A szakértők azt követően fedezték fel az érdekes kapcsolatot, hogy megvizsgálták 30 okinavai habu, vagyis bambuszvipera méregtermelő mirigyeit. Mivel a kígyók mérge nagyon gyorsan változik, Agneesh Barua és Alexander S. Mikheyev. az Okinavai Tudományos és Műszaki Intézet kutatói nem magát a toxint tanulmányozták, hanem az ennek létrehozásában szerepet játszó géneket vizsgálták.

Miután feltárták, hogy mely gének fejeződnek ki a kérdéses szövetekben, következő lépésben azt nézték meg, hogy milyen összefüggések mutathatók ki a gének funkciói között. Az adatokból úgy tűnik, hogy ezek elsősorban a fehérjeszerkezet fenntartásában és toxinok termeléséhez megfelelő biológiai környezet megteremtésében működtek közre.

Mi több, az eredményekből úgy tűnik, hogy a méregmirigyek és az emlősök mérget nem termelő nyálmirigyei nagyon hasonló molekuláris keresztrendszerben működnek. Az emlősök között is vannak méregtermelő fajok, a kloákások mindkét létező faja, rendelkezik méregmirigyekkel, bár a kacsacsőrű emlősöknél nem aktív ez a rendszer. Egyes cickányfélék és lajhármakik szintén mérgező harapással bírnak, utóbbiaknál a nyál az izzadságmirigyek váladékával keveredik ilyenkor.

Alapvetően azonban a hüllők körében sokkal több a mérges faj, és sokkal változatosabb a toxinok fordulnak elő. De az egerek, a  kutyák és az emberek nyálmirigyei genetikailag továbbra is nagyon hasonlítanak a kígyók, illetve a kígyókkal közös ősünk mirigyeire. Hogy a kígyók miért és mikor specializálódtak a mérgekre, az egyelőre kérdéses, ahogy az is, hogy az emlősök körében miért sokkal kevésbé elterjedt ez a képesség.

Barua szerint igen valószínű, hogy a mérgeskígyók őse fontos előnyre tett szert azáltal, hogy a szájában mérget tudott kiválasztani, az emlősök felmenőjének viszont az adott helyzetben ez nem jelentett evolúciós előnyt. Viszont ahogy több ma élő emlős faj példája is mutatja, a méregtermelés képessége később is kialakulhat, így adott körülmények között akár az ember és mérgező harapásra tehetne szert. Ehhez persze gyökeresen másfajta környezetre, életmódra és sok-sok időre lenne szükség. De tény, hogy bennünk is megvan ugyanaz a potenciál, ami a kígyókat a toxinok szakértőjévé tette, köszönhetően a két állatcsoport közös elődjének.