Ami az ultrahangok érzékelését illeti, az élővilág abszolút rekordere a nagy viaszmoly. A kutatók már korábban is tisztában voltak azzal, hogy a molyfajok többségében az evolúció során különösen érzékeny hallószervek fejlődtek ki a rájuk vadászó denevérek elkerülése érdekében, a Galleria melonella azonban még ezen szuperhallású rovarok közül is kiemelkedik. Rendkívül egyszerű hallószerve mindössze egy rezegni képes membránból, és négy receptorsejtből áll, ennek ellenére 300 kilohertzig képes észlelni a hangokat, ami jelentősen meghaladja az állatvilág egyéb képviselőinek hallóképességét, és azon hangok magasságát is, amelyekkel a vadászó denevérek „letapogatják” környezetüket.
James Windmill, a Strathclyde Egyetem akusztikai mérnöke, a kutatás vezetője elmondta, hogy számos korábbi eredmény utalt arra, hogy a denevérek az evolúció előrehaladtával egyre magasabb frekvenciájú hangokat adtak ki, hogy felülkerekedjenek a molyok szintén rohamléptekben fejlődő hallásán. A „fegyverkezési versenyt” a jelek szerint a viaszmolyok nyerték, hiszen míg a denevérek által képzett legmagasabb ismert hang is legfeljebb csak a 212 kilohertzes frekvenciát éri el, a rovarok hallása ezt messze meghaladja.
Windmill és egyik kollégája, Hanna Moir, a Leedsi Egyetem bioakusztikai szakértője különféle frekvenciájú hangokat játszottak le mozgásképtelenné tett molyoknak, közben pedig egy lézeres mérőeszközzel figyelték a dobhártya rezgésének mértékét, és elektródákkal vizsgálták hallósejtek aktivitását. A molyok a 80 kilohertz körüli frekvenciákra bizonyultak a legérzékenyebbnek, mivel ez az udvarlás során kiadott hangok jellemző magassága. A kutatók végül 300 kilohertzen hagytak fel a teszteléssel: ebben a hangmagasságban még mindig rezegtek a membránok, és az receptorsejtek is aktív működést mutattak. A hallás korábbi „világrekordere” az észak-amerikai gyapjaslepke (Lymantria dispar) volt, amely 150 kilohertzig képes észlelni a hangokat.
Kérdéses persze, hogy miért van szüksége a viaszmolynak ennyire érzékeny hallószervekre, ha egyszer nincs olyan denevér, amely hasonló magasságú hangok kiadására lenne képes? Az egyik lehetséges válasz, hogy mégis léteznek ilyen magasságú denevérhangok, csak eddig nem sikerült rögzíteni ezeket. Az ultrahangok tartományába eső hangok frekvenciájának lemérése nem egyszerű feladat, így lehetséges, hogy a molyok hallásához hasonlóan a denevérek hangmagasságát is alábecsülték a kutatók az eddigi kutatások során.
Windmill szerint azonban másról van szó. A magas frekvenciákra való érzékenység egyik velejárója, hogy a viaszmoly dobhártyája csak nagyon rövid ideig rezonál egy-egy hanghatás észlelése során, ezért aztán rövid időn belül újra kész az érzékelésre. Így tesz különbséget a saját fajtársai által kiadott, rövid szünetekkel érkező, udvarlási hangsorozatok, és a vadászó denevérek jóval hosszabb szünetekkel ellátott hangadásai között.
