A varjakról régóta tudni, hogy kiemelkedően intelligensek és mivel rendkívül kíváncsiak is, igazi öröm velük dolgozni. Ha érdekesnek találják a feladatot, odagyűlnek, és van, hogy össze is vesznek, hogy ki pórbálja meg először megoldani a problémát, mondja Mathias Osvath, a Lund Egyetem kutatója, aki a madarak tervezőkészségét tanulmányozza.
A szakértők hosszú ideig úgy hitték, hogy az ember az egyetlen faj, amely képes arra, hogy jövőbeli igényeit szem előtt tartva cselekedjen a jelenben. A kutatók azt feltételezték, hogy minden más állat tetteit teljes mértékben pillanatnyi állapota határozza meg. És ha vannak is olyan viselkedések, amelyek a jövőre irányulnak, mint például amikor a mókusok eltemetik a magvakat, ezek mind ösztönös és nem tudatos tettek.
Aztán egy évtizeddel ezelőtt ez a feltevés elkezdett inogni. Osvath és mások bizonyítékokat találtak arra, hogy a csimpánzok, a bonobók és az orangutánok is képesek arra, hogy a jövőt szem előtt tartva válasszanak és őrizzenek meg eszközöket. Egy svéd állatkerti csimpánz különösen szemléletes példáját adta ennek, a Santino nevű állat ugyanis rendszeresen köveket gyűjtött össze, hogy később legyen mivel dobálnia a turistákat.
Az igazi meglepetés azonban akkor jött, amikor 2007-ben Nicola Clayton, a Cambridge kutatója megmutatta, hogy a varjúfélék is rendelkeznek az előrelátás képességével. A szakértő szarkákkal kísérletezett: különböző szobákba zárta őket, amelyek egyikében mindig volt táplálék reggelente, a másikban viszont nem. Az utóbbi szobába zárt állatok háromszor annyi diót halmoztak fel a menet közben felkínált magokból, mint az első szoba aktuális lakói.
Clayton ezt azzal magyarázta, hogy a madarak számítottak a táplálékhiányra, a szkeptikusok azonban nem hitték el, hogy tudatos viselkedésről van szó. És még ha ebben az esetben képesek is a szarkák előre gondolkodni, az csak erre a speciális helyzetre lehet igaz, és nem hasonlítható az emberi előrelátásra, amelynek keretében a mélyhűtőbe pakoljuk az ételt, biztosítást kötünk és igyekszünk minél több pénzt félretenni a nehezebb időkre, mondták a kritikusok.
A kutatók többsége úgy vélte, hogy varjúfélék hasonló rugalmasságra nem lehetnek képesek, Osvath madarai azonban rácáfoltak a kritikákra. A szakértő és tanítványa, Can Kabadayi egy olyan dobozt mutattak a madaraknak, amelyet egy megfelelő tömegű és formájú kő csőbe helyezésével lehetett kinyitni. Ha a madarak sikerrel jártak jutalmat kaptak. Később a dobozt eldugták előlük, és egy órával később egy tálcán változatos tárgyakat ajánlottak fel a varjaknak.
A tárgyak közt ott volt a „zárnyitó” kavics is, sok más, a madarak számára érdekes objektum mellett. Negyedórával később Kabadayi visszahozta a dobozt. Bár a madarak nem tudhatták, hogy a doboz visszatér, és a kavicsnak a kísérlet előtt semmi értéke nem volt számukra, az esetek 86 százalékában ezt választották ki a tálcáról.
Egy másik hasonló teszt során Kabadayi megtanította a madarakat, hogy egy kék kupakért cserébe táplálékot kaphatnak tőle. Majd elhagyta a szobát, ahol egy órával később megjelent egy másik kutató, aki egy tálcát rakott a varjak elé, amelyen ott volt a kék kupak is. A madarak ismét nem tudhatták, hogy Kabadayi visszatér-e, és a kupak sem volt értékes számukra, mégis majdnem minden esetben azt választották ki a tárgyak közül, a kupakkal várva a szakértőt, amikor pár perccel később visszatért a diókkal.
A kísérletek gyakorlatilag egyeznek azokkal a tesztekkel, amelyeket Osvath és kollégái az emberféle főemlősökön is elvégeztek, és a varjak hasonló eredménnyel vették az akadályokat. Rendszeresen kiválasztották azt az eszközt, amely tapasztalataikra alapozva a jövőben hasznosnak bizonyulhatott. Gyakran akkor is a kavics vagy a kupak mellett döntöttek, ha a tálcán egy kevés táplálék is helyet kapott, és akár 17 órán keresztül is türelmesen várták, hogy a várt esemény bekövetkezzen, vagyis a doboz vagy Kabadayi visszatérjen hozzájuk.
Ami azért különösen lenyűgöző, mert a varjak nem rendszeres eszközhasználók, és a vadonban nem nagyon ismertek arról, hogy táplálékért „üzletelnének”. Míg Clayton kísérlete kapcsán a fő kritika az volt, hogy a szarkák egyébként is hajlamosak táplálékot elrejteni és felhalmozni, ebben az esetben a madarak olyasmiket csináltak, ami nem tartozik természetes viselkedésükhöz. Ami meggyőzően demonstrálja, hogy az emberhez és a többi emberféléhez hasonlóan rugalmasan terveznek előre.
Persze az eredmények ilyetén értelmezését most is többen vitatják, azt állítva, hogy azért választották a madarak ki a kérdéses tárgyakat, mert a kutatók korábban betanították őket ezek használatára. Osvath elmondása szerint azonban biztosan nem erről van szó. A madarak csak minimális tréningen estek át, másutt tanították és tesztelték őket, és mindössze ötször használták a kérdéses tárgyakat, ami nagyon kevés ahhoz képest, hogy alapvetően nem eszközhasználók. A kísérletek során ráadásul elsőre kiválasztották a kavicsot és a kupakot, ami szintén azt sugallja, hogy nem egyszerűen „betanulták” a helyes választ.
Az ugyanakkor Osvath szerint is érdekes kérdés, hogy az eszközhasználó, de nem emberféle majmok és a négy év alatti emberi gyerekek miért buknak el rendre a hasonló teszteken. Ezek alapvetően nagyon gyorsan tanulnak, és rendszeresen használnak különböző tárgyakat, valamiért mégsem választják ki a megfelelő objektumokat, ahogy a varjak tették.
Az új kutatás eredményei újabb elemmel gazdagítják az emberfélék és a varjúfélék párhuzamos evolúciójának elméletét, mondja Laurie Santos, a Yale kutatója. Bár a két csoportot 320 millió év evolúciója választja el egymástól, ami az eszközhasználatot, a társas interakciókat és az előrelátást illeti, meglepően hasonlóak. Ami nagyon izgalmas kérdéseket vet fel azzal kapcsolatban, hogy miért éppen ez a két csoport hasonlít ennyire egymásra, folytatja a szakértő.
