A VILÁG LEGGYORSABB PCIE 5.0-S SSD KÁRTYÁIVAL JELENTKEZIK A SAMSUNG – ITT A VÁRVA VÁRT 9100 PRO SZÉRIA

Az új SSD kártyák kompakt kivitelben és extra passzív hűtéssel felszerelve egyaránt elérhetőek kereskedelmi forgalomban, az év második felében pedig egy 8 TB-os verzió is érkezik.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
2025. febr. 26. 11:34
A világ leggyorsabb PCIe 5.0-s SSD kártyáival jelentkezik a Samsung – Itt a várva várt 9100 Pro széria

A Samsung sok kritikát kapott korábban azért, mert szinte minden riválisa előrukkolt már PCI Express 5.0 x4-es csatolófelülettel ellátott SSD kártyákkal, a dél-koreai gyártó azonban mindeddig nem készített hasonló termékeket, így a klienspiacon a 990 Pro szériának kellett helytállnia a konkurensek megoldásaival szemben, ami egész jól sikerült is. Nemrégiben felröppent a pletyka, rövidesen hivatalosan is megjelenhetnek az első PCI Express 5.0-s Samsung SSD kártyák a 9100 Pro széria formájában, és igazából csak néhány órát kellett várni arra, hogy a szivárgások után végre a konkrét bejelentésekre is sor kerüljön.

Galéria megnyitása

A 9100 Pro széria tagjai kifejezetten gyorsak, folyamatos olvasási teljesítmény terén például a leggyorsabbak az összes eddig piacra dobott termék közül, ugyanis 14 800 MB/s-os folyamatos maximális olvasási tempó elérésére képesek, míg írási sebesség terén 13 400 MB/s-os folyamatos maximális tempóra számíthatunk, így összességében 99%-kal gyorsabbak, mint a 990 Pro modellek, amelyek még feleakkora maximális adatátviteli tempót biztosító PCI Express 4.0 x4-es csatolófelületet használhattak.

A gyártó újdonságai saját, házon belül kifejlesztett SSD vezérlő köré épülnek, ami 5 nm-es csíkszélességgel készül, és kifejezetten energiahatékonyra sikeredett, még az előző generációs modellhez képest is kevesebbet fogyaszt. A gyártó szerint a 9100 Pro széria tagjai akár 49%-kal is magasabb energiahatékonyság elérésére képesek a 990 Pro modellekhez képest, ami kifejezetten jól hangzik.

Galéria megnyitása

Az SSD vezérlő mellé 8. generációs 3D V-NAND Flash memóriachipek kapcsolódnak, amelyek TLC típusúak, vagyis cellánként három bitnyi adat tárolására képesek. Annak érdekében, hogy a teljesítmény kiegyensúlyozott lehessen, az SSD vezérlő mellé DRAM alapú gyorsítótár is jár, ami adattároló kapacitástól függően 1 GB-os, 2 GB-os, 4 GB-os, vagy éppen 8 GB-os kapacitással bír, azaz egy TB-nyi tárterületre 1 GB-nyi Cache jut, méghozzá LPDDR4X kivitelben. Az egyes modellek I/O teljesítmény terén is jelentősen gyorsultak korábbi társaikhoz képest, így 4K-s véletlenszerű maximális olvasási teljesítmény terén akár 2 200 000, míg 4K-s véletlenszerű maximális írási teljesítmény terén akár 2 600 000 IOPS szint elérésére is képesek.

A melegedő komponensek hűtéséről akár hűtőborda is gondoskodhat, de alap esetben csak hővezető matrica jár, így a termékek noteszgépekbe, kompakt asztali számítógépekbe, illetve minden egyéb olyan eszközbe beszerelhetőek, ahova nem férnének el hűtőbordával együtt. A hűtőborda az 1 TB-tól 4 TB-ig terjedő kínálat esetében 8,8 milliméter magas lesz, ami a PCI-SIG D8 szabványában foglaltaknak maximálisan megfelel, míg a később érkező 8 TB-os verziót már egy 11,25 milliméter vastag hűtőbordával szerelik fel.

A Samsung 9100 Pro sorozatának legfontosabb paraméterei

Tulajdonság/modell1 TB2 TB4 TB8 TB
FormátumM.2-2280 (hűtőborda nélkül és hűtőbordával)M.2-2280 (hűtőborda nélkül és hűtőbordával)M.2-2280 (hűtőborda nélkül és hűtőbordával)M.2-2280 (hűtőborda nélkül és hűtőbordával)
Csatolófelület és protokollPCI Express 5.0 x4 | NVMe 2.0PCI Express 5.0 x4 | NVMe 2.0PCI Express 5.0 x4 | NVMe 2.0PCI Express 5.0 x4 | NVMe 2.0
SSD vezérlőHázon belül kifejlesztett, 5 nm-es csíkszélességgel készítettHázon belül kifejlesztett, 5 nm-es csíkszélességgel készítettHázon belül kifejlesztett, 5 nm-es csíkszélességgel készítettHázon belül kifejlesztett, 5 nm-es csíkszélességgel készített
NAND Flash memóriachipekSamsung 3D V-NAND Flash (TLC, V8)Samsung 3D V-NAND Flash (TLC, V8)Samsung 3D V-NAND Flash (TLC, V8)Samsung 3D V-NAND Flash (TLC, V8)
DRAM alapú gyorsítótár1 GB LPDDR4X2 GB LPDDR4X4 GB LPDDR4X8 GB LPDDR4X
Folyamatos maximális olvasási sebesség14 700 MB/s14 700 MB/s14 800 MB/s14 800 MB/s
Folyamatos maximális írási sebesség13 300 MB/s13 400 MB/s13 400 MB/s13 400 MB/s
4K-s véletlenszerű olvasási teljesítmény (QD32)1 850 000 IOPS1 850 000 IOPS2 200 000 IOPS2 200 000 IOPS
4K-s véletlenszerű írási teljesítmény (QD32)2 600 000 IOPS2 600 000 IOPS2 600 000 IOPS2 600 000 IOPS
Fogyasztás aktív módban (Olvasás/Írás)7,6 W / 7,2 W8,1 W / 7,9 W9,0 W / 8,2 WN/A
Fogyasztás Device Sleep módban (L1.2)4,0 mW / 3,3 mW4,8 mW / 4,0 mW6,5 mW / 5,7 mWN/A
Intelligent TurboWrite 2.0114 GB226 GB442 GBN/A
AdattitkosításClass 0 (AES 256), TCG/Opal v2.0, MS eDrive (IEEE1667)Class 0 (AES 256), TCG/Opal v2.0, MS eDrive (IEEE1667)Class 0 (AES 256), TCG/Opal v2.0, MS eDrive (IEEE1667)Class 0 (AES 256), TCG/Opal v2.0, MS eDrive (IEEE1667)
Strapabíróság600 TBW1200 TBW2400 TBW4800 TBW
Korlátozott garancia5 év5 év5 év5 év

A friss SSD kártyák mellé természetesen ezúttal is letölthető a már jól ismert Samsung Magician alkalmazás, amelyen keresztül diagnosztizálhatóak a kártyák, mérhető a teljesítményük, illetve az esetleges fimware frissítés is elvégezhető rajtuk, amennyiben érkezik új verzió.

A gyártó az új széria tagjai közül első körben csak az 1 TB-os, a 2 TB-os, illetve a 4 TB-os modelleket dobja piacra, ezek sorrendben 78 990 forintba, 127 990 forintba, illetve 240 990 forintba kerülnek, de később érkezik a 8 TB-os csúcsmodell is, ami az év második felében kerül az üzletek polcaira. A Samsung csapata hűtőbordával ellátott modelleket is készített, amelyek a hivatalos tájékoztatás szerint 7 000 forinttal kerülnek majd többe, mint normál társaik, vagyis az 1 TB-os verzió 85 990 forintba, a 2 TB-os kiadás 134 990 forintba, míg a 4 TB-os verzió 247 990 forintba kerül majd. Az összes új modellre 5 év korlátozott gyártói garanciát vállal a Samsung, ami azt jelenti, vagy 5 évig, vagy a fenti táblázatban szereplő írásmennyiség eléréséig tart a jótállás. Az újdonságok még nem jelentek meg kínálatunkban, de ha ez változik, itt lehet majd őket megtalálni.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

66 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
sutyko_hopkins
sutyko_hopkins
2025. febr. 27. 9:24
#4

Az a gond, hogy ezeknek a szaroknak az elméleti sebességeiből a valóságban lófaszt nem érzel.
Rengeteg apró file-nál elvéreznek a faszba mint mindegyik.
Arról nem is beszélve, hogy a microszar mindig tesz róla, hogy ezekből a sebességekből semmi se maradjon ha felteszed a hulladékjukat.
Az i7 6700, b250 lappal egy sata-s crucial bx 100-asról gyorsabban bootolt win 7-10 alatt mint a mostani 13500-asom, xpg blade-el.
Hol a veretes faszba is vannak azok a sebességek olyankor vajon?
Elfelejtették az eszköz mellé csomagolni?
A marketing anyagban külön ki kell hangsúlyozni a sebességet, hogy észrevedd... :D

Resike
Resike
2025. ápr. 3. 18:55

@BiroAndras Oké szcientológus álfizikus, szóval te sosem mentesz ki változtatott fájladatokat...
Electron apps likes this.

Resike
Resike
2025. febr. 26. 15:39
#3

Negyedmillió négy teráért, szerintem holnap ki is halnak már a HDD-k...

csendesmark
csendesmark
2025. febr. 26. 17:04

@Resike Még is a legolcsóbb gen5 SSD árakat hozza majd,
A jelenlegi 4TB gen5 is 200+ felett kezdődik, és 1,5× annyira melegszik mint majd ez.

Mosdatlan_falusi
Mosdatlan_falusi
2025. febr. 26. 13:30
#2

Azért érdekes, hogy mennyire eltűntek a 120/128, 240/256, 480/512 méretű példányok szinte minden gyártónál.

KristofK94
KristofK94
2025. febr. 27. 11:34

@Mosdatlan_falusi szinte biztosra venném hogy majd lesznek OS optimalizált ssd-k
250-500assal ahogy növekszik a tárhely miközben az OS nem nő

Gólyatöcs
Gólyatöcs
2025. febr. 26. 12:37
#1

Dupla áron mint a 990 Pro. Remek.

csendesmark
csendesmark
2025. márc. 3. 9:00

@Resike Érdekes hogy a német oldalon ott van, mert kerestem és nem találtam az amerikai sem brit oldalon.
Az is különös hogy nincs max érték megadva, mert az eddigieknél mindig ott volt.
Továbbra is várom megjelenést és vele az éles teszteket.

Vissza az oldal tetejére