Shop menü

AMD B550-ES LAPKAKÉSZLET KÖRÉ ÉPÜL AZ ASROCK ELSŐ OLYAN ALAPLAPJA, AMI FEHÉR NYOMTATOTT ÁRAMKÖRI LAPOT KAPOTT

Az újdonságról már kiszivárgott néhány kép, hivatalos megjelenésére azonban még egy picit várni kell.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
AMD B550-es lapkakészlet köré épül az ASRock első olyan alaplapja, ami fehér nyomtatott áramköri lapot kapott

Kiszivárgott néhány fotó az ASRock egyik érkező alaplapjáról, ami azért különleges, mert a vállalat kínálatán belül elsőként alkalmaz fehér nyomtatott áramköri lapot. Olyan modellek persze korábban is megjelentek, amelyek fekete-fehér dizájn köré épültek, ám azoknál a nyomtatott áramköri lap jellemzően fekete volt, míg most mindenhova „beszivárgott” a fehér szín.

A gyártó meglepő módon nem a legmodernebb, 600-as sorozatú lapkakészlettel szerelt termékpalettájára szánta a különleges dizájnnal rendelkező deszkát, ugyanis B550-es lapkakészlet került rá, így a processzorfoglalat sem Socket AM5-ös, hanem csak Socket AM4-es lehet. A B550M Pro SE névre keresztelt alaplap a ZEN 3 architektúra köré épülő, illetve ennél régebbi AMD processzorokat és APU egységeket támogatja, igaz, nem mindet, hiszen a BIOS kapacitása sajnos limitált. A microATX formátumú alaplap várhatóan támogatni fogja a RYZEN 5000-es és a RYZEN 3000-es sorozatú asztali processzorokat, valamint a RYZEN 5000G, a RYZEN 4000G és a RYZEN 3000G sorozatú APU egységeket is.

Maga az új alaplap olyan, mintha a gyártó egy régebbi dizájnt porolt volna le annak érdekében, hogy új terméket készíthessen – talán a B550M Pro4 lehetett az alap, ami fekete-fehér kivitelben született újra. Akármelyik modell is biztosítja az alapokat, az a fotók alapján sejthető, hogy az újdonság nyolcfázisú tápellátást kínáló VRM áramkört kapott, tápellátásáról pedig a 24-tűs ATX mellett egy 8-tűs EPS aljzaton keresztül gondoskodhatunk. Mivel Socket AM4-es processzorfoglalattal ellátott megoldásról van szó, a DDR5-ös helyett itt csak DDR4-es memória-támogatás áll rendelkezésre, ami igazából nem is probléma, hiszen költséghatékonyabb rendszer építhető a termék köré. A négy darab memóriafoglalatban összesen maximum 128 GB-nyi fedélzeti memória fér el, a megfelelő processzor mellett ezek akár DDR4-4733 MHz-es vagy ennél is magasabb effektív órajelen is ketyeghetnek.

Ahogy azt a microATX formátumú alaplapoknál megszokhattuk, összesen három darab PCI Express bővítőhelyet kapunk. Ezek közül a legfelső, amely PCI Express 4.0 x16-os sávszélességgel üzemel, erősített kivitelű, azaz kapott fémkeretet is, míg alatta egy PCI Express 3.0 x1-es slot, illetve egy PCI Express 3.0 x4-es sávszélességet kínáló x16-os slot található. A PCI Express 4.0 támogatást természetesen csak a RYZEN 5000-es és a RYZEN 3000-es sorozatú AMD processzorokkal lehet elérni, a támogatott APU egységeknél csak PCI Express 3.0-s támogatás áll rendelkezésre.

Galéria megnyitása

Az adattárolókat két darab M.2-es slot várja. Ezek közül a felső, ami Hyper M.2 jelölést kapott, PCI Express 4.0 x4-es sávszélességgel dolgozhat és M.2-2280-as formátumig fogadja a NAND Flash alapú bővítőkártyákat. Az alsó M.2-es slot várhatóan szintén M.2-2280-as formátumig támogatja az SSD kártyákat, viszont itt már csak PCI Express 3.0 x2-es sávszélesség elérésére lehet mód. Aki még klasszikus 3,5 vagy 2,5 hüvelykes formátumú SATA adattárolókat is bevetne, négy darab SATA 6 Gbps-os porton keresztül teheti ezt meg.

Az új alaplap hátoldalára egy HDMI 2.1-es és egy DisplayPort 1.4-es videó kimenet került, ám ezek természetesen csak az APU egységekkel karöltve működnek, hiszen a RYZEN 5000-es és a RYZEN 3000-es sorozatú asztali processzorok még nem rendelkeztek iGPU-val, ami a RYZEN 7000-es sorozatnál már az alapfelszereltség része. A hátoldalon találunk még hat darab USB portot, egy PS/2-es portot, egy Gigabites Ethernet aljzatot, valamint három darab 3,5 milliméteres Jack Audió portot is, amelyek jó eséllyel egy Realtek kodekhez kapcsolódnak.

Az új alaplap egyelőre még csak a Korea Radio Research Agency adatbázisában bukkant fel, hírünk írásakor hivatalosan nem volt elérhető, illetve azt sem lehetett tudni, pontosan mikor tűnik fel kereskedelmi forgalomban, illetve mennyibe kerül majd. Remélhetőleg a most még függőben lévő kérdésekre is hamarosan megérkeznek a válaszok.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére