A repülőről való rakétaindítás koncepciója több évtizedes, de mostanáig senkinek sem sikerült igazán jól használható módon megvalósítani. A Virgin Orbit viszont a tavalyi kudarc után a hétvégén sikerrel járt: LauncherOne nevű folyékony hajtóanyagú rakétájuk 9 kilométeres magasságban startolt el a cég átalakított Boeing 747-es gépe, a Cosmic Girl szárnyai alól. A rakéta néhány másodperces szabadesés után beindította hajtóműveit, és elérte az űrt, ahol összesen 10 piciny cubesat műholdat állított pályára. A cubesatokat a NASA és több amerikai egyetem fejlesztette.

A sikeres indítás nagyon jól jött a kudarcos tavalyi év után. Az első indítási kísérletre tavaly májusban került volna sor, ezt azonban a rakéta leválasztása után lefújták az üzemanyagrendszer hibája miatt. A probléma kijavítása után a következő kísérletet decemberre tűzték ki, akkor viszont a megugró COVID-19 esetszámok miatt voltak kénytelenek elhalasztani a küldetést.

Richard Branson alapító már 2018-ban történelmet írt a Virgin Orbit testvércégével, a Virgin Galactickal, amely két emberi utast juttatott az űr határára egy saját fejlesztésű repülőgépről kilőtt rakéta révén. Branson tehát minden jel szerint nagy rajongója a koncepciónak. Már csak az a kérdés, hogy megéri-e a rakéták ilyen módon való indítása.

A levegőből való indításnak, ahogy már említettük, van múltja. Az első ilyen rakétát, a Pegasust 1990 elején indította az Orbital Sciences Corporation, amely azóta beolvadt a Northrop Grumman vállalatba. A Pegasus a LauncherOne-hoz hasonló teherbírású, nagyjából 440 kilogramm hasznos teher alacsony Föld körüli pályára állítására képes. A rakétát egy átalakított utasszállító gyomrából bocsátják ki. A Pegasus ugyanakkor az elmúlt 30 évben mindössze 44-szer repült – összevetésképpen a SpaceX újrafelhasználható Falcon–9-es rakétája csak tavaly 26-szor startolt el sikeresen.

A Pegasus tehát amellett, hogy technológiailag óriási siker volt, nem bizonyult piacképesnek. Ennek az oka a Virgin Orbit szerint azonban pusztán az, hogy azok az ügyfelek, akiknek igényük lehet az ilyen indításokra, a kilencvenes években még nem léteztek. A kereskedelmi kisműholdazás az utóbbi pár évben elképesztő gyarapodáson ment keresztül, és jelenleg is rengeteg cég, kutatóintézet, egyetem vagy alacsonyabb szintű oktatási intézmény szeretne olcsón saját eszközt küldeni az űrbe.

A Pegasus még jelenleg is működőképes ugyan, de rendkívül drágává vált. A kilencvenes években a NASA 16 millió dollárt fizetett egy kilövésért, jelenleg a költségek 60 millió dollár körül járnak. Ez pedig az inflációt is figyelembe véve azt jelenti, hogy háromszorosára nőtt a kilövések ára, amit a legtöbb kisműholdazni vágyó intézmény nem tud megfizetni. A Virgin Orbit viszont ehhez képest nagyon kedvező, 12 millió dolláros áron kínálná saját indításait.

Ez persze nem jelenti, hogy ne lennének versenytársai. A LauncherOne kapacitása 500 kilogramm 230 kilométeres napszinkron pálya esetén, amivel a középmezőnyben van a teherbírást illetően. A SpaceX elsősorban ennél sokkal nagyobb tömegű műholdakat indít, ugyanakkor másodlagos teherként, kedvező áron kisebb műholdak pályára állítását is vállalják. És vannak más, kifejezetten kis terhekre szakosodott cégek is, mint a már szintén bizonyított Rocket Lab, amelynek Electron rakétája 300 kilogramm hasznos teher alacsony Föld körüli pályára képes.

Will Pomerantz, a cég egyik alelnöke szerint ugyanakkor a Virgon Orbit olyan szabadságot kínál az ügyfeleknek, amire egyetlen felszínről indított rakétával rendelkező szolgáltató sem képes. Világszerte nagyon kevés űrközpont létezik, és ezek általában olyanok, hogy csak meghatározott típusú pályákra lehet róluk állítani az űreszközöket. Ha például a Nemzetközi Űrállomás elérése a cél, a legjobb indítási helyszín a floridai Kennedy Űrközpont. Ha poláris pályára vágyik a megrendelő, akkor viszont Alaszkából vagy Kaliforniából célszerű startolni. Mivel azonban a Virgin Orbit rakétája a levegőből indul, és a startállásként szolgáló repülő a világ bármelyik repteréről képes felszállni, a cég nagyon sokféle pályára állítási igénynek képes megfelelni.

Ehhez persze megállapodást kell kötni azokkal az országokkal is, ahonnan a gépnek fel kell majd szállnia a kívánt pálya eléréséhez. Ezek a tárgyalások Pomerantz elmondása szerint folyamatban vannak, és remélhetőleg hamar befejeződnek majd, mivel a Virgin Orbit szolgáltatásaira óriási az igény. A cég rengeteg megkeresést kap a magáncégeken és kutatóhelyeken túl fejlett űriparral még nem rendelkező kormányoktól is, akik nem rendelkeznek saját kilövőrendszerrel, de szeretnének saját fejlesztésekkel és kutatásokkal beszállni az űrbizniszbe. A Virgin Orbit mobil indítórendszere pedig erre remek lehetőséget adhat.

Az űriparban nem könnyű boldogulni, de a Virgin Orbit a hétvégi sikerrel nagyon fontos lépést tett céljai megvalósítása felé. Jelenleg rengeteg rakétafejlesztő magáncég van az amerikai piacon, Föld körüli pályára érni azonban eddig csak a SpaceX-nek és a Rocket Labnek sikerült. Ebbe az illusztris társaságba lépett be most a Virgin Orbit.