A Georgiai Egyetem kutatói elmondásuk szerint egy fontos lépéssel közelebb kerültek ahhoz, hogy kísérleti hidrogél technológiájukkal emberi sérülteken segítsenek. Legfrissebb vizsgálatuk során sikeresen igazolták, hogy az „agyragasztó” agyi sérülésen átesett patkányokban segít megelőzni a hosszú távú károsodást és szöveti veszteségeket, miközben felgyorsítja a gyógyulási folyamatot.

A súlyos agyi sérülések, amelyek balesetek vagy fizikai támadások nyomán történnek, nagyon nehezen kezelhetők. A túlélőknek a legjobb esetben is rendkívül hosszú rehabilitációra van szükségük, és a szövődmények gyakran életük végéig fennállnak. Lohitash Karumbaiah és társai azonban egy olyan technikán dolgoznak, amellyel közvetlenül befolyásolhatják ezen sérülések gyógyulását, sőt, talán az agyat érintő más, krónikus problémák, például a Parkinson-kór alakulását is.

Ennek egyik lehetséges eszköze az agyragasztó, amely komplex cukrokból épül fel, és ezek olyan szerkezetbe rendeződnek, ami az agyban alapvetően előforduló, ugyanezen cukrokra jellemző. Ezek a természetes körülmények között is meglévő cukorstruktúrák fehérjékhez kötődve segítik az agyi sejtek védelmét és gyógyulását. A koncepció az, hogy ha a cukrokból a sérülés után nem sokkal nagyobb mennyiséget juttatnak a sérült szövetekbe, a természetes gyógyulást fel lehet gyorsítani, és meg lehet előzni az olyan problémákat, amelyek a folyamat lassúságából adódnak, így például a szövetek egy részének elhalását. Ezzel pedig összességében nemcsak gyorsabb, de teljesebb gyógyulás is valósítható meg, vélik a szakértők.

A szakértők korábbi kutatásaik során úgy találták, hogy az agyragasztó rövid távon működik az agyi sérülést szenvedett patkányoknál, és négy héttel később is kimutathatók az előnyei. Az új vizsgálatban ugyanakkor immár 20 hétig követték nyomon a patkányok állapotát a ragasztóval nem kezelt kontrollcsoporthoz képest.

Az eredmények alapján az agyragasztóval implantált rágcsálóknál ténylegesen kimutatható volt a súlyosan sérült agyi szövetek gyógyulása. Ami önmagában is óriási eredmény, hiszen az emlősök idegszövete csak nagyon korlátozott mértékben képes a regenerációra, és ha van is gyógyulás, az általában az agy áthuzalozásával, a kiesett területek más úton való pótlásával valósul meg. A patkányokban azonban a sérült részek kezdtek helyrejönni, és a kezelt állatok állapota sokkal gyorsabban javult, mint a kontrollcsoport tagjaié.

Az agyragasztóval kezelt rágcsálók esetében a kogníció is mérhetően jobban javult: a kísérlet részeként egyszerű feladatokat is meg kellett oldaniuk, például tárgyakért nyúlni, és ezeket megfogni úgy, hogy a sérülés részben pontosan az ilyen funkciókat vezérlő agyi területet érintette. A kezelt csoport ebben is jóval jobban teljesített, mint a kontrollcsoport.

Mindez persze nem jelenti azt, hogy a koncepció az emberi betegekben is hasonlóan jól fog működni, vagy hogy nincsenek olyan mellékhatások, amelyek végül kizárnák emberi használatát. De tény, hogy a patkányok és az ember agya szerkezetileg és a regeneráció szempontjából is sok szempontból hasonló, így az eredmények kifejezetten ígéretesek még akkor is, ha az emberi kipróbálásig még rengeteg vizsgálatot el kell végezni.