A virtuális világban másképp tájékozódik az agy

Ha a Mátrixban élnénk, honnan tudnánk megállapítani, hogy a minket körülvevő valóság virtuális? A Kaliforniai Egyetem kutatói szerint agyműködésünk alapján esetleg le lehetne leplezni az átverést.

A virtuális világban másképp tájékozódik az agy

Ha a Mátrixban élnénk, honnan tudnánk megállapítani, hogy a minket körülvevő valóság virtuális? A Kaliforniai Egyetem kutatói szerint agyműködésünk alapján esetleg le lehetne leplezni az átverést. Patkányokon végzett kísérletek ugyanis azt mutatják, hogy az állatok agyának egyes sejtjei másképpen működnek a virtuális valóságban, mint a való életben.

A hetvenes évek végén fedezték fel, hogy a hippokampuszban található neuronok jelentős része egy olyan csoportba tartozik, amelynek tagjai csak akkor aktiválódnak, ha az állat a térnek egy bizonyos, az adott sejtre specifikus pontján tartózkodik. Az úgynevezett „place”-sejtek (avagy „hely”-sejtek) az állat rendelkezésére álló mozgástéren belüli pontokhoz kapcsolódnak, és segítségükkel az egyed agya egy kognitív térképet épít ki és tárol a külvilágról.

De honnan tudja a „hely”-sejt, hogy éppen melyik kognitív térképponton állunk? Korábbi kutatások alapján ez három alapvető információ alapján dől el, mégpedig a vizuális, a mozgási és a proximális ingerek alapján. Az első gyakorlatilag azt fedi, hogy körültekintve mit látunk. A mozgási információk során azt észleljük, hogyan mozog testünk az adott téren keresztül. A harmadik kategóriába pedig az egyéb környezeti ingerek esnek, a pékségből származó illatok munkába menet, a forgalmas utca zaja, a parki gyep ruganyossága a talpunk alatt és hasonlók.

Míg a való világban nagyon nehéz ezen ingerek egyes hatásait különválasztani, a virtuális valóságban egy teljesen szabályozott környezettel találkozunk, ahol annak irányítói kontrollálják, hogy milyen információk közvetítődnek felénk. A kaliforniai kutatók kísérletük során egy forgatható labdára helyezték a patkányokat, és olyan képeket vetítettek ki köréjük, amelyek az az illúziót keltették, mintha az állatok egy általuk ismert útvonalon futnának. A vizuális és a mozgási ingerek tehát megvoltak, az egyéb környezeti ingerek, a zajok, az illatok azonban hiányoztak az elrendezésből.

Mayank Mehta, a kutatás vezetője azt vizsgálta, hogy milyen különbségek mutatkoznak azon patkányok agyműködésében, amelyek a virtuális világban haladnak végig az úton, azokhoz az állatokhoz képest, amelyek ténylegesen végigfutják ugyanezt az útvonalat. Az eltérés megdöbbentő volt: míg a való világban haladó patkányok „hely”-sejtjeinek 45 százaléka valamikor az útszakasz során aktiválódott, a virtuális környezetben futó állatoknál mindössze 22 százalék volt ugyanez az arány.

Nem ez volt azonban az egyetlen meglepetés. A „hely”-sejtek alapvetően másképp működtek, ha virtuális volt a környezet. Ha a valóságban kilépünk bejárati ajtónkon, ugyanazok a „hely”-sejtek aktiválódnak, amelyek a nap végén, hazatérésünkkor is működésbe lépnek. Amikor azonban virtuális környezetben értek el kétszer ugyanarra a helyre a patkányok, a pálya egyik végétől két lépésnyire, azok a neuronok aktiválódtak, amelyek a pálya másik végpontjától két lépésnyire található helyszínt is „kódolták”. A virtuális valóságban tehát az állatok agya az abszolút térbeli helyzet meghatározása helyet egyfajta relatív helymeghatározásra váltott. Mehta elmondása szerint ez a való világban sosem következik be.

A szakértő úgy véli, hogy ez a működési különbség a proximális ingerek hiányából adódik. Feltehetően azok a neuronok „pihennek” a virtuális környezetben, amelyek ezek értelmezéséért és helymeghatározásban történő felhasználásáért felelnek. És úgy tűnik, hogy ha mindezen információk eltűnnek a környezetből, az állatok másfajta navigációs módba kapcsolnak, egy összetett kognitív térkép helyett relatív távolságok révén igyekeznek beazonosítani pillanatnyi helyüket. A való világban pedig feltehetően a környezeti ingerek segítenek eldönteni, hogy a távolságok alapján felmerülő helyszínek közül melyik lehet a tényleges tartózkodási hely.

Attól persze, hogy patkányok esetében így működik a tájékozódás, egyáltalán nem biztos, hogy az emberek agya is hasonlóan operál, hívják fel a figyelmet a kutatók. A patkányok látása meglehetősen rossz, ezért erősen támaszkodnak szaglásuk és tapintásukra is mindennapi életük során. Könnyen elképzelhető, hogy a sokkal fejlettebb látószervvel rendelkező ember esetében kisebb szerep jut a proximális ingereknek a kognitív térkép felépítésekor.

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward