1. Bevezető és specifikáció

Nemrég járt nálunk az AMD hárommagos mobil Phenom processzorával szerelt Lenovo Ideapad G565A, amely nem lopta be magát a szívünkbe, viszont már akkor is jeleztük, hogy a központi egységgel semmi bajunk nem volt, sőt. Az értékelésnél megemlítettünk két notebook családot is, melyek áruk miatt biztos, hogy minden pénztárcájára kicsit is figyelő vásárló látókörébe kerültek. Tekintettel arra, hogy a Hewlett-Packard G62-je már járt nálunk, egyértelmű volt, hogy a nála még olcsóbb Acer Aspire 5552G-t sem hagyhatjuk figyelmen kívül, annál is inkább, mert ár/érték mutatója példátlanul jónak ígérkezik.

Galéria megnyitása

Az Acer kíméletlenül igázza le Kelet-Európát, Magyarországon is brutális mennyiségű notebookot értékesít a világ egyik legnagyobb mobil számítógép gyártója. Nem titok, hogy itthon a nem az első osztályú minőség érzet, inkább a teljesítmény miatt veszik sorra a különböző Aspire-öket az emberek és ebben semmi kivetnivaló nincs, elvégre nem engedhet meg magának mindenki egy Dell XPS-t, egy Toshiba Qosmio-t, egy Asus G53-mat vagy egy Apple MacBook Pro-t. Bár a HP személyében emberére akadt a cég, egyelőre még mindig ők viszik a stafétabotot, ha a legjobb ár/teljesítmény mutatóval rendelkező noteszgépeket vesszük sorra a piacon. Erre talán az egyik – ha nem a – legjobb példa jelen tesztünk alanya, amely árához képest olyan hardvert rejt magában, hogy egyesek legszívesebben a szomszéd malacperselyét is feltörnék, csak, hogy rohanhassanak venni egyet. Tényleg ennyire jó vétel lenne az Acer legújabb masinája? A következő pár oldalon erre keressük a választ.

Galéria megnyitása

A specifikációs táblázaton átrohanva valószínűleg három helyen akad meg az emberfia szeme. Az egyik a már beharangozott hárommagos AMD Phenom II processzor, a másik a neve alapján komolyabb nyáltermelés beindítására is alkalmas videokártya, míg a harmadik az ezekhez mérten pofátlanul alacsony ár. Igaz, hogy csupán egy év garanciát kapunk a termék mellé (a HP kettőt ad), viszont az Asus-hoz hasonlóan az Acer is vállalja a notebook el-, majd visszaszállítását a felhasználóhoz. Nagyon halkan jegyezzük csak meg, hogy ebben a méltatlan árban már a 64 bites operációs rendszer is benne van ám – el se merjük képzelni, mi lenne, ha létezne Linuxos, esetleg FreeDOS-os verzió. Mindettől függetlenül a felszereltség többi része teljesen átlagos, hiszen se Bluetooth-t, se eSATA-t, se USB3-mas csatlakozókat nem kapunk – de kit érdekel, ha elfut rajta majd a Crysis 2 nemde?

Galéria megnyitása

A gép nagyon vékony dobozban érkezett meg szerkesztőségünkbe, így nem is csodálkoztunk, amikor a kibontást követően gyakorlatilag a legszükségesebb kellékek potyogtak csak ki a kartonból. A hatcellás akkumulátor mellé egy 90W-os tápegységet kapunk, amely meglepően gyorsan tölti fel a készüléket, amennyiben nem tesszük ki komolyabb terhelésnek. Driver CD-t ne keressünk, az operációs rendszert a szokásos rejtett partícióról tudjuk visszaállítani egy előre elmentett vagy a gyári állapotba.

2. Hardver

A teszt megkezdése előtt már szépen felírtuk magunknak azokat a pontokat, ahol gyengén szerepelhet a masina, hiszen valahol spórolni kell a vevőcsalogató árcédula eléréséhez. Nos, a helyzet az, hogy a hűtőrendszer egészen biztosan nem tartozik ebbe a kupacba, ugyanis üresjáratban meglepően halkan teszi dolgát a szerkezet, ráadásul a hőmérsékleti értékek is jól alakulnak: a processzor 48, a videokártya 45 fokon szunnyadt. Amint előcsalogatjuk az állatot az 5552G-ből és mind a processzort, mind a videokártyát maximális terhelésnek tesszük ki, úgy ezek az értékek rendre 78, illetve 75 fokra módosulnak. Ilyenkor már a zajszint is jelentősen megnő, de még mindig inkább a normál-halk régióba sorolnánk a megnyerő Aspire-t, mintsem a zajongó kategóriába. A bal oldalon található méretes szellőzőnyíláson át ilyenkor azért eléggé meleg levegő távozik, így a balkezes játékrajongóknak ki kell majd találni valamit, ha nem akarják tíz percenként megtörölni az izzadt tenyerüket. A burkolat alsó és felső fele egyaránt átvesz némi hőt az alkatrészek által generált meleg levegőből, de kritikusnak egyik részt se mondanánk, nyáron viszont igyekezzünk ne az ölünkben nekilátni az aktuális World of Warcraft raidnek.

Galéria megnyitása

Ha a korlátozott sebességre képes merevlemezt lehúzzuk a képről, akkor bizony elmondható, hogy egy vérbeli középkategóriás gamer notebookkal van dolgunk, hiszen a 6,3-7,2 közötti pontszámok egyértelműen oda sorolják az alig 160 ezres Aspire-t.

Galéria megnyitása

A hárommagos Phenom II N850 2.2 GHz-en zakatol és maximális fogyasztási értéke 35W, pont annyi, mint egy átlag Core i3-mas vagy i5-ös processzornak. Múltkor megbizonyosodhattunk róla, hogy ez a tény többé-kevésbé a valóságban is megállja a helyét, így nagy várakozásokkal tekintettünk az akkumulátoros teszteket is magába foglaló jövőbe. A Mobility Radeon HD5650-nel már találkoztunk az ellenlábas HP Pavilion dv6-nál, ahol pontosan ugyanezeken az órajeleken üzemelt, így remek lehetőségünk nyílt, hogy összehasonlítsuk a két gépet és levonjuk a konzekvenciát: tud-e játékok alatt bármivel többet az egy maggal kövérebb Phenom II a mezei Athlon II-nél? A grafikus mag természetesen már támogatja a Microsoft DirectX 11-es API-ját és üresjáratban továbbra is meglepően keveset fogyaszt a kategóriatársakhoz képest.

A merevlemezzel meg voltunk elégedve, bár szívesebben láttunk volna egy percenként 7200-at pörgő, de kisebb kapacitással bíró HDD-t az amúgy remek, halk és viszonylag hűvös 320-as helyett. A vinyón egyébként a rejtett partíción kívül egyetlen egyet találunk még, amelyen értelemszerűen a rendszer foglal helyet.

A hangszórótól nem vártunk sokat, annál is inkább, mert kivételesen nem sztereó példányról beszélünk – így elég nehéz dolga volt, hogy megfeleljen füleinknek. Sajnos a tipikus dobozhangot kaptuk hangerőtől függetlenül, hiába, ez a kategória alapvetően nem erről szól. Játékok alatt a különböző effekteket szerencsére jól el lehetett különíteni egymástól, de várhatóan a többség úgyis fejhallgatóval űzi majd ezt a tevékenységet.

3. Ergonómia

Galéria megnyitása
Galéria megnyitása

A gép külsejét tekintve nagyban hasonlít a nemrég nálunk vendégeskedő Aspire 5750G-re, messziről csupán a színbeli különbségeket vehetjük észre. A felső burkolat mintás mivolta megmaradt és szerencsére nem akarták elrontani a tervezők az egészet egy csillogó bevonattal, így az ujjlenyomatok és porszemek gyűjtésétől megmenekültünk. A borítás közepe szokás szerint nem túl erős, könnyedén benyomhatjuk azt, de ez szinte minden ebben a kategóriában versenyző noteszgépnél így van. Szerelését és bővítését tekintve nem szokott panasz lenni az Acer Aspire-ökre, így nem meglepő, hogy ezúttal is felhasználóbarát alsó fertállyal találjuk szembe magunkat, bár bővítésre aligha fogja bárki is adni a fejét – hacsak a mezei merevlemezt nem akarja gyorsabbra vagy flash memória alapú SSD-re cserélni.

A billentyűzettel kismilliószor találkoztunk már, így a többség előtt tiszta a véleményünk róla. Egy alapvetően kényelmesen használható klaviatúráról van szó, amelyen az iránygombok minden esetben nyomorítva kerülnek a gépre, így kezelésük nehézkes. A megítélésünk az alátámasztás milyenségétől szokott függni, ezért fordulhat elő az, hogy ránézésre azonos billentyűzettel rendelkező Acer masinák közül nem mindegyiket tartjuk használhatónak. Szerencsére az Aspire 5552G klaviatúrájára nem panaszkodhatunk, a mindennapok során kellemesen használható, de a vékony gombok miatt a doktori disszertációnkat nem ezen fogjuk legépelni. Jó hír viszont, hogy a gyártó nem a félig, hanem a teljesen matt műanyagjait vette elő a billentyűzet kialakítása során, így nem kell tartanunk attól, hogy idő előtt kifényesednének a gombok.

Galéria megnyitása

A touchpad is remekül használható jószág, a matt felületen könnyedén siklik át az ember ujja, miközben a bal és jobb egér gombok is halkan működnek. A hasznos felület valamivel kisebb talán, mint a kategória átlaga, de ez minket nem zavart a mindennapos navigálásban, hiszen az érzékenység közel hibátlan volt. A multi-touch műveletek közül egyedül a háromujjas megoldásokat nem támogatja a készülék, ezen kívül van minden, amire szükségünk lehet.

Galéria megnyitása
Galéria megnyitása

Mint már említettük, csatlakozókból nem leszünk túlságosan jól eleresztve, de a legszükségesebbeket azért megkapjuk, így sok USB-t és egy HDMI-t is. Más kérdés, hogy a helye elég szerencsétlen, jobb lett volna, ha a gép hátuljához teszi közelebb a gyártó, de ez legyen a legnagyobb gondunk. Elöl egyedül a süllyesztett memóriakártya-olvasó foglal helyet, amelyet éppen emiatt picit nehézkes kezelni, olykor nem árt, ha nem frissen vágott körmökkel akarjuk kibányászni belőle az SD kártyákat.

A kijelző szép éles képet produkál és enyhén sárgás árnyalatát könnyedén korrigálhatjuk a videokártya driverében. Fényerő tartománya elég tág, de a maximális értéket nappal kevésnek éreztük (gondolva a nyári napsütésre), arról nem is beszélve, hogy az átlagnál jobban tükröződő felület ezen csak tovább rontott. A látószögekkel meg voltunk elégedve, mert bár függőlegesen a szokásos viselkedéssel találkoztunk, oldalról egész jól szerepelt a Chi-Meitől származó panel. A kávában található 1.3 MPixeles webkamera viszont nem a legjobb darab, mozgáskövetése lassú és a produkált kép is lehetne élesebb egy fokkal.

4. Teszteredmények

Galéria megnyitása

A hárommagos Phenomtól már pontosan tudtuk, hogy mit várhatunk, így nem ért minket meglepetésként a tény, hogy a két héttel ezelőtt nálunk járt Lenovo Ideapad G565A-hoz nagyon hasonlóan teljesített. Hol lassabb, hol gyorsabb volt a jóval drágább Core i5-540M-nél, így aztán kíváncsiak voltunk, hogy azonos videokártyával játékok alatt melyik platform képes nagyobb sebességre.

Galéria megnyitása
Galéria megnyitása
Galéria megnyitása
Galéria megnyitása
Galéria megnyitása
Galéria megnyitása
Galéria megnyitása

Egyértelmű győztest nehéz lehetne hirdetni, de az biztos, hogy a Phenom II N850-nel szerelt gép többször tudott Core i5-430M-es társa fölé kerekedni, mint fordítva. Egyértelműen látszik a harmadik mag előnye is bizonyos helyzetekben, így megállapítható, hogy van létjogosultsága játékok alatt is, más kérdés, hogy túlzott többlet költséget nem éri meg vállalni miatta. Ennyi pénzért viszont több mint brutális, amit az Acer Aspire 5552G művel.

Galéria megnyitása

Ami az akkumulátoros teszteket illeti, egyáltalán nem csalódtunk a legújabb Aspire-ben, igaz, nem mindenhol sikerült a közvetlen konkurensek előtt végeznie. Olykor pont annyival teljesített rosszabbul náluk, hogy a grafikonon kimutatható legyen. A HP és a Lenovo előnye jól látszik, amikor az integrált videokártyát használjuk a dedikált helyett – sajnos erre az Acer nem képes, pedig nem járt volna túlzott többlet költséggel a váltogatható rendszer kiépítése, hiszen az integrált VGA ott szunnyad az alaplapon.

5. Értékelés

Talán nem okozunk túl nagy meglepetést azon kijelentésünkkel, hogy az Acer Aspire 5552G-ve bizony nagyon meg voltunk elégedve. Árához képest egy hihetetlen erős notebook az amúgy is árérzékeny magyar piacon, vinni fogják, mint a cukrot, ebben biztosak vagyunk. Tulajdonképpen egy olyan pontja sincs, ahol komolyabban bele lehetne kötni, hiszen ebben a kategóriában az elfogadható anyagminőség mellett inkább a hardverekkel és a dizájnnal szoktak hódítani a gyártók, az új Aspire-nek pedig ezeken a területeken nincs szégyenkezni valója. Biztos nem érdemelné meg a lent látható dupla plecsnit, ha rossz kijelzője, hangos hűtőrendszere vagy rossz ergonómiája lenne – de nincs neki. A tavasz egyik legjobb vétele.

Galéria megnyitása

[italic][bold]

Galéria megnyitása
Galéria megnyitása

Az Acer Aspire 5552G típusú notebookot a Ramiris Europe Kft-től kaptuk tesztelésre, köszönjük![/bold][/italic]

Pro:

+ árához képest brutális teljesítményt nyújt

+ sebességéhez képest halk hűtőrendszer

+ jó billentyűzet

+ jó touchpad

Kontra:

- kár az integrált videokártya kihagyásáért

- a HDMI csatlakozó elég szerencsétlen helyre került

- a kijelző maximális fényereje néhol kevés lehet

- mono hangszóró

Hivatalos oldal: Acer

Vásárlás: iPon webáruház

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

122 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
epresnegro
epresnegro
2012. jún. 3. 21:11
#112

HEllo lehet venni ilyen sűrített levegős aeroszolt azzal kicsit fújasd ki a hűtő bordákat kívülről szerintem ki lehet fújatni legalábbis én úgy szoktam... ha ölben használod akkor meg jó hogy meleg szik ugyanis sok szöszel és porral megszívta magát...Szóval kicsit fújd ki szerintem elég egyenlőre ha a szádal kicsit erőteljesebben meg fújod és ha nem csökkennek a hőfokok akkor nem az a baja akkor szerintem valami hibája lehet küld vissza garanciába... lehet hogy valahol kevés a hűtőpaszta vagy valami szétszedni egyedül nem tanácsolom mert eléggé komplikált ha nem értesz hozzá le kell szedni mindent (tapasztalat már szedtem szét)

szudar90
szudar90
2012. máj. 29. 19:14
#111

hello! egy ilyen gépem van és bajom van vele :S fél óra filmnézés után felforrósodik és kikapcsol. valami ötlet esetleg?

zs01
zs01
2011. júl. 1. 16:41
#110

Igen,azzal is,bár tényleg csak nagyon minimális,azóta már vettem média lejátszót szóval tárgytalan. :)

lakyraj
lakyraj
2011. jún. 28. 9:23
#109

vlc-vel probáltad már?

lakyraj
lakyraj
2011. jún. 28. 9:23
#108

vlc-vel probáltad már?

zs01
zs01
2011. jún. 25. 17:23
#107

Sziasztok.

Akármilyen lejátszóval próbálkozom,lcd tévére kötve akadnak ezen a laptopon a HD filmek.Ennek mi lehet az oka?

shermann00
shermann00
2011. máj. 25. 20:22
#106

Milyen hűtőt ajánlotok hozzá?

epresnegro
epresnegro
2011. máj. 25. 17:22
#105

ja a tapipad nem szokatlan 1-2 nap és hozzászoktál.

epresnegro
epresnegro
2011. máj. 25. 17:21
#104

én már több mint hónapja boldog tulaja vok egy ilyen kis masinának nagyon meg vagyok vele elégedve. melegedés egyáltalán nem ölbe én ugy szoktam vele gamelni hogy ráteszem egy rajz táblára és ugy tökéletes a hűtés..nekem nagyon bejött jó vétel ajánlani tom.

Anthony1992
Anthony1992
2011. máj. 20. 17:48
#103

Hát, nekem 5 óra gta iv után se kapcsolt ki... Crysys 3 óra és semmi. Felmelegszik 70-72 fokig, és ott stabilan megáll. Ha leteszem asztalra, vagy kilépek, 2-3 perc múlva visszahűl kb. 55 fokra, és annyin megy általában amúgy is. És valóban, új játékok közül mindent futtat.

Schaaf
Schaaf
2011. máj. 19. 21:11
#102

Azon gondolkodom, hogy ez, vagy kb. ugyanennyiért szintén acer i3 2310 GT540 éri meg jobban.

wandorka
wandorka
2011. máj. 19. 10:10
#101

A pár óra játék után kikapcsolást én nem tapasztaltam egyáltalán, ot valószínű más lehet a probléma a géppel biztos nincs :)

Amúgy mindent tud futtatni az újak közül rendesen. Imádom, nagyon jó vétel volt :)

ntgloc
ntgloc
2011. máj. 18. 18:12
#100

Rendben:)

Lentebb olvastam, hogy pár óra játék után kikapcsol. Ezt más is tapasztalta?

Meg mennyire szokatlan touchpadot használni?(eddig csak asztalim volt és egerésztem:D)

Anthony1992
Anthony1992
2011. máj. 18. 12:12
#99

Ha még vna kérdés szívesen válaszolunk:D

ntgloc
ntgloc
2011. máj. 18. 9:59
#98

Köszönöm a válaszokat!:)

Az nem gond, hogy nem megy el fullon, ha közepesen játszható, akkor már meg vagyok vele elégedve:)

Anthony1992
Anthony1992
2011. máj. 18. 9:31
#97

Szóval én is csak ajánlani tudom, cseppet sem csalódtam benne.((persze azért azt ne várjuk, h majd 4 monitoron full grafon játszunk vele GTA IV-t, hisz ez mégis "csak egy notebook":D))

Anthony1992
Anthony1992
2011. máj. 18. 9:30
#96

A hydravision arra jó ha egyszerre sok monitort akarsz kezelni.

GTA IV: Textúra Medium, minden más High, és Very High, a legelső "házadnál" a metró alatt 18-22 FPS, de csak ott, minden máshol 35-40 között mozog nekem. Abszolút játszható, mi haverral LAN-ban toltuk, egyszer sem dobott ki --> nem ment a ping 30 fölé --> nincs lagg.

Crysys 2 nálam gameren és hardcore-n egyaránt 25-35 FPS-t produkál(jobb napjain 30-45), de az sem laggolt be egyszer se, pedig túl vagyok már egy jó 15-20 óra játékon...

epresnegro
epresnegro
2011. máj. 18. 1:54
#95

pontosabban nem tom... xD mindíg a legnagyobbat szed le nem tom mi a különbség a HydraVision és a ccc között ... valaki megírhatná!!!

epresnegro
epresnegro
2011. máj. 18. 1:52
#94

ja és az AMD Vision Engine Control Center jobb mint a ccc ugyan azok a beállítási lehetöségek sőt még több vannak benne és mindig a leg frisebbet használd azt hiszem má nincs is ccc a legfrisebbek között.

helyes írás hibákért sry kicsit iszogatunk a haverokkal..:D

epresnegro
epresnegro
2011. máj. 18. 1:50
#93

ntgloc igen jó választás!:D

crysis2 25-35 (gamer beállításon)

cod2 full (dx7) fix 250 am may 500-600

maffia2 fullon 30-40

gears of war fullon fix 62 (ennyi is lehet a max fps)

wow nagyon változó a 30-180 ig

guild wars nem eszik sokat szal min fix60 sync al

lol fix 70 (ennyi a max nálam bár nem tom valami leszabályozza)

grid 30-40 (fullon)

cod4 nagyon fullon 120

crysis 45 simán (nem fullon a med és a full között)

death track nem tom nem néztem

wanted weapons of fate 60 (beszabályoz)

nagyából ennyivel próbálgattam nálam ezek a best gamek.

gta4 et nem probtam lusta vok letölteni...

ntgloc
ntgloc
2011. máj. 17. 23:55
#92

GTA 4-et próbált rajta valaki? Mert úgy tűnik asztali gép helyett notim lesz és ez nagyon jó választásnak tűnik:)

Anthony1992
Anthony1992
2011. máj. 16. 17:17
#91

Hello. Ezt mind megcsináltam, energiatakarékos séma, proci órajel visszavéve, fényerő legalacsonyabbon, se usb-s cumó, se más nincs bedugva, PowerPlay max aksi élettartamra van állítva, és így volt a 1 óra 40 perc. na de ma este kipróbálom, hogy mennyit bír full üresjáratba, kíváncsi leszek. Csak furcsálltam ezt az értéket, de lehet előbb a full üreset kellett volna kipróbálnom, nem filmnézést. Köszi a segítséget. Bár most pár napja van új ATI driver, és azóta nem CCC van, hanem AMD Vision Engine Control Center, van benne sok érdekes dolog, de valahogy a CCC-t egyszerűbb volt kezelni, lehet visszarakom azt. Ebbe sokkal kevesebbnek tűnik a beállítási lehetőség. Na de este kipróbálom, hogy üresjáratban mit bír, de akkor nagyrészt már megnyugodtam, hogy nem nálam van a gond, hanem ez normális(első notim, nincs sok tapasztalatom).

Még egy olyan kérdésem lenne, csak érdeklődés szinten pár játéknál(már ha szoktál rajta játszani, de valahogy úgy érzem igen :D) le tudnád írni, hogy kb. mennyi az átlag FPS? Ez már tényleg csak érdeklődés képp, néhányat én is leírhatok, ha érdekel valakit..

epresnegro
epresnegro
2011. máj. 16. 13:44
#90

hello van egy olyan beállítás energia takarékos azt beteszed meg leszededa fényerőt . a Catalyst Control centerbe van egy olyan opció hogy powerplay ott álítsd be (fogod tudni ) meg lehet állítani h a processzor hogy járjon. leveszed minre 800-800MHz ig járjon és kisajtolod belőle a 2-2 és fél órát am ne akadj meg rajta csak 6 cellás az akku ez viszonylag kevés egy ilyen teljesítményű géphez. am meg ez gamer noti ugy is van meghírdetve nem arra lett kitalálva h töltő nélkül tovább bírja hanem hogy bivaly teljesítményt nyújtson. Szóval az aksihoz képest nem kevés. am a beállítások után várni kel ugy 3-5 percet mert csak utána fog frissülni a táp mérőke. Ne aggódj elég annyi. ezek az apróságok csaka finom behangoláson múlnak néz szét a ccc-be (catalyst control centerbe). Szerintem nem kevés és nekem sikerült üres járatba full minimumon 3óra 8 percet csinálni csak egy jegyzet tömb futott és gépeltem . ha merül fel egyéb kérdés írj ide és meg próbálok segíteni/ megválaszolni.

Anthony1992
Anthony1992
2011. máj. 16. 10:51
#89

Sziasztok. lassan 2 hete boldog tulaja vagyok egy ilyennek(csak 500Gb-s verzió). Semmi gondom nincs vele, egyedül az aksi üzemidő zavar. Érdekelne, hogy nektek mennyit bír egy feltöltés után a kicsike? Nekem filmezéssel(avi), úgy, hogy a felesleges alkalmazások bezárva, sajá energiaséma, aminél minden a lehető legkevesebb fogyasztásra van állítva, WiFi-off, még a win7 Aero-t is leszedem, és úgy is "csak" 1 óra 40 percet bír. Üresjáratba még nem teszteltem, de érdekelne, hogy nálam van a gond, vagy másoknak is e-körül mozog? Mert itt ugye 198 perc volt az üzemidő terhelés nélkül, amihez képest az én eredményem... =/

Előre köszönöm a válaszokat.

epresnegro
epresnegro
2011. máj. 11. 2:32
#88

amikor azt irták hogy elfogyott én is az utén vettem nyugi be tudják szerezni vennek az aqua-tol vagy valahonnan nyugi szerintem lessz én ebbe bíznék mert az acer az márka meg bízható... azaz asos nagyon ratyi ... szar a kari....

djhydra
djhydra
2011. máj. 11. 10:49

uu ne is mondd először azt akartam megvenni de így utólag köszönöm istenem hogy baj volt a rendeléssel, és pont akkor láttam meg ezt és gyorsan lefujtam az egészet . :) hát most van 120 am. még 20 at valahogy csak összekaparok :) végignéztem szinte az összes játékot 5650 mit tud youtube on... hát azért ennyi pénzért tényleg nem semmi, meg emberek, ki nem sz...otyizik arra hogy uristen csak 3 usb, meg mono hangsz. veszek hozzá egy pár ezres sennheisert és meg van oldva. 3 usb nél meg nem kell több. egér füles max, meg telefonk. elég az, aki többet akar ne ezt a categoryt nézze, számomra eszméletlen meg fogja érni, és bízok benne h nem lesz benne semmi gyári hibás. és a melegedésről én is olvastam, ahol olvastam asszem prohardver volt, ott a felületet néztem képen ahogy melegszik, és írták is rá h nem vészes, viszonylag "hűvös" más notihoz képest.

/ 5
Vissza az oldal tetejére