A barna törpék a bolygóknál nagyobb tömegű objektumok, amelyek nem elég nehezek ahhoz, hogy valódi csillagok legyenek, vagyis hogy magjukban a Naphoz hasonlóan magfúzió induljon be. Különleges objektumokról van szó, amelyek nagyjából a Jupiter tömegének 13 és 77-szerese között vannak. Magjukban annyira nagy a nyomás, hogy a bennük lévő anyag egy különleges kvantummechanikai hatást, úgynevezett degenerációt mutat, és nem úgy viselkedik, ahogyan azt várnánk. Ha például egy barna törpéhez több anyagot adunk, akkor az nem nagyobb, hanem kisebb lesz. Így hihetetlenül sűrűek, és bár csak akkora méretűek, mint a Jupiter, sokkal sűrűbbek lehetnek a vasnál.
Az első ismert barna törpét, a Teide 1-et 1995-ben fedezték fel, mert bár a Gliese 229B-t valójában 1994-ben észlelték először, csak később, 1995-ben erősítették meg létezését. A Gliese 229B egy alacsony tömegű vörös törpecsillag, a Gliese 229A körül kering. A pályájuk annyira szoros, hogy annak ellenére, hogy elég közel vannak hozzánk – kevesebb mint 19 fényévre – a nagyon nagy távcsövek kivételével egy objektumnak tűnnek az észlelők számára.
Hamar kiderült azonban, hogy még a nagy távcsövekkel látottak alapján is valami gond van az összképpel. A barna törpék nem termelnek energiát, ehelyett nagyon forrón formálódnak, majd lassan hűlnek le, és közben infravörös fényt bocsátanak ki. Minél nagyobb tömegűek, annál fényesebbek például, és a fiatalabbak fényesebbek, mint az idősebbeknek. A Gliese 229B tömegét a Jupiter 71-szeresének mérték. De a barna törpék viselkedésére vonatkozó összes modell szerint ilyen tömeg esetén sokkal fényesebbnek kellene lennie, mint amilyennek tűnik. De vajon miért halványabb a vártnál?
A rejtély megoldására két lehetőség kínálkozott. Az egyik, hogy a modellek tévesek, ami valószínűtlennek tűnt, hiszen a legtöbb barna törpe esetében elég jól működnek. A másik opció, hogy a Gliese 229B nem egy barna törpe, hanem kettő. Ez megmagyarázta volna a halványságot, mivel a barna törpék fényessége a tömeggel meredeken nő, így ha egy nagy helyett két kisebb tömegű törpe van, akkor azok még együttes erővel is halványabbak, mint amit egyetlen nagyobb objektum lenne.
De ez csak az elmélet, amit észlelési adatokkal is alá kellett támasztani. Egy új vizsgálatban a csillagászok pontosan ezt tették: interferométerként használták a Very Large Telescope (VLT) távcsövet, amely négy hatalmas, 8,2 méteres távcsövet egyesít. Úgy találták, hogy az adatok nem egyetlen objektumnak felelnek meg, hanem sokkal inkább annak, ha a Gliese 229B valójában két különálló objektum. Az öt éjszakán át tartó megfigyelések során még azt is meg tudják állapítani, hogy a két objektum egymáshoz képest elmozdult – ami várható volt, hiszen ha ilyen közel vannak egymáshoz, akkor elég gyorsan kellene keringeniük egymás körül.
