Összeszámolni is nehéz, hogy az 1928-as, Cthulhu hívása című H.P. Lovecraft novella óta hány mű foglalkozott a Nagy Öregek leghíresebb tagjával. Felbukkant a South Parkban, megihlette a Metallicát de a lengyel elnökválasztásban is szerepet kapott és a Munchkin egy egész paklit épített Lovecraft horror világára. A videojátékok terén is hosszú a lista, legújabb szereplője pedig az Achtung! Cthulhu Tactics névvel igyekszik hódolni az alvó borzalom előtt. A játékot elkövető Auroch Digital eddig főként táblás játékok adaptációjával jelent meg a piacon, ezek közül a legjobb fogadtatást a Steve Jackson Games egyik sztárja az Ogre kapta.

A hátteret az Achtung! Cthulhu szerepjáték kerete adja, ahol a Szövetségesek elkeseredett küzdelmet folytatnak a tengelyhatalmak ellen, ami az erejét nem csak emberi erőforrásokból nyeri. Sötét, hátborzongató hatalmak moccannak a háttérben, és nem túlzás azt mondani, hogy a világ sorsa a tét. Nácik, Cthulhu-mítosz, körökre osztott, taktikai harc és egy kis szerepjátékos fűszerezés. Egy ilyen kombóval azt gondolná az ember, hogy olyan nagy baj nem történhet. Rutinos tesztelőként azonban nyugtával dicséri a napot, még akkor is, ha a játékhoz kapott trailer után a fél szerkesztőség nyál csorgatva várta, hogy rávethesse magát. És mit mondjon a szerencsés teszter, aki megnyerte?

Egyből a közepébe

Az alternatív történelmi szál viharai közepette a nácik okkult tudományok felé fordultak és ezzel olyan erők és lények támogatását nyerték meg, amik alapvetően írták újra a harcteret és az erőviszonyokat. A brit és amerikai ellencsapás kudarcba fulladt, maroknyi túlélő maradt csupán az osztagból. Egészen pontosan 4 ember, akik különleges képességeik és az okkultizmusban szerzett jártasságuk nyomán a náci veszedelem elleni utolsó esélyt jelentették.

Ők lesznek a hőseink. Eric Harris az angol különleges osztag tisztje és a kis csapat vezetője. A nácik és a misztikus szörnyek elleni harc veteránja, aki különleges fegyver prototipusokat vet be a csatában, közte a forró gőzsugarat lövő puskát és az idegen energiáktól feszülő gránátokat. Carter az amerikai hadsereg kommandósa, Thompson gépfegyverével kaszálja le az ellenséget és az osztag legjobb lövésze. Ariane Dubois a francia hírszerzés kéme, és a vállán egy olyan lény ül, ami biztosan nem ennek a dimenziónak a szülötte. A hölgy gyorsan mozog és pisztolyaival valamint életszívó képességeivel hamar káoszt szít az ellenség soraiban. Akhee Singh szintén az angol sereg tagja, ezoterikus és okkult specialista, aki a közelharcot preferálja, alkar méretű tőrrel és vadászpuskával osztva a halált.

Egyszerű harc, egyszerű örömök

A harcrendszer is végtelenül egyszerű lett – ez nem feltétlenül hiba, de azt gondolhatnánk, hogy a fapados berendezés alatt legalább valami komplex taktikai/stratégiai finomság húzódik meg. Sokan párhuzamot vontak az X-COM és az Achtung! Cthulhu Tactics harcrendszere között, de ez olyan, mintha azt mondanánk, hogy végülis a Duke Nukem is lehet szerepjáték, mert cserélgetjük a fegyvereket a kezünkben. Minden karakterünknek van egy fő fegyvere, ami rövid/közepes/hosszú távra hatékony, és egy kiegészítő pisztolya amolyan végszükség esetére. Emellett elsősegély csomagokat, alkoholt, gránátokat és egyéb tárgyakat hurcolhatunk magunkkal a pályákra, sőt, még modokat is aggathatunk fegyvereinkre. Ahogy fejlődünk, képesség pontokat is kapunk, amikkel hatékonyabb fegyvereket, trükköket vethetünk be. Ez eddig még ha nem is izgalmas, azért nem hangzik rosszul.

A csata azonban abból áll, hogy szabadon mászkálunk egy meglehetősen bekorlátozott területen, majd a játék jelzi, hogy ellenségbe botlottunk. Nem látunk semmit sem előre, nincs felderítés se lopakodás. Itt a csata, az ellenségé az első kör – amit előzékenyen csak helyezkedésre használ és fedezékbe vonulásra. Ezután következünk mi és hajrá, oldjuk meg a helyzetet. Igaz, hogy a játékban nem létezik olyasmi, hogy két csoportot húzunk be egyszerre, tehát ha túlerővel találkozunk, akkor az is kiszámított harci helyzetnek minősül. Normál fokozaton nem volt olyan csata, amiből ne vágtam volna ki magam egyszerűen, vagy minimális ügyeskedéssel – ez alatt egy kis visszavonulást értek, és nem valami komplexebb taktikát. Ellenségeink egyre spécibb náci katonák és ijesztő lények lesznek, amik ugyan alkalmazkodást igényelnek, de az első találkozás után már tudjuk mire számítsunk tőlük.

Mivel asztali szerepjátékból lett videojáték, úgy gondolom komolyabb rajongói bázissal bírhat a Cthulhu mítosz ezen hajtása is. Ezért is furcsa, hogy a pályákat pörgetve olyan érzésem volt, mintha bulit rendeztem volna. Méghozzá olyan összejövetelt, ahol meg akarnám mutatni mindenkinek ezt a remek játékot.

Faék egyszerűségű katonák

Harcosaink fő statisztikája az életerő, a szerencse (ami pajzsként funkcionál, ezt lövik le először rólunk) és a stressz, ami ha nullára csökken egy pszichológiai támadás vagy sok sérülés miatt, akkor katonánk bepánikol. Lényeges az MP – momentum pont, extra közös erőforrás amiből mozgást vagy skill aktivizálást vehetünk (a legmagasabb leadership érték határozza meg de kritért is jár és skill is adhatja). Elsődleges fegyvereink akció pontból támadnak, a másodlagos fegyver és némely képesség momentum pontból aktivizálható.

Szintlépés után skillpontokat osztogathatunk de hiába az egyedi talentfa, 75%-ban ugyanazokat a skilleket kapja mindenki és az újratalentelést 3 küldetésenként engedhetjük meg magunknak. A szintlépéskor kapott egyéb, életerőt, stresszt, akciópontokat és a többit érintő pontokat a játék automatikusan elosztja, ebbe nincsen beleszólásunk, csak a skillekbe – valójában ott is kevés, a pontok az adott tier képességeire pont elegek.

Jó, de akkor legalább izgalmas küldetések és feladatok várnak legalább, ugye? Az előző mondat addig igaz, hogy fő és mellékküldetéseket kapunk. 1 főküldetéshez 1 mellék is jár szépen rendezett sorokba leosztva.

Ha tovább haladunk a főküldivel, akkor az adott mellékről lemondhatunk és újat kapunk helyette – a mellékküldetés bónusz XP-t és felszerelést jelent, de ha fogságba esik egy karakterünk őt is itt szerezhetjük vissza. Ez utóbbit azonban sosem próbáltam ki, mivel ellenségeim megszorongatni is alig tudtak, nemhogy legyőzni (és ezt nem arcoskodásból mondom, tényleg nem IQ bajnokok).

Ph'nglui mglw'nafh Cthulhu R'lyeh wgah'nagl fhtagn

Hatalmas szerencsénk, hogy nem kultisták vagyunk, akik így akarták fanatikus rajongásuk és elkötelezettségük kifejezni Cthulhu felé. Egy ilyen áldozat bemutatása után, mint amilyen az Achtung! Cthulhu Tactics lett, az a minimum, hogy választott istenünk többé nem áll szóba velünk. Lovecraft világát ismerve azonban a kínhalálnál olcsóbban nehezen úszunk meg egy ilyen sértést.

És nekem semmi bajom a világgal magával, de a játék unalmas és faék egyszerűségű lett, pedig mindenki azt várta, hogy egy Cthulhu-X-COM-ot kapunk. A Nagy Öregek azonban átvertek minket, nyomorult halandókat és nevetésük itt visszhangzik a fejemben. Pszichés kínoknak tettek ki tesztelés közben és még idő anomáliákkal is nehezítették a dolgom. Jó szívvel csak és kizárólag a játék alapjait kedvelő fanatikusoknak vagy a mazochista beállítottságú horror szeretőknek tudom ajánlani ezt a művet. Esetleg lepjük meg vele ellenségeinket! A hatás garantált…

Galéria megnyitása grid_on