A védelmező 2 – Járt utat járatlanért....

Újítani dicséretes dolog, de megesik, hogy épp az vész el, ami az eredetit naggyá tette.

A védelmező 2 – Járt utat járatlanért....

50 %
{{ average }} %
Szerzői értékelés
Szerző
50
%
Olvasói értékelés
Olvasó
Olvasói értékelés
{{ average }}
%
{{ average }}
%

A 2014-es A védelmezőtől senki sem várt sokat, hiszen az álmoskönyv szerint ritkán jelent jót, ha egy sorozatot huszonöt évvel a finálé után ásnak ki a sírból, és jószerivel csak az alaphelyzetet, illetve a főhős nevét használják fel. Antoine Fuqua azonban jött, látott és győzött, mivel a Denzel Washington főszereplésével készült, lassú tempójú, de távolról sem nyögvenyelős, az akció mellett a jellemábrázolásra is fókuszáló film kellemes emlékeket hagyott a műfaj rajongóiban. Ezután egyértelmű volt, hogy a pályája során két Oscart is kiérdemlő színész hamarosan újra az egykori vétkei miatt életét az ártatlanok megvédelmezésének szentelő Robert McCall bőrébe fog bújni. Ám sajnos a jeles direktor és a forgatókönyvért felelős Richard Wenk vagy elfelejtették, hogy mitől is működött az első felvonás, vagy, ami lényegesen valószínűbb, még a látszatát is el akarták kerülni annak, hogy önmagukat másolják. Így az eredményre nem feltétlenül érte meg négy évet várni.

A félreértések elkerülése végett érdemes leszögezni, hogy bár lentebb igen kevés dicsérő szó lesz olvasható, távolról sem az a helyzet, hogy az alkotás holmi nézhetetlen, Arany Málna-esélyes fércmű lenne, melynek megtekintése után szívünk szerint középsúlyos agykárosodást okoznánk magunknak, hogy elfeledhessük az átélt gyötremeket. A rövid, de látványos akciójelenetek bámulatosan koreografáltak: igazi, életszagú, véres-kegyetlen bunyókat láthatunk. Míg a színészek pár, kisebb mellékszereplő kivételével tudásuk legjavát nyújták. Különösen Washington, és a védencét megformáló, a Holdfényben már bizonyító Ashton Sanders kettőse említésre méltó, ám a veterán Orson Bean, vagy a Trónok harca Oberyn Martelljeként ismert Pedro Pascal sem okoznak csalódást.

De ezek a vitathatatlan erősségek sem bizonyulnak elégnek ahhoz, hogy egyértelműen pozitív legyen az összkép.

Holott, kezdetben kevés jel utal arra, hogy messze nem fogunk olyan jól szórakozni, mint az orosz maffia elleni küzdelmen. Antihősünk maga mögött hagyta a barkácsáruházat: ezúttal Lyft-sofőrként üti agyon az idejét, illetve az utasai életét megnehezítő lelkiismeretlen, emberbőrbe bújt szörnyetegeket. Ha kell, pár kiló liszt megdöbbentően kreatív felhasználásával tesz rendet, és ha azt látjuk, hogy egy bankkártyával közelít felénk, jobban tesszük, ha megadjuk magunk. Ám a kisebb-nagyobb, inkább testmozgást, mintsem kihívást jelentő leszámolások helyét idővel átveszi egy egy szerette elvesztése körül bonyolódó központi történetszál, és a piszkos trükkök feketeöves nagymestere azon kapja magát, hogy nem másokért, hanem merőben magánokokból kell fegyvert ragadnia.

Ez elsőre nem feltétlenül hangzik vészesen, viszont lehetetlen nem észrevenni, hogy ezúttal jóval több az indulatból meghozott döntés. Utóvégre, McCall nem azért érdekes, mivel egy fogpiszkálóval felszerelve is reális esélyekkel néz szembe egy tankhadosztállyal. Egyedül azért méltó a figyelmünkre, mert jobb napjain egy érzelmes gyógypedagógus és egy titkos hadműveletek tucatjait hiba nélkül elvégző, precíz halálosztó sajátos egyvelege. Egy olyan alak, aki ugyan zokszó nélkül felkeni ellenlábasai agyát a falra, de előbb szépen megkéri őket, hogy hagyják békén, és ha erőt mutat, azt azért teszi, hogy ráébressze az útjában állókat arra, hogy ha megszokták, hogy van pulzusuk, jobban tennék, ha félreállnának. Itt ellenben ennek szinte nyoma sincs, sőt: bár a harcedzett veterán a civilekkel ezúttal is messzemenőkig udvarias, és semmiféle áldozat nem drága neki, ha arról van szó, hogy segíthet, már a lelki traumát okozó esemény előtt is látványosan unja, ha prédikálnia kell.

Galéria megnyitása

Hovatovább, legfőbb nemeziseivel hallatlanul illúzióromboló módon kerek-perec közli, hogy tartós tejet már jobb, ha nem vesznek. Persze, ezt lehet a személyes érintettséggel magyarázni, ám egyrészt egy jelenetet leszámítva már vendettája előtt is takarékra teszi a figyelmeztetést, másrészt a tény tény marad: gyakorlatilag teljes egészében hiányzik a jeles elődöt jellemző, nem nyálas, vagy csöpögően érzelmes, de jelenlévő erkölcsi tanmese-vonulat. Akár jelképnek is felfoghatjuk, hogy az egyik, könnyen röhögőgörcsöt okozó jelenetben a rendcsináló pisztollyal hadonászva tart kiselőadást láthatóan agytevékenysége kilencvenhat százalékát záróizmai összeszorítására fordító, életéért remegő protezsáltjának arról, hogy az embernek nem a fegyver ad tekintélyt, és nem attól lesz nagymenő, hogy tud lőni.

Ez már önmagában is komoly gondot jelent, elvégre, az akciófilmek jókora piacán tucatjával találni önjelölt, szociopata igazságosztókat. Ám a tempó lassúsága és egyenetlensége legalább ekkora probléma. McCall első mozis kalandja inkább azokat szólította meg, akik nem várták el, hogy a főhős kétpercenként elsüssön egy rakétavetőt, és ezzel együtt sem volt unalmas a cselekmény. Itt viszont a történéseket előrébb vivő jelenetek között bőven találunk ballasztot: főleg a Belgiumban kezdődő fő vonulat álmosító. Arról nem is beszélve, hogy a kötelező nagy fordulat kivitelezése legfeljebb szívós, kemény, tudatos munkával lehetett volna setesutább. Az egykori ügynök minimális, az idézőjelet megérdemlő „nyomozás” után rájön, amire rá kell jönnie, majd nem sokkal később szerét is ejti annak, hogy leszámoljon ellenségeivel.

Galéria megnyitása

Összességében tehát, az A védelmező 2 maximum másfél órára vágva, vagy a főszereplő viselkedését nem fenekestül felforgatva hozta volna az elvárható kötelezőt. De ebben a formában messze átlagon felüli színészgárda ide, parádés ütésváltások oda, alighanem egy abszolút felesleges, ám egyszer hibái ellenére bátran megnézhető folytatásként fog bevonulni az ágazat krónikáiba.

Összefoglalás

A védelmező 2 – Járt utat járatlanért....

A védelmező 2 – Járt utat járatlanért....

A védelmező 2 – Járt utat járatlanért....
Szerzői értékelés
50
%
Egy változtatni akaró folytatás, ami pont a lényeget hagyja el.
A színészek java maximálisan megdolgozik a pénzéért, és az akciójelenetek határozottan izgalmasabbak.
Néha kifejezetten vontatott, és McCall-ból sikerült egy feledhető akcióhőst csinálni.
{{ totalLabel }}
%
{{ userRateLabel }}

Neked ajánljuk

Kiemelt
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
0% THM
{{ product.displayName }}
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.displayName }}

Tesztek

{{ i }}
{{ totalTranslation }}
Sorrend

Szólj hozzá!

A komment írásához előbb jelentkezz be!
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward