AMD HQ: A CPU-VAL EGYENRANGÚBB LESZ A GPU

A hQ segítségével a GPU végre nem másodhegedűsként, hanem a CPU-val azonos szinten helyet foglaló egységként lehet jelen a rendszerben.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
2013. okt. 22. 16:30
AMD hQ: a CPU-val egyenrangúbb lesz a GPU

Az AMD heterogén rendszer architektúrája (HSA) lassan, de biztosan kezd formát ölteni, ahogy az idő telik. Április folyamán megismerhettük a hUMA-t (egységesített memória elérést), aminek köszönhetően az új AMD APU-knál a processzor és a grafikus vezérlő hozzáfér majd egymás memória területeihez, így nincs szükség adatok duplikálására és felesleges másolgatására. Most újabb érdekességre is fény derült, ugyanis az AMD bemutatta a hQ, azaz a Heterogenous Queuing eljárást, ami azt határozza meg, hogyan osztozhat a feladatokon a CPU és a GPU.

A jelenlegi ütemező modell esetében az alkalmazások csak a rendszer központi egységének adhatnak feladatot, vagy a processzor önmagának is generálhat munkát, amit ráadásul elég hatékonyan is tesz. A GPU ezzel szemben nem tud sem magának, sem pedig a CPU-nak munkát adni, hiszen a rendszerben a másodhegedűs szerepét osztották rá (legalábbis eddig). További probléma, hogy a GPU-nak szánt feladatok az operációs rendszeren keresztül érkeznek, ami növeli a késleltetési időt.

Galéria megnyitása

Itt jön be a képbe a Heterogenous Queuing eljárás, ami tulajdonképpen a CPU szintjére emeli a GPU-t, így utóbbi szinte egyenrangú fél lesz. A hQ segítségével mind a CPU, mind pedig a GPU generálhat feladatot saját magának és a másiknak, ami komoly előrelépés. A feladatok szabványos csomagformátumban érkeznek, amelyet az összes HSA kompatibilis rendszer támogat majd, így nincs szükség külön szoftverre a gyártó-specifikus kód használatához. Az alkalmazások a csomagokat közvetlenül a hardver számára elérhető feladatlistára pakolhatják, egy-egy alkalmazás pedig egyszerre több feladatlistával is rendelkezhet. A virtualizációs rétegnek köszönhetően a HSA támogatással ellátott hardver az összes feladatlistát "láthatja".

Galéria megnyitása

Az AMD hQ implementációjának jelenlegi változata hardver alapú időzítést alkalmaz ahhoz, hogy megszabja, hogyan férhet hozzá a GPU és a CPU az adott feladatlistákhoz - ez a megvalósítás várhatóan nem lesz alapkövetelmény a HSA végleges változatában. A hQ architektúra része lesz a specifikációnak, viszont az AMD szerint az operációs rendszer is képes lesz a CPU és a GPU közötti váltogatásra a különböző feladatlisták esetében.

A jelek szerint a Windows lesz az első (és egy ideig egyetlen) operációs rendszer, amely hQ támogatást kap. Az AMD persze a Linux disztribúciók készítőivel is együttműködik a témában, csak úgy, mint az egyéb operációs rendszerek fejlesztőivel.

Hogy a hQ, azaz Heterogenous Queuing eljárás mely asztali vagy mobil processzor, illetve APU alkalmazza először? A hamarosan megjelenő Kaveri APU, amely a Richland APU egységeket váltja.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

13 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
jedi
jedi
2013. okt. 23. 21:16
#9

Én meg azt mondom, most kezd beérni az ATI felvásárlása az AMD-nek igazán, és ha nagyon hosszú idő telt is el a START óta, de az AMD most fordult be a célegyenes előtti utolsó kanyarba ( szerintem ) ! :P :D Ők már rég "levizionalizálták" a jövőt, de igaz arra ők sem gondoltak, hogy az ilyen sokára, és nehezen fog eljönni ! :D Az új konzol hardverek; Mantle ; most meg ez !!! :D Én meg vizionalizálok egy nagy-nagy láthatatlan hurkot, ami szépen kezd összehúzódni a "többiek" nyaka körül:D !

De az is lehet, hogy túl fáradt vagyok már, és rég le kellet volna feküdnöm, nem pedig ennyi bődületes f.szságot össze-vissza irkálni ! :D

ncsicso
ncsicso
2013. okt. 23. 10:23
#8

prohlep, "Verseny összességében lassítja a fejlődést. Habár amit fejlődik azt igen zajosan, bulvárosan teszi, mert kell a versennyel butított népnek a cirkusz."

Jót röhögtem. Köszönöm, hogy szebbé tetted a napom.

prohlep
prohlep
2013. okt. 22. 20:14
#7

"cpu-t nem tudnak gyártani"

Mégis az AMD teljesítménye jobb, ha a csíkszélességhez viszonyítod!

Intel keskeny csíkokat tud jól gyártani.

AMD pedig egy adott csíkszélességen belül tud jobb procit gyártani.

Versenyszellem bálványozása miatt nem kaphatunk Intel keskeny AMD hatékony procikat!

Verseny megakadályozza, hogy a top technológiák egyesüljenek.

Verseny összességében lassítja a fejlődést. Habár amit fejlődik azt igen zajosan, bulvárosan teszi, mert kell a versennyel butított népnek a cirkusz.

atti2010
atti2010
2013. okt. 22. 22:50

Viszont az AMD is 100% használható és kár lenne ködösíteni, ennél a Kaveri csak jobb lehet most hogy ott üldögél az Ivy kihasználatlanul kinek jó az Intelen kívül???? ez egyre nyilvánvalóbb.

Juliska
Juliska
2013. okt. 22. 20:00
#6

Oké ez tényleg nem semmi. CL-ben sok gondot jelent nekem az OS managed queuing.

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2013. okt. 22. 19:04
#5

tibaimp: Azért ne mond, hogy nem tudnak CPU-t gyártani, többször is átvették a vezető szerepet technológiában az Inteltől.(más kérdés, hogy nem tudtak/hagyták élni (őket) a lehetőséggel)

Oké, HPC megoldásaik nincsenek, de szerverekhez normális lapkákat tudnak szállítani és a mobil megoldásaik is sokkal életképesebbek, mint az Intel gányolt HD chipjei, nameg az Atom. Ha ki akarok hajtani egy GTX 780-at vagy HD 7970-et, akkor Intel, de amíg alkalmi játékra kell csak valami, akkor már inkább AMD-t vesz a tudatos vásárló, nem egy Intel procit + valami 4GB-os, világító ventilátorú GT 630-at.

Ez pedig megint a jövő, az integráció a régi-új divat(elvileg van valami ördögi kör is ennek a leírására). Új konzolok már közös címtérrel fognak dolgozni és programozhatók hardver közeli szinten(utóbbi a mostaniakra is igaz :D). Ha a PC-t továbbra is játékplatformnak szánják, akkor nyújtania kell valamit a konzolokkal szemben.

bszoke88: nem kell hozzá Open CL, gyárilag megkapod, az Open CL-nél is kisebb késleltetés, cserébe nem univerzális(egyelőre) és senkinek sincs vele tapasztalata?

Balucsek
Balucsek
2013. okt. 22. 18:54
#4

bszoke88: Ahogy a cikk is írja eddig közvetlen nem tudtad elérni a GPU-t. Mindig a procin kellett elindítani egy kerner programot ami kommunikál a VGA-val az OS és a driver segítségével. Ez nagyon sok idő, ezért kis méretekben nincs értelme a GPU-n számítást végezni. Pl mikor pár éve CUDA-ztam, pár ezres elemszámig nem volt különbség futás időben. Illetve a queue is érdekes lehet, ha valami ütemező is társul hozzá, mert tudtommal jelenleg nincs lehetőség a GPU-n taskok közt váltani, ha elindítasz egy hosszasabb számítást akkor addig a képernyő megfagy (legalábbis mikor legutóbb néztem még ez volt a helyzet).

tibaimp
tibaimp
2013. okt. 22. 17:59
#3

Mivel cpu-t nem tudnak gyártani, marad a gpu-val való párhuzamosítás. A 250w meg bejöhet, mert az elkövetkezendő 2-3 évben nekik még simán marad a 28nm, szóval...

bszoke88
bszoke88
2013. okt. 22. 17:27
#2

ez miért jobb, ill. mi a különbség az opencl-hez képest?

ejcy
ejcy
2013. okt. 22. 16:50
#1

kiváncsian várom mi sül ki belőle

Vissza az oldal tetejére