserélhető erre szakosodott szervizben és megfelelő csere alkatrész esetén)
Hivatalos honlap: Apple
Vásárlás: iPon webáruház
