Shop menü

A TSMC TORONYMAGASAN AZ ELSŐ, HA MOBILOS LAPKÁK GYÁRTÁSÁRÓL VAN SZÓ

A Samsung óriási kapacitással és ügyfélkörrel rendelkezik, de érdekes módon az okostelefonok szánt rendszerchipek gyártásásban jelentős a lemaradása.
Szécsi Dániel
Szécsi Dániel
A TSMC toronymagasan az első, ha mobilos lapkák gyártásáról van szó

A mobilos rendszerchipek területe hatalmas, tekintve, hogy száz milliós nagyságrendben fogynak az okostelefonok negyedévről negyedévre. Éppen ezért fontos az, hogy a chipgyártók ilyen megrendeléseket is képesek legyenek felhajtani. Ebben pedig a legfrissebb kutatások szerint a TSMC jeleskedik.

A Counterpoint Research legfrissebb felmérése alapján az idei első negyedévben 5 százalékkal kevesebb rendszerchipet szállítottak le a gyártók, ami értelemszerűen párhuzamban van azzal, hogy csökkent az okostelefonok értékesítése. De egyébként azért is csökkent most a kereslet, mert 2020 negyedik negyedévében volt egy kisebb torlódás, és az év elején még a korábban előállított lapkákat építették a mobilokba.

A TSMC és a Samsung csaknem 300 millió rendszerchipet szállított le együtt, az igazán nagy nyertese pedig ennek a tajvani bérgyártó lett. A TSMC-nek sikerült 69,9 százalékos piaci részesedésre szert tennie. Magában majdnem 200 millió lapkát biztosított az okostelefonok számára. Az igazsághoz persze hozzá tartozik, hogyha megnézzük, hogy a chiptervezők kikkel dolgoznak együtt, akkor ez az eredmény igazából egyáltalán nem meglepő.

Galéria megnyitása

A MediaTek kizárólagos partere ezen a téren a TSMC-nek, ezen felül az Apple is csak a TSMC-vel dolgozik együtt, és a gyors tempóban növekedő UNISOC is a tajvaniak gyártósoraira támaszkodik. A Samsung az Exynos lapkákat persze magának állítja elő, de ezek egyre kevesebb mobilba jutnak el, a Qualcomm pedig pártatlan lényegében, a TSMC és a Samsung is készít a számára különböző lapkákat, lényegében mindent igyekszik oda helyezni, ahol az számára a leginkább ideális az adott termék esetében.

Galéria megnyitása

A Samsung a maga 30 százalékos piaci részesedésével lefedi a piac másik jelentős részét. A Counterpoint összeállításában egy 0,1 százalékos szelet jut másnak, ami egyébként egy kínai chipgyártó számlájára írható, de ezt az összeállításban külön nem említik. A SMIC az, aki maroknyi lapkát gyárt hazai partner számára, korábban dolgozott például a Huawei-jel, amikor a kínaiak már senkihez nem tudtak fordulni.

A friss jelentésben szó esik arról is, hogy a legfejlettebb gyártástechnológiák használatát tekintve hogyan áll egymáshoz képest a Samsung és a TSMC, érdekes módon ebben a dél-koreaiak állnak jobban. Az idei első negyedévben a 4 és 5 nm-es sorok tekintetében a Samsung kapta a több rendelést, nagyjából a legyártott lapkák 60 százalékáért felelt, és 40 százalékos részt tudhatott magáénak a TSMC.

Galéria megnyitása

Ez annak köszönhető, hogy a Qualcomm, aki az androidos felsőkategóriás okostelefonok jelentős részé kiszolgálja, a Snapdragon 888/888+ és a Snapdragon 8 Gen 1 lapkákat is a Samsunggal gyártatta. Míg ebben az időszakban a TSMC főleg az Apple-t szolgálta ki modern eljáráson készülő lapkákkal. A MediaTek is kínál olyan chipeket, amik 4 vagy 5 nm-en készülnek, de ezek inkább a második negyedévben kezdtek jobban terjedni. Szóval a nagyobb értékű rendelésekből korábban még a Samsung tudott többet behúzni, de ez hamarosan át fog alakulni.

Galéria megnyitása

A Samsung számára a következő negyedévek rosszabb helyzetet hoznak majd, ugyanis a Qualcomm a Snapdragon 8+ Gen 1 esetében már nem a dél-koreaiakkal kötött szerződést, hanem a tajvaniak mellé szegődött. Szóval most még jól mutat a fenti grafikon, de a harmadik negyedévre ez jelentősen meg fog változni. A gyártók már sorra jelentik be a Snapragon 8+ Gen 1 chipes termékeiket, a Snapdragon 888-nak pedig szép lassan beáldozik, a MediaTek csúcslapkáira pedig is egyre nagyobb a kereslet.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére