A XIAOMI IS ZÖLDÍTI A MOBILOK CSOMAGOLÁSÁT, DE A TÖLTŐ MARAD

A vállalat tisztában van azzal, hogy túl sok hulladékkal járnak a mobilok, és próbál tenni azért, hogy ezen a téren előrelépést érjen el.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
2020. okt. 23. 15:43
A Xiaomi is zöldíti a mobilok csomagolását, de a töltő marad

Az Apple és a környezetvédelmi gyakorlata az elmúlt napokban folyamatosan téma volt, de egyáltalán nem jó értelemben. A vállalat kivette az okostelefonjai mellől a fülhallgatót és a töltésre szolgáló adaptert is, hogy ezáltal csökkentse az elektronikai hulladék keletkezését. Ez jó lépés, viszont a gyártó nem csökkentette a csomagok árát, szóval ezzel a lépéssel igazából növelheti a bevételeit, valószínűleg nem is szerény mértékben.

Persze biztosan kevesebb lesz az elektronikai hulladék az Apple döntése nyomán, ez tagadhatatlan, viszont a vállalat lényegében a vásárlóival megfizetteti azt, hogy a vállalat zöldül. És ez nincs rendben, tehát abszolút jogosan érték kemény kritikák az Apple-t még a rajongók részéről is. A Xiaomi ezeknek a híreknek a kapcsán jelentette be, hogy ő is próbál a csomagoláson úgy változtatni, hogy azok kevésbé legyenek környezetszennyezőek, viszont nem olyan radikálisan tesz erről, mint a cupertinói riválisa.

Galéria megnyitása

A Xiaomi a Mi 10T széria bevezetésével jelentősen, mintegy 60 százalékkal vágja vissza az okostelefonjainak a csomagolásához felhasznált műanyag mennyiségét Európában. Nem lesz például műanyag tálcába pakolva a készülék. Kifejezetten fontos, hogy a csomagolásokra jobban ügyel majd a cég, mert ezek sokszor tartalmaznak olyan műanyagokat is, amiknek az újrahasznosítása körülményes, illetve ritkábban jutnak el a szelektív hulladékgyűjtőkig.

A Mi 10T Lite, a Mi 10T és a Mi 10T Pro már olyan dobozban érkezik Európába, ami összességében kevesebb mint fele akkora mennyiségben tartalmaz műanyagot, mint az előzőekben forgalomba került készülékek csomagolása. És ez csak a kezdet, mert a továbbiakban már arra fog törekedni a vállalat, hogy ez minden mobiljára érvényes legyen a jövőben.

Galéria megnyitása

A Xiaomi a Mi 10T Lite modellt egy töltővel és egy megfelelő USB kábellel szerelve kínálja. Fülhallgató tehát itt sem része a doboznak, ez viszont a spórolás jegyében már korábban más mobilok mellől is kimaradt a vállalatnál. Itt viszont ebből nincsen gond, mivel kiváló ár-érték arányú készülékeket kapnak az emberek, és ha szeretnének, akkor vesznek új fülhallgatót, vagy használhatják a régieket is, mivel van a mobilon 3,5 milliméteres aljzat.

A környezetvédelem mindenkinek az érdekes, és a mobilgyártók felelőssége különösen nagy ezen a téren. Hiszen egyáltalán nem mindegy, hogy éves szinten az az 1,3-1,5 milliárd új okostelefon milyen formán kerül forgalomba.

Az Apple lépése radikális volt, de nagy valószínűséggel követőkre fog találni a vállalat. Idővel egyre több mobil mellől kerülhet majd ki a töltő és a fülhallgató, és idővel talán még a kábel is. Viszont bízunk benne, hogy azért a többi cég ezt az árban is fel fogja tüntetni, nem úgy, ahogy az Apple tette, és biztosítani fognak megfelelő árazású kiegészítőket azok helyet, amik a dobozokból kikerülnek.

A Xiaomi Mi 10T Lite és a többi Mi 10T modell hazánkban is elérhető lesz hivatalosan. Az okostelefonok szolgáltatói kínálatokban is felfedezhetőek lesznek, és egy korábbi hírben már arról is beszámoltunk, hogy mennyibe fognak kerülni.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

17 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
j0ttemlukra
j0ttemlukra
2020. okt. 25. 6:14
#5

Faszládák! A legjobb zöldítés az lenne, ha szerelhető/javítható lenne egy telefon otthon mint pár éve.

Bihus
Bihus
2020. okt. 25. 19:35

Most is szerelhető, csak ügyesebbnek kell lenni, mint amikor 4 csavar fogta a biliműanyagban.

Geralt_of_Trivia
Geralt_of_Trivia
2020. okt. 23. 19:02
#4

Internetképes eszközhöz papír használati utasítást adni maximálisan kielégíti a szemetelés fogalmát. Miért nem lehet simán akkora dobozban árulni a telefont mint a telefon maga, töltő+kábel külön doboz, amit az eladó kérésre ad ingyen a készülékhez, pont.

Hány diploma kell ehhez?

Bihus
Bihus
2020. okt. 25. 19:33

@Geralt_of_Trivia a felvetés tök jogos, de sajnos jogi akadályai vannak.

Eleve minek még 2020-ban személyi igazolvány, lakcímkártya meg a többi az 1980-as évekbeli formájában. Majd eljutunk egyszer oda is, hogy nem kell mindenhez 8 kg. papír feleslegesen, csak ki kell várni...

Samanoske
Samanoske
2020. okt. 23. 18:49
#3

Szemetek,megveszem a telót aztán nem tudom használni,rohangálhatok tartozékokért,amúgy is elszállt árban  sziamiau.

Bihus
Bihus
2020. okt. 25. 19:31

@Samanoske ja, a Poco X3 is úgy elszállt árban, hogy kb. 20%-kal olcsóbb, mint bármilyen hasonló tudású cucc. Szerintem ezzel eléggé mellélőttél.

_PARASZT_
_PARASZT_
2020. okt. 23. 16:31
#2

"A környezetvédelem mindenkinek az érdekes, és a mobilgyártók felelőssége különösen nagy ezen a téren. Hiszen egyáltalán nem mindegy, hogy éves szinten az az 1,3-1,5 milliárd új okostelefon milyen formán kerül forgalomba."

Nem, nem érdekes. Az a hulladék amit a mobilok termelnek kb. csepp a tengerben. Gyakorlatialg teljesen irreleváns környezet szenyezés szempontjából, hogy adnak-e hozzá töltöt, vagy sem. Azoknak az embereknek a száma, akik kukába vágták az uj, bontatlan töltöt, gyakorlatialg elhanyagolható, föleg, hogy ha már ájfonrol beszélünjk, azt esélyes tovább adta (töltövel együtt) másnak az illetö ugyis. Ez 100% képmutatás, gyakorlatilag kimertek a balatonbol egy vödör vizet, és merik a vellüket arra, hogy hát ök mennyit tettek érte(miközben meg még nyerészkednek is rajta). KÖzben meg szét b*sznak sokezer hektárt, miközben az ájfonhoz bányászák a ritkaföldfémeket...

És ez igaz a többi gyártóra is, meg ugy ámblock az egész környezetvédelmisdire. A sok képmutató senkiházi, gyakorlatilag elhanyagolható mértékü változtatásért szopat sokmilió másik embert, hogy majd vigyorogva posztolhason róla twitteren, hogy hát ök mennyire zöldek. Azt aközben a vilgá végén, ahova a mainstream media, meg az agyhalott pornép nem lát be, pont telibe szarják a környezetet a profitért.

Bihus
Bihus
2020. okt. 25. 19:24

@PARASZT mi ezen a szopatás? Ha veszel egy telefont, akkor neked kell hozzá a töltő vagy nem? Én pl. teljesen lexarom, van elég, és idén nem mentem üzleti utakra se, azaz a hotelekben sem hagytam el egyet sem :D

Mi a xarnak gyártsák a sok felesleges kiegészítőt, ha nem kell? Fülest mikor vettem ki utoljára a dobozból?

Ami nem korrekt, hogy benyelik a hasznot. LEgyen annyival olcsóbb, és szavazzuk meg, szerinted 80% fölött, vagy 90% fölött lenne a "kösz, nem kérem" válaszadók aránya? Nekem még csak doboz sem kéne, hozzák a legegyszerűbb csomagolásban, nem vagyok 16 éves, hogy kitegyem a polcra. Á'la OEM proci.

arn
arn
2020. okt. 23. 16:03
#1

miert ezentul nem lesz ezekre az eszkozokre szukseg? vagy mi a zoldites ebben? profitmaximalizalas.

Vissza az oldal tetejére