A TE MOBILODON IS OTT LEHET AZ APP, AMI EGYIK NAPRÓL A MÁSIKRA LETT TRÓJAI PROGRAM

Egy frissítést követően változott a népszerű és egyszerű alkalmazás egy veszélyes szoftverré, ami sokakat fenyeget.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
2021. febr. 10. 11:39
A te mobilodon is ott lehet az app, ami egyik napról a másikra lett trójai program

A Google nagyon sokat tesz azért, hogy a Play Áruház szinte végtelen alkalmazást felvonultató kínálata tiszta maradjon. Folyamatosan vezet be olyan fejlesztéseket, amelyekkel emeli a biztonság szintjét. Ennek ellenére azonban időről időre előkerülnek olyan veszélyes szoftverek, amik esetenként széles közönséget tudnak elérni.

Az okostelefonok kameráját nagyon sok dologra lehet használni, például a különböző kódoknak az olvasására is. És mivel sokáig a mobilok erre nem kínáltak gyári megoldást, éppen ezért az emberek maguknak töltöttek le különböző szkennereket. Most egy népszerűbb kódolvasóról derült ki, hogy van olyan „extra funkció” benne, ami nem a felhasználó érdekét szolgálja.

A Barcode Scanner applikáció évek óta üzemelt teljesen tisztán és ingyenesen. A program olyannyira népszerű volt, hogy az egyébként nagyon széles kínálatban több mint 10 millió letöltést tudott összehozni. Ezt annak köszönhetően érte el, hogy tényleg jó funkciókkal szolgált a vásárlók számára, így mindenki örömmel telepítette. Tavaly decemberig minden rendben ment, azonban akkor egy olyan frissítést kapott, ami gyökeresen megváltoztatta a helyzetet.

Galéria megnyitása

A december 4-én bekövetkezett frissítés látszólag semmi érdekes újítást nem hozott, valójában azonban ez a program indulása óta a legfontosabb frissítése volt, de egyáltalán nem a jó értelemben. Rosszindulatú kód került bele, ami az applikáció vesztét eredményezte most, eddig viszont vígan fertőzött, és nagyon nehéz azt megmondani, hogy mennyi készülék tekinthető az áldozatának.

A fejlesztő nagy valószínűséggel szeretett volna jelentősebb bevételre szert tenni, és ezért dönthetett úgy, hogy malware appot farag az egyébként hosszú ideje megbízhatóan működő szoftveréből. Miután sikeresen megkerülte a Play Protect biztonsági rendszerét, a készítő úgy érezhette, hogy sínen van, de a Malwarebytes szakembere sikeresen felfedte a szolgáltatás sötét oldalát. Nathan Collier arról is megbizonyosodott, hogy a fejlesztő gondoskodhatott a kártékony kódnak az elhelyezéséről, mert a digitális hitelesítést megkapta a szóban forgó frissítés.

A Malwarebytes a beszámolójában elárulta, hogy egészen pontosan az a Barcode Scanner applikáció érintett az ügyben, ami a LavaBird Ltd. fejlesztése. Ezt azért kell kiemelni, mert nagyon sok hasonló nevű program van ugyanerre a feladatra, és azoknak nem szabad a rossz hírét kelteni egyetlen problémás szoftver miatt. Az appban az Android/Trojan.HiddenAds.AdQR kártevő bukkant fel, ami az alapértelmezett böngészőben önhatalmúan irányíthatta a vásárlókat kétes weboldalakra.

Galéria megnyitása

A Google mostanra eltávolította a kínálatából a programot, ugyanakkor ez nem jelenti azt, hogy a felhasználók készülékeiről is eltűnt volna a szoftver. Akik korábban telepítették a 2020 decemberi frissítését a Barcode Scanner alkalmazásnak, azok továbbra is veszélynek vannak kitéve. Ezt a felhasználóknak maguknak kell eltávolítania. Bízunk benne, hogy ezt minél előbb megteszi majd mindenki.

Reméljük, hogy a Google számára tanulságos volt ez az ügy, és a jövőben a vállalat az ilyen esetekre is be fog vezetni valamilyen szűrést. Amíg egyetlen frissítéssel ilyen veszélyes dolgokat lehet tenni, addig azért nem árt az óvatosság, de teljesen biztonságba nem igazán érezhetik magukat a felhasználók. Fontos, hogy az emberek tudatosan használják az eszközeiket, és figyeljenek arra, ha valami szokatlant produkál a mobiljuk.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

12 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Crytek01
Crytek01
2021. febr. 10. 22:41
#4

Ebben mi a kártékony?  "ami az alapértelmezett böngészőben önhatalmúan irányíthatta a vásárlókat kétes weboldalakra."  Elirányét oda és? Nem tudom mi az kilépek belőle..ez ennyi..

Szefmester
Szefmester
2021. febr. 11. 9:39

@Crytek01 a user azt látja fehér a képernyő és tölt.. szóval vár.. közben meg tölti le a kártékony kódot...

badam1991
badam1991
2021. febr. 10. 22:23
#3

Az az érdekes hogy a google miért nem tud az általuk kártékony elemet tömeges uninstall parancsot ki adni hogy ne csak a play store ból tűnjön el.

Uninsta scriptek futása minden felhasználóra majd delet Store database

Ahogy gepen kiadhatom hogy telepítése a telefonomra az xy appot.

peti19870621
peti19870621
2021. febr. 14. 4:04

@gabushi A Tüszentésedre "reklámm nyúltápokat dobál fel " szakszóval: "ShareWare-appokat dobál fel", hogy legyen papírzsepije is neki.

evrash
evrash
2021. febr. 10. 18:31
#2

@Busterftw @croix Stock Android telefonokrol marpedig hianyzo funkcio volt ez evekig, vagy csak annyira kezdetleges volt, hogy muszaj volt valamit helyette telepiteni, mert pl a wifi qr-t nem ismerte fel stb, pedig akkor android 9es volt a telefon (xiaomi mi a2 - android one szolgaltatas egyik udvoskeje), de Google-ek nem tortek magukat rajta, hogy ennyit megtegyenek, azota Android 10-es stock verzioban is van mar wifi qr support, aminek orulok. De nem, sajnos nem olyan alapkovetelmeny a Google szerint mint azt gondoljatok.

Busterftw
Busterftw
2021. febr. 10. 13:28
#1

Minden valamire valo telefon kameraja automatikusan felismeri a QR kodokat.

gabushi
gabushi
2021. febr. 10. 22:16

@croix A kb. 4 éve kiadott LG V20 nem tudott ilyet így "pont ezt" a barecode olvasót használtam.. szomorú ez a sztori.

igaz, legutolsó nyáron lecseréltem mert már nem igazán működött jól a V20 (a kijelző szellemképes, akkut kapott ugyan másikat egy fél éve amitől az üzemidő jó lett, de a készülék folyamatosan túlhevült és lagolt.. újrapasztázva kb. 2-4 hétig volt jó... kísérleteztem pedig többféle pasztával, gappaddal, semmi se segített 1 hónapnál tovább ... gappaddal pl. instant rossz volt, volt benne egy vékony réz fólia ami középen üreges.. "vaporchamber" az lehet a hibás más ötletem nincs, de "elengedtem" és dobozában pihen.. igazából már a térerővel is voltak gondok nála, így szükségszerű volt).

De a nyáron vett készülék (Huawei P40 Lite), valóban tudta már ezt külön program nélkül, így meg se kapta a hírben is említett külön programot a célra.

Vissza az oldal tetejére