Azt gondolhatnánk, hogy az agy-gerincvelői (vagy cerebrospinális) folyadék csak az agyban és a gerincvelőben fordul elő. Évszázadokon át ezt hitték a kutatók és az orvosok is. A Science Advances című szaklapban a napokban azonban megjelent egy tanulmány, amely szerzői szerint ez az alapesetben víztiszta folyadék, amely tisztítja, táplálja és védi az általa körülvett szerveket, a test távolabbi idegeit is átitatja.
„Ez az egyik legfontosabb kutatás ezen a területen” – mondja Karl Bechter, az Ulmi Egyetem klinikai neurológusa, aki nem vett részt a vizsgálatban. Korábban ő és mások már felvetettek olyan eseteket, amikor az agy-gerincvelői folyadék (amit liquor néven is emlegetnek) átitatja az idegeket, de elmondása szerint ez az első kutatás, amely kimutatta, hogy a folyadék ennyire messzire eljuthat a szervezetben. A felfedezés új utakat nyithat meg a gyógyszerek célba juttatására a test legelérhetetlenebb részein.
Az emberi test tele van idegekkel. A központi idegrendszert – az agyat és a gerincvelőt – alkotó fő idegek mellett több kilométernyi idegrost kígyózik végig a szervezeten. Ezek alkotják a perifériás idegrendszert, amely a járástól a fájdalomérzetig számtalan dolgot tesz lehetővé. Annak ellenére, hogy a két rendszer összekapcsolódik, a korábbi anatómiai vizsgálatok az mutatták, hogy az agy-gerincvelői folyadék a központi idegrendszerre korlátozódik.
A helyzet 2,5 évvel ezelőtt kezdett árnyalódni, amikor Edward Scott, a Floridai Egyetem őssejtbiológusa és sebész kollégája, Joe Pessa valami furcsát vett észre egy plasztikai sebészeti vizsgálat során. Pessa azt kutatta, hogyan lehetne elkerülni, hogy a liquort tartalmazó struktúrák és idegek sérüljenek a sebészeti beavatkozások során. Amikor a kutatók sóoldatot fecskendeztek emberi holttestek liquort tartalmazó agykamráiba, egy perifériás ideg megduzzadt a csuklóban. Ezután úgy döntöttek, hogy tovább vizsgálódnak, és fluoreszkáló folyadékot fecskendeztek élő egerek agykamráiba, hogy nyomon követhessék, hová került a folyadék. A festék valahogyan eljutott az isiászideghez, amely a láb hátsó részén fut végig.
A csapat kíváncsiságtól vezérelve úgy döntött, hogy megismétlik az egeres kísérletet egy sokkal finomabb nyomjelző anyagot, arany nanorészecskéket használva. Ezek az apró részecskék fény- és elektronmikroszkópiával egyaránt kimutathatók, és meghatározott méretre szabhatók.
Scott és csapata a liquorban található molekulákhoz hasonló méretű aranyrészecskéket fecskendezett be – egy kisebb, glükózmolekula méretű, és egy nagyobb, antitest méretű típust. A kutatók 4 óra elteltével három testrészből boncolták ki az idegeket, és fénymikroszkóppal elemezték azokat. Azt találták, hogy a kisebb részecskék az agyi folyadékból eljutottak az olyan távoli perifériás idegekbe, mint az ülőideg. A nagyobb részecskék hátramaradtak, a gerincvelő és a perifériás idegek határán rekedve meg. A kutatók szerint a korábbi negatív eredmények fő oka az lehetett, hogy a kísérletek során sokkal nagyobb molekulájú festékeket vagy nyomjelzőket használtak – túl nagyokat ahhoz, hogy átszivárogjanak a perifériás idegekbe.
A vérből származó molekulák többsége nem jut el ezekbe az idegekbe. Az eredmények azonban arra utalnak, hogy a liquorban lebegő kis jelzőmolekulák, tápanyagok vagy akár gyógyszerek is eljuttathatók a környéki idegekhez. A szakértők egy ideje már tudták, hogy a perifériás idegeket is egy endoneurális folyadéknak nevezett anyag itatja át, de senki sem tudta, honnan származik. Az új eredmények azt sugallják, hogy ebben az esetben is a liquorról lehet szó, vagyis a két folyadék ugyanaz. A megfigyelések egyúttal azt is sugallják, hogy az agy és a test idegei nem csak közvetlen elektromos jelek segítségével kommunikálnak egymással.
