Világszerte számos kutatócsoport dolgozik azon, hogyan lehetne a szemek megkerülésével helyreállítani a látást az érintett páciensekben. Ennek egyik lehetséges módja, hogy egy kamera rögzíti a környezet fényjeleit, és ennek információi alapján stimulálják az agy megfelelő sejtjeit a rendszer elektródái. Ezt már embereken is kipróbálták, az Egyesült Államokban például egy Argus II nevű, 60 elektródás készülék már 2013-ban engedélyt kapott.

A legtöbb ilyen rendszer, köztük az Argus II működéséhez is ép látóidegre van szükség, ami sok beteg esetében problematikus. Ha a látóideg is sérült, akkor viszont más utat kell találni, és egyenesen a látókérget kell stimulálni. Utóbbi, mint a vonatkozó kutatások igazolták, kicsit olyan, mint egy mozivászon: elvileg, ha a megfelelő helyen A alakban aktiválják rajta az idegsejteket, az illető egy pontokból kirajzolódó A-t fog „látni”.

Ennek gyakorlati megvalósításával azonban problémák vannak. A kéreg felszínére helyezett elektródákkal erős áramot kell közölni ahhoz, hogy az idegsejtek ingerlődjenek, és eddig a legtöbb esetben így is csak legfeljebb két pontot sikerült láttatni a kísérleti alannyal. Egy holland kutatócsoport ezt jelentősen meghaladta, köszönhetően az általuk fejlesztett, tűszerű szilícium elektródáknak. Ezek benyomulnak a kéregbe, így közvetlenebb kapcsolatba kerülnek az idegsejtekkel. A kutatók 16 elektródatömböt ültettek be két rhesusmajom agyába: a tömbök egyenként 64 elektródát tartalmaztak, így mindkét majom látókérgébe 1024 elektróda került.

Az állatokat előzőleg betanították 16 különböző, pontokból összeálló betű felismerésére: a betűk egy monitoron jelennek meg, és a majmok az adott betűtől függő szemmozgással reagálnak annak jelenlétére. Amikor az állatoknak nem jelenítették meg a betűket, hanem agyukban aktiválták az elektródákat a betűknek megfelelő mintázatban, a majmok ugyanúgy reagáltak, mint amikor ténylegesen látták azokat.

Ez elképesztően fontos előrelépés, ami az agykérgi stimulációval megvalósuló látás pontosságát és felbontását illeti. A kutatás ugyanakkor egyelőre nem oldja meg az emberi alkalmazhatóság kapcsán felmerülő egyik nagy problémát, vagyis hogy esetünkben a látásért felelős agyrész központi régiója mélyebben helyezkedik el, mint a rhesusmajmoknál. Így ezt nehezebb elektródákkal elérni, ráadásul a kísérletek tanúsága szerint az elektródák hatékonysága az idő múlásával egyre romlik, mivel körülöttük hegesedik az agyszövet.

A holland szakértők azt remélik, hogy a következő generációs, vékony, rugalmas elektródákkal ezen problémák hosszabb távon is orvosolhatók lehetnek, vagyis az elektródák hatékonyabban működhetnek az emberek esetében is, és sok évig működőképesek maradhatnak a beültetés után. Az ezer pont körüli felbontás persze meg sem közelíti a természetes emberi látást, amely képpontokra átfordítva nagyjából egymillió pixellel operál. A módszer ráadásul a színlátást vagy a mélységészlelést sem képes visszaadni. De egy gyorsan fejlődő területről van szó, és ahogy a szakértők mondják, a látás esetében gyakorlatilag bármilyen alacsony szintű mesterséges látás jobb a semminél.