A C/2026 A1 (MAPS) üstököst négy amatőrcsillagász fedezte fel január 13-án egy távirányítású távcsővel, amely az Atacama-sivatagban található. Gyorsan kiderült, hogy az újonnan megtalált objektum a Kreutz-féle napsúroló üstökösök csoportjába tartozik, amelyek között a valaha látott legfényesebb és leglátványosabb üstökösök egy jelentős részét találjuk.

A MAPS üstökös rendkívül elnyújtott pályán kering a Nap körül, és nagyon meg fogja közelíteni csillagunkat: április elején mindössze 120 ezer kilométerre halad el a Nap felszínétől. Ha az égitest túléli a forró találkozást, akkor április elején látványos jelenségként tűnhet fel az esti égen. Sőt: akár nappal is láthatóvá válhat, amikor a Naphoz legközelebb kerül – hacsak addig nem esik szét.

De mi teszi ezeket a napsúroló üstökösöket olyan izgalmassá, és mire számíthatunk? Az elmúlt 2000 évben számos látványos üstökös tűnt fel az égen. Ezek sokáig előzetes figyelmeztetés nélkül, látszólag a semmiből jelentek meg, és a Naphoz rendkívül közel ragyogtak az égen. Néhányuk olyan fényessé vált, hogy nappal is látható volt.

A legfényesebb üstökösöket gyakran „nagy üstökösöknek” is nevezik. Az 1965-ös nagy üstökös – C/1965 S1 (Ikeya–Seki) – volt a 20. század legfényesebb üstököse. A Nap legnagyobb megközelítése előtt egy hónappal fedezték fel, és olyan fényessé vált, mint a telihold, így nappal is könnyen látható volt mindenféle műszer nélkül. Egy 1882-es nagy üstökös, a C/1882 R1, még ennél is lenyűgözőbb volt. Legfényesebb szakaszában százszor fényesebb volt, mint a telihold, és több hónapig ragyogott az égen.

Ma már tudjuk, hogy az elmúlt két évezred összes fényes üstököse – a Kreutz-féle napsúroló üstökösök – közös eredetű. A múltban (valószínűleg a 3. vagy 4. században) egy óriási, több mint 100 km átmérőjű üstökösmag veszélyesen közel került a Naphoz. Egy idő után, távolabb a Naptól, ez az üstökös két nagy részre szakadt, és közben sok kisebb darabot is elhullajtott.

Néhány száz évvel később, a 3. században, ezek a darabok visszatértek, miután elnyújtott pályájukon körbejárták a Napot. A 363-as évből származó jelentések szerint ekkor egyszerre több üstökös is látható lehetett szabad szemmel a nappali égen. A visszatérő darabok pedig közben ismét kisebb darabokra estek szét.

A 11. században az ősi óriásüstökös két legnagyobb megmaradt darabja ismét elhaladt a Nap mellett, és 1106-ban, majd 1138-ban ezek is bekerültek a nagy üstökösök sorába. A darabok ismét szétestek, és az elmúlt két évszázadban ennek az eredménye egy sor új üstökös formájában volt látható. Napjainkban a Kreutz-féle napsúroló üstökösök családja sok kisebb üstököst tartalmaz, amelyek a Nap felé tartva széteshetnek, valamint nagyobb égitesteket is, amelyek fantasztikus látvánnyal kecsegtetnek.

A NASA Nap- és Helioszféra Obszervatóriuma (SOHO) az elmúlt évek során több ezer Kreutz-töredéket észlelt – apró űrbéli jéghegyeket, amelyek átmérője csak néhány méter vagy néhány tíz méter lehet. A nagyobb töredékek jelentősen ritkábbak. A legutóbbi nagyobb Kreutz-féle üstökös 2011-ben volt látható. Ezt, mint oly sok más üstököst is, Terry Lovejoy ausztrál csillagász fedezte fel, de az égitest alig élte túl a napközelséget, így 2011 december végén csak olyan fényessé vált, mint a Vénusz.

Zdeněk Sekanina cseh-amerikai csillagász előrejelzései szerint az elkövetkező évtizedekben két nagy, látványos napsúroló üstökös is látható lehet, amelyek közül az egyik már a következő pár évben megérkezhet. Utóbbi az 1965-ös és 1882-es nagy üstökösök testvére, és egyben az 1138-ban a kínai megfigyelők észlelt látott nagy üstökös töredéke lehet.

De mi a helyzet a C/2026 A1 (MAPS) üstökössel? Ez szintén a Kreutz-féle napsúroló üstökösökre jellemző pályán mozog, és máris kötődik hozzá egy rekord. Felfedezésekor ugyanis távolabb volt a Naptól, mint bármelyik korábban felfedezett napsúroló üstökös. Ez arra utalhat, hogy talán egy, a szokásosnál nagyobb töredékről van szó.

A rekordot korábban az Ikeya–Seki-üstökös tartotta. Az elmúlt 70 évben persze a technológia jelentősen fejlődött, így az nagyon valószínűtlen, hogy a MAPS magja akkora lenne, mint az Ikeya–Sekié. Ez pedig azt jelenti, hogy a MAPS valószínűleg nem is lesz olyan fényes. Ettől függetlenül az a tény, hogy ilyen korán sikerült észlelni, azt jelzi, hogy vagy egy meglehetősen nagy Kreutz-töredékről van szó, vagy már a kitörés fázisában van, azaz éppen szétesik. Szerencsére a legutóbbi megfigyelések azt mutatják, hogy folyamatosan fényesebbé válik, ami inkább az első elméletet támasztja alá.

Hogy mit várhatunk az új üstököstől, azt összességében még túl korai megmondani. Ha túléli a napközelséget, akkor április elején/közepén nagyszerű látványt nyújthat. Amennyiben egyben marad, elég fényes lehet ahhoz is, hogy nappal látható legyen. De még ha ez nem is történik meg, éjszaka látványos lehet, és bárhogy is alakuljon, a SOHO biztosan nagyszerű képeket fog készíteni róla.

Az üstökös várhatóan a napközelség utáni napokban fog feltűnni az esti égen. Pályájának köszönhetően, mint minden Kreutz-féle üstökös, a déli féltekéről lesz egyszerűbb megfigyelni. Az északi féltekéről szerencsés esetben néhány perccel napnyugta után pillanthatjuk meg nyugati irányba nézve. Ha az üstökös túléli a napközelséget, de a Nap mellett elhaladva darabokra hullik, hirtelen és váratlanul fog felragyogni, ekkor azonban még túl közel lesz a Naphoz az észleléshez. A késői szétesés ezért sokkal jobb forgatókönyv lenne egy ragyogó látványossághoz.