Szülők és tudósok egyaránt régóta keresik a választ arra a kérdésre, hogy miért nem emlékszünk azokra az eseményekre, amelyek hároméves korunk előtt történtek, illetve hogy miért olyan rövid a kicsi gyermekek emlékezete: bármilyen jelentős esemény történjen is velük, azt pár hónapon belül általában teljesen elfelejteni látszanak.

A Torontói Gyermekkórház kutatói, Paul Frankland és Sheena Josselyn úgy vélik, hogy megfejtették a rejtélyt: véleményük szerint a gyermekkori amnézia oka az emlékek hosszútávú memóriába történő átkerüléséért felelős hippokampusz idegsejtjeinek gyors növekedésével magyarázható. Ahogy Frankland kifejti, a gyerekeknek általában semmiféle gondot nem okoz az események felidézése, ha azok megtörténte óta rövid idő telt el. Ahogy azonban időben egyre távolabb kerül tőlük a történés, emléke elhalványul, mintha a fiatal agy nem lenne képes stabil emlékeket képezni.

Frankland kislánya 4 esztendős, így a kutatás időszaka alatt gyakran kérdezgette, hogy mire emlékszik egyes, két-három hónappal korábban megtörtént eseményekből. A tudós számára ezen beszélgetések alapján világosnak tűnik, hogy az ilyen korú gyerekek nagyon is részletgazdag emlékek létrehozására képesek, ezeket azonban viszonylag hamar elfelejtik.

A szakterület kutatói régóta sejtik, hogy a hippokampusznak valamiféle szerepe lehet a gyermekkori amnézia kialakulásában, mondja Eric Kandel, a Kavli Agykutatási Intézet igazgatója. A hippokampusz lassan fejlődik, és teljes érettségét csak a gyermek három-négy éves korára éri el, így aztán ennél fiatalabb korban még nem működik hibátlanul, ami elsősorban a hosszútávú emlékezet hézagos működésében nyilvánul meg.

Mindeddig azonban senki sem tudta, hogy mi történik ténylegesen a gyermekek agyában. Frankland elmélete az volt, hogy az emlékek elraktározódnak ugyan a hosszútávú emlékezetben, előhívásuk azonban már gondokba ütközik. Az első évek folyamatos növekedése közepette a hippokampusz ugyanis elveszíti a fonalat, és nem emlékszik, hogy hová is raktározta el ezeket az emlékeket.

Az agyterület érése során óriási számú új neuron kezdi meg működését, és kapcsolódik rá a már létező pályákra. Ilyen körülmények között nem is csoda, hogy az átstrukturálás során az agy nyomát veszíti a korai emlékekhez vezető útvonalaknak. Ahogy a hippokampusz gyarapodása lelassul, elménk is jobban tudja követni, hogy melyik emlék hova került, és hogyan lehet előhívni, azaz a hosszútávú emlékezet egyre magasabb szinten kezd működni, ahogy a gyermek átlépi a hároméves kort.

Teóriája tesztelése érdekében Frankland fiatal egerekkel kísérletezett: lelassította hippokampuszuk fejlődési ütemét. A kontrollcsoport állatai ugyanolyan memóriaproblémákkal küzdöttek, mint az emberi gyerekek: hiába tanultak meg egy labirintusban tájékozódni, pár napon belül elfelejtették, hogyan találhatják meg a kiutat. A lassúbb fejlődésű egerek viszont még jó pár nappal később is emlékeztek a helyes útra.

A szakterület más kutatói szerint Frankland elmélete és kísérletei helytállónak tűnnek, és sok kérdésre választ adnak az agy korai működésével kapcsolatban. Liana Apostolova, az UCLA agykutatójának magyarázata szerint valamiféle túlterhelődésről lehet szó: a hippokampusz feladata, hogy kivonatolt „felvételeket” készítsen az átélt eseményekről, majd ezeket a megfelelő címkékkel ellátva a hosszútávú emlékezetbe iktassa. Az új idegsejtek létrehozása és rendszerbe kapcsolása azonban olyan sok energiát emészt fel, hogy a fiatal agyban a címkézés elmarad, enélkül pedig elveszik a hozzáférési útvonal, vagyis az emlék megvan ugyan, de nem hívható elő.

Frankland elmondása szerint az elméletet rövidesen valószínűleg embereken is tesztelhetik, számos rákgyógyszer esetében megfigyelték ugyanis, hogy ezek lelassítják az új neuronok keletkezésének ütemét, így a legfiatalabb daganatos betegek memóriájának vizsgálata révén kiderülhet, hogy az emberekre is igaz-e a teória.