Egyes pókok apró balerinák módjára táncolnaka víz feszínén, derül ki egy új kutatásból. A póktánc vagy pókvitorlázás a pókok körében népszerű helyváltoztatási mód, az ökörnyálon utazás szerves részét képezi, mondja Morito Hayashi, a londoni Természettudományi Múzeum munkatársa, a kutatás vezetője. Az ökörnyál, vagyis a levegőben szálló pókfonál-köteg általában úgy keletkezik, hogy a pókok megmásznak egy magasabb növényt, majd annak tetejéről a levegőbe kezdik kiengedni a pókselyem szálait, hogy aztán a növényt elengedve repülni kezdjenek. Ahogy egy nemrégiben közzétett tanulmány szerzői igazolták, ezt követően a szálak közt fellépő elektrosztatikus erők, illetve a szél irányítja a pókok útját.

A helyváltoztatás ezen módja azonban nem igazán kontrollálható, így a pókok sosem tudhatják, hogy hol fognak leszállni. Időnként az is előfordul, hogy ez a víz fölött történik meg, amiről mostanáig úgy hitték a kutatók, hogy a pókok végét jelenti. „Úgy gondoltuk, hogy ha a szárazföldi pókok vízen landolnak, nagyon valószínűtlen, hogy újra ökörnyálra tudjanak kapni, így előbb-utóbb elpusztulnak” – mondja Hayashi. A kísérletek alapján azonban nem ez a helyzet.

Hayashi és kollégái 11 faj 325 felnőtt pókja esetében vizsgálta meg, hogy az állatok hogyan viselkednek, ha vízre kell leszállniuk. Mint kiderült, a pókok mindegyike „víztaszító” lábakkal rendelkezik, vagyis elsüllyedés és nedvessé válás nélkül képesek voltak megállni a felszínen. És ezt követően kezdődött a kísérlet legérdekesebbnek bizonyuló része, a vízre került pókok ugyanis egy-egy fajukra jellemző koreográfiába kezdtek. Bár a tánc fajonként eltérő volt, minden mozgássor hat alapvető „lépésből” épült fel, amelyek célja a felszínen való megmaradás és az azon történő előrehaladás volt.

Ezen elemek egyike volt a „vitorlázás” is, amelynek során a pókok a szél feltámadása esetén felemelték lábaik egy részét, majd ezeket vitorlaként használva csúszni kezdtek a vízen. A vizsgálatok alapján a csúszó pókok semmiféle turbulenciát nem teremtenek a folyadékban, így olyan könnyedséggel képesek előre haladni, mintha korcsolyáznának. A pókok közt akadtak olyanok is, amelyek nem lábaikat, hanem testüket használták vitorlának, ezt messzire elemelve a felszíntől. A mozgássor további érdekes eleme volt a kihorgonyzás is, amelynek lényege, hogy a pókok víz színére eresztettek ki pókfonalakat, ezekkel lassítva le, vagy tartva egy helyben magukat, illetve akadtak olyan fajok is, amelyek tagjai a maguk elé újra és újra kilőtt fonalak segítségével vontatták magukat partra.

A szárazföldi pókok többsége tehát a jelek szerint nagyon is képes túlélni, ha esetleg vízen landol. Erre szükségük is van, hiszen az állatok gyakran az első élőlények közé tartoznak, amelyek egy új élőhelyet betelepítenek, legyen szó egy leégett erdőről vagy egy nemrég kitört vulkán környékéről. „A pókok az újonnan létrejött élőhelyek első kolonizálói: nagyon gyorsan belakják az új környezetet, és hamar csúcsragadozókká válnak” – mondja Hayashi. Mivel a hasonló területek első lakói közt sok gyorsan szaporodó rovar is akad, a pókok kulcsszerepet játszanak ez utóbbiak populációkontrolljában.

Az egyelőre nem világos, hogy a pókok mekkora távolságokat képesek megtenni tánclépéseik révén a víz felszínén, de Hayashi kutatócsoportja a közeljövőben ezt is szeretné kideríteni. További érdekes kérdés lehet, hogy a víz sótartalma hogyan befolyásolja a vízen járás képességét az ízeltlábúakban, hiszen ennek kiderítése választ adhat arra, hogy a pókok az óceánokon is képesek lehetnek-e átkelni.