Akik már nem öregszenek meg – Ahogy én láttam

Peter Jackson dokumentumfilmje nagy idők egészen kicsi tanúi előtt tiszteleg, megkapó-megható őszinteséggel.

Akik már nem öregszenek meg – Ahogy én láttam

80 %
{{ average }} %
  • Hát megölték a Ferdinándot.
Szerzői értékelés
Szerző
80
%
Olvasói értékelés
Olvasó
Olvasói értékelés
{{ average }}
%
{{ average }}
%

A gyógyszeres kezelést, és nem hosszadalmas cáfolatot igénylő, hagymázas teória-agyrémek mellett a történészek leginkább attól szenvednek, hogy a többség nem tud elvonatkoztatni a látszattól. Ennek legékesebb bizonyítéka a forráskritika totális, ragályszerű méreteket öltő hiánya. Egy sután-átlátszóan manipulált kép, kontextus nélküli videó, vagy rosszindulatú ál-idézet másodpercek alatt felkorbácsolja az indulatokat, de a múlt relikviái is tévútra terelhetik a gyanútlan-óvatlan delikvenseket. Elég, ha az antik márványszobraira gondolunk: nehéz elképzelni egy nyüzsgő poliszt vagy konzuli palotát az antikvitás hófehér kincsei nélkül. Holott tény, hogy azok java anno rikítóan élénk színekben pompázott – ám a festék lekopott az évszázadok alatt, és ez méltóságteljesebbé tette a bazárian tiritarka alkotásokat.    

Az első világháborúval is hasonló a helyzet. Bár a civilekkel együtt hozzávetőlegesen húszmillióan vesztek oda, és legalább ennyien sebesültek vagy rokkantak meg is, sokan az eleve nem túl jó minőségű, esetleg megrongálódott felvételekből indulnak ki. Az egyik pillanatban furán masírozó, arc nélküli embermassza vonul jobbról balra. Később pár bohóc roham címszó alatt Chaplin burleszkjeit lepipáló dülöngélést produkál, és záróakkordként akit eltalálnak, az egy hang nélkül összeesik: kész kabaré. Hovatovább, egy 1934-es, alacsony költségvetésű kazah termelési vígjátékban több a vér és a bél. Vagyis a felszínes szemlélődő joggal ringathatja magát abba a hitbe, hogy egy mesterségesen felfújt műbalhéval fárasztják, Ypernnel, Gallipolival és Isonzóval pedig csupán figyelemre vágyó, szenilis vén marhák riogatták unokáikat.

Galéria megnyitása

Peter Jackson műve, az Akik már nem öregszenek meg ezt a méltatlan és kegyeletsértő alapvetést hivatott szétzúzni. Ez ugyanis lényegében a brit hadsereg a hátországban és a nyugati fronton forgatott anyagainak a legmodernebb technikával felújított válogatása. Szájról olvasó specialisták segítségével rekonstruált, és adott regimentben szolgálókhoz hasonló akcentussal bíró színészek által elmondott párbeszédek, aprólékos restauráció és pazar színezés: a lenyűgöző kunsztok listáját napestig sorolhatnánk.

A sztárrendező csapatának szakemberei mindent megtettek annak érdekében, hogy olyan hatást teremtsenek, mintha ott lennénk a kiképzőtáborban vagy az ütközetben. Az illúzió tökéletes, és még az edzettebbeket is hidegrázós iszonyattal tölti el. Kezdetben mosolygó, aztán sokkos állapotban maguk elé meredő férfiak, iszamós sár, a tetemeken lakmározó, kövér patkányok, legyek milliárdjai és deformált-elkékült, rohadó testek: így még sose láttuk a konfliktust.

Ennél is fontosabb azonban, hogy a korábban meginterjúvolt túlélők kendőzetlen őszinteséggel beszélnek ifjúságuk legmeghatározóbb élményéről. Tömegpszichózis, magukat a megszégyenítés miatti félelemből vagy torzan értelmezett kötelességtudásból nagykorúnak hazudó kamaszok, romantikus-naiv vágyálmok, szörnyű eszmélés, majd az új körülmények elfogadása és a bizarr-groteszk kálvária megszokása: hajmeresztő az egész. Pláne, mert ízelítőt kapunk az átlagpolgárt feláldozható sakkfiguraként kezelő, kevély-soviniszta birodalmi mentalitásból.

Apránként egy nagyhatalom az úgy gyilokszerszámokról és az öldöklés borzalmairól mit sem sejtő, a vérontást szükséges rossznak, vagy mókás kalandnak vélő, tudatlanságba taszított alattvalóinak élénk-nyüzsgő társadalma tárul fel előttünk. Egy olyan világ, ahol a szülők szívfájdalom nélkül vették tudomásul, hogy egyetlen, a borotválkozáshoz is fiatal gyermekük önszántából bevonul, és a hazájuk legyőzhetetlenségének mákonyától megrészegült kamaszok szentül hitték, hogy sebezhetetlenek. Aztán mikor kopogtatott a valóság, a végtagokat letépő lövedékeket köpő gyorstüzelőktől, tüzérségi bombázásoktól, vagy bajtársaik megcsonkított tetemétől pánikba eső szerencsétlen fiúkat gyávának bélyegezték, és sorsuk nem lehetett kérdéses.

Saját feljebbvalóik lőtték agyon, hogy ne rontsák a morált, egyben szörnyű végükkel figyelmeztessék a többieket arra, hogy nincs irgalom. Mustárgáz, srapnel, a propagandával köszönőviszonyban sem álló, elviselhetetlen-felfoghatatlan körülmények, az élni akarás ezernyi apró gesztusa és a civilek totális közönye: torokszorító végighallgatni a többen-jobban reménykedő, de végig kitartó katonák beszámolóit.

Új-Zéland jeles szülöttje tehát maradéktalanul teljesítette vállalását: az éra közkatonái nem furcsa mozgású ágyútöltelékekként, hanem hús-vér valójukban elevenednek meg előttünk. Különösen igaz ez a rémálomszerű csatákra: mintha a géppuskákat megrohamozó nyomorultak között szaladnánk a halál kitátott pofájába. Garantált, hogy a film után nem tudunk többé arctalan-névtelen hullajelöltekként gondolni az elesettekre.

Ám ahogy az a szerelemprojekteknél olyannyira gyakori, a jeles direktor nem tudott kellő objektivitással tekinteni fáradozásai gyümölcsére, és árkon-bokron-réztrombitán keresztül ragaszkodott hosszú esztendőkön át dédelgetett koncepciójához. Parádésan muzsikáló időutazása ezért egyetlen, de annál kellemetlenebb nyűgtől, jelesül a túlságosan tág fókusztól szenved. Nincs egy adott csapásirány: laza átkötésekkel haladunk előre. A félreértések elkerülendő: a remekül összeválogatott felvételeknek és a hol akasztófahumorral átitatott, hol könnyfakasztó visszaemlékezéseknek hála, egyetlen percig sem unatkozunk.

Ám óhatatlanul elmorfondírozunk azon, hogy ha Jackson nem veszi a fejébe, hogy az összes, a világégéshez érintőlegesen kapcsolódó témát górcső alá veszi, akkor egy feszesebb-gördülékenyebb etalonnal öregbíthette volna hírnevét. Mivel a végeredmény sajnos ebben a formájában nem tud egy vitán egy bámulatos munkával tető alá hozott, ellenben kissé széteső-dagályos tisztelgés fölé nőni.

Viszont ezen gyengesége dacára az Akik már nem öregszenek meg egy közel kihagyhatatlan, érdekes és értékes múltidézés. Ergo ha fúrja az oldalunk a kíváncsiság, hogy hogyan élte meg az egyszeri baka a Nagy Háborút, súlyos hiba kihagynunk. De ha a kategória az események irányítóinak higgadt-tárgyilagos elmélkedéseire, vagy a főbb fordulópontok egy-egy jól, körülhatárolt elemére koncentráló képviselőit preferáljuk, inkább spóroljuk meg a mozijegy árát.

Összefoglalás

Akik már nem öregszenek meg – Ahogy én láttam

Akik már nem öregszenek meg – Ahogy én láttam

Akik már nem öregszenek meg – Ahogy én láttam
Szerzői értékelés
80
%
Peter Jackson az első világháborúról szóló dokumentumfilmje.
A felújított felvételek bámulatosak, a túlélők vallomásai pedig megindítóak.
Nem ártott volna egy kicsit szűkebb fókusz.
{{ totalLabel }}
%
{{ userRateLabel }}

Neked ajánljuk

Kiemelt
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
{{ product.displayName }}
csak b2b
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.displayName }}

Tesztek

{{ i }}
{{ totalTranslation }}
Sorrend

Szólj hozzá!

A komment írásához előbb jelentkezz be!
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap