Az Egyesült Államokban egyes útmenti kerítések tele vannak aggatva gyíkok, rágcsálók, kismadarak és kígyók holttesteivel. A vérfagyasztó tablók nem leendő sorozatgyilkosok művei, hanem egy látszólag ártalmatlan madáré, az indiángébicsé. A verébalakúak közé tartozó állat külsőre úgy fest, mint bármely énekes madár, amikor azonban vadászik, úgy csap le áldozataira, akár a legvérmesebb sólyom.
Mivel azonban az indiángébics nem rendelkezik a nagyobb ragadozó madarakhoz hasonló karmokkal, csak úgy tudja széttépni áldozatát, ha előtte felnyársalta valamire: egy szögesdrót kerítésre vagy egy tövisre. Az áldozatok azonban ekkor már halottak, és bár a madarak a legtöbbször rovarokat kapnak el, időről időre méretesebb állatok, a madárnál háromszor nehezebb zsákmányok is „kiállításra” kerülnek.
A szakértők sokáig nem tudták, hogyan képesek erre. „Csak azt látni, hogy a gébics lecsap, aztán valami történik a bokrok közt, és felbukkan az áldozat holttestével” – mondja Diego Sustaita, a Kaliforniai Állami Egyetem kutatója. „De vajon mi történik a bokrok közt?”
Ennek kiderítésére a szakértő és társai a kaliforniai partoknál található San Clemente Island-re utaztak, ahol az indiángébics egy veszélyeztetett alfaja él. A populáció 1998-ban mindössze 14 egyedet számlált, azóta azonban nagy erőkkel folyik a munka a madarak megmentésére. A San Diego-i Állatkert munkatársai a konzervációs erőfeszítések részeként fogságban tenyésztik a madarakat, és hogy felkészítsék őket a felnőtt, szabad életre, élő zsákmánnyal etetik ezeket.
Sustaita és társai ezeket az etetéseket rögzítették nagysebességű kamerával, hogy megtudják, mit csinálnak a madarak áldozataikkal. A felvételek elemzéséből az derült ki, hogy a madaraknak jól kidolgozott módszerük van az ölésre: csőrükkel megragadják az egér nyakának tövét, majd gyorsan ingatni kezdik fejüket. A másodpercenként 11 fejmozdulatból álló, rövid sorozatokban végrehajtott rázástól az egér teste nyaka mentén a nehézségi gyorsulás hatszorosának megfelelően kezd gyorsulni, ami több mint elég ahhoz, hogy egy nagyobb rágcsáló nyaka is eltörjön.
De hogyan képesek ekkora erőt kifejteni a pici madarak? A mellékelt videón látható indiángébics egy testtömege harmadát kitevő egeret ráz, ami annak felel meg, mintha egy 80 kilogrammos ember egy 27 kilogrammos sonkát fogna a szájával, és ezzel együtt ingatná fejét másodpercenként 11-szer.
A szakértők szerint a madarak titka egyrészt abban rejlik, hogy nem emelik fel teljesen áldozatukat, hanem az idő javában csak annak felső testét és fejét tartják. A fogásban ráadásul különleges csőrük is segíti őket, amely a ragadozó madarakéhoz hasonlóan éles, fogszerű nyúlványokat tartalmaz. Ezeket beakasztják az áldozat nyakába, így onnantól aktívan nem kell fogniuk azt. És persze az is biztosra vehető, hogy az indiángébicsek testméretükhöz képest szokatlanul erősek is. Hogy mennyire, azt majd most kezdik vizsgálni a szakértők.
