A távoli jövőben szárazföldön bejárható lesz a legtöbb kontinens ‒ ha nem az összes ‒, mivel a kutatók előrejelzései szerint a jelenlegi földrészek egyetlen szuperkontinenssé állnak össze. A következő pár száz millió év alatt a Jeges-tenger és a Karib-tenger eltűnik, Ázsia pedig összeütközik Amerikával, létrehozva Amázsia kontinensét, amely az északi félteke jelentős részét elfoglalja majd. Ezek a végkövetkeztetetései a lemezmozgások legutóbbi elemzésének. A kutatás részletei a Nature oldalain olvashatók.
Ellentétben bolygónk mai állapotával, amikor számos tektonikus lemez van mozgásban a Föld felszínén, hátukon hordozva azokat a földterületeket, amelyeket kontinenseknek nevezünk, az ősi Földre olyan szuperkontinensek voltak jellemzőek, melyek magukba foglalták a szárazföldek egészét. Korábbi kutatások eredményei szerint az ilyen szuperföldrészek körülbelül százmillió évig maradnak egyben, mielőtt darabokra töredezve szétszakadnának.
A geológiai eredmények tanúsága szerint az elmúlt 2 milliárd év során három szuperkontinens formálódott, mondja Ross Mitchell, a Yale geofizikusa. A legrégibb ismert szuperföldrész ‒ Nuna vagy Columbia ‒ 1,8 milliárd évvel ezelőtt alakult ki. Az ezt követő Rodinia egymilliárd éve létezett, és a legutolsó ‒ Pangea ‒ 300 millió évvel ezelőtt állt össze. A köztes időszakokban a szárazföld kontinens méretű és kisebb darabokban sodródott a tektonikus lemezek hátán, ahogy ez ma is történik.
A kutatók a földtömegek mozgását a vastartalmú mágneses ásványok elemzése alapján tudják követni. A vasatomok, illetve a vastartalmú kőzetek mágnesezett darabkái a Föld mágneses tere által meghatározott irányt vesznek fel, amikor szabadon mozoghatnak, ami olvadt állapotukban lehetséges. A megszilárdult kőzet vizsgálatából megállapítható, hogy a Föld melyik területén történt lehűlésük ‒ amennyiben persze eredetileg nem hevítődtek olyan magas hőfokra, amely már „törli” a mágneses információkat. Alapesetben tehát a kőzeteket analizálva kiderül, hogy milyen messze tartózkodtak ezek megszilárdulásuk pillanatában a mágneses pólustól, vagyis milyen földrajzi szélességen tartózkodtak.
Elképzelhető, hogy a Föld korábbi időszakaiban léteztek más szuperkontinensek is, de ritkán találni olyan kétmilliárd évesnél idősebb kőzeteket, amelyek megőrizték mágneses emlékeiket. A kutatók általában egyetértenek a három említett szuperkontinens létezésében, de arról már parázs viták folynak, hogy ezek pontosan hol álltak össze egyetlen földrésszé. Néhány geofizikai modell azt sugallja, hogy az apróbb földrészek találkozása minden ciklusban a Föld azonos pontján következett be. Mások szerint pontosan az előző szuperkontinens szétesésének helyével átellenes ponton történt a következő összetalálkozás.
Mitchell és kollégái a kettő között félúton teszik le voksukat, vagyis minden szuperkontinens 90 foknyira jött létre az előzőhöz képest. A kutatók elemzése elsőként tett kísérletet az egykori szélességi adatok megállapításán kívül a hosszúság determinálására is, a mágneses pólus helyének változásait is bevonva a számításokba. A kapott adatok összessége azt sugallja, hogy Rodinia centruma 88 foknyira helyezkedett el Nuna középpontjától, Pangeáé pedig 87 fokra Rodinia központjától, vagyis a mai Afrika közelében helyezkedett el.
A kutatók véleménye szerint ezek a számok nem a véletlen művei: a földrészek az előző szuperkontinens egykori peremének tájékán találkoznak össze, és ez a terület nagyjából kilencven foknyira van az előző centrumtól. Azért ezen a helyen, mert itt bukik a nagyobb sűrűségű óceáni lemez a könnyebb kontinentális lemez alá, ami lefelé irányuló áramlást okoz a köpenyben, és ez úgy vonzza magához a sodródó „darabkákat”, akár a lefolyó a kád vizét.
Az új modell alapján a következő szuperkontinens az északi féltekén fog elhelyezkedni. A Jeges-tenger és Karib-tenger eltűnésével párhuzamosan Dél-Amerika „felúszik” az északi féltekére, Ausztrália pedig beleütközik Délkelet-Ázsiába. Az Antarktisz sorsa bizonytalan, elképzelhető, hogy csatlakozik a többiekhez, de az is lehetséges, hogy a déli póluson ragad.
A szuperkontinensek helyének formálódására vonatkozó elmélet logikusnak tűnik, de messze nem bizonyított, mondta el Bernhard Steinberger, a Német Földtudományi Kutatóközpont munkatársa. Véleménye szerint további adatok szükségeltetnek ahhoz, hogy valódi súlya legyen az elméletnek.
Brendan Murphy kanadai geológus szerint a kutatás eredményei rendkívül érdekesek, és mivel a szuperkontinensek összeállása és felbomlása alkotja a Föld biológiai és geológiai evolúciójának egyik legfontosabb körforgását, az új elmélet remélhetőleg további kutatásokhoz vezet a jövőben. „Még ha teljesen rossznak bizonyul a modell, akkor is nagyon sokat megtudhatunk tesztelése során” ‒ fejezte be.
