A Tesla az autógyártás mellett számos egyéb fejlesztésen is dolgozik, és az egyik izgalmas terület a cégen belül a robotika. A vállalat az Optimus robottal már többször felkeltette az emberek érdeklődését, és Elon Musk célja az, hogy ebből egy valódui terméket faragjon néhány éven belül. Ez a robot teljesen emberszerű, és a tervek szerint éppen ezért általánosan képes lesz segíteni, elvégezni az emberek munkáját.

Az Optimus fejlesztése az elmúlt években nagyon látványos volt, hónapról hónapra látványosan ügyesebb lett a szerkezet. A vállalat első humanoid robotja még annyira gyenge képességű volt, hogy támogatás nélkül nehezen tudott talpon maradni, és ezt 2022 szeptemberében mutatták meg a közönségnek. Rengeteg mém született ezzel kapcsolatosan, és szinte mindenki kinevette a fejlesztést.

Galéria megnyitása

2023 márciusára már az első generációs Optimus viszonylag kulturált külsőt öltött, és képesé vált például pakolászni, szortírozni nagyobb tárgyakat. A kezét hasonlóan tudta mozgatni, mint az emberek, és a járása is valamelyest magabiztosabb lett. Viszont még rendkívül megfontolt mozgás jellemezte, magyarul nagyon lassú volt. A második generációs Optimus tavaly decemberben debütált, és újabb nagy lépést tett előre. Mondhatni felpörgött, már nem kellett a róla készült videókat 1,5-szeres sebességre gyorsítania a Teslának. 30%-kal tempósabban sétált, és a kezeit is jól mozgatta.

Galéria megnyitása

Az Optimus képessé vált arra, hogy az emberek mozgását jelentős pontosság mellett lekövesse szinte a teljes testével, és ennek köszönhetően megindulhatott a mozgás tréningezése. Ehhez elképesztő mennyiségű adatra van szüksége a vállalatnak, és az adat megszerzésének az egyetlen módja az, hogy minél több embert kell felkérnie arra, hogy segítsenek mozgási információkat előállítani a humanoid robot fejlesztéséhez. Éppen ezért a vállalat meghirdette a „Data Collection Operator” pozíciókat. A rengeteg munkára tekintettel, több műszakban megy majd az adatgyűjtés.

Galéria megnyitása

Meglehetősen érdekes állásról van szó, az embereknek itt tényleg az a dolga, hogy különböző feladatokat végezzenek el, megszokott dolgokat csináljanak az élet bármilyen területéhez kapcsolódóan. Annyi a nehezítés, hogy mindeközben viselni kell azt a szerkezetet, ami az Optimus számára biztosítja a szükséges adatokat, pontosan rögzíti az emberek mozgását. Viszont ez nem különösebben nagy teher, az adattgyűjtés jellegének függvényében legfeljebb 13 kilogrammnyi különböző szenzor, VR sisak és egyéb berendezésről van szó. Ezeket azonban akár hosszú órákon keresztül folyamatosan kell hordani.

Galéria megnyitása

Óránként 25-48 dollárt lehet keresni ezzel a munkával, és a béren felül vannak egyéb juttatások is, de nem jelentkezhet bárki. Az Optimus robot a tervek szerint 172 centiméter magas lesz, és a betanításhoz hasonló testalkatú személyeket vesz fel a Tesla. 170 és 180 cm között kell lennie a jelentkezőknek. Ami érdekes, hogy több mint 50 ember jelentkezését várja a cég csak erre az állásra, szóval tényleg nagy üzemben megy majd a mozgási adatok rögzítése, amiből utána a robot mozgását képesek lesznek a fejlesztők kialakítani minden helyzethez.

Galéria megnyitása

Animesh Garg, az Nvidia Research egyik szakembere, aki ugyancsak részt vesz a Tesla fejlesztéseiben, a Business Insidernek beszélt arról, hogy akár több millió órányi mozgási adatra is szükség lehet majd ahhoz, hogy az Optimust megfelelő szintre trenírozzák. Garg elmondása szerint akár fél milliárd dollárt is felemészthet csak az adatok kezelése, és igazából a sikerre sosincs garancia, nem arról van szó, hogy a végén biztosan elérik a tervezett célt.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

37 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
pdx006
pdx006
2024. aug. 31. 20:28
#6

El kéne felejteni a humanoid robotokat. Az iparban megvannak azok az egyszerű ötlettel, ésszel kitalált robotok, robotkarok amik gyorsan, pontosan, hatékonyan, olcsón tudnak dolgozni. Egy humanoid robot mit csinálna azonkívül hogy útba van, lassú, figyelemigényes, rohadt drága és nem megbízható? Kb. olyan mintha a kerekeket valaki háromszögre akarná cserélni. Megint egy agyament baromság, amivel az idióta fejlesztők jobban idiótává teszik az amúgy is nagyrészben idióta emberiséget. Aki pedig erre is mínuszt nyom, magyarázza el, hogy miért lenne gyorsabb egy humanoid robot az iparban, mint a most megszokott robotok? Meg azt is hogy miért éri meg jobban egy cégnek százmilliókat költeni egyenként ilyesmire, mikor egy húsvér dolgozóra 400 év alatt se kéne annyit költeni amibe ezek kerülnek.

martinair
martinair
2024. szept. 5. 17:15

@BiroAndras Ismét annyi derült ki, hogy funkcionális analfabéta vagy. Vagy el sem olvasod, amit írtam, vagy nem tudod/akarod értelmezni.
Ezért (is) értelmetlen beszélni hozzád: "A Tesla bot be van árazva, 20 ezer dollár környéke lesz. Nem végleges ár, de nagyságrendileg ennyi." - 20k körül lesz.

Ez egy előzetesen megálmodott ígéret/becslés. Mert NINCS A PIACON. Nincs forgalomban, nem tudod most megvenni!!! Amelyik forgalomban van - meg lehet venni -, annak VAN ára. Az meg nem 20k, hanem inkább 60-160k dollár! Nagyságrendileg eltér a piaci áraktól a megálmodott árad. Az nem piaci ár, hogy "majd akár ennyi is lehet."

"humanoid robotok árára 20 ezer dollár környét mond mindenki." - ki az a mindenki te szakértő??? Melyik humanoidra "mondanak" 20k-t? Amelyik még nincs a piacon? Arra én is mondok bármit :D 

Ami a piacon van és meg tudod venni, az kérlek nem ennyi, azt meg tudom, nem pedig "mondja mindenki"... Az elmúlt másfél évben nem egy vezető robotkiai céggel voltak tárgyalásaink, úgyhogy mondogathatsz bármi ígért vagy álmodott árat, de nem érted a fogalmakat sem.

De tugyjuk a Tesla megoldás mindenre IS...

BiroAndras
BiroAndras
2024. aug. 31. 1:47
#5
  1. "szinte mindenki kinevette a fejlesztést." - A hozzáértők nem nevettek. És sokadszorra is utólag az bizonyult butának aki nevetett.

  2. "több millió órányi mozgási adatra is szükség lehet" - Az eddigi tapasztalatok szerint egy egyszerű feladat megtanulásához nagyon kevés példa is elég. Ha mondjuk egy villanyszerelő kiváltására gondol inkább, akkor lehet. De az sem gond, az FSD-hez ennél is több adatot dolgoznak fel rutinszerűen https://www.youtube.com/watch?v=ob2US9voVR4. És jövőre még sokszorosára tervezik növelni.

  3. "a sikerre sosincs garancia" - Ez mindenre igaz, még a reggeli készítésre is. A kérdés az, hogy mennyire valószínű a siker, és ebben az esetben elég jók a kilátások. Maga az Nvidia is hisz benne, mivel ők is dolgoznak rajta.

csapi26
csapi26
2024. aug. 31. 13:50

@BiroAndras aznvidia a pénzkeresésben hisz

martinair
martinair
2024. aug. 30. 22:38
#4

Hmmm...

Milyen szerencse, hogy végülis itt "nem betanított" mozgásról van szó az egész cikkben. Ugye a szakértőnk már korábban kinyilatkoztatta, hogy a korábbi tesla-robot marketing videó sem volt betanított mozgás. (Amelyikben tojást fogdoz, majd táncol). 

...Csoda, hogy eddig még nem jött Ő, hogy helyre tegyen minden gondolatot itt újra a Tesla-val és Elon Muskkal kapcsolatban... Mondjuk a "buzzword" miatt aggódok kicsit. Vagy lehet, azóta emészti, hogy akkor mégsem neki volt igaza, csak rajta kívül mindenki másnak?

martinair
martinair
2024. szept. 5. 17:42

@BiroAndras 1. Ahogy már írtam, ki az a "mindenki"??? 

  1. "Ezeknél a precizitás totálisan lényegtelen, mert az embert akarják kiváltani." - mármint a gyártásban?! - szerinted a gyártásban a precizítás lényegtelen? - a Tesláknál lehet...

  2. "De olcsó lesz és már ma is elég gyors, a precizitás pedig nem számít." - most akkor olcsó vagy olcsó lesz, vagy döntsd már el, hogy miben hiszel. 
    Segítek: a Tesla humanoidnak NINCS ÁRA JELENLEG. Abból az egyszerű okból kifolyólag, hogy NINCS A PIACON, NEM FORGALMAZZÁK. Amit meg forgalmaznak, az kva drága! 
    Ettől még továbbra mondhatod, hogy reméled vagy bízol benne vagy HISZEL benne, hogy majd egyszer olcsó lesz, de az a TÉNY, hogy NINCS ÁRA. 
    Apropó gyorsaság: láttál már ipari robotot élőben? Gondold át ezt a "ma is elég gyors" dolgot. 
    A precizításról már elmondtam a véleményemet.

  3. Ez megint csak a hited... 

Mondj egy konkrét gyártósori feladatot/problémát, a jelenleg elérhető automatizálási megoldásokkal biztos vagyok benne, hogy meg lehet oldani úgy, hogy precíz legyen, gyors és egy humanoidhoz képest költséghatékonyabb is. 
Máshogy fogalmazva mi olyan gyártási problémát látsz, amit szerinted csak humanoiddal lehet megoldani?

Resike
Resike
2024. aug. 30. 22:33
#3

Engem azért érdekelne hogy női robotok is lesznek-e, mert ha nővel tanítatják be a totál férfi felépítésű robotot aminek jóval magasabb a súlypontja simán lehet hogy majd felborul vasalás közben. Mert úgy néz ki hogy szegénykének már most is ilyen beszarós pózban kell pucsítania hogy ne buruljon meg, miközben ugye a semmirevaló konkurencia már fél lábon hátraszaltózik... De a thinkdifferent mérnökök biztos gondoltak mindenre ugye. Popszegecs?

martinair
martinair
2024. szept. 5. 20:40

@BiroAndras Ostoba vagy. Ha "ezek még nincsennek a piacon" (a kedvedért így két n-nel magyarosan): akkor NINCS ára sem, akár hányan "mondják"...

Disturbed
Disturbed
2024. aug. 30. 21:38
#2

2.8 milla / hó AI programozóként iszonyú karcsú. :D

Resike
Resike
2024. aug. 30. 21:42

@Disturbed De ez nem programozó hanem pantomim.

martinair
martinair
2024. aug. 30. 20:23
#1

"Akár 17 ezer forintos órabér" - ez így átváltva sem bődületesen sok, ott az USA-ban méginkább átlagos, szóval kicsit megint hatásvadászra sikerült tálalni a dolgot. 

/25-48$, nem tudom melyik államban kell végezni a munkát, de összevetésképp: Kaliforniában egy átlagos pizza 40-50$. Ehhez mérten célszerűbb az árat elképzelni, mintsem egy az egyben átváltani forintra. Én óránként "1 pizza áráért" mondjuk rohadtul nem érezném magam motiváltnak./

*kikeresve: az átlagbér 2024-ben CA államban: 25,80$ (hogy átlag vagy medián vagy mi, az nem derült ki sajna.)

martinair
martinair
2024. aug. 30. 22:12

@Resike igaz, én a megadott intervallum alját írtam csak be, a felső 65$ körül volt az oldalon, mert szektorok szerint volt bontva átlagokra (A 25,8 a "fast food and similar" kategória volt.) Szóval a cikkre nézve akkor még szánalmasabb, hogy átváltva "akár 17 ezer is lehet az órabér" - szokásos clickbait a cikkíró részéről...

Ennyiért ott legfeljebb mexikói menekültet fognak találni a melóra.

Vissza az oldal tetejére