A COVID-19 kapcsán elég hamar felmerült annak ötlete, hogy a gyógymód talán máris rendelkezésre állhat a felgyógyult páciensek testében. Arturo Casadevall (Johns Hopkins Egyetem) és Liise-anne Pirofski (Albert Einstein Orvostudományi Egyetem) például március 13-án publikálták témába vágó cikküket, amelyben arról értekeznek,
hogyan lehetne az érintettek vérplazmáját arra használni, hogy átadják a védettséggel még nem rendelkező betegeknek a vírus elleni antitesteket, így segítve gyógyulásukat.
Ez a terápiás módszer, mint a szerzők leszögezik, számos más betegség esetében működőképesnek bizonyult, és ami még jobb, a plazmadonációhoz eleve rendelkezésre áll a szükséges infrastruktúra, hiszen járványmentes időkben is számos gyógyszerkészítmény készül a donorok vérplazmájából.
A cikk megjelenése óta eltelt tíz hétben több mint 16 ezer amerikai beteget kezeltek a kísérleti módszerrel, és bár részletes eredmények még nem állnak, az előzetes adatok azt sugallják, hogy a terápia valóban működhet. A hatásosságra pontosabb válaszokat adó, randomizált és kontrollált vizsgálatok ugyanakkor még folyamatban vannak, így a biztosabb válaszokra ezek lezárultáig várni kell.
Az úgynevezett rekonvaleszcens plazmával hazánkban is kísérleteznek a COVID-19-betegek kezelésében, Magyarországon azonban egyelőre csak nagyon kevés páciens kapott ilyen terápiát, így ezek kimeneteléből nem lehet érdemi következtetéseket levonni. Ugyanakkor itthon is várják azok jelentkezését, akik tünetekkel vagy azok nélkül igazoltan átestek a fertőzésen, és hajlandóak plazmát adományozni terápiás, illetve kutatási célokra.
Régi gyógymód
A gyógyult betegek vérét vagy vérplazmáját, azaz a vér sejtes elemek nélküli, különféle fontos molekulákat, köztük fehérjéket tartalmazó állományát már az 1918-as spanyolnátha-járvány idején is alkalmazták a betegek gyógyítására, a jelentések szerint sikerrel. Azóta többek közt a járványos gyermekbénulás, a kanyaró, a SARS és az argentin vérzéses láz (AHF) ellen használták eredményesen.
Egy 1970-es években végzett vizsgálat szerint például a vérplazmával kezelt 188 AHF-es betegből mindössze 1 százalék halt meg, szemben a kontrollcsoport 16,5 százalékos halálozásával.
Más betegségek esetében ugyanakkor a rekonvaleszcens plazma beadása kevésbé volt eredményes, mondja Marylyn Addo, a Hamburg-Eppendorfi Egyetemi Kórház kutatója. Egy 2015-ös kutatás szerint a vizsgált 84 ebolás betegnél semmiféle jótékony hatást nem mutattak ki a vérplazmás kezelés kapcsán. És az ilyen kezeléseknek is megvan a kockázatuk, hiszen a vérrel patogének adhatók át a betegnek, transzfúzióhoz társult akut tüdőkárosodás (TRALI) alakulhat ki, ha a bevitt antitestek károsítják a tüdő ereit, vagy keringéstúlterhelés (TACO) jelentkezhet, ha a test nem képes alkalmazkodni a hozzáadott vérmennyiséghez. A bevitt fehérjék kapcsán pedig különféle immunológia reakciók, például súlyos allergia is jelentkezhet.
Ami a COVID-19-et illeti, Kínában már januárban megkezdődtek a plazmaterápiás kísérletek, bár egyelőre csak nagyon alacsony esetszámú vizsgálatokról tudunk. Egy áprilisban közzétett tanulmányban például a szakértők arról számolnak be, hogy a 10-ből 10 plazmával kezelt beteg állapota javult a terápia nyomán, míg a kontrollcsoport mind a 10 tagja elhunyt. De más mérsékelt alanyszámú, kínai, illetve olasz kísérletek is ígéretes eredményeket mutatnak, azonban ahogy már említettük, ezekből egyelőre nem lehet messzemenő következtetéseket levonni.
Biztonsági kérdések
Május 22-én azonban preprintben (tehát egyelőre lektorálás nélkül) megjelent egy tanulmány a New York-i Mount Sinai Kórház rekonvaleszcens plazmával kezelt betegeiről, amely már jelentősen nagyobb esetszámú a korábbiaknál. Bár randomizált vizsgálat megszervezésére az adatok gyűjtése idején még nem volt lehetőségük a szakértőknek, és alkalmas vérplazmából is hiány volt, mivel az amerikai járvány ekkor még csak kibontakozóban volt, a kutatók 39 súlyos állapotú betegnek adták be a plazmát, és eredményeiket négyszer ennyi, hasonló élettani mutatókkal rendelkező, plazmát nem kapott beteg eredményeivel hasonlították össze.
Bár a halálozásban megfigyelt eltérés (12,8% a plazmát kapó csoportban és 24,4% a kontrollcsoportban) statisztikailag nem bizonyult szignifikánsnak, a plazmakezelés után szükséges oxigén mennyisége egyértelműen azt mutatta, hogy a plazma hatására javult a betegek állapota.
Hogy mennyire hatásos a módszer, azzal kapcsolatban egyelőre óvatosak a szakértők, de úgy tűnik, hogy valamiféle jótékony hatás megfigyelhető. Ugyanez a kutatócsoport jelenleg egy 275 plazmával kezelt beteget vizsgáló kutatáson dolgozik. Emellett, ahogy már említettük, számos más randomizált, kontrollált kutatás is folyamatban van a témában, Németországban, az Egyesült Királyságban és az Egyesült Államokban is, amelyek végső választ adhatnak a konvaleszcens plazma hatásosságával kapcsolatban. Ezek eredményei a következő hónapokban várhatók.
Amiről viszont már a mostani eredmények alapján is többet lehet tudni, az a potenciális mellékhatások gyakorisága. Ezek egyelőre úgy tűnik, hogy nagyon ritkák. Egy 5000 kezelt beteg eredményeit összefogó amerikai biztonságossági tanulmány 36 esetben számol be súlyos mellékhatásról, többek közt TRALI és TACO jelentkezéséről, de nem kizárt az sem, hogy a megfigyelt reakciók egy része a COVID-19, és nem a kezelés kapcsán lépett fel. Mindössze két olyan eset van, amely kapcsán biztosan a transzfúzióhoz köthetők a problémák, 23 további betegnél pedig csak lehetséges kapcsolatot tártak fel a kutatók a beadott plazma és a mellékhatások között. A kutatók szerint összességében megállapítható, hogy a plazmaterápia meglehetősen biztonságosnak tűnik.
A rekonvaleszcens készítmények, például a véralvadási faktoroktól is megfosztott vérplazma, a vérsavó vagy vérszérum ugyanakkor nemcsak a súlyos betegeken segíthet potenciálisan, hanem a magas kockázatú csoportokban elvileg a betegség kialakulásának megelőzésében is alkalmazható lehet. Ezzel kapcsolatban is zajlanak kutatások. A Johns Hopkins Egyetemen például 150 fertőzésnek kitett egészségügyi dolgozót terveznek beoltani vagy rekonvaleszcens szérummal, vagy a tavalyi évben, a járvány előtt begyűjtött vérszérummal, hogy felmérjék ezt követően hogyan alakul az alanyok állapota.
Kell az utánpótlás
Amennyiben rekonvaleszcens plazma bármelyik célra, akár a súlyos betegnél, akár a tünetmentes hordozóknál, akár a potenciálisan egészségeseknél védőoltásként alkalmazva beválik, annak beszerzése problematikus lehet a jövőben. Egy plazmadonáció során a donor testtömegétől függően 690–880 ml plazmát vesznek le, ami általában egy vagy két beteg kezelésére elég, amennyiben a donor és a recipiensek vércsoportja egyezik. Vérplazmát ugyanakkor évente akár 45-ször is lehet adni, vagyis ha van elég hajlandóságot mutató donor, akkor lesz elég plazma is. New Yorkban például jelenleg több mint elegendő mennyiség áll rendelkezésre, jelentős részeben annak köszönhetően, hogy a járványban különösen nagy számban érintett ortodox zsidó közösségek közül több ezer felgyógyult beteg ad rendszeresen plazmát.
A plazmaterápiák hatásosságának felmérése kapcsán ugyanakkor különösen nagy gondot jelent a konzisztencia kérdése. Mivel nem egy laborban kidekázott, minden összetevőből pontosan ismert mennyiséget tartalmazó készítményről van szó, hanem egy donoronként eltérő összetételű keverékről, nehéz felmérni, hogy mennyire hatásosak ezek a terápiák.
Minden donor plazmája más mennyiségben tartalmaz antitesteket, és még az sem biztos, hogy ezek az antitestek segítenek a fertőzés leküzdésében, és nem a plazma más összetevői.
Éppen ezért a felgyógyult betegektől levett plazmát kiszámíthatóbb módon is tervezik használni. A Takeda nevű japán gyógyszercég például egy hiperimmun globulinnak nevezett szeren dolgozik. A fejlesztés során több száz felgyógyult beteg vérplazmáját elemzik, és hatásosnak tűnő molekulákat 10-szeres mennyiségben koncentrálják a kész szerbe. Ennek a megközelítésnek a nagyobb potenciális hatásosság mellett megvan az az előnye is, hogy hiperimmun globulin sokkal jobban eltartható, mint a plazma, és mivel koncentráltabb, alacsonyabb a TACO kockázata is. A szerrel kapcsolatban az első hatásossági kutatást a nyárra tervezik az Egyesült Államokban.
A Takeda utoljára 2009-ben, a H1N1-járvány idején fejlesztett hiperimmun globulint. Akkor 16 ezer liter rekonvaleszcens plazmából állítottak elő koncentrált antitest-készítményt, több ezer beteg kezelésére elég hatóanyagot készítve elő. A készítmény bevetésére végül nem kerül sor, mivel mire elkészült, a járvány lecsengett. A mostani járvány kapcsán azonban több szakértő is azon a véleményen van, hogy a hiperimmun globulinra szükség lesz, és valószínűleg előbb készen áll majd, mint az első védőoltás.
