Antoine Coutrot, a Nantes-i Egyetem és Hugo Spiers, a University College London kutatója kollégáikkal a Sea Hero Quest nevű játék 442 ezer felhasználójának teljesítményét elemezve jutottak erre a következtetésre. A játékban, amelyet egyéként kifejezetten azzal a céllal fejlesztettek ki a UCL, a University of East Anglia és a Deutsche Telekom szakértői, hogy a demencia és a tájékozódás kapcsolatát tanulmányozzák innovatív módon, a felhasználóknak egy-egy térképet kell memorizálniuk a pályák elején, és később emlékeik alapján irányítani egy hajót a csatornák és öblök egyre összetettebb rendszerében.
A játékban, amelyet 2016-ban tették közzé, a játékosoknak meg kell adniuk magukról néhány alapvető információt, így életkorukat, nemüket, hogy melyik országban élnek, illetve hogy városi vagy vidéki környezetben nőttek fel. Spiers és kutatócsoportja a Sea Hero Quest 4 millió játékosából 38 ország összesen 442 ezer felhasználójának adatait elemezték. Ezek a játékosok mind megválaszolták az említett kérdéseket, és viszonylag sokáig jutottak el a játékban.
Az elemzésből az derült ki, hogy a teljesítmény legerősebb indikátora az életkor: az idősebb játékosok rosszabbul navigáltak a pályákon, mint a fiatalok. A vidéki élet ugyanakkor meglepően erős ellentényező volt a korral járó kognitív teljesítményromlással szemben: amerikai felhasználók eredményei alapján egy vidéken felnőtt 70 éves navigációs képességei egyenrangúak voltak a teljes amerikai adatbázis 60 évesekre jellemző átlagteljesítményével.
A városiak és a vidékiek tájékozódási képességei közt megfigyelt szakadék egyébként az Egyesült Államokban volt a legnagyobb, nagyjából hatszor akkora, mint például Romániában. Ennek a kutatók szerint az lehet az oka, hogy az Egyesült Államokban és Argentínában jellemző szabályos városi utcahálózatok még inkább rontják a navigációs képességeket, mint az európai városok sokkal kaotikusabb, összetettebb utcarendszerei.
A kutatásból nem derül ki, hogy a városi környezet miért van negatív hatással a tájékozódás képességére, és nem lehet kizárni, hogy ebben olyan külső tényezők is szerepet játszhatnak, mint a magasabb légszennyezettség hatása a fejlődő agyra. De Spiers elmondása szerint igen valószínűnek tűnik, hogy gyengébb navigációs képességben szerepet játszik az ilyen szempontból kisebb kihívást jelentő városi környezet. Vagyis hogy egyszerűen kevésbé vagyunk rászorulva a tájékozódásra a városokban.
Bár elsőre úgy tűnhet, hogy a házak rengetegében bonyolultabb elnavigálni, a valóságban egy ilyen környezetben sokkal több a felismerhető tájékozódási pont, jellegzetes épületek, utcanevek és más tényezők, mint mondjuk egy falu határában, ahol minden szántóföld és minden domboldal egyformának tűnik. Arról nem is beszélve, hogy a tömegközlekedés által fixált útvonalakon a városlakók gyakran úgy jutnak el a település egyik feléből a másikba, hogy közben egyáltalán nem szereznek átfogó képet a városról.
A neurológusok korábbi kutatásokból eddig is tudták, hogy az összetett környezet befolyással lehet az agyműködésre és az agy szerkezetére is. A város utcáiról enciklopédikus tudással rendelkező londoni taxisok például egy vizsgálat szerint megnagyobbodott hippokampusszal bírnak. Ez az a terület az agyban, amely belső GPS-ként funkcionál, vagyis egy mentális térképen követi aktuális pozíciónkat és irányunkat.
A vizsgálat szerint a lakókörnyezet hatása 16–18 éves kor előtt a leginkább meghatározó a navigációs képességek szempontjából. És bár a szerzők nem gondolják, hogy különösebben aggódni kellene a következő generációk miatt, az eredmények érdekes kérdéseket vetnek fel a városok tervezésével kapcsolatban, vagyis hogy lehetnek előnyei annak, ha egy város utcái kevésbé átláthatók. Ahogy annak is minden bizonnyal vannak pozitív hatásai az agyunkra, ha időnként kikapcsoljuk a GPS-t.
