Az új digitális piacokról szóló jogszabály már életbe lépett, március elejétől lehet erre alapozva megbüntetni a technológiai szektor legjelentősebb szereplőit. Még márciusban kiderült az is, hogy több céggel szemben megindította a vizsgálatot az EU, és most friss hírek érkeztek ezek kapcsán. Állítólag már jönnek az első büntetések.
Először a Financial Times számolt be arról, hogy az Apple lehet az első, akit az Európai Bizottság tagjai elmeszelnek a DMA megsértése miatt, de nem sokkal később már arról írt a Reuters, hogy a Meta helyzete sem sokkal jobb. Mind a kettő techcégnek érdemes arra számítania, hogy a következő hetekben döntés születhet a büntetésükről. Persze a háttérben erről az EU illetékesei folyamatosan egyeztetnek az említett felekkel, tehát nem fogja őket meglepetésként érni a döntés.
A Financial Times birtokába jutott információk szerint az Apple azért kaphat büntetést az Európai Bizottság trösztellenes szakembereitől, mert az új gyakorlata a harmadik féltől származó fizetési rendszereket illetően nem felel meg az elvárásoknak. Továbbra is sérti az új DMA jogszabályt, hiába alakítottak a korábbi rendszeren. A vizsgálatot lefolytatók szerint az Apple úgy alakította ki az új „játékszabályokat”, hogy azok a számára továbbra is kedvezőek legyenek. Lényegében bünteti azokat, akik élnek azzal a jogukkal, hogy alternatív fizetési lehetőséget biztosítanak a felhasználóik számára.
Az Apple kapcsán több kritikát is lehetett hallani az új rendszer miatt, a CTF (Core Technology Fee) díj okán is vizsgálták a vállalatot, és egyéb változások is kérdéseket vetnek fel. Az Európai Bizottság szélsőséges esetben akár napi 50 millió dolláros büntetést is kiszabhat a jogsértések okán, mindaddig, amíg a cég nem szünteti meg a jogsértéseket. A napi forgalmának 5 százalékáról beszélhetünk itt, és azért ennyire meredek az összeg, mert az Apple brutális bevétellel rendelkezik.
A Meta esetében azért lehet büntetésre számítani, mert a cég az új előfizetési lehetősége körül hibázott valamiben. Részeleteket ezen a ponton még nem lehet tudni, de nem lenne különösebben meglepő, ha az EU például azt kifogásolná, hogy a vállalat szinte teljesen elrejti az emberek elől ezt a lehetőséget.
Mint az ismeretes, a Facebook és az Instagram már használható reklámok nélkül, előfizetéssel, de ember legyen a talpán, aki megtalálja ennek a módját a szolgáltatáson belül. Még a Meta hivatalos magyar leírása is hibás annak kapcsán, hogy hol érhető el ez az opció.
Nyilván szándékosan egy hosszas lépésről-lépésre adott iránymutatást biztosítanak még a webes eléréshez is ahelyett, hogy egyszerűen csak odatennék az adott menüre mutató hivatkozást. A Meta 3000 forintot kér havi szinten ezért a lehetőségért, ami nem kevés pénz csak a reklámmentességért. Ha több fiók is kapcsolódik a profilhoz, akkor minden további fiókért 1800 forintot kell még befizetni. Így akinek van Facebook és Instagram is, már 4800 forintot csengethet ki. Ráadásul a mobilos appból minden drágább az Apple és Google adók áthárítása miatt.
A Reuters és a Financial Times értesüléseit egyik fél sem kívánta kommentálni. Az Apple és az Európai Bizottság egyszerűen nem reagált az újságírók megkeresésére, kérdéseire, a Meta pedig megtagadta a válaszadást. A mostani vizsgálatokat még nem azonnal bírság követi, a cégeknek van idejük akár módosítani is, no, meg persze fellebbezhetnek a döntés ellen.