1. oldal

A mindennapi életben gyakran használunk távolságokra vonatkozó kifejezéseket különböző dolgok megfogalmazására: a Seattle szurkolói boldogan tekintenek vissza a meccsre, közeli barátok, távoli rokon vagyunk, elég mélyen van mostanság stb. A távolságra vonatkozó szavakkal egyaránt írunk le térbeli távolságokat (távoli város, a legközelebbi bolt), határozunk meg időpontokat (a távoli múltban, a közeljövőben), ismeretségi fokokat és számtalan egyéb dolgot.

A szakértők régóta úgy vélik, hogy ezek a nagyon különböző dolgokat jelölő távolságfogalmak az agy egyazon területén realizálódnak, és gondolkodásmódunk szerves részét képezik. Egy nemrégiben publikált tanulmány megerősíteni látszik ezt az elképzelést. Az agyműködés képi vizsgálata alapján úgy tűnik, hogy agyunk idegi aktivitási mintázata nagyon hasonló, legyen szó akár térbeli, akár időbeli, akár társas távolságokról.

Az eredmények olyan szempontból nem meglepőek, hogy mindezen meghatározásokban nagyon különböző jellegük ellenére van valami közös: mindegyikkel egy viszonyítási rendszert teremtünk, amelynek révén az itt és moston túli dolgokat is képessé válunk megtapasztalni és megfogalmazni a körülöttünk lévő világból. Sajátos gondolkodásunknak köszönhetően elménkben óriási távolságok bejárására vagyunk képesek, ami az eddigi tapasztalatok szerint nagyon is emberi tulajdonság.

A szakértők többsége úgy véli, hogy az állatok túlnyomó része szinte teljesen a jelenben él. Érzékelik a hideget és a meleget, az éhséget és a szomjúságot, a félelmet és a vágyat, képesek felfogni a színeket és a mozgást, és egy kicsit képesek előre tekinteni a jövőbe. „Térben és időben is elmozdulnak, így a jelenbeli pillanatok sokaságát valamilyen szinten képesek összekötni, rendszerbe helyezni, és rövidebb távra előre tervezni” – mondja Thalia Wheatley, a Dartmouth pszichológusa.

Az ember viszont ezt a fajta térbeli percepciót képes volt továbbfejleszteni, és az elvont gondolkodás egyik fontos elemévé tenni. „Képesek vagyunk évekre előre gondolkodni, kapcsolati hálónk pedig folyamatosan változó, dinamikus elemekből tevődik össze.” Egy hónapok távolságában lévő határidő miatt is képesek vagyunk a jelenben aggodalmat érezni, ugyanakkor egy pár szavas e-maillel óriási térbeli távolságokat tudunk legyőzni, és ilyen módon megerősíteni vagy lazítani kapcsolatainkat.

Wheatley és kollégái projektjük keretében 15 felnőtt agyáról készítettek felvételeket, miközben az alanyoknak különféle jellegű távolságokat kellett megítélniük. Ahogy a mellékelt képen látható, egyrészt térbeli távolságok között kellett különbséget tenniük az alapján, hogy melyik tárgy van közelebb. A kísérlet másik részében ismerőseik és barátaik képét mutatták fel nekik, és a résztvevőknek meg kellett mondaniuk, hogy két személy közül melyiket ismerik jobban (melyik áll közelebb hozzájuk). A harmadik fázisban idővel kapcsolatos kifejezések villantak fel a képernyőn, és ezek közül kellett kiválasztani azt, amelyik közelebbi időpontra vonatkozik.

Hasonló kutatásokat már korábban is végeztek, a legtöbb esetben azonban a kutatók egy-egy teljes agyi régió aktivitását vizsgálták. Az új kutatás érdekessége, hogy a szakértők alegységekre osztották fel a kérdéses régiókat, így nemcsak azt tudták részleteiben megfigyelni, hogy melyik részek aktívak, hanem azt is, hogy ezek belső rendszere hogyan működik, magyarázza Carolyn Parkinson, Wheatley doktorandusza.

A vizsgálatok alapján kiderült, hogy teljesen mindegy, hogy térbeli, időbeli vagy társas értelemben van szó nagy távolságról, ennek megítélését ugyanaz az aktivitásmintázat jellemzi az agy falcsonti lebenyének alsó részében. Ha kis távolságokról van szó, szintén ez az agyi terület aktív, azonban egy egészen más mintázat szerint folyik a működés.

2. oldal

A kutatók létrehoztak egy számítógépes programot, amely képes volt különbséget tenni az agyi felvételekben az alapján, hogy ezek egy fizikailag távoli vagy közeli tárgy megpillantása közben születtek. Amikor az algoritmust a másik két kategória, tehát az időbeli, illetve a társas távolságok vizsgálata során készült felvételek szortírozására alkalmazták, a program 70 százalékban pontosnak bizonyult. A kísérletet más leosztásokban is elvégezték, tehát az algoritmus időbeli és társas távolságokra „specializálódott” változatát is megalkották, és az eredmény minden esetben szinte azonos volt, ami azt jelzi, hogy valóban nagyon hasonló módon működik az agyunk mindezen távolságok osztályozása közben.

„Úgy vélem, hogy ez a tanulmány kiválóan hozzájárul mindazon ismeretekhez, amelyeket eddig a térbeli reprezentációk elvont gondolkodásba való átültetésével kapcsolatban megállapítottunk” – mondja Lera Boroditsky, a Kaliforniai Egyetem kutatója, aki nagyon érdekes tanulmányokat tett közzé a témában, például arról, hogy milyen szoros összefüggés mutatkozik az idővel kapcsolatos nyelvi metaforák és az időről való gondolkodásmód között.

Ezek a fajta kísérletek megmagyarázhatják, hogy az ember hogyan képes az érzékszerveivel pillanatnyilag belátható környezeten messze túlnyúlva gondolkozni. Ez a képességünk tette lehetővé, hogy számokat és idővel kapcsolatos kifejezéseket alkossunk meg, és olyan dolgokról kezdjünk elmélkedni, mint hogy milyen apró részecskék és erők építik fel a világot, vagy hogy igazságérzetünk, céljaink, ötleteink és elveink legyenek, folytatja Boroditsky.

A kutatás egyik meglepő eredménye volt, hogy az eredmények arra utalnak, direkt kapcsolat állhat fenn az empátia és az úgynevezett tudatelmélet, vagyis azon képességünk közt, amelynek révén mentális állapotokat (elképzeléseket, szándékokat, vágyakat, színlelést, tudást) tulajdonítunk magunknak és másoknak. Nagyjából egy évtizeddel ezelőtt ezt a képességet egy specifikus agyi régióhoz kötötték a szakértők: a halántéki és a fali lebeny idegpályáinak kereszteződéséhez, amely körülöleli a már említett falcsonti lebeny alsó részét.

A tudatelmélet révén válunk képessé arra, hogy saját perspektívákon túli dolgokat is megismerjünk, legyen szó tényleges távolságokról vagy olyan elvontabb dolgokról, hogy például milyen indítékok mozgathatják a másik embert, véli Nira Liberman, a Tel Aviv-i Egyetem szociálpszichológusa. Ehhez pedig elengedhetetlen, hogy folyamatosan mérlegeljük azokat a különféle értelemben vett „távolságokat”, amelyek magunk és mások közt egyes szempontok tekintetében (pl. az elfogadhatónak vélt elvekben) fennállnak.

Wheatley szerint mindezen eredmények arra is magyarázatot adnak, hogy miért vagyunk jóval empatikusabbak azokban az esetekben, amikor hozzánk térben, időben vagy társas értelemben közeli emberekkel szemben mutatunk együttérzést. A szakértők régóta tisztában vannak az ember ezen sajátos, „rövidlátó” empátiájával. Ezért nehéz olyan témák iránt felkelteni az érdeklődést, amely nem érinti közvetlenül a hallgatóságot, vagy pénzt gyűjteni egy, a világ túlsó végén levő árvaház sosem látott gyermekeinek megsegítésére.

A kutatók úgy vélik, hogy ezt a teóriát is tesztelni lehetne a mostani projekt során alkalmazott módszerekkel. Ez esetben különféle szívszorító történeteket olvasnának a résztvevőknek, és azt vizsgálnák, hogyan változik agyuk aktivitása, ha fizikai (vagy másfajta) távolság szempontjából közelebbi eseményekről esik szó. „Tanulmányuk megerősíti, hogy az emberi agy működése, a döntéshozatal szempontjából nagyon fontos, hogy fizikai és egyéb értelemben milyen távolság van az egyén és a kérdéses dolgok közt” – mondja Wheatley. „Nagyon nagy hangsúly helyeződik agyunkban annak mérlegelésére, hogy valami itt és most történik-e, és velünk esik-e meg, vagy valaki olyannal, aki közel áll hozzánk. Ez alapján dől el, hogy mennyire törődünk az adott helyzettel.”