Ismét egy peres ügyről tudunk beszámolni, ahol megint egy nagyhalat kívánnak megszorongatni, méghozzá a Valve-ot a Steam áruházon keresztül.
A Hollywoodreporter.com adta közzé azt a monopóliumellenes keresetet, amit öt játékos indítványozott a Valve-val szemben, mert szerintük a Valve kiköti a fejlesztőknek, hogy mennyiért árulhatják a játékaikat a Steamtől független platformokon. Ez lényegében azt jelenti, hogy ha a Valve-nak a fejlesztő mond egy árat, miszerint az adott játék 39 dollárért kerülne fel a Steam platformra, akkor a Valve megtiltja, hogy más boltokban - például az Epic Games Store-ban - ennél olcsóbban adhassák.
A dolog mögött a „legnagyobb kedvezmény elve” szerződéskötési módszer áll, tehát ha a kiadó megállapodik egy másik platformmal, például az Epic Games-szel az olcsóbb eladási árakról, akkor a Valve automatikusan megkapja ugyanazokat a kedvezményeket, vagyis mégsem lesz olcsóbb az adott játék, ugyanannyi lesz, mint Steamen.
Viszont a probléma ott kezdődik, hogy ezt a szerződést a Valve kikényszeríti a fejlesztőkből és a kiadókból, így ők nem tudnak máshol jobb ajánlatot szerezni, ellehetetlenítve a konkurens boltokat.
A kereset szerint a Valve-nak nincs szüksége a másik fél számára kedvező szerződést kötni, hiszen a piaci erőfölénye miatt úgyis náluk fog kikötni a játékosok és így a kiadók jó része. Vagyis a monopolhelyzetével visszaélve a többi platform nem képes növekedni, nem tudnak kedvező szerződéseket kötni a játékfejlesztőkkel, mert a fejlesztők nem akarnak a nagy piactól, vagyis a Valve-tól elesni.
Ha például a (kitalált) Gaming Platform Zrt. játékklienst szeretne készíteni PC-re, akkor hiába nyeri meg magának a kiadókat, hogy olcsón adja ki a játékot náluk, ezzel támogatva a Gaming Platform Zrt. terjeszkedését, a kedvezményből a Valve automatikusan részesülne és emiatt a Gaming Platform Zrt-re nem mennének át a játékosok, hiszen ott sem olcsóbb semmi, így az hamar tönkremenne, a játékok pedig nem kerülnének eladásra. Magyarul a monopol helyzetéből adódóan a Valve ellehetetleníti a többi platform számára a terjeszkedést, ez a viselkedés pedig mesterségesen magasan tartja a játékok árát.
A fejlesztőknek elméletileg lehetősége van rövid akciók keretében eltérni a Steam árától, viszont mindenkivel egyedi szerződést kötnek, így könnyen lehet, hogy a nagyobb potenciállal rendelkező kiadókat szorosabb láncra kötik.