A Wall Street pillangói - Minek nevezzelek?

A brassói aprópecsenye, a diótorta, az áfonyahab és a zöldborsófőzelék igen jó ételek, ám összeturmixolva sokat vesztenek vonzerejükből.

A Wall Street pillangói - Minek nevezzelek?

45 %
{{ average }} %
Szerzői értékelés
Szerző
45
%
Olvasói értékelés
Olvasó
Olvasói értékelés
{{ average }}
%
{{ average }}
%

Ha az ember egy, a Lear királyt visszafelé elmesélő, és a szereplőket a Vénuszon élő, tekézéssel kommunikáló, zselétestű, kannibál koala-floppy-Burt Reynolds hibridekre cserélő horror-operett-pornó hibridről döbbent hitetlenkedéssel távozik, az érthető. Hasonlóképpen, abban sincs semmi csoda, ha a szürrealista mozgalom egyik-másik, az Az andalúziai kutyát Szomszédok-epizóddá degradáló, kísérleti szkeccsének megtekintése után a fejünket vakarva tűnődünk azon, hogy mit is láttunk. De ha egy közönségfilmről kifelé jövet kezdünk el agyalni, hogy ez mégis mi a kínnal kivert, fájdalommal cifrázott, és gyötrelemmel felékesített istennyila volt, az az álmoskönyv szerint ritkán jelent jót.

Márpedig, a reklámkampányból kiindulva látszólag a női főszereplőkkel operáló krimik sorát bővítő A Wall Street pillangói könnyedén tűnődésre késztetheti az egyszeri mozinézőt. Az egyebek mellett a Míg a világvége el nem választot is jegyző író-rendező, Lorene Scafaria ugyanis kizárólag általa ismert okokból úgy döntött, hogy nem ragad le egyetlen, jól körülhatárolható műfajnál sem. Inkább egy sajátos, zavarba ejtően kusza vegyesfelvágottal próbálja elnyerni a közönség szeretetét és tetszését.

Holott a valós események ihlette sztoriban vitán felül benne rejlik egy jó film lehetősége. A kenyerét korábban sztripperként kereső Destiny (Constance Wu) szürke kisegérként tengeti napjait. Reggelenként felkel, teszi a dolgát, és igyekszik minél kevesebbet gondolni arra, hogy annak idején legjobb barátnője, Ramona (Jennifer Lopez) javaslatára egy roppant sajátos bűnbanda oszlopos tagjaként garázdálkodott. A látszólag ártalmatlan nő vétke regénybe illő. A 2008-as krachot követően tettestársai aktív közreműködésével parazitának tartott, bulizós brókereket, illetve más, vagyonos férfiakat drogozott be, hogy míg kiütve fetrengnek, szárazra szívja a hitelkártyájukat.

Hiszen ki szaladna a rendőrséghez azért, mert berúgott, és kontrollját elvesztve, csinos lányokkal mulatozva nyakára hágott a kölyök mások nyugdíjszámlájáról becstelenül kicsalt egyetemi tandíjának? A szégyen és a presztízsvesztés nagyobb súllyal esik latba – pláne, ha az érintett delikvens jól keres. Ám mikor az ambiciózus újságírónő, Elizabeth (Julia Stiles) felkeresi, és csinos summát kínál neki, ha nyilatkozik, belemegy az alkuba –hogy ezzel megelevenedjen vad-veszett kalandokkal tarkított, flitteres-csillámporos múltja.

Kiváló alaphelyzet: egy, vagy maximum két vonulatot kiemelő fókusszal jóformán bármit ki lehetne belőle hozni. Viszont a direktor nem tud, vagy nem akar választani, ezért mindenbe bele-belekap, mi meg morfondírozhatunk, hogy minek nevezzük a végeredményt?

A kézenfekvő értelmezés az lenne, hogy könnyed, a felemelkedés és bukás sémájára épülő bűnügyi történetként hivatkozzunk rá. Csakhogy ezt a megközelítést jócskán megnehezíti, hogy egyrészt a csábos főhősnők megdöbbentően későn lépnek a markecolás tövises útjára, másrészt ez a szál olyannyira felszínes, hogy hébe-hóba paródiának hat. Belevágnak, hirtelen beüt a krach, és már nincs is hova futniuk.

Logikusabb volna tehát egy, a szoft-szexipar kulisszáiba bevezető, enyhe osztályharc-mázzal megöntözött példázatnak elkönyvelni. De ezt kvázi lehetetlenné teszi, hogy hiába villan pár dús kebel, és hangzik el pár pasikopasztási tipp, szinte semmit sem tudunk meg a vitán felül érdekes ágazat igazi titkairól. Egyben a gusztustalan-kivagyi, az USA gazdaságát romlásba döntő befektetési tanácsadók elleni kereszteshadjárat narratívája is meg-megbicsaklik. Elvégre a banda tagjai döntően nem jelzáloghitel-törlesztésre, vagy hasonló, létfontosságú kiadásokra, hanem vegytiszta dőzsölésre verik el ebül szerzett vagyonukat. Ergo nyögvenyelős-belemagyarázott morális fölényük pillanatok alatt semmivé foszlik, mivel egy fikarcnyival sem különbek azoknál, akiket kifosztanak.

Az is felmerülhet bennünk, hogy két, egymásra utalt nő kapcsolatának krónikájában mélyedhetünk el– ám ehhez túl kevés az említésre méltó konfliktus és csavar a viszonyukban. Záróakkordként a dramedy-olvasatot sem vethetjük el. Már ha van lelkünk komédiának hívni azt, hogy valaki idegességében menetrendszerűen összehányja magát, és drámának titulálni, ha egy bő negyvenhárom másodpercben bemutatott házasság felbomlik.

Ezek tükrében aligha meghökkentő, hogy Scafaria legújabb próbálkozása egy koncepciótlan, az erősen változó stílusú és minőségű jelenetek miatt hol szűkre szabottnak, hol kínosan terjengősnek ható, főiskolai diplomamunkára hajaz. Az egyik percben egy ötperces, de háromszor hosszabbnak érződő, a világon semmiféle dramaturgiai funkcióval nem bíró, karácsonyi töltelék-életkép rabolja az időnket. Aztán nem sokkal később egy magyar doku-reality sorozatban is megütközést keltően sematikus-összecsapott „nyomozáson” szörnyülködünk.

Ez pedig még akkor is megpecsételné az alkotás sorsát, ha érdekesebbnél érdekesebb karakterek tűnnének fel a vásznon – ám erről sajnálatos módon szó sincs. Destiny egy személyiség nélküli, két lábon járó fekete lyuk. Azon kívül, hogy szereti a családját, semmit sem tudunk meg róla, és ennyi információ kissé harmatos egy két óra körüli mű főszereplőjének jellemrajzához. Míg Ramona gyakorlatilag egy klasszikus, tizenkettő – egy tucat törtető, és mellékszereplő-fronton sem jobb a felhozatal. Olyan forradalmi-megismételhetetlen figurák sorsáért kéne izgulnunk, mint a drogos pletykafészek, a mocskos szájú kemény csaj, vagy a konzervatív családból származó, naiv lányka.

A verdikt így nem lehet kétséges. Ha többre vágyunk egy egyszer egészségügyi kockázatok nélkül végigülhető, ellenben gyenge blődlinél, és a rúdtáncoló Lopeznél, keressünk inkább más szórakozást.

Összefoglalás

A Wall Street pillangói - Minek nevezzelek?

A Wall Street pillangói - Minek nevezzelek?

A Wall Street pillangói - Minek nevezzelek?
Szerzői értékelés
45
%
Egy jó alapötlet átlag alatti kidolgozása.
Nem rossz, csak koncepciótlan, és az alaphelyzete ígéretes.
Kusza, következetlen és a tempója sincs rendben.
{{ totalLabel }}
%
{{ userRateLabel }}

Neked ajánljuk

Kiemelt
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
0% THM
{{ product.displayName }}
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.displayName }}

Tesztek

{{ i }}
{{ totalTranslation }}
Sorrend

Szólj hozzá!

A komment írásához előbb jelentkezz be!
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap