A Jupiter alapvető szerepet játszott a Naprendszer mai szerkezetének kialakulásában. Létezése során valószínűleg kisebb égitestek tömegét térítette el pályájáról, egyeseket örökre kihajítva rendszerünkből, másokat a belső vidékek felé terelve. Van azonban két objektumcsoport, amelyek képesek voltak megmaradni az óriásbolygó közelében. A trójai aszteroidák a Jupiter pályán keringenek, 374 millió kilométerrel a bolygó előtt, illetve mögött haladva. Ezek az égitestek ráadásul nagyon máshogy néznek ki, mint a Kisbolygóöv égitestjei, így a csillagászok régóta gyanítják, hogy másfajta eredetűek lehetnek ezekhez képest.

A NASA Lucy nevű űrszondája a tervek szerint hat trójai objektumot fog felkeresni 12 év alatt. Az október 16-án induló űreszköz, amely az egyik leghíresebb előember-lelet után kapta a nevét, azt fogja vizsgálni, hogy a trójaiak maguk is fosszíliák-e, vagyis a Naprendszer korai maradványai, amelyek a Neptunuszon kívülről érkeztek valamikor rendszerünk hajnalán, majd megrekedtek a Jupiter körül.

A szakértők azt remélik, hogy a trójaiak felszíne, formája és összetétele révén új információkat tudhatnak meg a Naprendszer korai időszakáról, többek közt arról, hogy hogyan és mikor rendeződtek mai állapotukba a bolygópályák. Évtizedekkel ezelőtt a szakértők még úgy képzelték, hogy a bolygók formálódása békés, nyugalmas folyamat volt, és a Jupiter a trójaiakkal együtt nagyjából ott állt össze a Nap körüli anyagkorongból, ahol jelenleg is van. A távcsöves vizsgálatok alapján azonban a trójaiak felszíne nagyon eltérő színű, ami erős jele annak, hogy nem egy helyen és egy időben keletkeztek. Ráadásul pályájuk sem teljesen illeszkedik a Naprendszer fő pályasíkjába.

Először 2005-ben, egy, a fiatal bolygók gravitációs interakcióit modellező szimuláció kapcsán merült fel, hogy a Naprendszer kezdeti időszaka a vártnál sokkal kaotikusabb lehetett, jelentős pályaátrendeződésekkel, és hogy a trójaiak ennek az időszaknak a maradványai lehetnek. A jelenlegi teóriák szerint a protoplanetáris korong anyaga kezdetben gyengítette a formálódó gázóriások gravitációs hatásait, így azok a jelenleginél sokkal közelebbi pályákon keringtek egymáshoz képest. Amikor azonban a gáz és a por elfogyott, a gravitációs interakciók nyomán a Jupiter beljebb vándorolt, míg a többi óriás kijjebb hajítódott. A Pluto és más kisebb, jeges égitestek még távolabb kötöttek ki.

A mai Kuiper-öv egyes objektumai ugyanakkor befelé hajítódtak, és az elméletek szerint ezek közül néhány megrekedt a Jupiter körül, a trójaiak két csoportját alkotva. A Lucy küldetésének fő célja ennek a teóriának az alátámasztása: ha az által vizsgált égitestek valóban olyan összetételűnek bizonyulnak, mint a Kuiper-öv objektumai, az jelentős érv lehet amellett, hogy a Naprendszer mai arca valóban komoly instabilitások nyomán formálódott.

A Lucy hat évet fog fog utazni, mielőtt eléri a trójaiak Jupiter előtt haladó csoportját 2027-ben. Ezt megelőzően két gravitációs hintamanővert hajt végre a Föld körül. Az űreszközt két körkörös, 7 méter átmérőjű nappanel látja el energiával, amelyek a remények szerint a Jupiter környékén is elég napfényt képesek gyűjteni a napi működéshez.

A szonda első célpontja a 64 kilométer átmérőjű Erybates és apró holdja lesz, amelyek sötét felszínük miatt ritkaságnak számítanak a trójaiak közt, és az Kisbolygóöv szénben gazdag aszteroidáira emlékeztetnek. A következő évben a Lucy megközelíti a Polymelét, a Leucust és az Orust is, amelyek viszont a Kuiper-öv jeges objektumaira hasonlítanak. Ezt követően egy harmadik hintamanőver következik a Föld körül, amely után a Lucy a Jupitert követő trójai csoportot vizsgálja majd. 2033-ban a Patroclust és a Menoetiust közelíti meg. Ez a két, 100 kilométer átmérőjű aszteroida egy kettős rendszert alkot, és egymás körül keringenek. A hasonló kettősök a Kisbolygóövben nagyon ritkák, a Kuiper-övben azonban elterjedtek.

A küldetés során a szakértők olyan anyagok nyomait keresik majd az égitesteken, amelyek csak a Naptól távol keletkezhettek. Vizsgálják továbbá a trójaiak vöröses színét is, amely szintén elsősorban a Kuiper-övben keringő égitestek jellemzője. A kurrens teóriák szerint a kozmikus sugárzás által besugárzott hidrogén-szulfid lehet, amely a Naphoz közel elpárolog. A felszíni vizsgálatok során figyelik majd a becsapódási krátereket is, összevetve ezek eloszlását és mennyiségét a Kuiper-övben keringő égitestekre jellemzővel. Ezek az információk sokat elárulhatnak arról, hogy honnan és mikor kerültek a Jupiter környékére az égitestek.

A trójaiak ugyanakkor az ennél korábbi időkről is tanúskodhatnak, amikor a bolygók elkezdtek összeállni a protoplanetáris korong anyagából. Az Arrokoth lebenyes szerkezete például jól illeszkedik a bolygócsírák formálódásával kapcsolatos modellekbe, vagyis hogy ezek városnyi anyagfelhők gravitációs összeomlásai nyomán jöttek létre, majd az így keletkezett, tömörebb csomók egymáshoz tapadtak.